Nyugati Fény

Kedves tanárok, vasutasok, mentősök, ápolók és mindenki! –  Itt az ideje a KÖZÖS fellépésnek!

Kedves tanárok, vasutasok, mentősök, ápolók és mindenki! – Itt az ideje a KÖZÖS fellépésnek!

Felemelték a fejüket a pedagógusok. Sokáig tűrtek, nyeltek, de a sérelmeik túllépték a kritikus tömeget, és nem maradt hova hátrálniuk. A sarkukra álltak és bemelegítésként több mint ötezren vonultak utcára a diktatórikus központosítás, a megfélemlítések, a túlterheltség és a KLIK-nek becézett csődhalmaz ellen.

Nem csak önmagukért, de tanítványaikért, a jövő generáció esélyeiért álltak ki. Ezért is tiszteletreméltóak.

A tanártüntetések pár napra átvették a vezetést a média napirendje fölött. A demonstrálók diktálták a tempót, az ő követeléseiket idézte a sajtó - a kormány pedig védekezésbe, magyarázkodásba kényszerült, Orbán még egy bábut is lecserélt gyorsan a sakktáblán. Mindezt egy tiszteletreméltó, de mégiscsak ötezres tüntetés hatására.

tuntetes.png

A kormánypozíciót birtokló hiénák vérbeli ragadozók: pontosan megérzik, ha félnek tőlük, de azt is, ha elszántsággal és kemény akarattal állnak szemben. Olyankor behúzzák fülüket-farkukat és meghátrálnak, ahogy az történt a netadó elleni százezres tüntetés után. Az országot uraló felkapaszkodott fiúbanda csak az erőből ért, de azzal a lehető legritkábban találták szembe magukat az elmúlt 6 évben.

Pedig tele van az ország a tanárokéhoz hasonlóan sanyargatott társadalmi csoportokkal. Orbánék a legtehetősebb 10-15% érdekében politizálnak 6 éve, mindenki más objektíven bizonyíthatóan a Fidesz-uralom vesztesének számít.

Mi lenne, ha egyszer bebizonyítanánk, hogy képesek vagyunk összefogni saját magunkért és egymásért? Ha nem hagynánk, hogy Orbán egymás ellen fordítson és kijátsszon minket? Ha észrevennénk, hogy egy hajóban evezünk, és nem mi – keményen dolgozó kisemberek – vagyunk egymás ellenségei, hanem a minket cinikusan kifosztók állnak szemben a teljes társadalommal?

Mi lenne, ha összekapaszkodnánk mindannyian – tanárok, diákok, kirúgott közalkalmazottak, vasutasok, gazdák, trafikkárosultak, korrupcióellenes civilek és mindenki, aki nem akarja lehajtott fejjel, meghunyászkodva végignézni, hogyan lopja el a gyermekei jövőjét egy gátlásait vesztett bűnszervezet?

És nem ötezren, hanem mondjuk ötszázezren vernénk bele a hatalmasok orrát a saját piszkukba? Miért aprózódunk szét a saját részérdekeink mentén, miközben mind ugyanannyira kárvallottjai vagyunk az orbáni rezsimnek?

Kedves tanárok, vasutasok, mentősök, ápolók és a többiek! –  Legyen vége a bájos kis külön tüntetéseknek - itt az ideje a nagy, határozott, közös fellépésnek!

Földrengésszerű változásokat nem fogunk egér-dübörgéssel elérni. Mostantól állandó nyomás alatt kell tartanunk a hatalmat és összágazati gigatüntetésekkel fokról fokra a bukásig amortizálni őket. 

 

Kövesd minket a Facebookon, hogy ne maradj le semmiről!

Támogasd a Nyugati Fényt, ha egyetértesz küldetésünkkel!

 

 

Szólj hozzá! tüntetés tanárok tiltakozás ápolók Tovább
Kedves tanárok, vasutasok, mentősök, ápolók és mindenki! – Itt az ideje a KÖZÖS fellépésnek! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül
  • 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat
  • Kovács László: Az MSZP ne követelje magának a miniszterelnök-jelölés jogát! Kovács László: Az MSZP ne követelje magának a miniszterelnök-jelölés jogát!
  • Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett
  • Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard