Nyugati Fény

3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat

3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat

Nyakunkon a választások napja, az egyre hangosabb politikai kakofóniában ilyentájt menetrendszerűen felharsan a szavazás bojkottjára buzdítók kórusa. 

Naiv idealisták és rémületes észjárású megmondóemberek agitálnak a otthonmaradás mellett - hogy összezavarják az amúgy is fejüket kapkodó állampolgárokat.

Az alábbiakban ismertetjük legsúlyosabb érveinket amellett, hogy öngyilkos butaság bojkottálni az áprilisi választásokat. 

orban_szavaz.jpg

1. SOHA, SEHOL NEM VÁLT BE

A bojkottok általános nemzetközi sikertelenségéről egy alapos angol nyelvű cikket itt, egy magyar nyelvűt pedig itt olvashatsz. Utóbbiból egyetlen mondat:

"Egyes tanulmányok szerint az 1990 és 2009 közötti fenyegetések és megvalósult bojkottok csupán 4 százaléka mondható sikeresnek."

Kovács M. Mária történész külön Facebook-posztban emlékeztet: 

"Az 1920-as választásokat a szociáldemokrata párt a különítményesek terrorakciói elleni tiltakozásképpen bojkottálta. A bojkottal fel akarták hívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon nem biztosítottak a tisztességes választások.

A szociáldemokraták által bojkottált választás lezajlott. Budapesten a bojkott hívei többségében érvénytelen szavazatokat adtak le, amelynek következtében a leadott szavazatok csaknem 20%-a érvénytelen volt. A szociáldemokraták várakozásával ellentétben azonban a nyugati világ legitimnek fogadta el az eredményeket.

Az így létrejött parlament, amelyben a szélsőjobboldal nagy befolyáshoz jutott, egyik első intézkedéseként megszavazta a numerus clausust.."

 

2. KÉPTELENSÉG MINDENKIT RÁVENNI

A gyakorlat azt mutatja, hogy a bojkott-akciók kudarcra vannak ítélve, de legyünk jóindulatúak, és maradjunk egy percig elvi síkon: még elvi esélye is csak egy teljes körű ellenzéki bojkottnak lenne - vagyis ha az összes mérhető ellenzéki párt és azok szavazói egységesen távol tartanák magukat a választásoktól. 

A mai magyar viszonyok között könnyű belátni: annak az esélye, hogy a 7-8 mérhető ellenzéki pártunkat sikerüljön egységes cselekvésre rábírni (pláne egy ilyen alapvető létkérdésben), nagyjából annak esélyével vetekszik, mint hogy Zimány Linda legközelebb egy vagyontalan tescós árufeltöltőbe szeret bele.

Szelíden emlékeztetnénk: jelenleg azt nem sikerül elérni, hogy az MSZP ne indítsa rá a Csepelen életében nem járt Bangóné Borbély Ildikót a 2014-es győztes Szabó Szabolcsra. Miről beszélünk?

Ha viszont csak 1-2 önsorsrontó párt bojkottál, akkor Orbánék röhögnek a markukba, a nemzetközi közvélemény pedig ugyanúgy legitimnek fogadja el a választásokat - ahol jó eséllyel kétharmaddal győz a Fidesz. Bravó!

Lehet ábrándozni teljeskörű ellenzéki bojkottról - de nagyjából annyi realitása van, mint kikapcsolni a gravitációt a Földön. 

 

3. NAGY RÉSZVÉTEL MELLETT LEHET MEGVERNI A FIDESZT

A Fidesz hosszú évek óta a 2,2 millió stabil magszavazójára építi a saját uralmát. Amikor elborzadunk egy-egy fideszes kampány primitívségén vagy aljasságán, akkor nem számolunk azzal a mély cinizmussal, hogy Orbánék az adott akcióval egyáltalán nem a teljes lakosságot akarják megszólítani, hanem csakis a saját fanatikusaikat felhergelni és optimális hőfokon tartani.

Elemzői közhely, hogy minél nagyobb a részvétel a választáson, annál rosszabb a Fidesznek. Miért? Mert a Fidesz elkötelezett, kétmilliós bázisa elmegy szavazni - ha esik, ha fúj. Ők - hosszú évek kitartó munkájával - feltétlen engedelmességre vannak idomítva.

Akik viszont pluszban megnyerhetők lennének a kételkedők és hezitálók táborából, ők többségükben kormányváltó szavazók. Minél magasabb a részvétel, annál több a potenciális kormányváltó szavazó. 

Elégedetlenek pedig vannak bőven: a Fidesz által kiépített adórendszer, családtámogatási rendszer legfeljebb az ország 10-15 százalékának jó - mindenki más a mai rezsim kárvallottja.

Komplett társadalmi csoportok lettek megalázva, kifosztva, reménytelen helyzetbe taszítva az elmúlt 8 évben. Diákok, tanárok, nyugdíjasok, rokkantak, ápolók, mentősök, devizakárosultak, korábbi trafiktulajdonosok és magánnyugdíjpénztári tagok - mind-mind manifeszt vesztesei a 2010 óta tartó a fideszes uralomnak.

Ostoba bojkottfelhívások helyett tehát pont hogy az elégedetlenek tömegeinek minél nagyobb mozgósításán érdemes dolgozni. Ez az egyetlen esély, hogy valaha megszabaduljunk az önelégülten vigyorgó fideszes svindlerektől.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Kérjük, támogasd a Nyugati Fényt - A valódi ellenzéki médiát!

 

7 komment Tovább
3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
7 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Röhejesen túlméri az LMP-t, ezer sebből vérzik Gulyás Marciék közvélemény-kutatása Röhejesen túlméri az LMP-t, ezer sebből vérzik Gulyás Marciék közvélemény-kutatása
  • Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga
  • Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel
  • Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót
  • Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr4013587299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miaturo 2018.01.20. 14:38:29

Negyedik érv: Orbán megmondta: a parlament működik ellenzék nélkül is. Lásd Hofinál is.
Válasz erre 

vajdasagi 2018.01.21. 18:42:11

Ez baromság. El kell menni szavazni és le kell váltani a NER-t. MOST.
Ehhez csupán annyi kompromisszumkészség kell, hogy arra az ellenzéki jelöltre kell szavazni, aki a legesélyesebb. Ha az a Jobbikos, hát legyen. Ha szoci - hát legyen. Ha DK-s: akkor is legyen. És különösen legyen LMP-s, vagy kétfarkú :-)
Csak fityisz meg kdnp ne legyen. Ez ilyen egyszerű.
Meg persze minél több embert ugyanerre biztatni a következő két és fél hónap során.
Válasz erre 

Kunhallmi Agnes. 2018.01.21. 19:30:20

"megmondóemberek agitálnak a otthonmaradás mellett "

Mar pedig nem szabad elmenni szavazni. Mert levaltani ugysincs semmi esely es minnel tobben szavaznak annal inkabb legitimalodik az orbanrezsim.
Es majd lesz mire hivatkonia az Orbannak.
Válasz erre 

Kunhallmi Agnes. 2018.01.21. 19:39:12

Szoval aki elmegy szavazni, az csak azt eri el, hogy az Orban az O szavazatara hivatkova fog ujabb es diktatorikus intezkedeseket bevezetni.
Nem szabad szavazni, a szavazas rossz, ERTEM ?
Válasz erre 

stukov1 2018.01.21. 20:34:07

A hezitálók többsége miért lenne kormányváltó szavazó?
Egyébként el kell menni szavazni! Nehogy már visszajöjjön az mszp-dk-liberál bagázs.
Válasz erre 

Pop40 2018.01.21. 21:33:11

Erről van szó.
El kell menni szavazni, és leszavazni a helyben legerősebb ellenzékire, ezzel lehet a legnagyobbat rúgni a fideszes maffiabandába.
Válasz erre 

Péter 2 2018.02.12. 17:36:17

Miért is nem lehet az újabb, Karácsonyos bejegyzéshez hozzászólni. Akkor elmondom itt, mit írtam volna oda: szokatlanul bárgyú és ostoba bejegyzés volt.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard