Amikor a Kétfarkú Kutya Párt kitalálta, hogy ingyensört ígér a szavazóinak, még nem sejthettük, hogy lesznek majd, akik komolyan veszik a zseniális demagógia-paródiát.

A magukat „újbaloldalinak” becéző kommunisták legújabb kattanása, hogy az állam osztogasson mindenkinek munkamentes alapfizetést, mert az szerintük alanyi jogon, úgymond a létezés okán jár.

Persze nincs új a nap alatt: a más emberek pénzének osztogatására a kommunistáknak mindig is megvoltak a „lehengerlő” érveik - és történelmi kortól függően fegyverrel, gyújtó hangú szónoklatokkal, vagy "csak" érzelmi zsarolással igyekeztek is megvalósítani utópisztikus rémálmukat.

Magyarországon a munkamentes alapfizetéssel eddig csak a PM nevű törpepárt (támogatottság: 0%) kampányolt. Ami érthető: minél kisebb egy párt, annál nagyobbat kell lódítania, hogy felhívja magára a figyelmet.

Ám a napokban Tóbiás József (névleg a legnagyobb demokratikus ellenzéki párt vezetője) is felült a dilivonatra, ami mindenképp új helyzetet teremtett. Tóbiás ráadásul az MSZP alapítványának konferenciáján magasztalta az ötletet - tehát nem egy kósza riporteri kérdésre adott válaszról, hanem tudatos politikai húzásról van szó.

Hogy a munkamentes alapfizetés miért veszélyes szélhámosság és miért gazdasági zsákutca, azt a közeljövőben több cikkben is ki fogjuk fejteni itt a Nyugati Fényen.

Most viszont tudni akartuk, hányadán állunk, ezért körbetelefonáltuk a demokratikus ellenzéki pártokat: valljanak színt az ingyenpénz dolgában.

A PM hozzáállása nem kérdés: ők voltak az első magyarországi párt, amelyik beleállt a munkamentes alapfizetés ötletébe. Gyerekeknek 25 ezer, felnőtteknek 50 ezer, terhes anyáknak 75 ezer forintot adnának mindenfajta elvárás nélkül.

Az MSZP-ből Szanyi Tiborral beszéltünk, aki egyébként a pártelnöki posztra is aspirál. Szanyi nem osztozott Tóbiás hurráoptimizmusában és a következőket mondta: A feltétel nélküli alapjövedelem valójában egy két évtizedes felvetés. Addig jól hangzik, hogy mindenki kapjon pénzt, ám hogy ez mely társadalmi szolgáltatásokat nullázhatja ki, az világszerte hasraütéses műhely-matekozás tárgya. A közösségi filozófiákon nyugvó baloldal szerintem ne kutasson abba az irányba, hogy miként lehetne az egyéneket magukra hagyni.

Az Együtt-től Szigetvári Viktor pártelnök nyilatkozott a Nyugati Fénynek. Elmondta: pártja nem támogatja a munkamentes alapfizetést. Megvalósíthatósági és elvi problémái is vannak vele és leegyszerűsítőnek tartja a koncepciót. Helyette többkulcsos adót, a családi pótlék emelését, valamint garantált minimálnyugdíjat tartana üdvösnek.

Az LMP nevében Szél Bernadett elmondta nekünk: a feltétel nélküli alapjövedelmet ők sem támogatják, helyette adómentes létminimumot és szociális bérgaranciát szeretnének.

A DK-ból Kerék-Bárczy Szabolcsot értük el, aki elmondta: a munkamentes alapfizetést ők sem támogatják. Szerintük képzést kell biztosítani a reménytelenségben élő honfitársainknak, ami képessé teszi őket a munkavállalásra. Tisztességes jogrendszer kell, és hogy az állam hagyja békén a vállalkozásokat és az embereket.

Hozzátette: a Demokratikus Koalíció a pártok között elsőként megalkotta programját, a Sokak Magyarországát, mely választ ad arra, hogy az Orbán utáni időkben hogyan lehet rendbe rakni ezt a tönkretett országot. Szociális programjuk lényege, hogy az emberek méltányos jövedelemhez jutthassanak, mert közmunka helyett megélhetést biztosító munkahelyekre van szükség. Az alapszolgáltatások terén alapvető emberi jognak tekintik, hogy mindenki ingyen hozzájusson annyi vízhez, villanyáramhoz és fűtéshez, amennyi a létfenntartáshoz elég.

A Liberálisoktól Bősz Anett ügyvivőt kérdeztük. Elmondta: pártja nem támogatja a feltétel nélküli alapjövedelmet, mert szerintük inkább rászorultsági alapon kell segíteni a társadalom elesett rétegeit. Semmilyen hatástanulmány nem igazolja, hogy az alapjövedelem pozitív gazdasági vagy társadalmi hatással járna hazánkban.  A jólétet nem lehet újraelosztással növelni. A magyar gazdaságban annyi erő sincs, hogy azoknak elegendő jövedelmet juttasson, akik tevékenyen hozzájárulnak a javak megtermeléséhez - hogyan akarunk gazdasági értelemben passzív embereknek közel minimálbér-színvonalú jövedelmet juttatni? –tette fel a kérdést. A feltétel nélküli alapjövedelem kivitelezhetetlen, és a Liberálisok olvasatában káros gazdaságpolitikai lépés lenne – zárta az ügyvivő.

A demokratikus ellenzéki pártok többsége tehát egyelőre ellenáll a szélsőbal felől érkező nyomásnak.

Az mindenesetre aggasztó, hogy egy minapi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 76%-a támogatná, hogy osztogassunk munkamentes alapfizetést mindenkinek a dolgozó emberek adójából, mindenfajta feltétel és elvárás nélkül.

Emiatt félő, hogy a 2018-as kampány az egyéni felelősség helyett megint az émelyítő demagógiáról és az irreális ígéretlicitről fog szólni.

Vajon van-e akkora becsülete Magyarországon az egyéni erőfeszítésnek, hogy ne dőljünk be sokadszor a húgymeleg populizmusnak, és kikászálódjunk végre Kádár köpönyegéből?

Támogasd a hiánypótló Nyugati Fényt - a legütősebb ellenzéki gerillamédiát!

Gábor György filozófus, vallástörténész cikke a Nyugati Fényen

Illés bácsitól hangos az ország. Ki ne tudná, Illés bácsi egy 78 éves gödöllői cukrászmester, aki 50 éve gyártja a fagylaltot, mindenki megelégedésére. Az ország távoli részéből is felkerekednek, csakhogy megkóstolják a régi idők technológiájával készített fagyikat, s emlékezzenek gyermekkoruk ízvilágára.

Aztán most történt, hogy valaki feljelentette Illés bácsit az NÉBIH-nél, s noha megállapították, hogy rend és tisztaság honol Illés bácsinál, akin az előírásnak megfelelő munkaruha feszül, ám a gépek régiek, ezért nincs apelláta, a bolt azonnali hatállyal bezárva.

Fogalmam sincs, ki Illés bácsi, sosem kóstoltam a fagylaltját, de őszintén sajnálom. Ez volt az élete, most pedig egy elkötelezett honfitárs, egy NER-rel töltekezett hazánkfia levelét megírta, s Illés bácsinak és kis boltjának most annyi.

Illés bácsi – nyalatlan elhiszem – remek fagylaltos. Ez talán onnan is érzékelhető, hogy az elmúlt ötven évben csak a fagylaltra koncentrált (lévén ez a dolga), ám a magyar történelemre nemigen. Szegényke nem érti az egészet, kinek, milyen érdeke fűződhetett ehhez az aljassághoz?

Miként nem értették azok a magyar zsidó honfitársak sem, akiket – teszem azt – egy ezüst eszcájg, egy szőnyeg, egy falon lévő kép reményében, vagy csak hazafias önszorgalomból jelentett be a szomszédja. A szándék inkább figyelmességről tanúskodott: ha a bürokrácia megfeledkeznék felebarátjáról, ő résen áll, nem hagyja el őrhelyét, s gyöngéden felhívja a hatóság figyelmét a teendőkre, mintegy állam és állampolgár meghitt harmóniáját kifejezésre juttatván. Így aztán meglett a régről áhított télikabát, s a nemzet is végre fajtisztulásnak indulhatott.

Aztán törhette a fejét az a honfiú vagy honleány is, akinek az Andrássy út 60-ban, vagy a cég más kirendeltségén verték le épp a veséjét, vagy verték ki épp a fogsorát, mikor mit, vaj’h mivel is szolgálhatott rá szomszédjának levelére, amelynek következtében aztán a padlását szépen letakarították, az ott lefoglalt két szál kolbászt, egy májas- és egy véres hurkát, valamint a negyed tábla szalonnát pedig véres kardként hordozták körbe.

Aztán, ha valamilyen csoda következtében néhány év múlva visszatérhetett a falujába vagy munkahelyére a feljelentett, s ott élt vagy íróasztala mögött ott ült egykori feljelentőjétől karnyújtásnyira, nem is történt semmi, legfeljebb annyi, hogy kis idő elteltével már azon tanakodtak, össze- összebújva, az osztrák határhoz legközelebb hol adják a legjobb áron a Gorenjét.

De Illés bácsi mit sem tudhatott azokról a közeli ismerősökről, akik III/III-as (esetleg III/II-es és így tovább) kötelékbe szerveződve írták a (fel)jelentéseiket rokonokról, barátokról, kollégákról, akiről csak tehették, beszervezve, hazafias kötelességüknek eleget téve, illesse dicsőség az episztolák szerzőit, írják azokat akár itthonról, Budapestről, Debrecenből vagy a Balaton mellől, akár külföldről, a magyar emigrációt gondosan vizslatva és fürkészve, mondjuk a függetlensége miatt a felderítők eldorádójának számító Bécsből vagy Svájcból, s szégyenkezzen egy életen át az, akiről a jelentések szóltak.

Mert persze a jelentők között akadtak, akik azóta már jobblétre szenderültek, akiket a nemzet örök hálája és nagyrabecsülése kísért a megérdemelt nyugdíjukba, de persze szép számmal akadnak olyanok is, akiknek tapasztalatait és rutinját máig sem nélkülözheti a vigyázó és őrködő fennhatóság.

S hogy a közelmúltból is példálózzunk, idézzük fel az alig hat évvel ezelőtt történteket, az emlékezetes kollegiális feljelentést a filozófusok ellen, amely mesteri perfekcionizmusával törekedett a sima, köztörvényes vádakat a politikai megrendelő magasabb érdekeivel összhangba illeszteni, s ha veselerúgásra, fogsor kiverésére mindez már nem is volt elegendő, ám egy jó kis karaktergyilkolászásra és egzisztenciális ellehetetlenítésre annál inkább.

Fényes példázataként annak, hogyan járnak mindazok a NER tündérvölgyében, akik cseppet sem dicsőítő himnuszokat zengedezve merik idegen érdekek szolgálatába szegődve megnyitni ajkukat, s parazita szájukra venni a legfőbb fenséget és annak udvartartását.

Az egzisztenciális rehabilitáció ugyan megtörtént, a bocsánatkérés mindezidáig nem. Ám ami igazán a lényeg: a fél szakmát feljelentő és ellenük koncepciós pert kezdeményező polgártárs karrierje továbbra is üstökösként ível, a határ a csillagos ég: szeretetnek, megbecsülésnek örvend, komoly stallumokkal vállon veregetve, tettére leereszkedik a feledés megszépítő homálya, s ő maga valóságos erkölcsi bajnokká glorifikálódik.  

Nos, meglehet – én legalábbis ezért szurkolók, s ha majd tehetem, el is zarándokolok hozzá egy csoki-puncsra – valamikor újra nyithatja majd a fagyizóját Illés bácsi. Addigra viszont – akárki meglássa – a feljelentő a megye, de talán az egész Kárpát-medence legfőbb fagylaltkészítőjévé növi ki magát, ha kell, kisvasúton szállítja majd hozzá az utasokat a Nemzeti Együttműködési Rendszer, díszkivilágítást is kap, továbbá néhány festményt a Szépművészetiből, s netán egy vanília- eperfagylalt katedrát a Corvinuson.

Hogy miről ismerszik majd meg ez az ember? Az elsők között fog betérni Illés bácsi újra megnyílt fagylaltozójába, nyájas mosollyal, kezében egy háromemeletes ételhordóval, s imigyen szóla: Illés bácsi, a maga fagylaltjának nincs párja, adjon nekem harminchat gombóccal, mert az unokák csak a magáét szeretik.

És ez így megy Árpád bejövetele óta, örökkön örökké, amíg a világ csak fennáll.

Legalább annak örüljünk, hogy a legtöbbjük ezenközben remek nagypapa.  

Támogasd a Nyugati Fényt - az ország legaktívabb ellenzéki gerillamédiáját! 

Kevés dolog jellemzi jobban a mezei választópolgárt, mint az arányérzék döbbenetes, totális hiánya. Ilyen szellemi környezetben nyugodtan átírhatjuk a közkeletű mondást ("Csak nagyot érdemes hazudni"), így: csak nagyot érdemes lopni.

Grafikonon ábrázoltuk a Fidesz elmúlt 6 évének néhány korrupciógyanús ügyét – viszonyításként összevetve az MSZP legnagyobb botrányainak nagyságrendjével.  

1. Zuschlag-botrány: nagyjából 50 millió forint eltüntetése, Zuschlag János 6 évet ült miatta.

2. Simon Gábor 240 millió forintnyi, külföldön parkoltatott pénzzel nem tudott elszámolni. Kizárták a pártból, politikai hulla lett.

3. Tocsik Márta 804 millió forintos sikerdíjat vett fel az ÁPV Rt.-től, a botrány nagyban hozzájárult a MSZP-kormány bukásához.

4. Metrómutyi: 137,5 milliárd forintért újíttatjuk fel az oroszokkal a hármas metró vonalán közlekedő ócskavas kocsikat. Mindennél nyilvánvalóbb a túlárazás- és korrupciógyanú, hiszen ebből a pénzből vadonatúj szerelvényeket is vehettünk volna.

5. 2020-ig több mint 215 milliárd forintot költenek Orbánék üresen kongó stadionok építésére, haveri cégeken keresztül. A kétszeres-háromszoros túlárazás mellett érdemes megemlíteni azt is, hogy ez az összeg nagyobb, mint az összes magyar állami kórház teljes adósságállománya.

6. Matolcsy 260 milliárd közpénzt pumpált az MNB alapítványaiba, amely pénzek aztán unokatestvérének cégeinél, és egyéb Fidesz-közeli szélhámosok zsebében kötöttek ki.

Így viszonyulnak tehát egymáshoz a tételek. Erre mondják az úgynevezett „független”, „középen álló” megmondóemberek, hogy egyik kutya - másik eb, hiszen mindkettő lop.

Valóban: az egyik ellop egy kenyeret a pékségből, a másik ellopja a pékséget – nagyságrendileg ilyenek az arányok.

Ja, van még egy különbség: a baloldalon egy korrupciógyanús ügy általában az illető pártból való kizárását és a politikusi karrierje végét jelentette.

Ezzel szemben Matolcsyról maga Orbán jelentette ki, hogy a jobbkeze, és "az égnek a földdel kell összeszakadnia", hogy megváljon tőle. A belvárosi ingatlanok elkótyavetyélésétől a letelepedési offshore-botrányig több ügyben is nyakig sáros Rogán Antal pedig külön minisztériumot kapott.

Ne dőljünk be tehát a népszerű kocsmabölcsességeknek. A valóság az, hogy a közpénzeket ilyen ipari méretben lerabló kormánya Magyarországnak még soha nem volt.

Ha tetszett a cikk: Támogasd a Nyugati Fényt - az ország legütőképesebb ellenzéki gerillamédiáját!

Gábor György elolvasta a Corvinus egyetem frissen kinevezett rektora, a Fidesz-közeli Lánczi András interjúját a 888-on. Miután magához tért a kábulatból, gondolatait megírta a Nyugati Fénynek.

Lánczi András interjút adott. Nagyot, hosszút, jelentőset. Olyat, amilyen a magyar miniszterelnök ideológiai bástyájához méltó. Amilyen a Századvég Alapítvány elnökéhez méltó. Amilyen a Nézőpont Alapítvány Kuratóriumának elnökéhez méltó. Amilyen a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének vezetőjéhez méltó. Amilyen a Corvinus Egyetem frissiben megválasztott rektorához méltó.

„A gonosszal állandóan foglalkozni kell” – adja ki az enigmatikus jelszót már az interjú címében Lánczi, s innentől Olvasó körmét rágva várja, hogy megismerkedjék végre gonosszal, netán főgonosszal, hiszen most a legfőbb szakértőé a szó, s ki kell derülnie, kecskeszarvú és patás, avagy embertestű és disznófejű-e Lánczi András tudományos kutatásának legfőbb tárgya. Mert ennek hiányában nem alszik a magyar már hosszú-hosszú évszázada, csak hánykolódik a pamlagán, ám most eljött a pillanat és lehull a lepel. Legszívesebben egyenest a cikk végét olvasná, mint egykoron a Népszabadságnál a sportrovatot, hátulról, hogy mielőbb fény derüljön a titokra, de fegyelem, niksz ugribugri!!     

Sok szép és nagy igazság árad a beszélgetésből, akár egy-két gusztán hímzett falvédőről a sparhelt fölül. Hogy mindig láthassa és olvashassa, újra és újra, egy életen át az, ki szépre és jóra vágyódik, ércnél maradandóbb igazság után epekedve, nagy szükségében, kavarja akár a rántást, szaggassa bár a tésztát, vagy csak úgy, a resztelt máj kanalazgatása közben, meg-megállva, el-eltűnődve. Mert így tetsző a léleknek, has és szellem egymásba ölelkező dialektikája.  

Nézze el a nyájas Olvasó esetlen recenzorának, hogy csak csipegetni kész az opusból (melynek Köchel-jegyzék száma egy a nulladikon), s csak morzsalékokkal hozzájárulni bölcseletre kiéhezett felebarátjának szomját csillapítandó.

Mert Lánczi Andrásból feltartóztathatatlanul áradnak a szárnyas szavak. Azt mondja például, ő, Lánczi András, aki az idők végezetéig leszögezte, hogy a korrupció nemzeti ügy, a Fidesz legfőbb politikája, ő, aki a miniszterelnök baráti unszolására adta be a rektori pályázatát (egyedüli indulóként),  ő, aki a Századvég élén tán el is olvashatta azokat a gazdagon honorált szellemi nihiliádákat, szóval azt mondja a mi emberünk, hogy „most rakjuk le az új rend morális alapjait.”

Na, azt tényleg lerakták, de piszkosul. Az alapba jól bebetonozva a Mészáros Lőrinc, a Tiborcz István, a Habony Árpád, a Rogán Antal, a Polt Péter és még sorolhatnánk, megannyi föld alá szállt morális arkangyal, ott vannak mind, benne az alapokban, akár mint Kőműves Kelemenné, hogy össze ne omoljon a fundamentum. Aztán a politikafilozófia is kikívánkozik belőle, s hozzáfűzi: „Minden politikai rezsimnek van egy morális igazolása. Mellesleg mi most ezért küzdünk. Ti is ezért küzdötök” – mutat rá az őt kérdező újságírókra, lazán, bratyizósra véve, elvégre a régi haverság kötelez. Hivatásos tollforgató pedig csak nevetgél, s zavarában csavarint egyet a csipketerítőn. 

Aztán emígy folytatja: „Itt van az a kérdés, hogy mi a közpénz.” Igen, igaza van, merthogy akadnak, akik tudják, figyelmeztetés nélkül, de akadnak, akiknek fogalmuk sincs, mi a közpénz. De folytatja: „ha szemünk előtt használódik fel közpénz valamire, akkor azt azonnal ellenőrizni kell, a közpénzek legyenek átláthatóak meg ilyenek.”  Főként, meg ilyenek, de francba a részletekkel, fülön csípve tehát a gonosz - sóhajt fel szorongásából megkönnyebbülő Olvasó. s máris egy stadion dísztribünjét fantáziálja maga elé, nem patásokkal, nem kecskelábúakkal, de jól profilírozható, ismerősnek ható arcélekkel.

Na, ehhez nem kell nagy ész, ezt mindenki tudja – gondolnánk, csakhogy nincs megállás, a szubtilis elemzés folytatódik: „de halkan kérdezem, kérdezzük meg Soros Györgyöt, hogy az ő pénze micsoda is? Miből lesz a spekulánsok pénze? Mondjuk a brit font shortolása révén megkopasztom a brit államot, akkor tulajdonképpen közpénzből csinálok magánpénzt, legalábbis részben biztos, vagy nem?!” Hát nem, kedves Lánczi professzor, de voltaképpen ez most nem is lényeges, hiszen épp most jutottunk el a főgonoszhoz: ő már valóban patás, s kecskeszarvak helyett jávorszarvasnak beillő méretűt hord. Tudjuk tehát, hogy nem felcsúti illetőségű, se mangalicatelep, se közvilágítás, se erkély a város fölött, se félkarú rabló a kaszinóban.

S közben még az is kiderül Olvasó számára, hogyan s miért kerülhetett Lánczi fenséges alfele alá a közgazdászképzés legfőbb helyének legrangosabb széke. Jóllehet nem unortodox, inkább nagyon is ortodox: Proudhon követője ő, vele együtt harsogja: a tulajdon lopás! Hát még a spekuláció! Mintha csak Vlagyimir Iljics duruzsolna Láncziból.

Ha például egy állami tulajdonban lévő bankból hitelt veszek fel, vállalkozásomat beindítandó, akkor – emígyen Lánczi – közpénzt használtam fel, mi több, loptam. De ha a közalkalmazotti fizetésemet túrós palacsintára költöm, tokkal-vonóval, akkor elpalacsintáztam a közvagyont. Eccerű, nemde? Nem kell ezt Mészárossal, másokkal komplikálni, Lánczi nagy ívű gondolatkísérlete megáll a saját lábán, a többit majd elmondja a következő számban az Andy. A Vajna.

De az ív feszül tovább, addig, amíg csak lehet: „a pénzt valahonnét szerezni kell” – mondja, s ismét az a fene dísztribün türemkedik elő a nyájasban, ám csak egy minutára. „Nem vagyok Soros-szakértő” – mondja Lánczi, példás szerénységgel, megkockáztatva, mintha csak tudná, hogy Sorosnál amúgy sem lesz belőle rektor, majd ekképp kanyarítja tovább: „de érdemes megnézni az életrajzát. Egy teljesen átlagos ember volt egy darabig és aztán üstökösként emelkedett fel. Ott, azon a ponton valaminek történnie kellett. Valakik, valamiért helyzetbe hozták és olyan eszközöket kapott, amivel meg tudta ezt csinálni.”

Vagy úgy! Nem mesébe illő, fodros habok hátán lovagló mitikus gázszerelőről szól Lánczi éneke, hanem Sorosról. Ez most ki lett adva. Mindenkinek. Mától bazmeg helyett Sorost mondunk. Magyar anya gyermeke először Sorost gügyög, aztán telerakja a pelust, s csak ezt követően jöhet a mama. Tetszenek érteni? Egy teljesen átlagos ember, nem Mészáros Átlag Lőrinc, hanem Soros Átlag György. Ne feledjük. maga a főgonosz. Akit a többi kisgonoszka – továbbiakban: saját konkurenciáját pátyolgató, karitatív spekuláns – hozhatott csak helyzetbe. 

Aztán a családról. Foglalt fogalom – tudjuk meg, „nem egy szó, amelynek jelentését tágíthatom jobbra-balra, összevissza.”  Úgy is van! Ahogy a táplálék fogalma is foglalt, már a paleolitikum óta: bogyók, gyökerek, gumók, magvak, néhanapján egy kis mamuthús. Nem ám pacalpörkölt meg grenadírmars meg juhtúrós sztrapacska. Meg a közlekedési eszközök, foglalt az is, maximum a lóvasútig (kisvasúttal felcserélhető). Airbusig itt nincs tágítás. Foglalt. Vagy a hírközlés. Mert az is foglalt. A füst- és hangjelzésekkel bezárólag.  Mit nem lehet ezen érteni? Foglalt, és kész!

Még hogy „a homoszexuálisoknak legyen családjuk”! Na persze, meg a nagynénémnek áramszedője! Dolgát végző derék újságíró is egyetért, s rátromfol: „Oda fogunk jutni, hogy egy ember meg egy szekrény együtt lakik, az is egy család.” Vicces, Lánczi picinykét dorgálja is: „Ötleteket adsz.” Pedig jó volna hagyni szabadon szárnyalni. Így aztán sosem tudom meg, hogy ha én egy sublóttal vagy egy ágyneműtartóval akarok együtt élni, esetleg a nyolc emeletes stelázsival (mert az tetszik igazán), akkor az most család vagy nem család? És ha a nagypapa fotelje jönne szóba, az bigámia vagy vérfertőzés? Végig kellene ezt beszélni, filozófus módjára, a padlótól a plafonig, a küszöbtől a vitrinben lévő nippekig. Miheztartás végett.

Aztán egy kis fogalommagyarázat, miszerint „a liberális – eredeti értelme szerint – mindig elitista”, végül a konklúzió: „A szabadság a tét. Orbán Viktor egyszer Kötcsén azt mondta, hogy a szabadság miatt csináljuk ezt az egészet. Ő ezt pontosan érti. Az egész karrierje ezen alapul.”

Hát úgy! A végére Orbán-idézet, sormintának, ő már csak tudja, pontosan érti, a legtávolabbi galaxisig egyes-egyedül Orbán. A szabadság apoteózisa, Orbán egész karrierjének az alapja. „A szabadság a tét.”

Így igaz. A letöltendő börtönbüntetés vagy a szabadlábon levés. Ezért csinálnak mindent. Ha kell, a választások elcsalását, eltrükközését is, meglásd, nyájas Olvasó.

Mert tényleg nagy a tét. Mangalicahurka vagy börtönkoszt. Beszélő – a dísztribünön vagy a kóterben.

Hisz megmondatott: „egész karrierje ezen alapul.”

Támogasd a Nyugati Fényt - a legütőképesebb ellenzéki gerillamédiát!

Gábor György filozófus, vallástörténész nagyon kiakadt a Pesti Srácok alpári gyalázkodásán, ami a Budapesti Fesztiválzenekar remek koncertjét követte, és felháborodását megírta a Nyugati Fénynek.

Hej, most megmutatta az újságírás fene oroszlánkörmét a Pesti Srácok nevű közpénzből összegründolt kormánypárti tákolmány.

Mert hírül vevék, hogy Fischer meg Fesztiválzenekar lesz a Vörösmarty téren, hát gondolták, ha Mahlert vagy Mendelssohnt sosem, de most megízlelik, milyen egy koncert Ákos nélkül. Elindultak hát korpára (mangalica)malacnak, nagyfene indulattal, vérbenyihhant szemekkel.

Ahogy ezt szokták, rögvest denunciáltak egy keveset, feljelentgettek és bepanaszolkodtak a főnökségnél mindenkit: leírták, lajstromba vették, kik voltak ott, név szerint, még fényképet is készítettek róluk, büdös nemkormánypártiakról, ujjlenyomatot viszont nem vettek, azt majd a TEK-es haverok végzik el, üstöllést.

Nagy bátor héroszok ők, még a szépen kistafírozott szerkesztőségnek mondott pártállami bunkerből is utólagosan be-beszóltak, heves tréfálkozás közepette, kit „örök tüntető”-nek, kit „rettegő szociológus”-nak nevezvén, de akadt olyan is, akinek a népnemzeti-keresztény magaskultúra ragyogásától lesülve kisbetűvel kanyarították le a nevét, szegény, hülye gittegyletesek.

Ám hallga csak, hallga, előbb-utóbb kibúvik az oskolázottság, megmutatandó, nemcsak ezek, mink sem vagyunk akárkik. Mert mink azt igazán tudjuk, hogyan kell kart lendíteni. Egy tamburmajornak vagy egy karmesternek, nem mindegy? Mert hangszerszólamilag problémás, hogy – mint felmerül a cikk szerzőjében – Fischer „kissé suta forgással oldotta meg, hogy a zenekar felé fordulva vezényeljen, és egyúttal a közönség felé fordulva sztárkodjon.” Na, ez most jól meg lett mondva, hogy a Royal Philharmonic Society adta a másikat, amikor Fischer átvette tőlük az év karmestere díját.

Csillag Ádám videója a BFZ Vörösmarty téri koncertjéről

Persze azok süketek, mink viszont nem vagyunk vakok, s láttuk, amit hallottunk! Szegény, megboldogult Leonard Bernstein (a Pesti Srácok szerkesztője Jennie Resnick és Samuel Bernstein gyermekeként nézzen utána, így rögtön tudni fogja, kiről van szó), szóval szegény Bernstein, gyakori forgolódásaiért, odamosolygásaiért mit kapott volna ugyanettől a zenekari összhangzásra oly érzékeny zenekritikustól, na, abba jobb nem belegondolni!

Aztán a cikk kézen fog és elvezet az anciennitás bugyraiba, alig leplezett megvetéssel emlegetve a téren összegyűlt „idős zenebarátokat”, „öreg ellenzékieket” (oké, nem volt ott mondjuk Harrach, hogy egy kicsit javítson a zeneszeretőnemkormánypárti korfán), de még időben, a nap lebukása előtt a cikk szerzőjében újra megképződnek a „nyugdíjasotthonok andalító melódiákat váró lakói”, akik a Fesztiválzenekar nevű hét főbűn után epekednek. Nyugdíjasotthonok andalító melódiákat váró lakói.

Na, kispofám, ha hallanád, milyen andalító zenéket komponált a nyugdíjas Ligeti György, John Cage, Pierre Boulez, Stockhausen vagy Kurtág György, fejvesztve rohannál vissza a Kárpátia vagy az Egészséges Fejbőr akol melegébe. Aztán jő a saját olvasótáboruk kényes ízlésének eleget tevő obligát zsidózás, Jávori Ferencet meg az ő klezmer zenéjét emlegetve, amelyet Fischer sutáncsapkodókarmester Budapest valamennyi kisebbségének szánt.

S hogy a cikk eme részét az IQ-jukat szobahőmérsékleten tároló átlag olvasók is felfogják, vastagon szedve, hogyaszongya Jávori „klezmer szerzeménye, amely egyértelműen a legnagyobb sikert aratta az ekkor ütemes tapsra rákezdő közönség körében.” Ugye, tetszenek érteni, csippent ki hamiskásan a szemével a sorok közül szerző magamaga, de ha mégsem, akkor könnyített testnevelésként Sorosozik is egyet, hogy így már tessenek végre érteni, s így persze már értik is a vigaszként, örömforrásként, vagy búfelejtőként rutinzsidózó bér- vagy szabad akaratukból kommentelők.

És jön a publintás vörös farka, mert ez így tetsző, a nagy leleplezés: ugyanis a dolgát végző újságíró meg akarta kérdezni Fischer Ivántól, hogy milyen kapcsolatban áll Soros Györggyel (ez is vastagon kiemelve), a hülye olvasótábor miatt, akik még mindig nem képesek szart sem appercipiálni, na jó, felfogni, megérteni ebből az egész vircsaftból. És eldördül az Auróra ágyúja, testvéri tankok feldübörögnek, minden bevégeztetik, a végítélet harsonái megszólalnak (szerencse, hogy ezeket nem a suta Fischer dirigálja), mert „Fischer Iván addig mosolygó arcán idült harag futott át, valami érthetetlen mordulás kíséretében szorosabbra vonta maga körül a testőrségét, majd elsietett.”  

Fischer, szorosabbra vont testőrök, idült harag, elsiet. Egy romantikus festő vásznára való tematika, a nemzet tragikus halálának kozmikus katasztrófától sújtott végideje. Testőrök, harag, elsiet.   

Na persze, nem úgy, ahogy Orbán vagy Kövér, akik rezzenéstelen arccal álltak a vártán, dacolva az elemekkel, semmi testőrség, semmi elsietés, s megértő nyugalommal és nyájas félmosollyal tűrték a némileg nagyobb és átláthatatlanabbá varázsolt MNB-s összegekről való faggatózást. Gigászokként persze, de nyakig beszarva, tájékoztatási kötelezettségükre fittyet hányva, nem a Vörösmarty téren, hanem az ország házában, végül kitiltva minden újságírót.

Akkor vagy nem voltak ott a Pesti Srácoktól, vagy ott voltak, de kényes orruk hozzászokott már kenyéradó gazdáik fekália illatához.   

írta: Gábor György (filozófus, vallástörténész)

Támogasd a Nyugati Fényt - a demokratikus ellenzéki gerillamédiát!

Karaktergyilkos támadást indított Stumpf András a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója, Fischer Iván ellen – akinek a cipője talpáig nem ér fel.

A Mandiner nevű troll-etető szerzője egyúttal megvédi Tarlós Istvánt, aki az elmúlt napokban egy kocsmai tahó stílusában ugatott a világhírű együttes zeneigazgatójával.

A történet előzménye, hogy a Fővárosi Közgyűlés 260 millióról 60 millióra csökkentette a Fesztiválzenekar támogatását, azaz minden előzmény nélkül elvett tőlük 200 millió forintot. Fischer szerint nemzetközi szinten sem volt még példa arra, hogy egy világhírű zenekartól szezon közben megvonják a szponzorációjának háromnegyedét.

Erre jött Tarlós alpári stílusú zsarolása: ha Fischer Iván nem hagyja abba a „hisztit”, akkor a maradék pénzre sem számíthat.

Ezek után érezte szükségét Stumpf, hogy ő is belerúgjon Fischerbe. Nevezett szerzőnek van már rutinja a hatalommal szembe kerülő civilek pocskondiázásában: korábban a tanárokat gyalázta, és az éhező gyerekeken is gúnyolódott.

Stumpf szerint a Budapesti Fesztiválzenekar kőgazdag, akkor meg minek hisztizni rongyos kétszázmilla miatt.

És persze minek rögtön azzal revolverezni szegény Tarlóst, hogy az öregeknek meg a gyerekeknek adott koncertek fognak elmaradni – hiszen van pénz a kasszában, még állampapírban is...

Még jó, hogy van: a Budapesti Fesztiválzenekar tulajdonosa és fenntartója a BFZ Alapítvány; a zenekar föllép belföldön és külföldön, ahogy a zenekaroknál szokás: gázsiért. Ebből fizetik a zenészeket, a menedzsmentet, a próbatermet és mindent. Ha sok koncertet adnak (jó helyeken), ebből nyereség képződik, amely nem Fischer Iván zsebébe vándorol, hanem az Alapítvány tulajdonában maradva esetleg magyar állampapírokba. Ez nem közpénz – ellentétben Matolcsy magáncuccokba kilopott milliárdjaival.

A főváros pedig szponzorálja a zenekart – egyrészt azért, hogy nevében is viszi Budapest nevét és hírnevét, másrészt azért, hogy bizonyos szolgáltatásokat végez: lásd a veszélyben lévő koncerteket. Ha nem szponzorálja vagy csak kevesebbel, akkor nem külföldi föllépés fog elmaradni, hanem ezek a szolgáltatások.

Ilyen egyszerű. Fájhat a Mandinernek, hogy a BFZ a főváros pénzét akarja fővárosi szolgáltatásokra fordítani, nem pedig a külföldi koncertekért kapott honoráriumát, de ezért nem kellene hisztizni. Legföljebb elégedetten bezsebelni a nyíltan antiszemita, durván zsidózó kommenteket – Stumpf megannyi kis írásocskájának állandó utózöngéit.

Kövess minket a Facebookon!

Támogasd a Nyugati Fényt - az ország legaktívabb ellenzéki gerillamédiáját!

Hetek óta Matolcsy ellopott milliárdjain, Orbán kisvasútján, a méregdrága stadionokon, meg az egészségügy újabb rémtörténetein forrong az ország.

A fideszes papagájkommandó ezért új trükköket dob be, hogy elterelje a szájtáti nép figyelmét a gigantikus korrupcióról.

A Fidesz-talpnyaló „sajtó” és a Fidesz kottájából játszó „független” megmondóemberek most azt rikácsolják, hogy itt a vég, a baloldal összeborul a Jobbikkal, mind meghalunk.

Mindezt Gyurcsány Ferenc egy vidéki lapnak adott interjúja alapján, amelyet szándékosan kiforgatva interpretálnak a közönségnek – azt remélve, hogy az emberek úgysem olvassák el az eredetit, és bekajálják a meghamisított fideszes verziót.

Gyurcsány valójában annyit mondott: elképzelhető, hogy jelentős nyomás lesz a szavazópolgárok részéről, hogy a 2/3-os törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők.

Tehát nem arról beszélt, hogy össze szeretne fogni a Jobbikkal, hanem arról, hogy hogy lesz majd egy társadalmi nyomás ebbe az irányba. Hozzátette: egyáltalán nem boldog már ettől sem.

Később a Népszabadságnak külön világossá tette: nem lesz összefogás a Jobbikkal. Viszont azzal kezdeni kell valamit, hogy az ellenzéki szavazók lassan jobban kívánják a Fidesz bukását, mint a saját pártjuk támogatását.

És valóban: a választók egy része hajlandó lassan leszavazni bárkire, aki esélyes rá, hogy megverje a Fideszt. Őket nem zavarná egy baloldal-Jobbik összefogás, csak takarítsa már el valaki végre narancsos bandát.

De ez mégiscsak egy érzékelhető kisebbség véleménye. A baloldal és a Jobbik TÖRZSBÁZISA nem fogadna el egy ilyen összeborulást. Kölcsönösen fáznak a másiktól és nagyon távolinak tartják egymás értékrendjét.

A baloldal és a Jobbik víziója az ország jövőjéről: ég és föld. Nincs meg az a minimális alap, amely mentén egy irányba tudnák kormányozni az országot.

Ezért egy baloldal-Jobbik koalíciónak semmilyen realitása nincs. Mindkét résztvevő hiteltelenítené vele magát a sajátjai szemében, és olyan feszültségek lennének belekódolva, amelyek miatt hamar megbukna egy ilyen szövetség, és diadalittasan jöhetne vissza a Fidesz.

Ne felejtsük: a politikában minden párt a saját érdekeit követi. Senki nem fog a saját törzsbázisával szembemenni, és senki nem fogja a hosszú éveken át épített imidzsét tönkretenni egy pár hónapig életképes koalíció miatt, mert az a politikai halálát jelentené a pártnak.

A baloldal és a Jobbik összeborulásáról szóló sopánkodás tehát nem más, mint fideszes rémhírkeltés. Erre figyelmeztessünk mindenkit, és csak azért se engedjük elsikkadni a Mészárosok, Matolcsyk égbekiáltó korrupciós ügyeit, a nagyzási mániás Orbán tébolyult pénzköltéseit, a lerohasztott kórházakat és közszolgáltatásokat.

Ne dőljünk be a riogatásnak. A totális Fidesz-rezsim HETEDIK évében vagyunk - az ő katasztrofális teljesítményük kell legyen a téma, mindig és minden körülmények között.

Támogasd a hiánypótló Nyugati Fényt - az ország legütőképesebb ellenzéki gerillamédiáját!

Rábólintott a Kúria a Fidesz legújabb barba-trükkjére. Orbánék az úgynevezett betelepítési kvótáról rendeznének népszavazást.

Magyarán arról, hogy a minimális humánum jegyében menedéket nyújtsunk-e 1300 szerencsétlen sorsú embernek. Ezt a szimbolikus segítséget kéri tőlünk az Unió, a nekünk nyújtott eurómilliárdos támogatásokért cserébe.

1300 menekült megsegítését várják egy 10 milliós országtól - erre mondanak csuklóból nemet Orbánék. Sőt, nem csak nemet mondanak, de elherdálnak 5 milliárd forintot egy álságos és fölösleges népszavazásra, miközben annak az 1300 menekültnek az ellátása évtizedek alatt nem kerülne ennyibe.

Persze, tudjuk jól, honnan fúj a szél.

2016-ra nagyjából a menekültellenes hisztéria maradt Orbánék egyetlen témája, amiről nem a bődületes korrupció és lopás jut az emberek eszébe az első másodpercben. Ezt kell ütni a végtelenségig, hogy ne a lerohasztott iskolákról és kórházakról, ne a fideszes pereputty milliárdjairól legyen szó. Ezért vágják sutba az uniós diplomáciát és a legelemibb humánumot egyaránt.

Ha Orbánék annyira távol akarnák tartani ezt az 1300 szerencsétlent Magyarországtól, beleírhatnák a vécépapír szilárdságú alaptörvényükbe. (A Jobbik már közölte: megadná hozzá a szükséges kétharmadot).

De nem teszik, mert több hónapon át tartó menekültellenes hergelésre készülnek, hogy a felszított indulatok zavarosában tovább folyhasson a közpénz a Mészáros Lőrincek, Rogán Antalok, Matolcsy-rokonok zsebébe.

Arról miért nincs népszavazás, hogy akarjuk-e, hogy Orbán tízmilliárdokért a várba költözzön? Hogy akarjuk el, hogy százmilliárdokért újabb stadionok épüljenek minden kisvárosi NB3-as csapatnak? Hogy akarjuk-e hogy Matolcsy festményeket, műkincseket, kastélyokat vásároljon a devizahitelesek pénzéből, meg a rokonai zsebét tömködje vele?

Napnál világosabb, hogy nem az emberek megkérdezésére megy itt ki a játék, hanem annak a Fidesznek a politikai túlélésére, amelyik a kormányzás minden területén katasztrofálisan teljesített az elmúlt 6 évben.

Közpénzből milliárdossá hízott fideszes gazemberek uszítanak 1300 szerencsétlen menekült ellen, és csapnak miattuk hónapig elnyújtott országos hisztériát.

Lehet ezt is csinálni, de akkor be kell fejezni a mondatot és ki kell mondani: drága népem, kivezetnélek téged az Európai Unióból. Élj meg a saját lábadon, ahogy tudsz. De az nem működik, hogy tartjuk a markunkat a milliárdos támogatásokért, és közben verjük az asztalt, hogy a minimális kötelezettségünknek sem akarunk eleget tenni. Ez az arcátlanság csúcsa.

Orbán Viktor egy veszélyes szélhámos, akik az ország jövőjét teszi kockára a saját túlélése érdekében. Ne dőljünk be neki - minél görcsösebben akarja elterelni a figyelmünket a szájával, annál inkább a kezét figyeljük.

Támogasd a Nyugati Fényt - az ország legütőképesebb ellenzéki gerillamédiáját!

Mintha egy olajmező tetején pöffeszkedő arab emirátus lennénk, olyan bőkezűen osztogatta Matolcsy az adófizetők pénzét a haveroknak-rokonoknak.

260 milliárd forintot herdáltak el a nemzeti bank alapítványain keresztül. Ennek a pénznek a lerohadó iskolákban és kórházakban, az éhbérből nyomorgó ápolónőknél lenne a helye egy tisztességes országban.

Nemrég egy belvárosi luxushotelben kapták rajta Mészáros Lőrincet a földügyi államtitkárral kávézni. A felcsúti gázszerelő személyesen egyeztetett a hatalom emberével - másnap a Földalap visszavonta az árverést Mészáros testvérének földjéről.

Kövér „Köteles” László hülyének tettette magát és megnémult, amikor a Matolcsy-haveroknak osztogatott milliárdokról kérdezték őt az újságírók. Érdemi választ azóta sem adott, de másnap a fél sajtót kitiltatta a Parlamentből. Ennyit a fideszes demokráciáról, ennyit a képviselők elszámolási kötelezettségéről.

Orbán Viktor a NOL.hu kamerájának bevallotta, hogy a most átadott felcsúti vasútvonal elődje a gyerekkori háza mellett ment el. Gyerekként az ablakon kinézve arról ábrándozott, hogy egyszer majd ő is kézi hajtányt vezethet a síneken.

Ennél nyilvánvalóbb beismerése még nem hangzott el annak, hogy az egész kisvasutas agyrém egyetlen ember személyes hóbortjának a szüleménye. A viszonylat egyébként napi 2500 fővel lenne nyereséges, az első napon pár tucat ember zötykölődött rajta.

Ez csak néhány kiragadott példa az elmúlt napokból, de csütörtök estig sorolhatnánk a bizonyítékait annak, hogy Orbánék az egész országot a saját hűbérbirtokuknak tekintik, annak minden megtermelt javával együtt.

Úgy szórják hitványságokra az adófizetők pénzét, eközben pedig úgy sanyargatnak más ágazatokat, ahogy csak úri kedvük tartja. Teljesen függetlenül a józan észtől vagy a társadalom valós igényeitől.

És közben sorra nőnek ki a kacsalábon forgó giccspaloták, tágulnak a lakóparki lakások, cserélnek tulajdonost kastélyok és gyarapodnak a fideszes gyerekek nevére íratott ingatlanok.

Hiszen ennyi a Fidesz-hatalom lényege:

1.)  Minél több közpénzt ellopni, ameddig kormányon vannak.

2.)  Mindenáron megtartani a hatalmat, ameddig csak lehet, hogy mindezt megtehessék.

Már több mint 6 éve lopnak, de még mindig éhesek. Nem laktak jól, és sosem fognak. Nincs annyi pénz, föld, cég, ingatlan, ami csillapíthatná a fideszes tolvajok éhségét. Csak lopnak, lopnak, lopnak, örökké és megállíthatatlanul. És törvényesítik is a lopást, hogy még kényelmesebb legyen. A szicíliai maffia ministránsegylet hozzájuk képest.

Már a szerénység látszatára sem adnak. Minden kell nekik, mert minden jár nekik. Láthatóan fel sem fogják, hogy náluk okosabb emberek is belebuktak már a pimasz mohóságba. Az alázat hiányába.

A tekintélyes Forbes-magazin 6,9 milliárd forintra becsülte az Orbán-família vagyonát. Ha kimegyünk az utcára vagy felszállunk egy buszra, csak olyan embereket látunk, akiket Matolcsy meglopott.

Lejárt a naiv tudatlanság, az „adjunk nekik még egy esélyt” korszaka. A rémálomnak is beillő „elmúlt hat év” után nincs tovább mentség és magyarázat. Aki 2016-ban is a Fidesz-hatalmat mentegeti, támogatja, vagy szolgálja, az maga is bűnrészes ebben a mocsokban.

Ha maradt még egy szemernyi életösztön és gerinc bennünk, legkésőbb 2018-ban a hatalom közeléből is el kell kergetnünk a kollégista fiúbrancsot. Különben kimondhatjuk, hogy a világ legpancserebb nemzete vagyunk. Menthetetlenek, akik megérdemlik az örök alávetettséget, megalázottságot, kifosztást.

A közmondás szerint a magyarok hátán fát lehet vágni. Egy ideig. De ha egyszer túlcsordul az a bizonyos pohár, a magyarok Istene kegyelmezzen ezeknek a gazembereknek!

Sok még a munka, de minden nappal közelebb a katarzis.

Ne csak olvasd, támogasd is a Nyugati Fényt - az ország legütőképesebb ellenzéki gerillamédiáját!

A riválisait előszeretettel lehazugozó miniszterelnök pecsétes papírt kapott róla, hogy valótlanságokkal rágalmaz másokat.

A Fővárosi Törvényszék szerint Orbán hazudott, amikor azt állította, hogy az Altus Zrt. pártcélokra használta volna az Európai Bizottságtól legálisan elnyert megbízásából származó pénzt.

Hazudott továbbá, amikor azt állította, hogy az Altus a megbízást politikai megfontolásból nyerte el.

A bíróság eltiltotta Orbánt a további hazudozástól, valamint 270 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte, és nyilatkozatban is ki kell fejeznie sajnálkozását.

Jókora pofon ez annak az embernek, aki a karrierjét a riválisai lehazugozására építette fel. A kilencvenes évek elején ő honosította meg a kifejezést a magyar közéletben, ami akkor szokatlan durvaságnak számított. Orbán még liberális álruhában, Antall Józsefnek vágta oda a parlamentben: „a miniszterelnök hazudik”.

Ne felejtsük azt sem, hogy a megalázó vereséggel végződő 2006-os választások után Orbán évekig nem volt hajlandó nevén nevezni a hivatalban lévő magyar miniszterelnököt, csak „beteges hazudozóként” utalt rá. Pitiáner alávalóság, ami már akkor sem Gyurcsányról, csakis Orbánról árulkodott.

Ekkoriban Friderikusz Sándornak az ATV-n futott esti elemző-beszélgetős műsora. Életrajzi könyvében a műsorvezető így emlékszik vissza arra az incidensre, amikor a 2006-os önkormányzati választások előtt a Fidesz-elnök volt a vendége.

Friderikusz az interjú előtt megkérte Orbánt, hogy a beszélgetésben ne használja az akkor újonnan bedobott fideszes minősítést Gyurcsány Ferencre, tudniillik a „beteges hazudozó”-t. Orbán végül is nem engedett a kérésnek: „Egyszer csak elkezdett gyöngyözni a veríték az orra alatt meg a homlokán, … és mihelyst sikerült eljutnia a beteges hazudozó miniszterelnökig, a szeme fehérje is vörösbe borult. Szabályosan extatikus állapotba került” – írja Eddig című könyvében Friderikusz, aki az interjút ennél a résznél reklámmal szakította meg, és felszólította Orbánt, igyon egy pohár vizet.

Erről az emberről mondta most ki a bíróság, hogy hazudott, rágalmazott, hamis színben tüntetett fel.

A sors fura fintora, hogy Orbán ezt a pert is a legnagyobb mumusával: Gyurcsánnyal szemben vesztette el - akiről már 1989-ben a Fekete Doboznak bevallotta, hogy tőle tart a legjobban, és akit legkésőbb a 2006-os tévévita óta patológiásan gyűlöl.

A Törvényszék ítélete kicsi elégtétel az igazság szerelmeseinek, de a valódi katarzis még hátravan.

Ne csak olvasd, támogasd is a Nyugati Fényt - az ország legütőképesebb ellenzéki gerillamédiáját!