Nyugati Fény

Pöcegödör szintjére züllesztette a TV2-t a Vajna-Szalai-páros – bojkottot hirdetünk!

Pöcegödör szintjére züllesztette a TV2-t a Vajna-Szalai-páros – bojkottot hirdetünk!

A TV2 az új Echo TV. Zuhanórepülésbe kezdett a második számú kereskedelmi tévé, miután Andy Vajna kaparintotta meg.

A kanális hírigazgatója Szalai Vivien, a Story magazin főszerkesztője lett. Szalairól annyit kell tudni, hogy pár értéktelen ponyva mellett ő írta Zuschlag János hazugságaiból azt a propaganda-könyvet, amivel a Fidesz sározta az ellenzéket a 2014-es kampányban.

Vivien emellett haveri viszonyban van Rogán Tónival, Cecíliával, valamint Habony exfeleségével, Kaminski Fannyval is, aki Orbán egyik sajtósa. Igazi független, hiteles személy.

Bekerülése után Szalai gyorsan kimutatta a foga fehérjét. G. Fodor Gábor szennyblogjától, a 888-tól átigazolta az Orbán-imádó Kunfalvi Nórát, akivel nekiláttak bemocskolni a Fidesszel szemben álló tisztességes embereket.

Szalai első dobásaként meghívta a TV2-be a börtönviselt Zuschlag Jánost, hogy vele járassák le a tanártüntetések főalakját, Pukli Istvánt. Zuschlag feladata az volt, hogy a saját mocskával kenje be Puklit, azt állítva: ő is tudott a bűncselekményeiről.

Szalaiék minden médiaetikát szembeköpve kritika nélkül továbbították egy köztörvényes bűnöző és szélhámos szavait, csak azért, hogy üssenek egyet Puklin.

tv2-bojkott.png

A hányingerkeltő fideszes recept egyszerű: ha szembe mersz szállni az orbáni elnyomó rezsimmel, tüntetni és szervezkedni mersz ellene, akkor kinyírunk, ellehetetlenítünk.

Vivienék most ennek szellemében estek neki egy újabb nagyvadnak, Juhász Péternek.

Juhász, aki egymaga többet ér, mint az egész pártja, és aki két éve keményen dolgozik a fideszes korrupció feltárásán, nyilván méretes szálka a hatalom szemében.

A Tényeknek csúfolt propaganda-híradóban azzal bírták megtalálni: 350 ezres fizetéséből hogyan tart fenn egy 200 ezres albérletet? A Zuschlag-riport elkövetője, Kunfalvi Nóra egy átlag Mandiner-kommentelő szellemi színvonalán próbálta revolverezni Juhászt („Kendertermesztésből nem maradt valamennyi albérletre?”), ám pechjére Juhászék rögzítették a teljes riportot, így ország-világ röhöghet a kis karaktergyilkos-tanonc szánalmas erőlködésén.

És hüledezhet azon: egy országban, ahol naponta tűnnek el közpénz-milliárdok, ahol ellopnak földet, trafikot, közbeszerzést, miközben zseléfejű fideszesek 200 milliós palotákkal villognak, hogyan aljasodhat valaki odáig, hogy nem a tolvajokat akarja leleplezni, hanem a tolvajokat leleplező ellenzékit gáncsolja, sározza?

Hogy a Kunfalvi-kaliberű nímandok miért csinálják (pénzért vagy megszállottságból), mindegy is - a szakmai becsületüket nem tudják elveszíteni, hiszen soha nem is volt olyanjuk. De hogy a még a TV2-nél maradt tisztességes emberek miért és meddig asszisztálnak ehhez a becstelenséghez, arra borzasztóan kíváncsiak vagyunk.

Mi viszont biztosra megyünk: az elmúlt időszak emberileg-szakmailag gyalázatos tevékenysége miatt országos bojkottot hirdetünk a TV2-re, és mindenkit biztatunk, hogy csatlakozzon.

A Szalai Vivien-féle propagandaszemetet bojkottálni minden tisztességes ember számára erkölcsi kötelesség.

Lájkold oldalunkat a Facebookon!

Támogasd a Nyugati Fényt - legyen a Tiéd is az ország legütősebb ellenzéki gerillamédiája!

Szólj hozzá! média kritika tv2 fidesz propaganda andy vajna zuschlag jános szalai vivien kunfalvi nóra Tovább
Pöcegödör szintjére züllesztette a TV2-t a Vajna-Szalai-páros – bojkottot hirdetünk! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül
  • Nem csak a Fidesz, de a "közvélemény-kutatók" is hatalmas pofont kaptak Hódmezővásárhelyen Nem csak a Fidesz, de a "közvélemény-kutatók" is hatalmas pofont kaptak Hódmezővásárhelyen
  • 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat
  • Az MSZP komplett hülyét csinált Balázs Péterből Az MSZP komplett hülyét csinált Balázs Péterből
  • Itt a nagy szavazás: Botka László vagy Lattmann Tamás legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje? Itt a nagy szavazás: Botka László vagy Lattmann Tamás legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard