Vendégszerzőnk: Sebestyén Eszter (civil aktivista, Ligetvédők-alapító)
A rendőri tanúvallomások alátámasztották az általam indított eljárásban tett kifogásaimat. Határozat még nincs. Az eljárás tanúvallomásai és okiratai minden esetben, legalább egy keresztmetszetben alátámasztják kifogásaimat. Jogosulatlan adatgyűjtés gyanúja is felmerül. Vállam konzervatív terápiával gyógyíthatatlan.
Süketnek tettettem magam, de nem vagyok hülye
A Magyar Köztársaság (nem elírás) rendőrsége válságos állapotban van. Az egyik, ellenük indított ügyben túl vagyok az iratbetekintésen és az összes „szembesítésen”. Ebben az eljárásban nem így hívják, de funkcióját tekintve az, ezért a továbbiakban idézőjel nélkül így nevezem. Nos, az általános rendőrségi helyzet lesújtó, deprimáló, égbekiáltó – még akkor is, ha van politikai szál. Alábbiakban kizárólag a saját esetemről írok, ugyanakkor az ügyekbe közvetlenül belelátóként úgy gondolom, általános lehet a probléma.
Amikor a rendőr egy súlyos jogsértésről úgy nyilatkozik, hogy „de hát, így szoktuk”; amikor meggyőződéssel, és őszintének tűnően állítja, hogy egy jogi folyamat az csak egy kérés (aztán csak le kell papírozni); amikor meg van győződve arról, hogy az helyes, hogy aki parancsot adott, az ellenőriz egy teljes eljárást (értsd: saját magát); amikor simán aláírhat, miközben nincs szolgálatban – és ezt te végignézed, az lélekölő, megsemmisítő. Ez csakis a végső csata lehet Isten és a Sátán között. Álmodban és ébren is az armageddon képe jelenik meg előtted. És szinte már azt is elfelejted olykor, hogy az ügy részese vagy. Mert a kilónyi döbbenet mega-felháborodáshoz vezet, majd gigányi apátiába csap át.
Mintha feléd kerekedne az egész, mert látod, hogy ez egy rendszer, amiben a számodra nagynak tűnő ügyed, vélhetően csak egy porszem.
Hogy is kezdődött? Nyár elején tetten értek alkotmányos alapjogom gyakorlása közben… (Részletek lásd: Csontom reccsent, a jogállam törött el) Mindeközben kitörték a vállam, majd gyártottak egy rakat nem létező papírt.
(Így viszik el az U-lakattal magát póznához kötő, békés aktivistát a Közlekedési Múzeumnál történt csata napján)
Az ügyben több eljárás folyik, a 6-7. kerületi ügyészség meg téli álmát alussza, ami igen fura 40 fokban. Na, de térjünk vissza oda, mi történt a szabad véleménynyilvánításért vállkitöréssel történő megbüntetésem után!
Amikor a tettenérést követő 8. órában elhagyom a Szinyei-kapitányság épületét azzal a jó tanáccsal, hogy jelentkezzem magam kihallgatásra, telefonálok másfél hét múlva, hogy ki az előadó és mi az ügyszámom. Két helyen állítják, hogy nem tudják, ki vagyok, nincs ilyen ügy, nem fogtak el ilyen nevű elkövetőt. Kapcsolgatnak még házon belül ide-oda, végül valahol adnak egy 4-jegyű „ügyszámot”, ami hozzám tartozik, s kisvártatva egy előadó nevét is. Itt még csak nevettem, nem gondoltam, hogy a helyzet ennyire súlyos. Világos, ugye? Egy rendőrségi alkalmazott (legyen bármi is a munkaköre és rendfokozata) kimond a szájával olyat, hogy az én ügyszámom XXXX, azaz 4 karakterből áll. Nyilván ez az iktatószám volt, azaz az ügyszám egy része, de mégis csak nevetséges, hogy ezt a szakavatott teljes meggyőződéssel ügyszámnak nevezi. Gondolom én, hogy az óvodapedagógus nem középiskolás fokon pedagogizál, és fordítva, de azt is gondolom, hogy mindketten tudják, hogy a gyerek az nem növény, a szülő pedig nem egy sárga tányér.
No, eztán a remek tapasztalat után beballagtam a rendőrségre, hogy hallgassanak ki. Az előadó már az első alkalommal is zavarban volt, beszélt össze-vissza, hogy ezt miért nem teheti meg (akit részletesebben érdekel ez a rész, itt és itt olvashat utána), ez után még 3-szor próbálkoztam nála, megkaptam tőle azokat a papírokat, amikről a médiából szereztem tudomást, megtudtam tőle továbbá, hogy voltam fogdán. Ez a rész különösen vicces volt, hirtelen úgy kezdtünk el viselkedni, mint két jó viszonyban lévő ovis. Azt mondja, miközben adja az aláírásommal ellátott papírokat, hogy már csak egy van hátra, a fogdáról szóló. Mire én: de én nem is voltam fogdán, ő: de, én: nem, ő: de. Majd: nem, de, nem, dedede, nemnemnem, de, nem. Amikor éreztem, hogy ez már kínosan ovis, abbahagytam, aztán leesett az is, hogy bölcs lett volna csöndben maradnom, akkor eggyel több olyan papírom lenne, ami nincs is. Így hát, ezt buktam, de annyira nem vagyok pusztán ettől az egy kis bakitól elkeseredve. Ha ontológiai művet vagy sci-fi-t akarnék írni, ahhoz így is van alapanyag bőven. Miért?
Két hónap alatt egyszer sem voltam kihallgatáson, viszont a médiában – a BRFK közleménye alapján – elképesztő dolgok jelentek meg rólam. Miért?
Az eset után két nappal, amikor már egynapos volt a Népszabadság információja (Válltörés lett a ligetvédők graffitis akciójából), és azt elég sokan átvették (másodközölték), majd erre reagálva kiadott a BRFK Sajtó egy elég abszurd közleményt, ezért tartottam egy sajtótájékoztatót, ahol ott volt az MTI és az összes híradó (leszámítva az M-betűset, ahol mindenkit azért fizetnek, hogy kiszolgálják nemzetünk Néróját és annak politikai dinasztiáját), és elég határozottan és világosan elmondtam: a BRFK Sajtó közreadott információjának az az oka, hogy a 6. kerületiek félretájékoztatták őket. Ehhez a mai napig tartom is magam. Úgy gondoltam, egy országos hír elég ahhoz, hogy észbe kapjanak és csináljanak már a lajhárok valamit. De nem így történt. Ezért eljárást kezdeményeztem, amelyben megvoltak a szembesítések és egy, a rendőrség részéről iratbetekintésnek nevezett, részemről legfinomabban szólva is részleges iratbetekintés. Ezekből a következők derülnek ki.
1. Két ügyszámom van. Világos, ugye? Egy hónapig semmilyen ügyszám nem volt, aztán hirtelen kettő lett. (Ha egy cselekményben több ügy van, akkor közös ügyszámra teszik őket normál esetben.)
2. Az egyik ügyszámon lévő ügy szerint (a „rejtélyes” számokból s azonosítókból kiderül):
a) előbb elengedtek a kapitányságról, aztán kihallgattak
b) ugyanezen ügyszámon van egy olyan verzió is, hogy kihallgattak és vallomást is tettem
c) a „rejtélyes” számok szerint – ahogy „a” pontban írtam – előbb történt az épület elhagyása és utána történt a kihallgatás (gondolom, egy kávézóban vagy az 1-es metrón), de az iratok időpontot is megjelölnek (ez a szöveges részben van, mint akármilyen polgári jegyzőkönyv esetén is), ami szerint azonban a kihallgatás volt előbb, és aztán engedtek el, csakhogy:
d) a teljes kihallgatás (és annak egy alternációja szerinti vallomástétel) és rabosítás mindössze fél órát vett igénybe, csakhogy:
e) a kihallgatás idején a Balesetiben (hivatalosan OBSI) voltam, non plus ultraként pedig
a készenlétes nyomozó, aki kihallgatott, nem volt szolgálatban, amikor kihallgatott
f) továbbá két papír árulkodik szabadon bocsátásomról, mindkettőn más aláírás szerepel, és más-más időpontról szólnak
3.) Az ügyről készült első jelentés (hivatalosan elfogás végrehajtásáról/kényszerítő eszköz alkalmazásáról) tartalmazza:
a) a véleménynyilvánítás szabadságával éltem
b) nem szegültem ellen
c) durva fizikai erőszakot követtek el ellenem (ez szerencsére részletesen le van írva)
d) véletlenül sem tartalmazza a leíró rész, hogy bűncselekményt követtem volna el, egy ráutaló sor sincs, és hiányzik belőle olyan apróság, hogy elfogtak volna
e) fentiek dacára, ugyanebben a jelentésben a cselekményt leíró szakasz után, sortörés, majd értékelés: a BTK 371. § szerinti bűncselekmény (rongálás) és ugyanezen trv. II. tv. 216. § szerinti szabálysértés (ellenszegülés)
(Sebestyén Eszter a válltörés után, fotó: Blikk)
Hm, úgy néz ki, hogy a fiúk jól megtanulták, hogy a jó hazugság 90 százaléka igaz, csak éppenséggel a közokiratok terén nem biztos, hogy így van. Miért? Mert ez egyszerűen rettenetesen rosszul néz ki.
Kábé úgy, mint amikor egy szakdolgozati értékelés szöveges része mondjuk, 4-esre értékel, az ajánlott érdemjegynél meg számmal kiírva ott virít egy kapa. Vagy amikor egy kórházi iraton a diagnózis vakbélgyulladás, a terápia meg valamilyen szemcsepp.
Ki volt a fogvatartásról kiértesített személy, és ki volt bent a fogvatartásom alatt a 6. kerületi rendőrségen?
Mi derül még ki a papírokból?
a) kiértesítettek egy olyan személyt fogvatartásomról, aki még csak nem is a rokonom, főleg nem közeli hozzátartozó – vagy igen, az…, de ez esetben multiplex személyiségzavarban szenvedek
Na, mi lehet a megfejtés? Vajon – a jelentés szerint – ki lehetett a kiértesített személy fogvatartásomról?
b) ugyanakkor a név mögött zárójelben az Ő címe szerepel, miközben én telefonszámot adtam meg
c) előállításom alatt bejött Egy közeli hozzátartozóm, de nem engedték be hozzám, mondván engem kihallgatnak épp, ez hajnal 2:00 és 2:30 közt volt, így van egy újabb kihallgatási időpontunk is (a másik kettő mellett), de nem is ez a lényeg, hanem:
d) az egyik iraton az Ő (másik Ő) tartózkodási helye van megadva az én tartózkodásimnak, és hát ez, éppen a nem létező kihallgatási jegyzőkönyv, így kérdés:
e) honnan szedték azt a címet, amikor egyikünknek se hivatalos címe
f) ugyanez a kérdés felmerül annak a közeli hozzátartozómnak az esetén is, akinek a telefonszámát adtam meg, és a jelentés szerint az Ő címén egy olyan embert értesítettek, aki nekem nem rokonom, mi több, nem is az a személy, aki érdeklődni ment a kapitányságra
Akárhogy is van: a rendőrség szerint van egy férjem, akiről nem tudják, hogy a kiértesített, vagy aki bejött érdeklődni, mindenesetre szerencsére egy másik rendőrségi papír arról árulkodik, hogy hajadon vagyok és egy gyereket egyedül nevelek mindössze 120. 000 forintból.
Egyszer nagyon szeretném megtudni, hogyan gyűjtötték be ezeket az információkat, egész pontosan adatokat, amikből következtetés útján információkat gyártottak. És itt szinte mindegy is, hogy valósak, vagy sem, mivel, ha az egyik valós, a másik nem lehet az, vagy egyik sem az.
Mert itt a lényeg: az adatszerzés módja.
„Ez az a pont, ami miatt egészen biztos, hogy van ügyemben politikai szál…” Innen folytatjuk!
Disclaimer: amennyiben fentiek összessége a valósággal bárminemű hasonlóságot tartalmaz, az a véletlen szüleménye.
Írta: Sebestyén Eszter
