Nyugati Fény

Bréking: Mikola István unokaöccse a szeretője lesavazásával vádolt orvos!

Bréking: Mikola István unokaöccse a szeretője lesavazásával vádolt orvos!

A Nyugati Fény kiderítette: Mikola István unokaöccse az az orvos, aki a vád szerint savat öntött szeretője nemi szervére, majd szőnyegbe csavarta és magára hagyta. Vajon ez a kapcsolat segített abban, hogy a Polt Péter vezette ügyészség 4 hónap előzetes után szabadon engedte a fideszes rokont?

Bejárta a médiát annak a nőnek az ügye, akivel példátlanul brutálisan járt el egykori szeretője. Renner Erika több sajtóorgánumban névvel, arccal vállalja, hogy mi történt vele.

Mint elmondta: 2013. március 12-én reggel egy maszkos férfi a háza előtt várakozott rá. Amikor kilépett az ajtón, megragadta a nyakát, majd betuszkolta a lakásba. A földre teperte, zsineggel összekötözte, majd combon szúrta kábítóinjekcióval. A támadó ezután leöntötte maró anyaggal a nő nemi szervét. Az ájult asszonyt végül szőnyegbe csavarta, majd távozott.

Az életveszélyes égési sérülésekkel járó bűncselekmény elkövetésével Bene Krisztiánt, a Budai Irgalmasrendi Kórház akkori főigazgatóját gyanúsították meg. Ő Renner Erika hajdani általános iskolai évfolyamtársa, a férfinak és a nőnek a támadást megelőzően szerelmi kapcsolata volt. Amikor a nő szakított, a férfi sokáig zaklatta.

A nő a nol.hu-nak így mesélte el a pokoli napot:

Levetkőztetett, levette rólam a zoknit, a cipőt, a nadrágot, a melltartót, a trikót, a pulóvert, a kabátot, mindent, bevitt a fürdőszobába, rám öntötte a lúgot, és végignézte, ahogy ez az anyag lemarja a nemi szervemről a húst. Nem tudom felfogni, hogy ehhez mekkora gonoszság kellett. Bevonszolt a fürdőkádba, és a saválló kesztyűvel elkente a nemi szervemen az anyagot.

Az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított Bene Krisztián 4 hónapot ült előzetesben, ám 2013 júliusában szabadlábra helyezték.

Pedig Erika cipősszekrénye előtt talált madzagdarabon kimutatták Bene DNS-töredékét. Bene autójában megtalálták a fecskendőket, rajtuk a pszichotróp anyag maradványaival, tovább Bene megbukott a poligráfos hazugságvizsgálaton is.

A bizonyítékok tömkelege ellenére az ügyészség megszüntette a nyomozást a „keresztény-konzervatív családban felnőtt” Bene Krisztián ellen, aki ekkor a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója volt.

Hogy ez miképp történhetett, ahhoz közelebb vihet a Nyugati Fény több független forrásból megerősített információja:

A szadista Bene Krisztián ugyanis nem más, mint az Orbán-kormány egykori egészségügyminiszterének, Mikola Istvánnak az unokaöccse!

mikola-bene.png

Bene Krisztián egyébként nem is titkolózik különösebben. Cikkünk megjelenésének idején nyilvános Facebook-adatlapján megtalálható ismerősei között a teljes Mikola-família, így például Kaszáné Mikola Eszter, akinek adatlapján egyszerre szerepel rokonként Bene Krisztián, valamint Mikola Csenge, Mikola István lánya.

Azt, hogy a savazással vádolt Bene Krisztiánnak az Orbán-kormány volt egészségügyminisztere a nagybátyja, több független forrás, így Renner Erika egy közeli ismerőse is megerősítette lapunknak.

Arról viszont csak sejtéseink lehetnek, hogy ez a rokoni szál segíthetett-e abban, hogy minden egzakt bizonyíték ellenére a Polt Péter vezette ügyészség előbb megszüntette a nyomozást Bene Krisztián ellen. A maffiaszerűen működő Fideszt ismerve megvan a magunk tippje…

Mikola István egyébként jelenleg is aktív politikus, 2014 óta biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár.

Renner Erika ügyvédje panaszt nyújtott be a nyomozást megszüntető határozattal szemben. A panaszt a Legfőbb Ügyészség befogadta, így a nyomozás mégis folytatódik. A tanúk meghallgatásával 2016 januárjában elkezdődött Bene Krisztián büntetőpere, életveszélyt okozó testi sértés miatt. A perbeszédekre májusban kerül sor, utána megszülethet az elsőfokú ítélet.

Megnyugtató lenne, ha egy ilyen brutális, barbár cselekedet alól nem lehetne kisikálni senkit, akkor sem, ha történetesen egy fideszes főember unokaöccséről van szó.

Támogasd a Nyugati Fényt - az ország legaktívabb ellenzéki gerillamédiáját!

Szólj hozzá! fidesz mikola istván leleplezés bene krisztián Tovább
Bréking: Mikola István unokaöccse a szeretője lesavazásával vádolt orvos! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül
  • 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat
  • Készül a Jobbik és az LMP összeborulása - De Vona zsebében ott lapul a kés is Készül a Jobbik és az LMP összeborulása - De Vona zsebében ott lapul a kés is
  • Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért! Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért!
  • Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard