Nyugati Fény

Botka örökre az MSZP nagy beváltatlan ígérete marad

Botka örökre az MSZP nagy beváltatlan ígérete marad

Botka László bejelentkezett a miniszterelnöki posztra - de hogyan! A szegedi polgármester a 168 Órának adott egy stílustalan, vagdalkozó interjút, amelyben közölte feltételeit az ellenzéki oldallal.

Botka a szokatlan interjúban kígyót-békát kiált a párttársaira, a beszélgetést dokumentáló videóban is szinte kiabál a riporterekkel.

botka_laszlo.jpg

A sértettség némileg érthető, hiszen Botka a nyáron csúnyán kikapott a sajátjaitól. Az MSZP júliusi kongresszusán leszavazta őt a többség: az Orbán által agyondicsért Hiller István lett helyette a választmányi elnök.

Botka a kudarc után azt mondta, nincs realitása a miniszterelnök-jelöltségének. "Mit írnának rá a szórólapra? Tisztelt választópolgárok, nekünk nem kellett, de önöknek jó lesz, üdv. Magyar Szocialista Párt?" – magyarázta a helyzetet júliusban.

Úgy tűnik, sokat fordult azóta a világ: a szegedi polgármester mintha már diktálná a tempót. De mik is lennének a feltételei? Botka azt mondja, három kikötéssel vállalná a miniszterelnök-jelöltséget:

  • közös ellenzéki listát akar
  • azt, hogy az egyéni jelölteknél ne a párthoz tartozás, hanem a szavazatszerzési képesség számítson
  • megállapodást kell kötni egyfajta "új baloldali politikáról"

Ebből az első, legfontosabb feltétel biztosan nem fog teljesülni. A nagyobb ellenzéki pártok ugyanis tanultak a 2014-es vereségből, és nem akarnak már közös listát. Ott senki nem tudja megmutatni az igazi karakterét és maximálni a szavazatokat. A közös lista csak a mikropártoknak jó, akik így a nagyok hátán bemászhatnak a Parlamentbe. Hogy ez hova vezet, arról elég legyen két szót mondani: Fodor Gábor.

Úgy tűnik: Botka szándékosan támaszt teljesíthetetlen feltételeket. Így akarja kivédeni a régóta rá nehezedő nyomást, miszerint álljon végre bele, legyen Orbán kihívója. Lenne ő, csak fájdalom, nem teljesülnek a pontjai... Valójában kivárásra játszik, őrizné az arcát.

Nem kell tehát túl komolyan venni Botka blöffjét. Valójában egy ősidők óta a politikából élő (hahó, Botka 1994 óta képviselő!) politikai masztodon rém unalmas taktikázását látjuk. A pártban csak "Vaci-Lacinak" becézett Botka örökre az MSZP beváltatlan ígérete marad.

Ha lesz az ellenzéknek esélyes miniszterelnök-jelölje, az szinte biztosan kívülről, egy olyan ember személyében jön el, aki előbb a reálgazdaságban bizonyított. És nem egy megélhetési politikus, aki fogantatása óta közpénzen él, mint az ős-fideszesek java.

Kövess minket a Facebookon is!

A Nyugati Fény az ország egyik legolvasottabb tényfeltáró és véleményblogja.

Függetlenek vagyunk a pártoktól, de határozott értékrenddel bírunk: a demokratikus jogállamban, a nyugatos értékekben hiszünk.

Egy öntudatos társadalomért dolgozunk, amelyik jól tájékozott a tényekről és átlátja az összefüggéseket.

Oldalunkat nem támogatják sem pártok, sem oligarchák. Kizárólag becsületbeli "előfizetőink" adományaiból működünk.

Ha fontosnak tartod munkánkat, támogasd a Nyugati Fényt - hogy legyen egy karakán ellenzéki újságod! A lehetőségekhez kattints ide.

 

7 komment mszp botka lászló ellenzék Tovább
Botka örökre az MSZP nagy beváltatlan ígérete marad Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
7 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül
  • Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga
  • Megcáfoljuk a 3 leghazugabb "érvet", amivel a határon túliak szavazójogát szokták védeni Megcáfoljuk a 3 leghazugabb "érvet", amivel a határon túliak szavazójogát szokták védeni
  • Készül a Jobbik és az LMP összeborulása - De Vona zsebében ott lapul a kés is Készül a Jobbik és az LMP összeborulása - De Vona zsebében ott lapul a kés is
  • Hahó, TV2-sök! Meddig asszisztáltok még ehhez a gyalázathoz? Hahó, TV2-sök! Meddig asszisztáltok még ehhez a gyalázathoz?

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr2312068029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamedve 2016.12.23. 06:36:33

Nekem olyan érzésem van, hogy itt még az ellenzék is belefásult a politikába. A fő cél: valahogy bekerülni a parlamentbe, aztán 4 évig elleszünk újra.
A főgeci lassan eléri a célját, mindenki leszar mindent.
Válasz erre 

NemodaBuda 2016.12.23. 09:31:01

Megamedvének sokban igaza van ! Csak annyit tennék hozzá, hogy úgy könnyű, hogy "vállalom a következő feltéelekkel: az alapvető kéréseket még előtte rendezitek" ! A kutya mindenit, hát az a nehéz, közös álláspontot találni a választási elvek, a platform és a jövőre vonatkozó magatartás tekintetében ! A többi csak protokoll !
Válasz erre 

Netuddki. 2016.12.23. 13:59:55

Kéne már egy új pártot csinálni! Program: Lecsukjuk a tolvajokat.
Válasz erre 

Valóság nevű unokahúgotok 2016.12.23. 14:08:25

Egyszerűbben is megfogalmazhattad volna a mondandódat: Gyurcsány akar miniszterelnök lenni!:-)
- Boktához nem kapcsolódnak botrányok - a többiekhez, incl. Gyurcsány, igen.
- Tudja, hogy a jelenlegi "stratégiájával" akár a maszop, akár a komplett "dem. ellenzék" egy kalap szart se ér . ezért van a 3 feltétel.
- A választási törvény, mivel, ha nem tudnád, egyfordulós, kizárólag akkor ad esélyt a Fidesz legyőzésére, ha a demokratikus ellenzék egy-egy jelöltet állít az összes körzetben és teljes egységben, vonzó programmal, szimpatikus miniszterelnök-jelölttel lép elő. (ez egyébként választásmatematikailag is ki van elemezve és egzakt módon le van vezetve, 2013 óta!)
- A fodorgábor-pártok legyőzésének az a módszere, hogy egyszerűen jobb politikai ajánlattal, termékkel kell a demokrata és liberális szavazók elé lépnie az egységes ellenzéknek.
- A Jobbik pedig még így is sok galibát tud okozni!

Összefoglalva: a politika nem arra való, hogy a megbántott egyéniségünket pórbáljuk vele ápolgatni (mint Gyurcsány, Orbán, vagy Vona). Nem tudom, mond-e nektek, DK-soknak az valamit, hogy a választók alázatos szolgálata? Különösen manapság, amikor jönnek fel a demagógok, a ruszki pedig igyekszik az egész polgári-liberális-demokrata nyugatot fellazítani... Túl nagy a felelősség ahhoz, hogy kisszerű egyéni játszmákkal foglalkozzatok!
Válasz erre 

Bryan élete 2016.12.23. 15:01:29

@Valóság nevű unokahúgotok:
Gondolkodj!!
Minden párt - a megállapodások alapján - a háttérben csöndben egyeztet és NEM UGAT KI, MINT EDDIG.
Erre a legnagyobb egyetértésnek látszó tárgyból váratlanul és értelmetlenül kivágtatnak a cocik, hogy akkor a Botka.
Mi ez már megint, ha nem buta melldöngetés a semmire?
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.23. 17:05:18

@Amelanchier:

"Minden párt - a megállapodások alapján - a háttérben csöndben egyeztet és " nem fikazik mindenkit.
Nem is tudom, van-e honlap ezen es az europa kavezon kivul, amelyik ennyiszer nekiment azoknak, akikkel allitolag ossze szeretne fogni.
Válasz erre 

szalmakazal 2019.09.20. 20:12:20

Pesti mszp hiénáknak nem tetszik egy vidéki karakteres politikus és simán kivonták a forgalomból, pedig a stílusa alapján Botka az egyetlen ellenfél, aki Orbánt a süllyesztőbe tudná küldeni.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard