Nyugati Fény

Sebestyén Eszter: A csontom reccsent a Ligetben, a jogállam törött el

Sebestyén Eszter: A csontom reccsent a Ligetben, a jogállam törött el

Vendégszerzőnk: Sebestyén Eszter

civil jogvédő, aktivista, Ligetvédők társalapító

A rendőri önkényről, a maffia (-állam) törvényszerűségeiről, a papírosjogról. Újra. Ezennel nem elméleti síkon, hanem gyakorlatiasan. Saját tapasztalatból. Na, ezek után kritizáljanak a gyakorlatban dolgozó ’társak azzal, hogy elméleti szakember vagyok!

Megvédtek az önállóságomtól

A kormányzati kommunikáció szintjén megvédeni annyit tesz, hogy elvesznek tőled, azaz amikor azt mondják, megvédenek, pestisen szólva lopnak és/vagy elfednek valami disznóságot. Miért jár ez az önállóságod korlátozásával? Azért, mert még azt is elhitetik mindeközben veled, hogy ez téged szolgál és szabadabb vagy, mint valaha (Bővebben itt).

Én is állati szabadnak éreztem magam, amikor az egyikük három percig (ez ebben az esetben sok idő) úgy feszítette a kezemet, hogy már abba majd’ beletört, majd erre a feszítésre csavart egyet a másik. (Az eredetileg a NOL.hu-n megjelenő videó a valódi és teljes erőszakot csak a családom legfiatalabb és legidősebb tagjai miatt nem ábrázolja.) Azt, hogy erről, hogyan, és végül miért döntöttem, majd egy másik cikkben. Mindenesetre gondosan tárolom.

Igazságtalannak – de finom szó – pedig pusztán a kettő egy ellent érzem. Nem, nem érzek olyat, hogy ők férfiak (hiszen nem azok), és nem érzek olyat se, hogy ők megtehetik, mert ők a karhatalom egy és két ezüst csillagos pondrói, én pedig állampolgár vagyok. Csak azt érzem, hogy – írói fantáziám által elnevezett – Szőke Dániel (egy ezüst csillag) és – írói fantáziám által elnevezett – Balogh Tibor (két ezüst csillag) egyszer álljanak szemben velem civilként, fegyvertelenül, puszta kézzel – ha meggyógyultam. Erre a rendezvényre szívesen meghívom valamelyik tévécsatornát is. Ennyit a sportszerűtlenségről.

És akkor mindez, hogy néz ki politikailag? (a fenti videó megtekintése nélkül ez a szakasz értelmezhetetlen lesz) A hosszas feszítés utáni – csavarás általi – csontreccsenés akkor keletkezett, amikor a „polgári” szó kiejtésével más kontextusba helyeztem a történéseket. Addig sem értették, mi az a szólásszabadság, addig se értették, mi a gyülekezési jog, de még a köz- és magánterület közt se tudtak különbséget tenni a joggyakorlás közben. A „polgári” szó, csak hab volt a tortán. Ez a cikk pedig – reményeim szerint -  a málnaszem.

Nem ellenük, hanem azért a társadalomért, amelynek tagjai úgy akarják nevelni a gyermekeiket, hogy ha látják a mutogatós bácsit, akkor a rendőr bácsihoz merjenek fordulni. Mert ez így lenne normális, mivel a rendőrség az állam szolgáltatása. Értünk, és nem ellenünk való. Elvileg. Erre a minimumra egyre inkább egy elérhetetlen, ábrándos maximumként tekintek.

sebestyen-liget2.png

Hogy is volt? Kijöttek a fiúk, mert bántalmazáshoz hívták őket. Ezek után leszarják a bántalmazottat, majd még atrocitálni is kezdik. Elébb csak verbálisan. Mit keresett ott? (Részletek itt.) Ez pont olyan, mint a miniszoknyás nőt, akit megerőszakoltak arról faggatni, hogy miért volt miniszoknyában. Én spec. farmerben voltam és tornacipőben. De a hozzáállás itt a lényeg. Az erőszakot elszenvedő van kikérdezve, még egyszer atrocitálva, majd előállítva. Amúgy csak az Alaptörvény által biztosított szabadságával élt. Ez én lennék.

Ezek után a közel nyolc órás előállításom során sem fogdán sem meghallgatva nem voltam. Minek vittek be?! Ezt szabályozza valamilyen törvény? Én nem tudom, csak kérdezem. A nyolc óra egyébként lehetett volna tizenkettő is? Azt már nem merték megreszkírozni. Pedig. A történtek ( itt és itt ) elbírták volna ezt is. Igazán. Miért nem voltak kíváncsiak arra, hogy mit mondok, ha sem a helyszínen, sem később nem hallgattak meg? (Helyszíni jegyzőkönyv és kihallgatási jegyzőkönyv nem készült.) Pont.

Már ahogy kezdődött, az is hrabali volt. Kijönnek a kisfiúk, úgy köszönnek, mint a nagyok, ezt még megtanulták az orbán-kormány (igen, kis betű) által bevezetett egyéves gyorstalpalón (egy cukrász és egy dadus is min. két évig tanul), azt már nem – mint fentebb is említettem -, hogy meg tudjanak különböztetni egy magánterületet egy közterülettől. De mondok mást is! Az igazoltatás is a western filmek útszéli rablóinak a stílusában történt. Kábé így: - személyi van? Elővettük. Majd udvariatlanul zsebre vágták. 

Lehet, hogy túl sok olyan krimit néztem, ami jogállamban készült. Az is lehet, hogy nem laktam (eleget) a nyóckerbe’, de valahogy én azt gondoltam, a filmekben és az utcákon látottak alapján, hogy az igazoltatásnak van valami „protokollja” – a tévedés jogát fenntartom.

varosliget.jpg

Közhely, hogy minden állampolgárnak tudomásul kell vennie azt, hogy nem mentesül a Justitia mérlegétől, csak azért, mert nem tudja, mik vannak a serpenyőkben. Még az útlevelünkben is benne van: „A külföldön tartózkodó magyar állampolgár köteles mind a fogadó állam, mind a Magyar KÖZTÁRSASÁG* jogszabályait tiszteletben tartani.” (*Igen, KÖZTÁRSASÁG.) Na, már most: az tényleg komoly, hogy tíz millió embernek – kivéve, ha rendvédelmis – be kell tartania, még külföldön is a norma- és szabályrendszert (értsd: törvények)? Éppen a joggyakorlóra nem vonatkozik, hogy meg kell tudnia különböztetni egy közterületet a magánterülettől? Hogy van ez?!

Esetemben azért érdekes ez az apróság, hogy köz- vagy magánterület, mivel a rongálásnak van szabálysértési alakzata is, nem csak bcs-s. Azaz ez egy ún. minősítő körülmény. Még egyszerűbben: miért is lettem bűncselekmény alapos gyanúja okán stigmatizáva? Mert egy két ezüstcsillagos macskajancsi nem tudott különbséget tenni a köz- és magánterület közt. Ja, meg azért, mert van az a bizonyos Gyuri (részletek lásd fentebb linkelt Magyar Narancs cikk), akiről még mindig fogalmam sincs kicsoda, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy az éjjeliszekrényén tartott könyve a Waffen-SS egyik alapműve. Gyuri – bár nem ismerem – biztos álmában és éberen is azon kattog, hogyan lehetne még alázatosabb és szervilisebb. Gyurit nem zavarja elég sok minden, pl. az sem, hogy nem működik a TÜK…

Az zavarja-e Gyurit, hogy alattvalói annyira amatőrök, hogy feleslegesen mímeltek (a hamisítás szót véletlenül se írnám le) aláírást? Mivel olyan papírokra applikálták azt, amin se pecsét, se iktató szám (iktsz). Ennél nagyobb amatőrséget el se tudok képzelni! Mert nyomtatási „sorszám” azonban van rajtuk. Értitek, ugye? A nyomtatási sorszám miatt, bekerült a rendszerbe, de csak annyira, hogy nem hitelesen (a pecsét és az iktsz. hiányában). Erre BÁRMIT, de főleg aláírást fabrikálni, nem is hrabali, hanem kész cabaret! Ti tényleg ennyire hülyék vagytok? Ja! Mert, ha igen, mi a fenét csodálkozom azon, hogy nem tudtok megkülönböztetni egy magánterületet egy közterülettől? Meg a szólásszabadságot a rongálástól? És a többi.

A papíros jog működik, ha profi, de…

Ezen a ponton kell megjegyezni, hogy az orbán-kormány (még mindig kis betű) virtuális, a hatalmának bemutatott reklám- és pr-hadjárat még inkább virtuális. Mindezt vesd össze fentiekkel, különösen arra a szakaszra, hogy pecsét és iktsz. nélküli „iratot” firkáltak össze kisgyerekek aláírással. Igen, kedves olvasóm, ők hivatottak megvédeni a gyerekeidet, a nyaralódat, a biciklidet, vagy a lakásodat és az autódat. Mégis mire számítasz rendőrség fogalom alatt? Állami szolgáltatásra vagy Waffen-SS kadétokra?

Szolgálunk és félünk

Ez a reklám:

szolgalunk.jpg

 

Ez a valóság:

„Bazmeg, mikor fogtok intézkedni, geciláda?!” – mondja egy Técsé nevű a KÖZTÁRSASÁG tisztjének

Azt hiszem, ezt nem kell részletezni vagy fejtegetni…

A VI. kerület, rendőri szempontból, ahol engem szólásszabadság gyakorlása közben „tettenértek”, egy elég guzmis kerület. Van ott ugye, a Nagymező utca, ami a budapesti Soho rosszabbik vége, de van ott még egy darab Liget is. Ami fás-bokros, ezért hernyóznak és rabolnak, meg nemi erőszakot követnek el rendszeresen éjszaka.

Van egy dolog, amire kurvára kíváncsi lennék. Aznap, amikor nyolc órán át velem voltak elfoglalva, abban az időintervallumban: hány embert ért erőszakos lopás, nemi erőszak, vagy egy AIDS-es tű. Én pedig nem szólásszabadságot, mint alapjogot gyakoroltam, hanem rongáltam. Ahogy Fősándor megtisztelt szavaival, személy szerint engem az egyik sajtótájékoztatóján: „a 40 éves nő szándékos bűncselekményt követett el.” Kerestem sokáig a 2012. évi C.-ben (BTK), hogy hol van benne olyan, hogy a szólásszabadságot büntetnék, de nem találtam.

Aztán eszembe jutott, hogy van Alaptörvény, amely garantálja ezt, ezért nem kerestem tovább. Fősándor szavaiban amúgy nem az volt a legbántóbb, hogy lebűnözőzött, hanem az, hogy néhai fegyvereshez méltatlanul lenegyvenévesezett. Mert – ha még be sem töltöttem – a szerint a szabályrendszer szerint, bizony 41 vagyok. Most Fősándorunk elfelejtette volna, hogy hogyan is számoljuk (évkezdettől) vagy csak demens? Ha utóbbi, akkor sürgősen vonuljon vissza, mert azt mégsem írhatom, hogy menjen nyugdíjba.

Csak egy fontos: a Kocsis ne legyen (ha Fősándor valóban lelép). A magyar rendőrség és következésképpen a teljes társadalom végső fasizálódásának záloga, ha valóban MIÉP-Máté lesz a belügyminiszter. Ez nem fordulat elő.

sebestyen_eszter.jpg

 

 

 

 

 

 

 Sebestyén Eszter

civil jogvédő, aktivista, Ligetvédők társalapító

(fotó: Járdány Bence)

179 komment Tovább
Sebestyén Eszter: A csontom reccsent a Ligetben, a jogállam törött el Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
179 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Nem csak a Fidesz, de a "közvélemény-kutatók" is hatalmas pofont kaptak Hódmezővásárhelyen Nem csak a Fidesz, de a "közvélemény-kutatók" is hatalmas pofont kaptak Hódmezővásárhelyen
  • Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga
  • Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett
  • Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót
  • Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért! Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért!

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr9810415476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (179)
Az utolsó 100 komment:

pamut 2016.08.17. 14:06:33

@konrada:
1. Tényként leírta hogy kapcsolat van a Fidesz és az erőszakos tüntetők között:
"FIDESZ's links to the violent protestors"

2. "...olyant, amit elvártak tőle." Kik várnak el tőle és mit szerinted? Nem te vagy ugye az elfogult hanem az aki nem azt mondja amit te gondolsz ugye? :)

3. "Azt meg nem írhatta, hogy az oly sok pénzbe került magyarországi barátaik elqrták."
Milyen pénzről beszélsz és milyen barátaikról?

4. Látom azt ami nem fér bele a súlyosan elfogult világképedbe azt egyszerűen levegőnek nézed (de persze más az elfogult nem te :D). Fentebb egy csomó példát írtam rá milyen módon használja a rendőrséget (is, meg az ügyészséget is pl.) az orbán-rendszer a magyar jogállam szétverésére. Még csak a látszat szintjén sem reagáltál rá......

Mondjuk pont erre számítottam tőled.
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.17. 14:07:22

@pamut: "hol van akár csak a látszat szintjén is ebben az országban pl. jogállam? :D"

Ha lenne, akkor kis hazánkban nem biztos hogy nagyon lenne szabadlábon politikus a FIDESZ, vagy az MSZP és a DK háza táján. A gengszterváltás óta sok ezer milliárd forintnyi vagyon tűnt el, ehhez képest 2-3 politikus kapott lopásért eddig némi ejnye-bejnyét. Ha te lopnád el ennek az ezredrészét, rád rohadna a műanyag lakat mire kiengednek.
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:08:21

@konrada: Látom már csak személyeskedésre futja tőled, juj de szánika vagy :)
mondjuk mindig az ilyen szánalmas kommentekbe menekültök, totálisan feladva az érvelésnek még a látszatát is, hihetetlen mennyire egyformák és kiszámíthatóak vagytok....
Válasz erre 

ebella 2016.08.17. 14:10:41

@Tehetséges ugandai buzi: És ne csodálkozz, ha előállít, okoska! .
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:11:05

@midnight coder: Egyelőre az EU miatt nem mer nyílt Putyinista vagy Erdoganista rendszert bevezeti Orbán, de amit kiszedi az EU-ból Magyarországot, ezt is meg fogja tenni.

Ellenben abban a kommentemben amire reagáltál, felsoroltam jó pár példát arra hogy bassza teljesen nyíltan szanaszét a jogállamot Orbán, példákat arra mennyire ugyanúgy működik a rendőrség és az ügyészség a hatalom bűnözőit védve mint annak idején a Kádár-rendszerben.

Milyen érdekes, sőt: árulkodó, hogy ezekre a példákra gyáva vagy válaszolni :))
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:12:46

hé, fideszes cinkotársak!

kicsit fentebb írtam egy friss példát Rogán fideszmaffiózó legújabb, negyedmilliárdos lenyúlására.

komolyan egyikőtökben sincs mersz reagálni rá?
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.17. 14:14:11

@pamut: "A 2006-os erőszakos zavargások (puccskísérlet?) mögött Orbán Vitkor állt"
Ezt a cikket vajon közvetlenül az MSZP pártirodából küldték, vagy csak nagy vonalakban írták meg hogy mit szeretnének látni benne az elvtársak ?
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:15:02

@midnight coder:
jaja, már az USA nagykövetét is az MSZP irányítja, látom fullos lett az agymosásod :DDDD
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:16:11

@midnight coder:

Rogán legújabb, 250 milliós lopásából kaptál legalább pár millát, vagy akkora balek istenbarma vagy hogy ingyen nyalod a maffia seggét?
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.17. 14:20:17

@pamut: Putyint és Erdogant is az ottani választók választották meg. Putyint a saját jól felfogott érdekükben: A Jelcinék alatti nyomorhoz képest az átlag ruszki ma fényévekkel jobban él, és őt ugyanúgy ez érdekli, mint a 3.60-as kenyérért az MSZP-t az első ciklus után visszaválasztó homo Kadaricust. Erdogan pedig egy szép példája annak, hogy mi történik akkor, ha egy iszlám országban demokratikus választást tartanak. Igen, az iszlám szélsőségesek fognak nyerni. És még Erdogannál rosszabb verzió is bekövetkezhet arrafelé. Ami azért érdekes egyébként, mert a csúnya gonosz Erdoganék pillanatynilag a Nato és Merkelék legfőbb szövetségesei a Közel-Keleten Izrael után.
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 14:20:59

@konrada:
Még a leghiggadtabb szemlélő ember előtt is világos, hogy a Ligetben - a tüntetők elleni - felvonultatott rendőri és a biztonsági szolgálatok embereinek tömeges jelenléte túlzó volt.
Nem kétséges, hogy az államhatalomnak ez egy üzenet volt a lakosság számára annak érdekében, hogy megelőzzön minden állampolgári engedetlenséget, vagy ellenállást.
Jelzem, az ilyesfajta megfélemlítés kontraproduktív hatásokat generál, mert az állampolgárok egyik oldalon telítve vannak a demokrácia szent eszméivel, másik oldalon viszont ennek az agresszív megsemmisítési szándékát tapasztalják.
Vigyázni kell, mert ez az antagonisztikus ellentmondás további indulatokat gerjeszt.
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.17. 14:23:25

@pamut: "jaja, már az USA nagykövetét is az MSZP irányítja"
Nem kell ehhez irányítani, elég a gondosan ápolt jó kapcsolat. Persze kérdés, hogy ezek a jól ápolt kapcsolatok mennyibe fájtak az adófizetőknek. Orbánék anno ott rontották ezt el, hogy nem leharcolt F16-ot vettek, hanem Gripent.
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:24:32

@midnight coder:
:DDD és bazdmeg vagy olyan hülye hogy beleállj a diktátorok szerecsenmosdatásába :DDDD
Oroszországot amúgy nem Putyin húzta ki a szarból hanem az égbe szálló olaj- és gázár, most hogy megint lent van ár szarban is vannak megint, na nem mintha bármilyen gazdasági siker legitimálná a diktatúrát te idióta.

Amúgy a lényegről maradtál le (na vajon véletlenül? :D vagy direkt pont erről nem akarsz beszélni? :D), miszerint a gazdád nyíltan vállalt példaképe ez a két sötét gyilkos diktátor.....
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:26:58

@midnight coder:

Tehát a szocik olyan zseniális manipulátorok hogy az USA nagykövetét is az orruknál fogva vezetik :DDD

Te hülye, van akkora ökörség a világon amit ne írnál le bármikor csak hogy mosd a gazdád? :D

Istenem bazdmeg, ne hagyd abba had röhögjek még!!! :DDDDD
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.17. 14:27:16

@pamut: "Rogán legújabb, 250 milliós lopásából kaptál legalább pár millát, vagy akkora balek istenbarma vagy hogy ingyen nyalod a maffia seggét?"
Veled ellentétben nem nyalom senki seggét, és mivel az én fejem kinn van az MSZP seggéből, így azt is látom, hogy az egyik kutya, a másik eb. Ez az, amit te rohadtul nem vagy képes felismerni, te csak az egyik oldal sarát látod.
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.17. 14:31:45

@pamut: "Tehát a szocik olyan zseniális manipulátorok hogy az USA nagykövetét is az orruknál fogva vezetik"

Vezeti a fene. Az USA nagykövete nagyjából leszarja hogy mi folyik itt. És ez kb. egész Európára igaz. Őket a saját kis aktuáis bizniszük érdekli, és persze az üzleti partnereik érdeke. Ha az érdekeik egyeznek, akkor a mai USA simán lepaktálna Hitlerrel vagy akár Sztálinnal is - ahogy anno egyébként a II világháborúban is lepaktáltak ez utóbbival, pedig semmivel sem volt jobb mint az előbbi. Az USA-nak Orbán kellemetlen partner (Pl. nem asszisztál lelkesen Putyinék kinyírásához a mi kontónkra), míg az MSZP a gengszterváltás óta mindig úgy ugrott ahogy az USA fütyült.
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:32:38

@midnight coder:

loooool, az összes kommented mélyfideszes, azt most játszani akarod a kis ártatlan függetlent :D és persze egy szusszal leszocizol engem, ami a fidesztálibok tipikus védjegye :D

b+ nálad még az a fasz retardált hazug blogger gézában is több becsület van a húszmillió kamunikkjével együtt, mert az legalább nem tagadja hogy fideszes, de te még ezt beismerni is gyáva vagy, noha az összes kommentedről lerí....
Válasz erre 

Tehetséges ugandai buzi 2016.08.17. 14:33:25

@ebella: Ja, de ha majd a Független Rendőri Panasztestület kérdez rá az előállítás okára és neked van harminc tanúd a két rendőrrel szemben, akik közül páran még videóznak is az okostelefonjukkal, akkor igen gyorsan megdől pld. az ellenállás a rendőri intézkedésnek című hamis vád, hiába teszi le a két rendőr úr a nagyesküt, hogy az úgy volt, hogy a harminc kilós bölcsészlány dupla nelsonnal támadt egyszerre mind a kettejükre.

De tessék, ne mondd, hogy nem vagyok konstruktív, idemásolom neked:

"Kit igazoltathat a rendőr és miért?

A rendőr igazoltathatja azt, akinek személyazonosságát a közrend, a közbiztonság védelme érdekében, bűnmegelőzési vagy bűnüldözési célból, a tartózkodása jogszerűségének megállapítása céljából, közlekedésrendészeti ellenőrzés során, továbbá az igazoltatott vagy más természetes, illetve jogi személy és egyéb szervezet jogainak védelme érdekében kell megállapítani. A rendőrt tehát nagyfokú önállóság és döntési szabadság illeti meg a tekintetben, hogy kit igazoltat, az igazoltatás azonban nem lehet öncélú, és zaklató jellegű.

Hogyan történik a szabályos igazoltatás?

Az igazoltatás megkezdése előtt a rendőr köteles – a napszaknak megfelelően – köszönni, majd nemének és életkorának megfelelő megszólítással közölni az igazoltatás célját. Köteles továbbá bemutatkozni: közölni a nevét, az azonosító számát, valamint az igazoltatás előtt szolgálati igazolványát (egyenruhás rendőr esetében azonosító jelvényét) felmutatni. A rendőr önmaga igazolásától csak abban az esetben térhet el, ha az, az igazoltatás eredményességét veszélyeztetné. Az igazoltatás során a rendőr elkérheti az igazoltatott személy személyazonosító igazolványát, lakcímkártyáját, vagy egyéb olyan okmányait (például útlevél), amellyel hitelt érdemlően igazolni tudja magát. Az okmányról ellenőrző kérdéseket tehet fel: például megkérdezheti az igazoltatott születési adatait, anyja nevét stb. Ennek az a célja, hogy meggyőződjön arról, hogy az igazoltatott nem hamis, vagy hamisított okmánnyal rendelkezik. Minden esetben összeveti az okmányban szereplő személyes adatokat a körözési- és a schengeni információs rendszer adataival, hogy megállapítsa, hogy az igazoltatott személyt nem körözik-e. Amennyiben a rendőr indokoltnak látja – például további intézkedésekre lehet szükség – ún. igazoltató lapon rögzíti az igazoltatott személyes adatait."

Na! Ebben szó sincs zsebre rakott igazolványról.

De itt van szépen pontokba szedve:

www.repate.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5&Itemid=107&lang=hu

Kiegészítés:

Kábé ugyanazt gondolom a Személyi van? kérdésről, mint amikor a bunkó paraszt annyit böfög ki a Mekiben, hogy Egy hamburger lesz. Lesz? Tényleg? Honnan tudod, hogy lesz? Látnok vagy? Ettól is vért hányok, pedig nem vagyok egy magyar nyelvőr, se Grétsy László unokája. Kérek, bazdmeg! Ugyanúgy kérek, ahogy a rendőr úrnak kéne kérnie!
Válasz erre 

erol 2016.08.17. 14:34:50

@$pi$: Nem tudom kik ezek az emberek, de úgy néznek ki mintha valami zombifilmből jöttek volna, egyáltalán nem bizalomgerjesztőek.
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:35:12

@midnight coder:
ha igaz lenne amit írnál akkor az USA pl. lelkesen támogatná Erdogant is. továbbá amit írtál abból semmilyen módon nem következik az hogy a nagykövetük egy titkos belső jelentésben hazudozna a saját főnökének, szóval a saját USA-fóbiádon kívül semmit sem sikerült bizonyítanod :)

ja, a mostanában akítv fideszes kopasz-gárda, az is a szocik trükkje ugye? :DD
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.17. 14:35:51

@pamut: "Oroszországot amúgy nem Putyin húzta ki a szarból hanem az égbe szálló olaj- és gázár"
Az olaj és a gáz Jelcinék alatt is ott volt. Csak akkor a külföldi olajcégek szabadon nyúlhatták le, extraprofitot termelve maguknak, és ennek morzsáiból pár oligarchának. Most viszont az orosz államnál landol a profit, ami sok-sok orosz számára is viszonylagos jólétet teremt. Na ezért szeretnék az amcsi olajcégek által mozgatott Obamáék kinyírni Putyint.
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:39:46

@midnight coder:
lófaszt, nézzél már rá az olajár-görbére :D és attól hogy jelcin is egy fasz volt, attól még Putyin egy éjsötét gazember diktátor, szóval ne erőlködj a félrebeszéléssel, jelcinezéssel nem lehet kimosni putyint :)
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.17. 14:43:11

@pamut: "a igaz lenne amit írnál akkor az USA pl. lelkesen támogatná Erdogant is"
Javíts ki ha tévednék, de az USA jelenleg is a törökök szövetségese a Közel-Keleten. Ha valamiért nem annyira szeretik, az inkább a Putyinnal való barátkozása, ha a kurd népirtást elnézik neki akkor szerintem a puccskísérlet nevű színjáték és következményei túl sokat nem osztanak vagy szoroznak. És a törökök nem tegnap lettek vadállatok, a kurdok irtása évtizedek óta zajlik, ráadásul az ő nevükhöz fűződik az az örmény Holocaust ami Hitleréhez a mintát szolgáltatta. És amit a törökök a mai napig nem ismernek el...

A kopasz gárda viszont valóban FIDESZ-es találmány, ahogy az egész vasárnapi boltbezárás körüli cirkusz is. Ahogy kismillió más hasonló gazság és ostobaság is.
Válasz erre 

legális 2016.08.17. 14:44:35

Kedves Eszter!
Ön, képesített jogvédőként, társalapítóként mit szeretett volna elérni a rendőrökkel szemben? Mégis mire számított, amikor ellenkezett?
Őn szerint mit kellett volna tenni a rendőröknek?
Valahogy úgy tűnik hogy a dafke magatartás nem jött be és szeretné sajnáltatni magát.
Nálam nem járt szerencsével. Nem jó a sztori
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 14:44:40

@$pi$:
Szia SpiS!
A napokban a vitáink végén eléggé összecsiszolódtunk, ne rontsd el ezt az idilli állapotot.
Persze érvelni kell, és ezt megteszem a békesség jegyében.
"Ja, az egyik helyen lőttek, meg véresre vertek tömegeket viperákkal."
Ezt a "tömegeket" kifejezést erősen túlzónak tartom, de nagyvonalú leszek, meghagylak ebben a hitedben.
A kérdésben nézzük az ok-okozati összefüggéseket.
2006-ban a szervezett erők barbár módon semmisítették meg az emberek értékteremtő munkájából származó nemzeti vagyont az utak felszedésével, a székház rombolásával, a rendőrök megalázó helyzetét kihasználva.
A Ligetben az emberek nem egy időpontban, hanem napokon át csatlakoztak egy ellenálláshoz, nyilvánvalóan autonóm elhatározásuk alapján. 2006-ban egy előkészített, megszervezett csoport agresszív, romboló, politikai befolyást arrogánsan kierőszakoló fellépésének voltunk a tanúi.
A két esemény rendőri beavatkozást tett szükségessé, melyet meghatározott a vandalizmus elhárítása 2006-ben. A ligeti események harmatcsepp volt ezen a palettán, a kormány mégis egy arrogáns beavatkozással reagált, persze, az erő poziciójából.
Az állampolgári jogok, és a vonatkozó törvényesség kérdésébe már bele sem merek menni.
Válasz erre 

vénkujon 2016.08.17. 14:45:18

@$pi$: orbán rendőrei, karokat szorítottak s törtek el.:)
Válasz erre 

vénkujon 2016.08.17. 14:46:49

@$pi$: orbán tankosát meg kiimádkozták vagy kirakétázták a gyurci-féle csalitankból? hogy is volt az?
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.17. 14:47:09

@pamut: Putyin 2000-ben került hatalomra, az olajárak 2005 után emelkedtek érdemben.
Válasz erre 

konrada 2016.08.17. 14:47:59

@pamut:
jAJAJAJ! Egy sorozatban személyeskedőnek önérzete van!!!!!
JUJUJUJ!! ...mintha te kezdted volna, de mikor sorozatban próbáltalak arra rávenni, hogy tényket írjál le - ne csak indulatot - akkor rákapcsoltál, erre volt a válasz.

Igaz ez speciel jogos volt, valóban, nem volt tőlem méltányos jellemzésed, hiszen azt te személyesen is megteszed.

...ettől még megpróbálhatnál ténnyel megtámasztott érveket is írni, nem olyant, amiben sejtetés van helyette, és az, hogy csak pont azokat - amelyekben olyanok lennének - nem mutatja a wikileaks...
De ez tényleg legyen a te problémád, valóban nem nekem kell ehhez téged jelzőzni - aki elolvassa beírásaid, az megteszi maga -ebben igazad van.
Ezért én elnézést is kérek...
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.17. 14:48:11

@vénkujon: Inkább a karomat törjék el, mint a szememet lőjék ki.
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:50:33

@midnight coder:
"Javíts ki ha tévednék"
Mást se csinálok egyfolytában, bár aghogy elnézem te totál reménytelen vagy :D ha csak egy kicsit is tisztában lennél a világőolitika helyzetével akkor tudnád hogy a kamupuccs óta mélypontra süllyedtek az USA-török kapcsolatok, Erdogan célzott arra hogy az USA támogatta a puccsot, és miután az USA nem akarja neki kiadni az ellenségét egyre nyíltabban céloz rá.
Kicsit olvass már bazdmeg mielőtt okoskodsz, kurvára nincs se időm se kedvem téged alapfokon (se) korrepetálni. ja és ne a fideszes hazugságpropagandából tájékozódj mert az csak agyatlan zombit csinál belőled ahogy a cimboráidból is.

ezt a mondatot sikerült értelmezned, mert valahogy nem reagltál rá:
"továbbá amit írtál abból semmilyen módon nem következik az hogy a nagykövetük egy titkos belső jelentésben hazudozna a saját főnökének, szóval a saját USA-fóbiádon kívül semmit sem sikerült bizonyítanod :)"

"A kopasz gárda viszont valóban FIDESZ-es találmány"
vazze, nem te hablatyoltál fentebb valami jogállamról? :D oszt hogy fér neked bele jogszerűen egy ilyen kopaszgárda a magyar viszonyokba?
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:52:51

@midnight coder:

1. Frászt:
m.cdn.blog.hu/gu/gurulohordo/image/oil%20prices_HU.jpg

2. Ezt a mondatot képes vagy értelmezni, vagy inkább levegőnek akarod nézni? :)
"és attól hogy jelcin is egy fasz volt, attól még Putyin egy éjsötét gazember diktátor, szóval ne erőlködj a félrebeszéléssel, jelcinezéssel nem lehet kimosni putyint :)"
Válasz erre 

konrada 2016.08.17. 14:53:37

@Mariann19:
Ez már más kérdés. Valóban túlzó volt. Az tényleg szakmai kérdés, hogy előzetesen nem mérték fel a várható valós tömeget, így többet küldtek oda a szükségesnél.

...de inkább legyen több, és ne kelljen beavatkozniuk, mint kevesebb, ami aztán nem bír még a néhány provokátorral sem, így aztán gumilövedékkel, rohamokkal kelljen közbeavatkozni az eszkalálodó helyzetben...
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:55:10

@konrada:
hű de erőlködsz hogy személyeskedésbe fullaszd a témát :)))) mondjuk mit is várhatnék egy fideszestől... :)))

na, tudsz már végre bizonyítékot mutatni rá hogy direkt hazudik az USA nagykövete a saját főnökének, kvázi hazaárulást hajtva végre, vagy továbbra is agyvérzést kapsz hogy inkább engem sikerüljön provokálnod? :)
Válasz erre 

vénkujon 2016.08.17. 14:56:04

@midnight coder: a szemeidet emlegesd. kevés az egy szem.
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 14:56:52

@konrada:

hé, te kis sunyi fideszes, erre miért nem reagálsz? :D
tele a gatya a tényektől, vagy mi? :D

nesze ismét:
"2016-ban egyes esetekben van rendőri túlkapás, de alapvetően a törvényességen belül maradnak"

:DDD
ember!
hol van akár csak a látszat szintjén is ebben az országban pl. jogállam? :D
hol ebben az országban pl. az ügyészség a jogállami minimumnak legalább a látszatára? :DD

és már a rendőrséget emeled ki:
nem a rendőrség vonult ki egy nagy csapattal pl. az Ökotárs ellen megvalósítva a hatósági zaklatás és félelemkeltés bűntettét?

vagy ez is: A BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Főosztálya pl. még csak nyomozni sem hajlandó mondjuk Szentgyörgyvölgyi Péter fideszmaffiózó ellen, noha Juhász Péter feljelentette hűtlen kezelés és csalás gyanújával.
Adjam a linket, vagy úgyis leszarod?

Arról meséljek hogy a Nemzeti Nyomozóiroda hogy blokkolja a Rogán nevű fideszmaffiózó elleni feljelentéseket, vagy azt is elszarod?

Arra kíváncsi vagy, vagy mivel az sem illik bele a fideszes világképedbe úgyis leszarod, hogy hogy blokkolja a fideszes rendőrség azt a feljelentést, amely szerint 120 millió Ft-ért vett meg a közmédia 110 db domain-nevet? tudod, MTVA, mint fideszes kifizetőhely és pénzmosoda.

A "rendőrség" az orbánmaffia kollaboránsa az ország kifosztásában, vagy éppen a civilek fenyegetésében és zaklatásában, és akkor még a prímet vivő ügyészségről nem is beszéltem.....

persze neked mindegy, úgyis a maffiaállam oldalán állsz.
Válasz erre 

vénkujon 2016.08.17. 14:58:42

@pamut: mostanság szemeket lopnak ki:)
Válasz erre 

konrada 2016.08.17. 15:00:52

@Mariann19:
"Nem kétséges, hogy az államhatalomnak ez egy üzenet volt a lakosság számára annak érdekében, hogy megelőzzön minden állampolgári engedetlenséget, vagy ellenállást.
Jelzem, az ilyesfajta megfélemlítés kontraproduktív hatásokat generál, mert az állampolgárok egyik oldalon telítve vannak a demokrácia szent eszméivel, másik oldalon viszont ennek az agresszív megsemmisítési szándékát tapasztalják."

Ez viszont teljesen igaz megállapítás. Az ezt üzenő államhatolom pártjaiból az egyiket gyakorlatilag eltüntették a politikai palettáról, a másikat - amely 2x is majdnem 50%-ot ért el a választásokon, egy 20% alatti kispárti státusba küldték el 2x is, ahonnan nem nagyon tud felállni...
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 15:01:25

:DDDDDDDDDDDDDD

FRISS HÍR FIÚK!

ÖRÜLHETTEK, A KOPASZ_GÁRDÁTOKAT KIMOSTA A RENDŐRSÉG! :DDDD

444.hu/2016/08/17/buncselekmeny-hianyaban-a-rendorseg-megszuntette-a-nyomozast-a-valasztasi-iroda-kopaszai-ellen

"Bűncselekmény hiányában a rendőrség megszüntette a nyomozást a választási iroda kopaszai ellen"

Látjátok fiúk, így működik egy utolsó szar maffaiállam amivé ti züllesztettétek Magyarországot. A gazdátok odaküldi a kopaszait oszt el van intézve, a kollaboráns rendőrség meg blokkoklja a felelősségre-vonást, sőt az egész nyomozást is....

Csak egy dolgot mondok nektek fideszes gecik:
ti akik ezt a gyalázatot, Magyarország ilyen szintű tönkretételét támogatjátok, ti mind hazaáruló mocskok vagytok. Ennyi.
Válasz erre 

konrada 2016.08.17. 15:06:52

@pamut:
Tényleg nem csodálom, hogy ennyire zavar téged a személyeskedés, hiszen azt hiszed, hogy valaki az általad olyan nagyon birtokolt pályára akar lépni.;)))

...egyébként meg: qrvra nem vagyok kapható az olyan szalmabáb érvelésre, mikor a témától terelve próbálsz a másikba olyant belediktálni, melyről nem volt szó.

Az, amit hozzáírtál, az másik topik témája, ott erről polemizálhatunk, most az van soron, amiről a blog szól: a rendőri túlkapásokról, melyből most a vipera, a gumilövedék, a lovasroham, vízágyú hiányzik...
Válasz erre 

konrada 2016.08.17. 15:11:32

@pamut:
Ja egyébként:
" mondjuk mindig az ilyen szánalmas kommentekbe menekültök, totálisan feladva az érvelésnek még a látszatát is, hihetetlen mennyire egyformák és kiszámíthatóak vagytok.... "

Nem mintha egyetértenék a kommentelővel, de látszik róla hogy a módszer tökéletes ismerője, művelője...
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 15:20:01

@konrada:

"nem vagyok kapható az olyan szalmabáb érvelésre, mikor a témától terelve"

tehát már a saját szavaidat sem vállalod, amikre reagáltam, idézem ismét:
"2016-ban egyes esetekben van rendőri túlkapás, de alapvetően a törvényességen belül maradnak"

de száni a gyávaságod :)
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 15:22:18

@konrada:

konkrét példákat soroltam fel, többet is, megjegyezve hogy szívesen mutatok többet is a botrányos esetekből, linkekkel mindennel együtt.

na, erőlködj még hogy engem állíts be nem-érvelőnek miközben neked ez már a sokadik kommented amiben egy darab érv sincs csak a személyemmel foglalkozol kényszeresen :D
istenem, istenem.... írhatnék erre mindent de egy szó kifejezi: "fideszes".....
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 15:24:51

Ezt most a NEM-fideszeseknek írom:

Figyeljétek meg hogy kussolnak a mai Rogán-lopás kapcsán is, pisszenni se mernek.... :)
Tolni kell nekik az orbánmaffia lopásait szép sorban, aztán had kapjanak agyvérzést a nagy erőlködésben hogy hogy tereljenek.....
Válasz erre 

konrada 2016.08.17. 15:27:43

@pamut:
Jaj már! Hiszen a felsoroltjaid között egy olyan van, amiből akkor is tucatjával történt meg, amit párhuzama állítunk. (Területfoglalók ellen kivezényelt rendőri erők).

...illetve túlkapásnak állítod be azt, mit hajlandó, mit nem nyomozni...

Ez azért valóban nem túl sok.

Ezért vállalom amít írtam, akadnak túlkapások, de messze nem nagyobb - inkább kisebb - számban, mint amik azelőtt is történtek...

...de milyen szerencse, hogy te nem személyeskedsz, hiszen az ilyesmiről - és az azt művelőkről - nagyon rossz véleményed! ;))
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 15:33:37

@konrada:
A rendőri beavatkozások fokozatait az esetek "fajsúlya" határozza meg, egy a követelmény, hogy arányos legyen, egyben preventív is.
Nézd meg az európai civilizált országok fellépéseit, amikor a tüntetések hangulatát és következményeit mérlegelve lépnek fel.
Bizony azok sok esetben komoly harci eszközök bevetésével történnek, annak jegyében, hogy az ország rendjét fenntartsák. Amikor már gyújtogatásról, az emberek testi épségének megvédéséről van szó, igen markáns a fellépés. Ebben a kérdésben az arányosságon van a hangsúly.
Az ellenzéki pártok helyzetét a gazdasági vénám alkalmazásával ítélem meg.
A pártok jelenléte benne kell, hogy legyen a köztudatban. Ehhez kell a nyilvánosság, a közszereplés, amelyhez pénz kell. A párttámogatást elsöprő nagyságrendben birtokolja a Fidesz, ebből az ellenzéki pártoknak csak töredék jut. Arról nem szólva, hogy a kormány szinte kizárólagos hatalmat gyakorol a közpénzek felhasználásában, ezért az állami forrásokat is társítja a párttámogatás irdatlan magas összegéhez. A mai időkben a média és az információ a legnagyobb hatalom a politikai életben, és ezt a hatalmat a pénz testesíti meg.
Hogyan tudjon így egy-egy ellenzéki párt pártépítést szervezni, kitelepülésekkel az emberek közelébe kerülni?
Orbánnak már nem kell ármánnyal leépíteni a konkurreciát, mint tette ezt Torgyánnal.
A z ellenzéki pártok lassú elsorvadásához elég az anyagi kiszolgáltatottság, és elindul a spirál lefele.
Ezért állítom, hogy Orbán Viktor és pártja cca 2022-ig virágozni fog, további sorsát elégtelen gazdaságpolitikája fogja meghatározni.
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 16:05:22

@ebella: A nyilvánosságra került videót megtekintő rendőrök egyike se állította, h ellenálltam. És hogy hányan és mit gondolnak: " budapestiek több mint 80%-a azt szeretné, hogy a tervezett múzeumok ne a Városligetben, hanem zöldterületeket nem veszélyeztető helyszíneken kapjanak helyet", bővebben: www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Median---Varosliget/
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 16:10:07

@pamut: re: > Természetesen a gyűlölethazugságok tovább fognak folyni a fideszesek részéről, mert a gyűlölködésre elemi szükségletük van, a gyűlölködésüknek pedig kell valami kamu ürügy is, hogy (ön)igazolni tudják a féktelen gyűlölködésüket.

erről itt egy jó cikk:
gepnarancs.hu/2016/08/a-fidesz-gyuloletkelto-furunkulusa/
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 16:15:31

@_droid_: Milyen kamuval buktam le? Segítenél? Esetleg arra gondolsz-e, hogy a Szily - aki nem újságíró, hanem publicista, azaz a véleményét írja meg - írt egy hazugságot? Bocsánat, a véleményét? Vagy arra, hogy a BRFK Sajtót egy nem létező papírral beetette a VI. kerület? Esetleg a kettőre együtt? Kérlek, válaszolj, mert nem akarlak kétségek közt hagyni téged a köv. cikk megjelenéséig se. :)
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 16:21:18

@legális: re: >szabad-e megfogni az utasításával szembemenő civil személy kezét.

nem megfogták, ez nem jó szó, és ez a képeken is látszik. nézd meg a videót!

re: > az utasításával szembemenő civil személy kezét, ha ellenáll

ellenállást egy rendőr se látott eddig.

re: > szabad-e 10-20 esetleg 100 embernek olyan tüntetést tartani a Ligetben, vagy Duna-hídon, vagy máshol, ami sokakat zavar.

a rendőrség engedélyével szabad.
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 16:22:40

@sebestyén eszter: "A nyilvánosságra került videót megtekintő rendőrök egyike se állította, h ellenálltam. "

Te vagy a képen? Merthogy ott valaki kapaszkodik az ajtóba és próbálja megakadályozni, hogy betegyék a kocsiba.
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 16:23:08

@konrada: re: > kedves bologolónak.

az egy másik helyszín volt, ahol én nem jártam, de kösz', h felhívtad rá a többiek figyelmét :)
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 16:24:54

@Mariann19: "Amikor már gyújtogatásról, az emberek testi épségének megvédéséről van szó, igen markáns a fellépés. "

A probléma az, hogy ahol és amikor gyújtogatás volt 2006-ban a rendőrség egyáltalán nem lépett fel markánsan. Az erőszakos fellépés és a tömeg szétverése nem aznap volt!
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 16:33:45

@sebestyén eszter: "budapestiek több mint 80%-a azt szeretné, hogy a tervezett múzeumok ne a Városligetben, hanem zöldterületeket nem veszélyeztető helyszíneken kapjanak helyet"

Hát elég ügyesen tették fel a kérdést így az a válasz jött ki amit akartak. Azt implikálták, hogy a két terv csak abban különbözik egymástól, hogy az egyik szerint kivágnák a fákat, a másik szerint pedig nem. Nyilván logikus a következtetés: ne bántsuk a fákat. Ha máshogy fogalmaztak volna, akkor más válasz jött volna ki.

Például:
(1) Egyetért -e azzal, hogy a kormány háromszorosára emelje az egészségügyre fordított összeget? Háppersze!
(2) Egyetért -e azzal, hogy az egészségügyi hozzájárulást és a személyi jüvedelemadót 50% -al emelje a kormány az egészségügy finanszírozási gondjai miatt? Fenébe is, dehogy!

A két kérdés persze ugyanaz. Ezért nem ér túl sokat a legtöbb közvéleménykutatás, mert azt mutatja, amit a megrendelő hallani akar.
Válasz erre 

K0nrada 2016.08.17. 16:35:51

X
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 16:36:51

@legális: re: > Kedves Eszter! Ön...

Nem emlékszem dafke magatartásra és a tanúk sem és a kamera felvétlek sem emlékeznek ilyenre. Kérlek, nézd meg a videót, és olvasd el a hyper linkeket is. Az egyik ilyen a Magyar Narancs cikke, amely - egyebek közt - arról szól, hogy az események után 2 órával egy rendőr már látta a felvételeket, és azt állapította meg, h nem követtünk el semmit. Továbbá június 27. óta a mai napig nem hallgatta ki. Továbbá, amikor jelentkeztem először kihallgatásra, az eset után egy héttel, még nem volt iktatva az anyag. Továbbá, hogy mennyire későn lett iktatva, az az ügyszámból kiderül, hiszen annak némely száma, maga az iktsz. Továbbá tudod-e, h mi az a robotzsaru? Ha nem, fordulj kezelőorvosodhoz és utána még kérdezhetsz.
Válasz erre 

K0nrada 2016.08.17. 16:38:06

Eszterke jobban tenné, ha végre valami értelmes dolgot csinálna, és nem próbálna meg minden beruházást megakadályozni, ami Budapest épülését, fejlődését segíti.

Kíváncsi vagyok hogy 2010 elött, Eszterke hány famentő, zöldért aggódó akcióban vett részt.

Megírnátok ?

Mondjuk az igaz, hogy felújjítás, és építkezés nem volt túl sok, 2002-2010 között Budapesten, de néhány elvétve azért akadt. Pl M0-ás körgyűrű .
Válasz erre 

K0nrada 2016.08.17. 16:42:25

@sebestyén eszter:

Tisztán látszik, hogy a rendőri felszólításra szartál magasról.
A kényszerítő intézkedés közben ellenáltál.

Ehez képest 2006-ban olyanok kaptak a pofájukba, olyanokat vertek rommá viperával, kardlappal, lőttek gumilövedékkel, akiket fel se szólítottak.
Az előállítottakat meztelenre vetkőztetve alázták a fogdákban.
És te eközben kéjesen tapsikoltál, örömködtél ezen.

---
A Budapestiek többsége elítél titeket.
Ha nem így lenne, akkor jóval többen lennének ott 200 fizetett provokátornál.
Válasz erre 

K0nrada 2016.08.17. 16:43:35

@sebestyén eszter:

Tényleg Eszter .

Mit szólsz a cenzúrához ami pl itt a blogon ezerrel működik ?

Minden harmadik kritikát töröl a posztoló.

Ez ám az igazi demokratikus vita !
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 16:45:43

@$pi$: a kamerafelvétel a rendőrök tudtával és beleegyezésével készült, amiről szintén van felvétel. :) véletlenül. :) nos, ők azt hitték, szegények, h csak az számít, amit mondanak, nem számítottak arra, h a kamera vesz is. első ízben egy zebrán löktek fel, miközben - hogy egy fentebbi kommentelőt idézzek - fogták a kezemet. később egy nyitott rendőrajtónak basztak neki,és képzeld - mint _akciószokott_ ember - az volt az első gondolatom, h mi van, ha az ajtó megsérül vagy kitörik, ezért fogni kellett (!). nem tudom, milyen tapasztalati úton vagy ilyen magabiztos, de ez így számomra nem meggyőző. már bocsi :)
$pi$: azt, hogy ez - ahogy írod - kapaszkodás, és azt, hogy ez - ahogy írod - megakadályozási próbálkozás, mivel tudod indokolni vagy bizonyítani? írd meg légy szí', mert nagyon izgatott vagyok! :)
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 16:47:02

@K0nrada: sajnos, erre nem tudok válaszolni, én 121 kommentnél kapcsolódtam be, most nemrég, és ez a szám azóta nem csökkent, csak nőtt.
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 16:47:37

@$pi$:
"Amikor gyújtogatásról, az emberek testi épségének megvédéséről van szó, igen markáns a fellépés."
Kedves SpiS!
Ezt a megállapításomat a külföldi országok rendőri beavatkozásáról írtam, te pedig ezt társítottad a 2006-os események korai fázisához.
Persze, hogy a kezdeti szakaszban nem volt karakteres a rendőri fellépés, mert nem is voltak felkészülve az eseményre. Emlékezzél, hogy hirtelen - úgy emlékszem - Pécsről hoztak felmentő seregeket, akik tétován néztek a perspektívába, mert még nem volt kiforrott álláspont az ügy kezelésére. Amikor már nagyon eldurvultak az események, akkor arányos rendfenntartási módszerrel élt az akkori kormány.
Csupán udvariasan kérdezem meg, hogy az érzékeny lelkedet nem zavarta a sok ártatlan rendőri sebesülés?
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 16:49:46

@K0nrada: re "tisztán látszik, hogy... " sajnos nem volt rendőri felszólítás :-D videófelvétel dögivel. még kérdés? bocsánat, előítéleten és tévhiten alapuló rágalom kérdés formájában van e még? :)
Válasz erre 

K0nrada 2016.08.17. 16:50:16

@sebestyén eszter:

Örülök, hogy személyesen is vállalod a válaszolás terhét, erre nem számítottam bevallom.

Megírnád hogy mikor kezdődött a természetért érzed aggodalmad ?
Mely fakivágást megelőzendő, természetvédelmi zöld akcióra mentél ki először tiltakozni ?
És miért pont arra ?

Tényleg érdekel.
Merthogy építkezések fakivágások vannak, amióta a világ-világ.
Válasz erre 

­regress 2016.08.17. 16:52:27

Érdekes írás.

Szerintem Eszter mártírt akar magából gyártani.
Egyértelmű politikai akció közben ha valaki ellenáll a rendőrségnek az így jár.
Ez van.
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 16:53:06

@K0nrada: re > Örülök, hogy személyesen is vállalod a válaszolás terhét...

Igen, fogok erről is hosszasan írni az Élet és Irodalom valamelyik közeli számában.
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 16:55:48

@­regress: Nem álltam ellen! Lásd mint fent. Nem vagyok egy mártírkodó alkat, de ha te így akaod látni, hát lásd :) Kár, hogy nem olvastad el a cikket, mert éppen hogy társadalmi üzenete van. De per se ez se kell, h zavarjon téged. Gondolom, a gyerekeid, lakásod, nyaralód autót esetén is így fogod érezni - bárcsak ne fordulna elő veled!
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 17:03:01

Miután fenti kommentjeimben inkább elviekben közelítettem a cselekmény és az arányos rendőri eljárás kérdését, konkrétan Eszter ügyében nem tudok állást foglalni.
Itt hirtelen létrejött egy ítélőszék, amely szerintem marginális kérdésekben végez tetemre- hívást, de nem tudom, hogy mi volt Eszter eredendő bűne, amely alapján megkezdődött a rendőri intézkedés.
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 17:13:19

@Mariann19: "Amikor már nagyon eldurvultak az események, akkor arányos rendfenntartási módszerrel élt az akkori kormány."

Azért ismételgetem, mert nem érted. :( Nem, nem akkor éltek durva módszerekkel, amikor eldurvult a helyzet, hanem másnap! Voltak elkövetők az egyik helyen az egyik nap, mire másokat másnap jól elvertek.

Érted?

"Csupán udvariasan kérdezem meg, hogy az érzékeny lelkedet nem zavarta a sok ártatlan rendőri sebesülés?"

De nagyon is! Sőt az éhező kisgyerekek és a hálóba keveredett delfinek is. Én most ennek ellenére nem róluk beszélek.
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 17:17:09

Okés, megnéztem a videót. A hölgy a videón egyértelműen ellenáll. Persze az a rész, ahol elkezdődik az egész gondosan ki van vágva, de ami megvan ott világos, hogy ellenáll.

Erről ennyit.
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 17:27:37

@$pi$:
Nagyon hatásos a 2006-os események sérültjeit felemlegetni, örülök, hogy beláttad, hogy a másik oldalon álló rendőröket is meg kell követni.
Azért azt csak megkérdezem tőled, hogy kifinomult igazságérzeted talaján van-e erkölcsi alapja ennek a kormánynak a Ligetben tüntetőkkel szemben a túlméretezett rendőri intézkedés elrendelésére?
Már csak azért, mert a Fidesz potentátjai mintha kordonokat bontogattak volna szorgosan, és nagy buzgalommal 2006-ban. Ez volt az igazi nagy mutatvány, amikor már védelmi berendezéseket cincáltak szét , és még következménye sem lett.
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 17:33:52

@Mariann19: Neked is azt tudom tanácsolni, hogy légy kedves rákattintani a hyperlinkekre. Az általad nem ismertek ("mi volt Eszter eredendő bűne") mind le vannak írva az előzményekben. Amúgy röviden: egy Tóth Ferenc nevű ember, aki a jól ismert Sector alkalmazottja, félrevezette a hatósági személyt. Erről szintén van videó felvétel. Amúgy meg milyen joggyakorló az, akinek egy sectoros vagy bárki mond valamit, ami annyira nem igaz, h meg se kell kérdezni a másik a felet, csak körbenézni, és simán meg tudja állapítani, h nem igaz. Erre, ebben a posztban, összesen háromszor térek ki, ezért nem akarom újfent részletezni.
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 17:37:13

@$pi$: re: Okés...

megértem, h ez a véleményed. a vélemény szabad. ugyanakkor ezt eddig hozzáértő ember egy se mondta, és ha azt hiszed, h a véleményed egy kommentben bárkit befolyásol, főleg a hatóságot, akkor súlyosan tévedsz. mi több, azt is megsúgom, h a befogadóban sem érsz el túl sok véleményváltozást a kommentjeiddel, de nem baj, ha sok az időd, hát tégy így.:)
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 17:38:04

@Mariann19: "Nagyon hatásos a 2006-os események sérültjeit felemlegetni, örülök, hogy beláttad, hogy a másik oldalon álló rendőröket is meg kell követni. "

A "megkövet" azt jelenti, hogy "bocsánatot kér". Nekem nem kell bocsánatot kérnem, mert nem csináltam semmit. Azokban az esetekben amikről én beszélek a "másik oldalon álló" rendőrök nem sérültek, ellenük semmit nem tettek. A rendőrök egyszerűen elverték a járókelőket.

Álldogált a csávó, odaszaladt hozzá pár rendőr, megverték, megrugdosták, majd otthagyták a földön fekve. Én ezekről beszélek, nem azokról, akik nekimentek a rendőröknek meg gyújtogattak.

"erkölcsi alapja ennek a kormánynak a Ligetben tüntetőkkel szemben a túlméretezett rendőri intézkedés elrendelésére?"

Én például ebben a blogban láttam egy videót, nem láttam "túlméretezett rendőri intézkedést". Azt láttam, hogy valaki nem akart beszálni a kocsiba, betették. Próbált ellenálni, de persze semmi esélye nem volt.

Arról, hogy viperával véresre vertek volna valakit, megrugdostak volna valakit, gumilövedékkel belelőttek a tömegbe nem hallottam, ezért mondtam, hogy a 2006-os események sokkal durvábbak voltak. Lehet, hogy tévedek és a fidesz véresre veretett embereket, de nem hinném.

"Már csak azért, mert a Fidesz potentátjai mintha kordonokat bontogattak volna szorgosan, és nagy buzgalommal 2006-ban."

Ennek megint nem sok köze van az egészhez.
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 17:43:11

@sebestyén eszter: "ugyanakkor ezt eddig hozzáértő ember egy se mondta"

Világosan látszik, hogy a videón a kényszerítő erőnek feszül az illető. Kapaszkodik és erőt fejt ki a rendőrrel szemben. Elég groteszk lenne, ha nem hinnék a szememnek.

"egy kommentben bárkit befolyásol, főleg a hatóságot, akkor súlyosan tévedsz."

Ha eleve elhatároztad, hogy a véleményedet nem hagyod befolyásolni, akkor azzal csak magadat minősíted, nem?
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 17:43:18

@$pi$: Kár, hogy magamtól indultam el a kocsi felé, és visszarángattak onnan. Másfél méterre voltam ugyanis attól. Ekkor kaptak el, mert azt gondolták, ők másfelé visznek és meg fel is löknek párszor. Egyébként a 2006-os "áldozatok" kapcsán nem tűnt fel neked, h mind államtitkár és egyéb felsővezető lett 2010 után? Csak úgy kérdezem. Per se 2014ben lecserélték a mórokat. :D megtették...
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 17:46:14

@$pi$: re > 17: 43 :11

NEKED világos látszik. DE ez nem jelenti azt, h ez látszik. ÉRTED? világos - mert szereted ezt a szót -az is homályos elméd számára, hogy az, h neked "világos" valami, az nem jelenti azt, h az a jog értelmében is úgy van?
Van egy rossz hírem számodra: a te intelligencia szinteddel még groteszk se tudsz lenni. Az ugyanis egy olyan összetett kognitív folyamat, amire te minden bizonnyal képtelen vagy:)
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 17:46:18

@sebestyén eszter:
Eszter! Természetesen átolvastam a vonatkozó linkeket, érzékelem, hogy mi az ábra.
Az "eredendő bűn" megjegyzés ironikus felhanggal íródott, nem ellened, hanem melletted.
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 17:52:01

@sebestyén eszter: "Kár, hogy magamtól indultam el a kocsi felé,"

Ez nincs a videón, erről én nem tudok nyilatkozni. Elfogadni meg azért nem tudom amit mondasz, mert csak az egyik fél véleménye hangzott el. Amíg nem hallom a másik fél elmondását addig egészen biztosan nem tudok erről véleményt alkotni.

Amit látok az az ellenállás és egy vele arányos kényszerítő erő. A "de én azért álltam ellen, mert..." kezdetű magyarázatokkal mit is kezdhetnék?

"Egyébként a 2006-os "áldozatok" kapcsán nem tűnt fel neked, h mind államtitkár és egyéb felsővezető lett 2010 után?"

Abszurd!

"Csak úgy kérdezem. Per se 2014ben lecserélték a mórokat. :D megtették... "

Mégis mi a csodát kellett volna csinálniuk? Az előző rezsim vezetői világosan kijelentették, hogy így vagy úgy, de a fideszt meg kell akadályozni abban, hogy kitöltsék a négy évet, hogy minden eszköz megengedett "ellenük". Végig kellett volna nézniük, hogy az mszp által beültetett pártkatonák elszabotálják a döntéseiket?
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 17:53:53

@Mariann19: Mariann, bocs', ha félreérthetően fogalmaztam. Én se úgy gondoltam, h bűn, hanem úgy, ahogy te használtad.
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 17:55:03

@$pi$: Pistike, magyarázkodik a halál! Neked meg nincs kockafejed és ne nyeld a taknyodat, tessék szépen használni azt a zsebkendőt.
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 17:58:48

@sebestyén eszter: "világos - mert szereted ezt a szót -az is homályos elméd számára, hogy az, h neked "világos" valami, az nem jelenti azt, h az a jog értelmében is úgy van?"

Kezdesz furán fogalmazni. Mindenesetre ez szlmabáb érvelés, én soha nem mondtam, hogy jogi szakvéleményt adok éppen, kizárólag a saját véleményemet mondtam el.

"Van egy rossz hírem számodra: a te intelligencia szinteddel még groteszk se tudsz lenni."

Okés, ez meg argumentum ad hominem és persze soha nem mondtam, hogy én groteszk tudok lenni, azt mondtam groteszk lenne, ha nem a szememnek hinnék, hanem neked.

"Az ugyanis egy olyan összetett kognitív folyamat, amire te minden bizonnyal képtelen vagy:) "

A szellemi felsőbbrendűséget kár bizonygatni, vagy látszik, vagy megette a fene. A "groteszk" persze nem "összetett kognitív folyamat", a groteszk egy melléknév. Azt jelenti, hogy "nevetségesen vagy visszataszítóan csúf vagy torz". Amit mondtam az így értendő:

"Nevetségesen torz dolog lenne, ha nem a szememnek, hanem egy ismeretlen hozzászólónak hinnék arról, hogy mi van a videón."
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 18:00:59

@$pi$:
Ne bagatellizáld a kordonbontási műveleteket. Igenis itt pont helye van a felemlegetésének, mert párhuzam az akkori és a jelenlegi események megítéléséhez.
Nem helyes úgy szelektálni az érveket, hogy ami kedvező a véleményemnek, azt érvényesülni hagyom, az ellenpéldát kiiktatom.
A kordonbontás az utóbbi évek legdurvább politikai fellépése volt, mert politikai és polgári törvényeket sértett meg nagyon durván.
Tették ezt a Fidesz jelenlegi irányítói egy legitim kormány ellen, amelyet a nép választott, kvázi a népet is durván megsértette.
Már most mondom, hogy legitim kormányról volt szó, olyanról, amilyenről a Fidesz magáról szónokol, amikor vitatott a hatalmi túlterjeszkedése.
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 18:01:41

@sebestyén eszter:
OK!
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 18:02:32

@sebestyén eszter: "Pistike"

A nevem a $\pi$ egyszerűsítése, LaTeX-ben így írja az ember a π karakter. :)
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 18:11:01

@Mariann19: "Ne bagatellizáld a kordonbontási műveleteket. Igenis itt pont helye van a felemlegetésének, mert párhuzam az akkori és a jelenlegi események megítéléséhez. "

Nem mondtam, hogy nincs helye. Felemlegetheted, miért ne tehetnéd? Én azonban nem akartam az akkori eseményeket megítélni, ezért mondtam, hogy nem erről beszélek.

(1) A kordonbontás súlyosabb cselekedet volt? Lehet, nem érdekel, én erről az esetről beszéltem.
(2) A kordonbontásnál súlyos büntetést érdemeltek volna? Lehet, nem érdekel, én nem arról az esetről beszéltem.
(3) A kordonbontás büntetésének van ehhez valami köze? Nem, itt nem büntettek senkit, kényszerítettek. A kényszerítés az ellenállással arányos, nem a bűncselekmény súlyosságával.

Ha lopok a boltban és ellenállok, akkor kényszerítenek. Ha gyilkolok és nem állok ellen a rendőrnek, akkor nem kényszerítenek. Világos, nem?

"A kordonbontás az utóbbi évek legdurvább politikai fellépése volt, mert politikai és polgári törvényeket sértett meg nagyon durván."

Nincsenek "politikai törvények". A "nagyon durván" nem indokolt, mert nem volt még csak dolog elleni erőszak sem. Véleményem szerint a kordonbontás szabálysértés volt, abból is a gyengébb fajta, a mentelmi jog simán véd ellene. De mégyegyszer: semmi köze ahhoz, ami a videón van.

"Tették ezt a Fidesz jelenlegi irányítói egy legitim kormány ellen, amelyet a nép választott, kvázi a népet is durván megsértette. "

A kormány ellen sokmindent lehet tenni, az magában nem jelent semmit. A népet meg nem lehet megsérteni, hogyan is lehetne?
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 18:12:20

@$pi$: Pistike, ha még nem olvastad volna a cikket, akkor tedd meg, nem az én érvelésemről szól, hanem az elégtelen rendőri szolgáltatásról. még csak nem is az én esetemről szól, hanem a rendőrség siralmas állapotáról. satöbbi. arról majd később írok, h a kormány által hirdetett életpálya modell meg fizetéemelés, az 2016 és 2019 közt - bizonyos ktg-ek miatt - 3 év alatt összesen 50 százalékos fizetéselvonást jelent satöbbi. azt TALÁN megérted majd és el fog jutni az agyad helyéig, h miről szól ez valójában. addig szedjél cseresznyét - és tudod, kesztyű-sapka-sál! :)
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 18:16:15

@sebestyén eszter: "a kormány által hirdetett életpálya modell meg fizetéemelés"

Jesszusom! :D
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 18:32:04

@$pi$:
SpiS!
Most terelsz !
"Én azonban nem akartam az akkori eseményeket megítélni."
Azt mondod, hogy a kordonbontás most már nem érdekel.
Bocsáss meg, de érvként te hoztad fel a 2006-os véres eseményeket, melynek replika folyománya volt a kordonbontás említése. Tehát a helyzet állása fifty fifty.
Ja, hogy a kordonbontásnak a mentelmi jog védelme miatt nem lett következménye?
Aha, csak a mentelmi jogot meg is lehet vonni. Odáig ugyebár nem ment el az ügy.
"A kormány ellen sok mindent lehet tenni, az magában nem , jelent semmit."
Az általad favorizált kormány ezt nem így gondolja. Minden eszközt bevet, amikor a döntéseit vagy a működését felülbírálják vagy ellenállnak azoknak.
Nézd meg a civil tevékenységeket vagy most a Liget ügyét, és tedd ezekhez a többit.
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 18:32:22

@$pi$: igen-igen! ébresztő, Pistike! mondjuk a fohászkodás nem a legjobb erre... :D
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 18:45:16

@Mariann19: "Az általad favorizált kormány ezt nem így gondolja."

Nincs "általam favorizált kormány". Amúgy abszolút jószándékkal a következőt gondolom rólad:

Nem csíped a kormányt. Ez eddig nem lenne még nagy ügy, sokan nem szeretik, egyébként én sem. Te azonban egy kicsit túlspirázod a dolgokat, azt gondolod, hogy a kormány és (nyilván) a fidesz velejéig rossz, gonosz, romlott és mindenbe ezt próbálod meg belelátni. Az orbán gonosz, a fidesz is nyilván velejéig romlott és gonosz így minden amit csinálnak szintén gonosz.

A pedagógusok fizetése nyilván nem nőtt, hanem csökkent, hiszen a fidesz csinálta és a fidesz gonosz. A rendőr bántotta a tüntetőket, nyilván jogtalanul és brutálisan, mert most a fidesz van hatalmon és azok gonoszak. Ugyanez a rendőr 2006-ban nyilván helyesen cselekedett és nem gonoszságból verte szét a tüntetőket, mert a fidesz a gonosz, a fidesz politikai ellenfelelei nyilván jóságosak.

A világ nem ilyen egyszerű. Ilyen világkép a tündérmesékben van, a való világ ellentmondásos és bonyolult. A valós személyek jó és rossz dolgokat is tesznek, nem velejéig gonosz és feddhetetlenül igaz emberekből áll a világ.

Aki ezt a tündérmese világot hirdeti, azt nem lehet komolyn venni egy percig sem. Erre vonatkozott a jesszusom. Nem fohászkodás volt, hanem szörnyülködés. Rá kellett ébrednem, hogy észérvekkel próbáltam meg beszélni valakivel, aki a vasorrú bába meg a gonosz mostoha szintjén próbálja megérteni a világot. :(

"Aha, csak a mentelmi jogot meg is lehet vonni."

Nem lehet. Felfüggeszteni lehet. Ha indokolt. A "kordonbontásra" a mentelmi jog felfüggesztését követelni nyilván komolytalan.
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 19:16:02

@$pi$:
Sajnálom, hogy te is bele- esel abba a hibába, mint sok kommentelő, hogy amikor már nem tud taxatíve a kérdésekre reagálni, a kommentelő társ habitusát kezdi analizálni. Nem korrekt!
A kommented alapján így képzeltem el a Kádár rendszer kádereinek rendszeres időszakonkénti minősítését.
Nem voltál személyzetis a rendszerváltás előtt?
Válasz erre 

_droid_ 2016.08.17. 19:18:10

@sebestyén eszter: gugli a baratom, te meg leszerepeltel egy eletre, a politikai palyad nullpontjan. de feriek lehet hogy bevesznek, ha sok vendegposztot irsz, ugyhogy hajra.
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.17. 19:22:37

@Mariann19: "a kommentelő társ habitusát kezdi analizálni"

Igazából a leírt gondolatai központi témáját, vezérmotívumát próbáltam megfogni.

"Nem korrekt!"

Korrekt, mert nem a személyét támadtam, hanem az érveit bár valóban úgy tűnhetett, hogy arról beszélek milyen személy ő maga. nem ez volt a szándékom.

"Nem voltál személyzetis a rendszerváltás előtt?"

Nem, iskolába jártam leginkább. Viszont ez már a személyemre vonatkozik és nem az érveimre. :D
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.08.17. 19:27:43

@_droid_: re gugli a barátám...

köszi, h elárultad, h egyik válaszod se volt objektív, hanem ez az érzelmi tényező motivált. :) hajrá, mindig leplezd le magad, lehetőleg ilyen tempóban. :)
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 20:26:34

@konrada:
ez komoly? :DD
a felsorolt példáim szerinted mind beleférnak a "jogállam" normáiba? :D
az hogy nettó nincs független igazságszolgáltatás, hogy hatalmi szempontból 100%-os visszaállították a Kádár-kori rendőrséget és ügyészséget mert a hatalom emberei érintehetetlenek és neked oké? :D

pofádon a bőr nem vastag b+ hanem beton :D a rohadt magyargyűlölő kurva anyátokat bazdmeg hogy ilyen nyíltan támogatjátok a magyar nemzeti jogállam szétverését...
Válasz erre 

ebella 2016.08.17. 20:48:18

@sebestyén eszter: Egy kutatás. Én meg mást látok. Egy olyat sem ismerek, aki nektek adna igazat. pedig van pár ismerősöm. Mind budapestiek. És nem is látom, hogy az aktivistákon kívül bárki csatlakozott volna az átlagos polgárok közül. Akár csak egy fél napara. Nincs miért.
Válasz erre 

pamut 2016.08.17. 21:23:14

@sebestyén eszter: köszi, elolvastam, jó cikk.
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.17. 23:04:42

@$pi$:
Vitánk ellenére jó éjszakát kívánok, és szép álmokat!
Válasz erre 

labi 2016.09.15. 12:10:47

Kérem szépen a házának a címét, én is festegetnék rá valamit, hogy szerintem mi nézne ki ott jól. Kíváncsi lennék mennyire maradna türelmes és milyen módszereket alkalmazna a megakadályozásra. :)
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard