Nyugati Fény

A szakma szégyene: Orbán-pincsik végkimerülésig

A szakma szégyene: Orbán-pincsik végkimerülésig

Mióta Simicska Lajos nyíltan kimondta, mit is gondol korábbi cimborájáról, fordult egyet a világ: amit korábban tükör által homályosan láttunk, most színről színre.

Két héttel azután, hogy az ország egyik leggazdagabb embere legecizte másfél millió ember bálványát, a „közszolgálati” tévé viharos sebességgel szakított Simicska médiacégével, a Hung-Isterrel. Ennek értelmében a Maradj talpon!-t megszüntetik, A Dalt és a Magyarország, szeretlek!-et pedig belső gyártásba viszik. Az említett műsorokkal éveken át milliárdokat kaszált Simicska cége. Egy jellemző adat: csak a Magyarország szeretlek!-ért adásonként 24 millió forintot (!) fizettünk neki a közösből.

Nehéz eldönteni, mi a vérlázítóbb: hogy az adóforintokból működő állami tévé eddig a Fidesz ex-pénztárnokától vásárolt műsorokat sokszorosan túlárazva, vagy pedig hogy önleleplező módon azonnal szakítanak vele a maffiaháború kirobbanása után.

Az biztos: mindkettő annak bizonyítéka, hogy a fideszes fiúk egy nyomorúságos banánköztársasággá züllesztették hazánkat – bár az igaziakban legalább jó a klíma.

celpont.PNG

Legalább ennyire érdekes, ahogyan Simicska színvallásra készteti médiabirodalmának alkalmazottait. Vagy "a gecit” szolgáljátok, vagy engem – a kettő együtt nem megy ezután. A jobboldali lakájsajtósok útelágazódáshoz érkeztek, és bizony nehéz a választás. Valakinek nem is sikerült elsőre.

Komoly dilemma: sokévnyi felhőtlenül szerelmes viszony után szakítani a zsarnokkal és ezzel megmenteni morzsákat a szakmai önbecsülésemből, vagy végleg bebújni Orbán Viktor farpofái közé és tovább mentegetni a menthetetlent: az eszelős tolvajlást, a Kubatov-listákat, a felcsúti gázszerelőt, a CBA-ra írt törvényeket, a keleti diktatúrákkal való haverkodást – az egész illiberális elmebajt.

A Célpont stábja például egy oknyomozó műsor paródiáját játszotta az elmúlt években. Ezek a „bátor” lányok és fiúk a kétharmad ellenőrzése helyett az ellenzéket leplezték le halált megvető bátorsággal, valamint liberális lakáskocsmák feljelentésében és tüntetésen szónokló tanárnők zaklatásában jeleskedtek. Most ők is választottak: „Márpedig mi Orbán végbélnyílását fogjuk tisztogatni ezután is!” – rikkantják bele önérzetesen a kamerába, és még toppantanak is hozzá egyet a lábukkal.

Szánalmas és mulatságos epizódokkal tarkított, mégis tanulságos időszak elé nézünk. Mondhatni: Simicska szakmai öntisztulást generált a jobboldalon. A Fidesz körüli véleményformálók most dönthetik el talán utoljára: újságírók lesznek vagy pedig kissámlik Orbán Viktor gumicsizmás lába alatt.

Figyeljünk és emlékezzünk rájuk.

Kövesd a Nyugati Fényt a Facebookon, hogy ne maradj le a frissítésekről!

63 komment média hírtv fidesz Tovább
A szakma szégyene: Orbán-pincsik végkimerülésig Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
63 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Rohamtempóban kinyírta magát az LMP április óta - Ez már a végjáték Rohamtempóban kinyírta magát az LMP április óta - Ez már a végjáték
  • Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül
  • 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat
  • Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga
  • 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata" 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata"

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr87219487

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ingyen menza = államosított óvodák? 2015.02.26. 09:08:03

2016-tól nem csak a rászorult és/vagy nagycsaládban élők, hanem a bölcsődés és óvodás gyerekek 90 százaléka ingyen kap reggelit, ebédet és uzsonnát, jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Remek dolog ez a NER, 25 évvel a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard