Nyugati Fény

Könyörgöm, ne legyünk mártír anyák!

Könyörgöm, ne legyünk mártír anyák!

Kovács-Tóth Noémi, a Nyugati Fény állandó vendégszerzője két hete életet adott első gyermekének. Elmeséli, miért nem szégyell segítséget kérni, hogyan változtatta meg az anyaság, és miért nem lesz belőle "mártír anya".

toth_noemi.jpg

 

 

 A gyermekágyi időszakban polipba oltott Sívaként tanultam meg mindent egyszerre és félkézzel megcsinálni, miközben hálát adok a sorsnak, hogy manapság már nem szégyen bevonni az apát a baba körüli teendőkbe.

Sokat tapasztalt nagyanyám mindig azt mondogatta, hogy „gyereke a nőnek van”, ami abból a szempontból racionális meglátás, hogy valóban nem ruházható át a terhesség, a szülés és a szoptatás (egyenként sem egyszerű) feladatköre.

Ez azonban nem azért van, mert a férfiak disznók, és szándékosan kihúzzák magukat az érdemi munka alól, egyszerűen így működik a természet. Igaz, a leglényegesebb és egyben legkellemesebb szerepvállalásuk nélkül – nevezzük termékenységi testmozgásnak – nem lenne ugyebár gyerek sem, de párunk nem csupán tenyészbikaként vesz részt a családépítésben.

Nagymamáink korában zömmel nem tudták vagy akarták kiosztani a ház urának a baba és a háztartás körül felmerülő feladatok egy részét. Én azonban örülök, hogy abban a században élek, amelyikben természetessé vált az apákat bevonni az összes gyermekvállalás körüli folyamatba: velünk zihálnak öt lépésben a szülésfelkészítőn, rombolják le a vagina és az erotika összefüggését a gátmasszázsolajjal, tehetetlen frusztrációval toporognak mellettünk a vajúdásnál és szülésnél, majd aggódnak a köldökcsonk leeséséért és bújják az apakönyveket, hogy hány fokot kell levonni, ha a végbélben mérünk lázat.

Amint megszületett a kislányunk, Kinga, rájöttem, hogy nem szégyen segítséget kérni, sőt, egyenesen elengedhetetlen, ha nem akarom testi és lelki roncsként végezni egy halom pelenka tetején, mártíráldozatként.

ne_legyunk_martiranyak.png

A Nyugati Fény vendégszerzője, Kovács-Tóth Noémi és a büszke apuka az első gyermekükkel

Mert bár ölnék a gyerekemért – imádom mindenét a pihe hajszálaitól a lehetetlenül apró lábujjakig, és fogatlan vigyorától könnybe lábadok –, bevallom, mint minden friss anyuka, éles váltásként és kőkemény időszakként élem meg a gyermekágyi időszakot. Az anyává válás azonban minden mezei nőneműből előcsalogatja a találékony Marvel-szuperhőst.

Olyan különös képességek birtokába kerültem, mint például a hangeffekt-szenzor, aminek révén meg tudom különböztetni a rottyantós pukit a peluscserét jelentő valódi bekakilástól, amire különösen nagy szükség mutatkozik, hiszen gyönyörű kisbabám egy igazán betojásos személyiség.

Mindig erős, önálló nőként tekintettem magamra, de most kíváncsian nézném végig egy csecsemővel eltöltött napját azoknak, akik fennhangon és büszkén hirdetik, hogy mindent egyedül csinálnak. Én bizony áldom a szerencsémet, hogy a férjem szívvel-lélekkel, lelkesen kiveszi a részét mindenből, amire fizikailag képes. Hiszen kettőnkből hoztuk létre ezt a kis csodát, mert úgy éreztük, szívesen lennénk felelősek nem csupán egymásért, hanem még valakiért, még ha ez ijesztő is.

Érdekelne egy olyan nő beszámolója, aki azután is ragaszkodna ahhoz, hogy a férfiak nem szükségesek a boldogulásához, miután konstans sikítva sírás közepette fenyegetően kerítik be a mosatlan ruhák, edények, sterilizálásra váró mellszívók, a babatörlőkendők pedig Moebius-szalagként tekerednek körbe. Nem mellesleg fáj az agyoncsócsált mellbimbójuk, valamint a gát- vagy császársebük. Persze, az ember lánya sok mindenre képes, de minek, ha nem muszáj?

A szexuális szabadság, az önzésre ösztönző fogyasztói társadalom hozománya, hogy mindenki a saját igényeire fókuszál, számomra viszont nincsen szebb érzés, mint hogy számíthatok valakire és számítok valakinek. Amikor ránézek a kislányomra, csak annyit tudok biztosan, hogy megéri minden perc, és ennek van értelme az életben.

Kövesd a Nyugati Fényt a Facebookon, hogy ne maradj le semmiről!

Szólj hozzá! anyaság gyermekvállalás Tovább
Könyörgöm, ne legyünk mártír anyák! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga Gyurcsány tiszta erőből nekiment a Fidesznek: Ukrán nyugdíjcsalók, határon túliak szavazójoga
  • Megcáfoljuk a 3 leghazugabb "érvet", amivel a határon túliak szavazójogát szokták védeni Megcáfoljuk a 3 leghazugabb "érvet", amivel a határon túliak szavazójogát szokták védeni
  • Az MSZP komplett hülyét csinált Balázs Péterből Az MSZP komplett hülyét csinált Balázs Péterből
  • 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata" 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata"
  • Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr438828810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard