Nyugati Fény

Milyen "egyetemre" jártál, te rezsibunkó? - Saját végzettségéről is kamuzik Németh Szilárd

Milyen "egyetemre" jártál, te rezsibunkó? - Saját végzettségéről is kamuzik Németh Szilárd

A civilek eltakarítására készülő rezsibiztos fellengzősködik a képzettségével. Megértjük: nekünk is ciki, hogy valaki ilyen végzettséggel lehet tényező a magyar politikában.

"Az egyetemen azt tanultuk, hogy másnak is igaza lehet a kormánnyal szemben. De ez nem az egyetem. Amikor a határon meg kell akadályozni, hogy több százezer illegális bevándorló lerohanjon minket, az más eset" 

- világította meg Németh Szilárd a csütörtöki sajtótájékoztatóján, mit ért ő "hasznos" és "nem hasznos" civil szervezeteken.

Az ostorosmoszat szintjén vegetáló rezsibiztos arra utalt, hogy megérti ő a felette tanult értelmiségi kollégák aggályait, hiszen ő is járt egyetemre, csak időközben politikus lett ugye. Csakhogy - legyünk kíméletesek - erős lódítás, hogy az orbánista szumóharcos "egyetemen tanult" volna.

nemeth_sziszi.png

Köznapi nyelvhasználatban "egyetemen tanulni" ötéves egyetemi kurzust jelent. Aki végigkínlódott egy ilyent, az tudja, mit jelent ez. Hónapokig, néha évekig hajtani a felvételire, utána éveken át félévről-félévre rengeteget tanulni, túlélni a vizsgákat, nem sorolom.

Nos, a rezsibiztos életrajzából kiderül, ilyenben neki jó eséllyel nem volt része az életben.

Eszerint a most éppen a TASZ jogászait csuklóztató Németh a rendkívül túljelentkezéses és közismerten brutálkemény elitszaknak számító könyvtár-tanítói szakot végezte el a Budapesti Tanítóképző Főiskolán.
Ezután valóban "járt" a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) közoktatás vezetői szakára. Azonban ez csupán egy távképzésben elvégezhető két féléves képzés, amire most is bárki jelentkezhet, ha van félévenként 135 ezer forintja.

(Emellett Németh "részt vett" az ELTE környezetpedagógusi "szakképzésén" (sic!) is, igaz arról már nincs szó Németh Szilárd életrajzában, hogy eredménnyel zárultak-e a rezsibiztos eltés egyetemi tanulmányai.)

Természetesen ezzel nem állítjuk, hogy Németh Szilárd nem járt egyetemre. Ellenkezőleg, jogi értelemben Némethünk mindenképpen volt egyetemista, szívta az alma mater levegőjét, teljes két féléven keresztül.
Az más kérdés, hogy ennyi erővel én is tanultam a Műegyetemen. Ugyanis oda jártam angol nyelvtanfolyamra. Sőt, le is vizsgáztam ott, szóval "elvégeztem" a Műegyetemet.

Batka Zoltán

Kövess minket a Facebookon!

Becsületbeli előfizetőket keresünk!

A Nyugati Fény az ország egyik legolvasottabb tényfeltáró és véleményblogja.

Függetlenek vagyunk a pártoktól, de határozott nyugatos értékrenddel bírunk.

Egy öntudatos társadalomért dolgozunk, amelyik jól tájékozott a tényekről és átlátja az összefüggéseket.

Oldalunkat nem támogatják sem pártok, sem oligarchák. Kizárólag becsületbeli "előfizetőink" adományaiból működünk.

Ha teheted, támogasd a Nyugati Fényt - hogy legyen egy valódi ellenzéki újságod! A lehetőségekhez kattints ide.

 

16 komment fidesz hazugság németh szilárd Tovább
Milyen "egyetemre" jártál, te rezsibunkó? - Saját végzettségéről is kamuzik Németh Szilárd Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
16 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül
  • 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat
  • Jó reggelt kívánok, hány tüntetést is szervezett a Jobbik az elmúlt 8 évben? Jó reggelt kívánok, hány tüntetést is szervezett a Jobbik az elmúlt 8 évben?
  • Leszakad az ember arca, amikor Botka vádol elvtelenséggel másokat Leszakad az ember arca, amikor Botka vádol elvtelenséggel másokat
  • Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért! Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért!

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr8612121983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamedve 2017.01.13. 06:16:07

Ez a rezsigeci pont azon a szinten van, mint az ország legnagyobb (a gecikormány által lejobban tolt) civil! ( ja, és haha) szervezete, a CÖF (Csakazértis Összevissza Fekáliázunk, vagy valami hasonló) bohócos plakátjai: gyomorforgatóan gusztustalan.

Ja, és mielőtt a sok gecinyelő majom elkezdené, nem azért, mert szegény gyurcsány ( bár őt aktív miniszterelnőksége alatt legalább nem gecizte le nyilvánosan, és büntetlenül senki), vagy vona ( akinek ez a húzása megmutatta, hogy azért vannak tökei, s használni is tudja őket, bármit mond az ország jelenleg, gecibábbá aljasodott hányásrépája, a terry black álnevű spermaköpöcsészéje), hanem maga módszer (bohócozás) gusztustalan, amit itt elővezetnek, személytől függetlenül. Olyan kb. mintha a főgecit mondjuk spermák közott ábrázolva plakátolnák ki nyilvánosan, s odaírnák: közéjük való, megtalálta a helyét! (vagy ilyesmi.)
Válasz erre 

H3rold 2017.01.13. 14:41:44

Németh Szilárd azért járt egyetemre, mert komp akart lenni. Nem sikerült neki.
Válasz erre 

2017.01.13. 14:58:38

Rezsiszilárd egy hazug farönk , amit a biróság tavalyí év folyamán kimondott jogerősen. Ez egy lakáj, egy igénytelen senki , aki hazudik és lop is mellé.
Válasz erre 

Verka5 2017.01.13. 15:10:10

Biztos egy egyetem épületében béreltek termet a biztonsági őrök képzésére.
Válasz erre 

Verka5 2017.01.13. 15:14:14

A civileket nem lehet támogatni külföldről, de az Orbán külföldit pénzel a civilek megsemmisítésére kidolgozandó forgatókönyvért. Rohadt egy banda.
Válasz erre 

kaleidos cope 2017.01.13. 15:22:41

@janos551: és ronda is mint a bűn
Válasz erre 

öreg_répatorta 2017.01.13. 17:48:41

@megamedve: Tökéletes jellemrajz. Magam sem tudtam volna jobban megfogalmazni.
Válasz erre 

Becker Gyurka 2017.01.13. 22:05:45

Be kell vezetni a Si mértékrendszerbe a Rezsiszilárdról elvezendő bunkóság mértékegységét. Mindenki más bunkoságát csak a RezsiSzilárd bunkóságának %-ban lehet majd kifejezni. Mivel nálánál nagyobbat elképzelni sem lehet, Ő az Etalon, akit őrizni kell !
Válasz erre 

werecke 2017.01.13. 22:33:27

Az a lényeg hogy Böszmefletónak meglett a szakdolgozata. Vagy mégsem?
Válasz erre 

Arthur Bloch 2017.01.14. 05:29:07

@werecke: Erőlködünk,erőlködünk? Rossz vége lesz a sok erőlködésnek!!!Amúgy mi köze van Gy.F.-nek eme baromarcúhoz ??? Jó erőlködést.....
Válasz erre 

ornagy50 2017.01.14. 17:38:59

Naná,hogy járt!!! A konyhára moslékért!!!:D
Válasz erre 

kisf 2017.01.17. 09:29:58

@werecke: Nálunk (fideszes, vagy semleges a csapat a cégnél) azt tartják, hogy Fletónak volt gerince bevallani az elkúrást, a harag nem ezért van... A mostani illetékes elismert valamit is ????,
Válasz erre 

kisf 2017.01.17. 09:31:40

A TASZ elleni támadás a FIDESZEN belül sem fog mindenkinek tetszeni...Legalábbis az átlagpolgárok esetében
Válasz erre 

kisrigó 2017.01.20. 01:53:40

Ilyen értelmes, fényestekintetű kell az élő istennek és bandájának! Bármilyen baromságot képes rezzenéstelen arccal képünkbe fröcsögni.
Válasz erre 

Erzsébet Gyulai 2017.01.23. 22:01:55

Előfizetői dijat elvből nem utalok magánszemélynek! Értesitést kérek, ha lesz ennek az"egyesületnek" igazi számlaszáma!
Válasz erre 

Alex Kadar 2017.01.26. 16:45:12

Apropó!!!
A böszmének megkerült már a szakdolgozata??? :)
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard