Nyugati Fény

Európa, bocsásd meg nekünk ezt az embert!

Európa, bocsásd meg nekünk ezt az embert!

Egyre kevésbé van kedvünk mosolyogni azon, hogy a magyar miniszterelnököt lassan úgy kerülik az egész kontinensen, mint a leprást. Orbán Viktor „tehet róla, tehet ellene”, hogy a nyugati államok vezetői már attól is ódzkodnak, hogy közös képen mutatkozzanak vele.

Szorító érzés gyomortájékon minden leendő nemzetközi találkozó, mert szinte előre tudjuk, hogy megint éghet majd az arcunk a pocakos tábornok miatt. Megint odanyilatkozik valami lábszagú, korlátolt tahóságot, amit megint leközöl a világsajtó, mi pedig megint nem győzzük majd megmagyarázni a vékony fémkeretes szemüvegű, civilizált nyugati ismerőseinknek, hogy nem, nem, minden látszat ellenére mi itt Magyarországon nem pattintott kőbaltával vadászunk, nem eszünk emberhúst és boszorkányégetések sincsenek már. Csak épp van egy miniszterelnökünk, aki az elmúlt másfél évtizedben egyre inkább a szellemi leépülés és a téboly jeleit mutatja.

orban_szegyen.png

Az ember, akinek a politikája elől százezrével menekülnek nyugatra gazdasági menekültek, azt bírja nyilatkozni, hogy a gazdasági bevándorlás rossz, ő pedig nem akar idegen kultúrájú népeket Magyarországon látni.

Persze az egész kérdés elméleti csupán: valójában évszázadok óta nem akarnak nálunk tömegével letelepedni „idegen kultúrájú népek”. Mit is csinálnának? Sorba állnának a Blahán ingyenkajáért, vagy az önkormányzatnál közmunkáért?

De Orbán Viktor ízléses módon pont a párizsi terrortámadást gondolta jó apropónak ahhoz, hogy a „piréz-ellenes” hazai nyárspolgároknak muzsikáljon. Láthatóan fel sem fogja, hogy amikor az egész civilizált világ csakazértis kiáll a sokszínűség és az elfogadás mellett, az ő belpolitikai célú aljas dumája csak arra jó, hogy további rossz hírét keltse Magyarországnak. Annak az országnak, amelynek imidzsét pont az ő haveri köre 5 éve amúgyis szisztematikusan rombolja.

Sok munka lesz lemosni magunkról a gyalázatot, hogy Európa barbárai vagyunk. Addig pedig nincs más eszközünk, mint minden gesztusunkkal kinyilvánítani: a Fidesz nem egyenlő Magyarországgal és a magyarokkal.

Orbán Viktor nem egyenlő velünk.

Kövesd a Nyugati Fényt a Facebookon, hogy ne maradj le a frissítésekről!

194 komment fidesz európa orbán viktor Tovább
Európa, bocsásd meg nekünk ezt az embert! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
194 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat
  • Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga
  • Kovács László: Az MSZP ne követelje magának a miniszterelnök-jelölés jogát! Kovács László: Az MSZP ne követelje magának a miniszterelnök-jelölés jogát!
  • Itt a nagy szavazás: Botka László vagy Lattmann Tamás legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje? Itt a nagy szavazás: Botka László vagy Lattmann Tamás legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje?
  • Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr357065195

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így készül a muszlim és a keresztény viccesen 2015.01.13. 14:13:49

Hogyan készül a keresztény?; 1.Távolítsd el agy agya 90%-át!  2.Töltsd az üregbe a bibliát! 3.Keverj még hozzá egy kis tudatlanságot és félelmet! 4.Ereszd ki a tömegbe, tv elé és iskolákba erkölcstan tanítani!

Trackback: Így lehet bárkiből gyilkost csinálni, ha te irányítod a médiát és a rendőrséget 2015.01.13. 12:29:06

Észrevetted, hogy az arab testvérpárt NEM gyanúsítottként, hanem végig gyilkosként, sőt mészárosként emlegette a bulvármédia, holott a gyilkosok arcát nem látta senki, a kocsiban "felejtett" útlevél meg vagy létezett, vagy nem? Hol van itt az ártatlan...

Trackback: Öt kereszténygyalázó címlap a Charlie Hebdo-tól, amivel nem dicsekszik a média 2015.01.13. 12:26:31

Mielőtt elkezdenénk összekeverni a szólás szabadságát a nettó, alpári, öncélú mocskolódással, érdemes megnézni a lentebbi gúnyrajzokat. Csak hogy értse az ember, mi bajuk a radikális iszlamistáknak a prófétájukon gúnyolódó firkászokkal. (Szenthároms...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (194)
Az utolsó 100 komment:
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard