Nyugati Fény

Kipukkant a civil lufi - Csodavárásból lótúró lesz, nem kormányváltás!

Kipukkant a civil lufi - Csodavárásból lótúró lesz, nem kormányváltás!

Nincs unortodox megoldás a Fidesz-KDNP megbuktatására. El kell fogadnunk a világ rendjét: nálunk is csak pártok és politikusok tudják érdemben befolyásolni a közügyeket.

A magyarok életvitelszerűen a csodavárásra rendezkedtek be: szeretnénk azt hinni, hogy a semmiből egyszer csak felbukkan egy olyan hótiszta erő, amelyik elsöpri Orbán Viktor hatalmát, és beváltja azokat a várakozásokat, melyeket a rendszerváltás óta hiába várunk.

Ezek a remények persze nem olyan rendkívüliek: hiszen csak egy nyugatos, fejlett demokráciában szeretnénk élni, ahol a fejesek nem lopják haza talicskával az adóbefizetéseinket, ahol ha szorgalmasak vagyunk, egyről a kettőre jutunk és ahol nem a pártállás és a talpnyalás határozza meg, lehetünk-e sikeres trafikosok, vállalkozók vagy földművelő gazdák.

A civil mozgalmak ideiglenesen betöltötték azt az űrt, melyet az Orbán-rendszer bírálói éreztek a 2014-es választások után. Az ellenzéki pártokról kiderült: nem képesek megfelelő ellensúlyt képezni a Fidesszel szemben, az önös érdekek felülírták a végső célt. Mivel megfelelő politikai alternatíva nem mutatkozott, megindultak a civil szerveződések, melyek a vezetők reményei szerint átvették volna a pártok szerepét a magyar közéletben.

Ennek realitását már akkor is sokan vitatták, de most, hogy a civil megmozdulások vagy teljesen elhaltak, vagy olyan flashmobokká szelídültek, amelyek el sem érik a kormány ingerküszöbét, jól látszik, hogy a civilek által kínált utat lassan elfelejthetjük, mint életképes megoldást.

cimlapcivil2.png

A civil lufi leeresztett. Az a görcsös igyekezet, hogy lehetőleg egyetlen párt se legyen jelen a civilek által szervezett megmozdulásokon, kontraproduktívvá vált. Aki ugyanis le akarta váltani a kormányt, nem azzal foglalkozott, hogy a tömegben feltűnik-e Szél Bernadett, Juhász Péter vagy Gyurcsány Ferenc, hanem jelenlétével demonstrálni akarta, hogy elege van a Fidesz-kormányzás esszenciáját jelentő önkényből és korrupcióból. Az összefogás ugyanakkor nem csak az ellenzéki pártok esetében hiányzott, de a civilek sem igazán kooperáltak egymással.

Illúzió volt azt hinni, hogy a regnáló hatalom ellen hatékonyan fel lehet lépni a politikai ellenzék támogatása nélkül. Ha a civilek mindenfajta együttműködést elutasítanak a hivatalos ellenzékkel, akkor marad a két malomban őrölés: egymás szavait, megmozdulásait nem tudják érdemben támogatni, illetve alátámasztani. Ha azt a látszatot keltjük, hogy a magyar közélet alapvetően háromosztatú, vagyis a kormány mellett a civilek és a politikai ellenzék külön kasztba tartoznak, az csak a hatalomnak kedvez.

Tudomásul kell venni, hogy a politikát politikusok csinálják, és ha valaki kívülről érkezik ebbe a világába, akkor két választása van: vagy maga is politikussá válik, vagy légüres térben folytat kilátástalan küzdelmet. A civilek ugyan képesek fontos ügyek mentén megszervezni egy-egy nagyobb demonstrációt, ám ahhoz, hogy folyamatosan jelen legyenek a közéletben, úgy kell megszervezniük magukat, mintha eszmék mentén épülő politikai képződmények lennének. Ehhez azonban márt pártként kell működni, vagyis fel kell adni a kívülállás romantikáját.

Azt a megosztó politikát, melyet az Orbán-kormány képvisel öt éve, csak úgy lehet hatástalanítani, ha az ellenzéki oldalon meglévő viszálykodások feloldása mellett a civilek is elfogadják a pártok ajánlatát az együttműködésre.

A Fidesz 2002-es veresége után létrehozta a polgári köröket, melyek tulajdonképpen pártközeli civil szerveződések voltak. Ezek megsokszorozták azokat a rengéseket, melyeket a Fidesz a politikai erőtérben előidézett, így a jobboldali tábor sokkal erősebbnek és félelmetesebbnek tűnt, mint amilyen valójában volt. A polgári körök nem alulról szerveződtek, és tulajdonképpen oda olvadtak be, ahonnan kiváltak, vagyis a Fideszbe, ám egy ilyen mozgalom erejét jól mutatja, hogy a politikával együttműködve folyamatosan nyomás alatt tartották a balliberális kormányokat.

Erről a hatásról mond le a balliberális ellenzék, ha pártjai egyszerre marakodnak egymással és a rendszerkritikus civilekkel. A civilek olykor jobban meg tudják szólítani a választópolgárokat, mint a pártok, de nincs kiépített infrastruktúrájuk, állami támogatásuk, egy népszavazási kezdeményezést ezért nem is tudnak olyan hatékonyan végigvinni, mint a politikai szervezetek.

Nincs más út: a pártok a szervezett közhatalom letéteményesei, a pártok mi vagyunk. Pártokra lehet szavazni, ők tudják elzavarni a kormányt. Őket kell megtisztítani, kigyomlálni, tőlük kell megkövetelni a LOP-STOP-ot, ha még ebben az életben el akarjuk zavarni a nyakunkról a Rogánokat, Szijjártókat, Mészárosokat, Tiborczokat.

Az agyatlan ellenzéki politikusfóbia bebetonozza a jelenlegi hatalmat, miközben a helyette kínált lila ábrándozásokból lótúró lesz itt, nem pedig kormányváltás.

 

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Lájkold a Nyugati Fényt a Facebookon is, hogy ne maradj le a frissítéseinkről!

10 komment kritika civilek Tovább
Kipukkant a civil lufi - Csodavárásból lótúró lesz, nem kormányváltás! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
10 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Rohamtempóban kinyírta magát az LMP április óta - Ez már a végjáték Rohamtempóban kinyírta magát az LMP április óta - Ez már a végjáték
  • Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga
  • Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel
  • Botka kiutálta Gyurcsányt az összefogásból: Külön listán indul a DK Botka kiutálta Gyurcsányt az összefogásból: Külön listán indul a DK
  • 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata" 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata"

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr377790688

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Milyen veszélyek fenyegetik a "civil zöld" szervezetek által Magyarországot?! 2015.09.20. 11:21:57

Amikor valaki a természet szeretetéből adódóan a középiskola után elkezd természet- vagy környezetvédelmet, természet- vagy környezetmérnökséget, ökológiát, humánökológiát tanulni egyetemi BSc majd esetleg MSc szinten, lehet, hogy nem azért tanulja meg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard