Nyugati Fény

Kipukkant a Pukli-lufi: a civil sztár nem akar kormányváltást

Kipukkant a Pukli-lufi: a civil sztár nem akar kormányváltást

Tisztességes ember számára rossz előjel, ha a fideszes propagandamédia kezdi őt körbeudvarolni. Korábban ez történt Szili Katalinnal, Hiller Istvánnal, most pedig a Tanítanék Mozgalom vezetői vannak soron.

Pár napon belül Pukli István és Pilz Olivér is a vérfideszes Magyar Időkben „nyugtatta meg” a nagyérdeműt: dehogy akarják ők elsöpörni az Orbán-rendszert, céljuk csak a „hibák” javítgatása.

pukli-lufi.png

A legnagyobb csalódást Pukli István okozta a demokratikus közvéleményben. A Teleki Blanka igazgatója pár hónapja hatalmas lendülettel robbant be a közéletbe. Sokan már úgy tekintettek a mozgalmára, hogy az majd az Orbán-rezsimmel szembeni polgári ellenállás beizzítója lesz.

És legyünk őszinték, Pukli mindent meg is tett, hogy az ellenzéki szavazók a nagybetűs Reményt lássák benne. Harcias szónoknak pozicionálta magát, aki amellett hogy megalkuvás nélkül képviseli a tanárok ügyét, a színpadon politikusként viselkedik: követelésekkel áll elő, ultimátumot ad a kormánynak, tömegeket állít maga mögé.

Az elmúlt időszak fejleményeit nézve, sajnos kijelenthetjük: kipukkant a Pukli-lufi.

Pukli István a narancsmédiának adott interjújában azt mondta: nem az Orbán-rezsim eltakarítása a cél, csupán az, hogy vegyék észre és javítsák ki a hibákat. Pukli tehát nem akarja észrevenni, hogy az oktatás problémái a rendszer lényegéből fakadnak.

Az erőszakos dilettantizmus, a mindent centralizáló, sablonosító, elnyomó igyekezet egyenesen következik az orbáni hatalomgyakorlásból.

Nincs mese, itt nem lehet félrebeszélni. Tisztességes ember számára nem lehet cél a toldozgatás-foldozgatás, csakis ennek az önkényuralomnak a mielőbbi elsöprése, a demokratikus jogállam visszaállítása.

Pukli az említett interjúban közölte azt is (idézzük szó szerint):

„egy dolgot nem szeretnék, hogy ebben az országban baloldali fordulat legyen.”

Továbbá:

„Én 2010-ben és 2014-ben Orbán Viktorra és pártjára szavaztam”

Ennyi, végre a helyükre kerültek a dolgok. Pukliék nem fogják helyettünk elzavarni a Fideszt, az ábrándos civil csodavárásból nem lesz változás. Tetszik-nem tetszik, a választott pártjainktól kell megkövetelnünk az érdekeink képviseletét, hiszen 2018-ban továbbra is úgynevezett pártokra lehet majd szavazni.

Fotelből való ATV-nézés helyett nekünk kell megszerveznünk magunkat. Másfél évünk van a választásokig. A Fidesz minden elképzelhetőt meg fog tenni a saját győzelméért.

És mi, tisztességes, jó szándékú ellenzékiek?

Kövess minket a Facebookon is!

Támogasd a Nyugati Fényt - a valódi ellenzéki médiát!

6 komment tanárok baloldal ellenzék civilek pukli istván Tovább
Kipukkant a Pukli-lufi: a civil sztár nem akar kormányváltást Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
6 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Röhejesen túlméri az LMP-t, ezer sebből vérzik Gulyás Marciék közvélemény-kutatása Röhejesen túlméri az LMP-t, ezer sebből vérzik Gulyás Marciék közvélemény-kutatása
  • Újabb mocskos sztori bizonyítja: Orbán módszeresen vásárolja fel az MSZP-t Újabb mocskos sztori bizonyítja: Orbán módszeresen vásárolja fel az MSZP-t
  • Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga
  • Készül a Jobbik és az LMP összeborulása - De Vona zsebében ott lapul a kés is Készül a Jobbik és az LMP összeborulása - De Vona zsebében ott lapul a kés is
  • Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr811689033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marianna Hetyési 2016.09.08. 21:35:37

Nem tisztem védeni, nem is akarom, hisz ezt elmondta már Szárszón is; de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ő MSZP tag volt, és kiábrándult! :(
Válasz erre 

Rónarider 2016.09.08. 22:52:35

Már ott tartok, hogy csak új formáció érdekel, az is alig. A többiek bemutatkoztak.
Válasz erre 

Arthur Bloch 2016.09.09. 06:32:17

Ez az ember most épp új utakat keres a neve "fennmaradásához", olyan mint a néhai lmp-s elnök! Békén kell hagyni,idővel ő is színtvall!!!
Válasz erre 

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.09.09. 07:28:40

Úgy néz ki egyelőre marad az MKKP. Nekik legalább valamiféle programjuk is van. Már amennyiben az ingyen sör és az örök élet programnak tekinthető. De a többi ellenzéki pártnál kidogozottabbnak tűnik a programjuk. :( De az azért vicc, hogy a tradicionális ellenzéki pártok csak az egymás elleni harcban tudnak jeleskedni.
Így lófasz lesz nem választás nyerés 2018-ban.
Válasz erre 

werecke 2016.09.09. 10:14:47

Nagyon nyomják ezt a REMÉNY szót. Valószínűleg ez lesz az új baloldali bombameglepetés ( persze megújult ) párt neve.
Válasz erre 

Kevercs 2016.09.09. 12:23:44

Puklinak szóltak,. Ha ezt nem mondta volna el, már leváltották volna az igazgatói stallumból.
Mindez nem azt jelenti, hogy ne lennének más céljai, mint a Fidesz támogatása.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard