Nincs unortodox megoldás a Fidesz-KDNP megbuktatására. El kell fogadnunk a világ rendjét: nálunk is csak pártok és politikusok tudják érdemben befolyásolni a közügyeket.
A magyarok életvitelszerűen a csodavárásra rendezkedtek be: szeretnénk azt hinni, hogy a semmiből egyszer csak felbukkan egy olyan hótiszta erő, amelyik elsöpri Orbán Viktor hatalmát, és beváltja azokat a várakozásokat, melyeket a rendszerváltás óta hiába várunk.
Ezek a remények persze nem olyan rendkívüliek: hiszen csak egy nyugatos, fejlett demokráciában szeretnénk élni, ahol a fejesek nem lopják haza talicskával az adóbefizetéseinket, ahol ha szorgalmasak vagyunk, egyről a kettőre jutunk és ahol nem a pártállás és a talpnyalás határozza meg, lehetünk-e sikeres trafikosok, vállalkozók vagy földművelő gazdák.
A civil mozgalmak ideiglenesen betöltötték azt az űrt, melyet az Orbán-rendszer bírálói éreztek a 2014-es választások után. Az ellenzéki pártokról kiderült: nem képesek megfelelő ellensúlyt képezni a Fidesszel szemben, az önös érdekek felülírták a végső célt. Mivel megfelelő politikai alternatíva nem mutatkozott, megindultak a civil szerveződések, melyek a vezetők reményei szerint átvették volna a pártok szerepét a magyar közéletben.
Ennek realitását már akkor is sokan vitatták, de most, hogy a civil megmozdulások vagy teljesen elhaltak, vagy olyan flashmobokká szelídültek, amelyek el sem érik a kormány ingerküszöbét, jól látszik, hogy a civilek által kínált utat lassan elfelejthetjük, mint életképes megoldást.
A civil lufi leeresztett. Az a görcsös igyekezet, hogy lehetőleg egyetlen párt se legyen jelen a civilek által szervezett megmozdulásokon, kontraproduktívvá vált. Aki ugyanis le akarta váltani a kormányt, nem azzal foglalkozott, hogy a tömegben feltűnik-e Szél Bernadett, Juhász Péter vagy Gyurcsány Ferenc, hanem jelenlétével demonstrálni akarta, hogy elege van a Fidesz-kormányzás esszenciáját jelentő önkényből és korrupcióból. Az összefogás ugyanakkor nem csak az ellenzéki pártok esetében hiányzott, de a civilek sem igazán kooperáltak egymással.
Illúzió volt azt hinni, hogy a regnáló hatalom ellen hatékonyan fel lehet lépni a politikai ellenzék támogatása nélkül. Ha a civilek mindenfajta együttműködést elutasítanak a hivatalos ellenzékkel, akkor marad a két malomban őrölés: egymás szavait, megmozdulásait nem tudják érdemben támogatni, illetve alátámasztani. Ha azt a látszatot keltjük, hogy a magyar közélet alapvetően háromosztatú, vagyis a kormány mellett a civilek és a politikai ellenzék külön kasztba tartoznak, az csak a hatalomnak kedvez.
Tudomásul kell venni, hogy a politikát politikusok csinálják, és ha valaki kívülről érkezik ebbe a világába, akkor két választása van: vagy maga is politikussá válik, vagy légüres térben folytat kilátástalan küzdelmet. A civilek ugyan képesek fontos ügyek mentén megszervezni egy-egy nagyobb demonstrációt, ám ahhoz, hogy folyamatosan jelen legyenek a közéletben, úgy kell megszervezniük magukat, mintha eszmék mentén épülő politikai képződmények lennének. Ehhez azonban márt pártként kell működni, vagyis fel kell adni a kívülállás romantikáját.
Azt a megosztó politikát, melyet az Orbán-kormány képvisel öt éve, csak úgy lehet hatástalanítani, ha az ellenzéki oldalon meglévő viszálykodások feloldása mellett a civilek is elfogadják a pártok ajánlatát az együttműködésre.
A Fidesz 2002-es veresége után létrehozta a polgári köröket, melyek tulajdonképpen pártközeli civil szerveződések voltak. Ezek megsokszorozták azokat a rengéseket, melyeket a Fidesz a politikai erőtérben előidézett, így a jobboldali tábor sokkal erősebbnek és félelmetesebbnek tűnt, mint amilyen valójában volt. A polgári körök nem alulról szerveződtek, és tulajdonképpen oda olvadtak be, ahonnan kiváltak, vagyis a Fideszbe, ám egy ilyen mozgalom erejét jól mutatja, hogy a politikával együttműködve folyamatosan nyomás alatt tartották a balliberális kormányokat.
Erről a hatásról mond le a balliberális ellenzék, ha pártjai egyszerre marakodnak egymással és a rendszerkritikus civilekkel. A civilek olykor jobban meg tudják szólítani a választópolgárokat, mint a pártok, de nincs kiépített infrastruktúrájuk, állami támogatásuk, egy népszavazási kezdeményezést ezért nem is tudnak olyan hatékonyan végigvinni, mint a politikai szervezetek.
Nincs más út: a pártok a szervezett közhatalom letéteményesei, a pártok mi vagyunk. Pártokra lehet szavazni, ők tudják elzavarni a kormányt. Őket kell megtisztítani, kigyomlálni, tőlük kell megkövetelni a LOP-STOP-ot, ha még ebben az életben el akarjuk zavarni a nyakunkról a Rogánokat, Szijjártókat, Mészárosokat, Tiborczokat.
Az agyatlan ellenzéki politikusfóbia bebetonozza a jelenlegi hatalmat, miközben a helyette kínált lila ábrándozásokból lótúró lesz itt, nem pedig kormányváltás.
Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!
