Nyugati Fény

40 forinttal olcsóbb csirkefarhátért ne adjuk el az országunkat egy bűnbandának!

40 forinttal olcsóbb csirkefarhátért ne adjuk el az országunkat egy bűnbandának!

Közeleg a választás, és vele az igazság pillanata. Orbánék már készülnek a kampányra.

Bevált recepten ne változtass, ezért a fideszes mesterterv a régi: üveggyöngyökért megvenni a szájtáti nép szavazatát, hogy újabb 4 évig folytathassák az ország kifosztását.

A migránsellenes hisztéria kifújt – az ügy magyar vonatkozásai amúgy is gyengécskék voltak, hiszen sosem voltunk célország a menekülteknek. Senki nem akar itt letelepedni, viszont százezrek menekülnek innen Nyugatra. Azzal meg talán még nálunk sem lehet 4 évre teljhatalmat szerezni, hogy távol tartunk az országtól 1300 szerencsétlen embert.

Kell tehát egy nehézfegyver, amilyen pár éve a rezsicsökkentés volt. És lőn: talán a Fidesz romló népszerűségi mutatói miatt, de már idén áprilisban bejelentették: 2017 januárjától (azaz 9 hónap múlva!) csökkentik a csirkehús, a tej és a tojás áfáját.

fideszes_nyanya.png

A helikopteres pénzszórásnál semmit nem lájkol jobban a nép  – gondolják a habonyi manipulációs boszorkánykonyhában.

De tényleg ennyire ostobák lennénk? Negyven forinttal olcsóbb csirkefarhátért átjátszani az országunkat egy gátlástalan bűnszervezetnek? Amelyik a strómanjain keresztül százmilliárdokkal nyúlja le a közvagyont? Amelyik törvényekkel legalizálja a saját korrupcióját? Amelyik elűzi az országból diplomás fiatalokat?

2018 a magyarok szellemi nagykorúságáról fog szólni.

Intő példának ott van a legutóbbi választás. Ezer forinttal olcsított gázszámláért újabb 4 évre a nyakunkra ültettük az országrontó Fideszt.

Perverz értékrendjük szerint a pénz javát a saját zsebük tömésére, a maradékot fölösleges presztízsberuházásokra költötték. Minden kisvárosi NB2-es focicsapatnak vadiúj stadionja lesz a ciklus végére, Matolcsy úgy szórja a pénzünket kastélyokra-festményekre, mintha olajnagyhatalom lennénk, Orbán milliárdokért a várba költözik. Eközben lerohasztották az iskolákat és a kórházakat. A hagyományosan sokat tűrő tanárok és ápolónők zsinórban tüntetnek Orbánék ellen.

Menthetetlenül ostobák és önsorsrontók vagyunk, ha 2 ilyen ciklus után bármire felhatalmazást adunk még a Fidesz-KDNP-nek. Nem folytathatják az ország ipari méretű kifosztását, nem úszhatják meg az elszámoltatást.

A hatalom közeléből is el kell kergetni a fideszes bűnbandát – mert addig sem fejlődés, sem béke nem lesz ebben az országban.

Ne csak olvasd, támogasd is a Nyugati Fényt - az ország legütőképesebb ellenzéki gerillamédiáját!

Kövess minket a Facebookon, hogy ne maradj le semmiről!

74 komment kritika fidesz populizmus korrupció demagógia Tovább
40 forinttal olcsóbb csirkefarhátért ne adjuk el az országunkat egy bűnbandának! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
74 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Röhejesen túlméri az LMP-t, ezer sebből vérzik Gulyás Marciék közvélemény-kutatása Röhejesen túlméri az LMP-t, ezer sebből vérzik Gulyás Marciék közvélemény-kutatása
  • Készül a Jobbik és az LMP összeborulása - De Vona zsebében ott lapul a kés is Készül a Jobbik és az LMP összeborulása - De Vona zsebében ott lapul a kés is
  • Kovács László: Az MSZP ne követelje magának a miniszterelnök-jelölés jogát! Kovács László: Az MSZP ne követelje magának a miniszterelnök-jelölés jogát!
  • Botka kiutálta Gyurcsányt az összefogásból: Külön listán indul a DK Botka kiutálta Gyurcsányt az összefogásból: Külön listán indul a DK
  • Leszakad az ember arca, amikor Botka vádol elvtelenséggel másokat Leszakad az ember arca, amikor Botka vádol elvtelenséggel másokat

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr318647112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2016.04.20. 13:05:39

Orbánék választástól választásig kampányolnak.
Válasz erre 

Chaenomeles 2016.04.20. 13:10:31

Ámen
Válasz erre 

Veronika Laska 2016.04.20. 14:19:36

Amit most írni fogok azért sokan meg fognak kövezni! De elég volt már ebből a hipnózisból. Kik voltak azok, akik hittek a Fidesznek? És Orbánnak? Igen a nyugdíjasok nagy számban. Orbán 2006. áprilisban ígért 14. havi nyugdíjat is! Ezt mindenki hallhatta tizenharmadik havi nyugdíjat azt kérem szépen az MSZP vezette be az nem volt kötelező az adható volt. A 13. havi nyugdíj története 2002 márciusában kezdődött. "Amikor már minden munkahelyen bevett szokás a 13. havi bérfizetés, becsületbeli kérdés, hogy az egy életen át tisztességgel dolgozó nyugdíjasok is megkapják ezt az év végi juttatást" - jelentette ki kampánykörútján Medgyessy Péter. Emlékezetem szerint a Fidesz is megszavazott. Az Országgyűlés 2003. február 4-én módosította a nyugdíjtörvényt, azaz kiegészítette a jogszabályt egy 6/a paragrafussal, amely a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetéséről rendelkezik. Az úgynevezett salátatörvényt az akkori jegyzőkönyv tanúsága szerint az ellenzék nem szavazta meg, Orbán Viktor pedig nem vett részt a szavazáson. A jogszabályt később Göndör István és Csákabonyi Balázs szocialista képviselők indítványa módosította. A honatyák javaslata arról szólt, hogy az abban az évben kifizetendő 13. havi nyugdíjat ne egy részletben, novemberben, hanem két részletben fizessék ki. Ekkor az Országgyűlés 365 képviselője, így a Fidesz-frakció és Orbán Viktor is igennel szavazott. Bár a módosító indítvány csak a kifizetések időzítéséről szólt, a Fideszes képviselők igen szavazata értelmezhető úgy is, hogy már támogatták a 13. havi nyugdíj intézményét, amelyre bevezetésekor még nemmel szavaztak. Szóval 2009.n jött egy világválság mindenki szisszent egy jó nagyot, mert mondták, hogy fájni fog. Azt gondolom ezt mindenki megérthette. A MSZP hitelt vett fel hogy stabilan tartsa az országot. Ami sikerült is méghozzá olyan jól sikerült Bajnai és Gyurcsány intézkedéseinek, hogy 2010.-n amikor ez a haramia Fidesz kormányra jutott elismerték Gyurcsány Bajnai kormány munkáját. Na és akkor nézzük mit csináltak ezek a nagy Fideszes honatyák! Nem hogy 13. havi nyugdíj visszaállításán igyekeztek, hanem tömegével rugdosták az árokba a rokkant nyugdíjasokat. Akiket szinte azzal, hogy elvették tőlük a rokkant nyugdíjat a biztos halál vár. De a nem ez a sok vén csataló, akik Orbánnak még azt is elhiszi, hogy ő Árgyélus királyfi kétszer igen kétszer is rá szavaztak. Holott 2011.-n lenyúlta a magánnyugdíj megtakarításokat. Hazudozott ez mindent, hogy nem éri hátrány azokat, akik visszalépnek az állami nyugdíjpénztárba meg a Selmeci Gabriellától megszokott mindenféle baromságot elhitték! Elhitték a rezsicsökkentést. Elhittek ezek Orbánnak mindent. Mert baromira nehéz szembesülni a tényekkel, hogy Orbán mindig azt ígéri, amiről hallani szeretnének. Hitelből fizeti a hitelt. Az EU-s, pénzek azok valahogyan folyton az Orbánhoz közeli emberekhez vándorolnak. Mentek vonulni CÖF-l Orbán norvég civilalapból fizetett saját civil szervezetével. Szóval igen tisztelt nyugdíjasok mennyi gyomros kell még nektek, hogy elhiggyétek Orbánnak, amit mondott magáról őszintén 2006.-n? „Az is a szakmával jár, hogy a CNN-nek viszont azt nyilatkoztam, a magyar politikában kétféle hagyomány létezik. Az egyik a kommunista párt hagyománya, a hazugság, amelyet a baloldal tovább vitt, a másik pedig az ellenzéké, az egykori illegális másképp gondolkodóké, akik sohasem hazudtak, s én sem hazudtam soha az embereknek. Nem is hazudtam én, csupán szakmám elveinek jegyében cselekedtem, ahol ugyebár időnként negligálni kell az igazmondást. A hazugságon kapott Gyurcsány Ferencről valóban úgy beszéltem, hogy hülye, idióta, lássuk be, nem profi politikus. Nem úgy, mint én, mert egy profi politikust nem ragadhatnak el az indulatok, neki nem lehetnek érzelmei.
Épp ezért: hagyják figyelmen kívül, amit mondok. Ismétlem, ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok.

Amúgy ez nem bonyolult – azt mondjuk az embereknek, hogy visszaállítjuk a nemzet nagyságát, a gazdasági szereplőknek pedig azt, hogy mit várhatnak a Fidesz-kormánytól. Ez a kettő nem felétlenül ugyanaz. Például azt mondom a Német Kereskedelmi és Iparkamaránál, Frankfurtban, hogy ajánlottunk egy együttműködést a magyar bankszektornak és a Magyarországon működő nagyvállalatoknak, ezt lényegében megismétlem a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján, mikor kifejtem, hogy a megsértett érdekcsoportokkal előbb-utóbb ki kell egyezni, és a Bankszövetség ezen a listán nagyon előkelő helyen van. Viszont a saját külképviselet-vezetőinket arra biztatom, hogy büszkén vállalják, hogy Magyarországon megadóztatják a bankokat. Nem védekezni kell, hogy csak átmeneti… Nem! Ez a következő húsz év gazdaságpolitikájának része. A magyar gazdasági rendszer része.
Kinek hazudtam? Páva a talpán, aki kitalálja!”
Akkor most tisztelt nyugdíjasok ezt köszönjétek magatoknak, akik hittek ennek a pávatáncos jellemtelen embernek
Válasz erre 

jimihendrix 2016.04.20. 17:10:18

@Veronika Laska: Nem minden nyugdíjas szavazott a Fideszre,azért egy "tisztelet a kivételnek"-et minimum megérdemelnénk.
Válasz erre 

islander01 2016.04.20. 18:44:42

Csak abban bízom, hogy minél hamarabb találkozik e """ díszes társaság """Dragunov elvtárssal...
Válasz erre 

prognosys 2016.04.21. 08:10:55

Kedves posztoló! És ki fog elszámoltatni? Kire szavazzunk?
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.04.21. 09:35:49

A másik blogon meg azon megy a rinya, hogy mér' csak ennyit emelkedik a nyugdíj.

Ezen a patás Nyúlon már megint nincs sapka.

Amúgy vannak gondok, csak nem azokról beszélünk. A kormány kialakított egy stratégiát, az ellenzék meg a sajtó beleállt. A hajón meg azért vannak lékek, de azon vitatkozunk, hogy milyen színűre fessük a korlátokat. Gratula.
Válasz erre 

room_101 2016.04.21. 09:48:10

A fidesz azt csinálja mesterien, hogy mindenkinek szigorúan csak annyit fizet a szavazatáért, amennyiért még hajlandó odaadni. Kinek egy vekni kenyeret előző este, kinek némi farhátat, kinek egyjegyű szjakulcsot, kinek párszáz hektár földet, kinek EUs pénz lenyúlását.
Lássuk be, ez azért jóval kisebb terhet jelent a költségvetésre, mint a Megyó-féle "minden közalkalmazottnak 50%-ot".
Akinek meg ez kevés, mehet, ha akar.
Válasz erre 

lajafix1 2016.04.21. 09:49:07

végül is 2002ben még egyszeri 19e + 13ik havi nyugdíj kellett hozzá...

OVi megtanulta a leckét és olcsóbban kihozza. Ezért nem tudom hibáztatni.
Válasz erre 

élveteg 2016.04.21. 09:50:53

Érdekes

MSZP: először az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentsék!

nepszava.hu/cikk/1079592-mszp-eloszor-az-alapveto-elelmiszerek-afajat-csokkentsek
Válasz erre 

Kivlov 2016.04.21. 09:58:22

@Veronika Laska:
Amit írtál szinte bármelyik pártra le lehetne írni.
mutass egyet, amelyik hiteles, megbízható. nincs ilyen.
Ezért is volt felesleges legutóbb pl a választási program. Minek? Elhiszi bárki amit leírnak? Nem. Megcsinálják, amit leírnak? Még sosem csinálta meg senki megyó 100 napos ámokfutását leszámítva.
Akkor mi legyen? Ültessünk feketeruhás kiscserkészeket az ország élésre vagy mi? Vagy importáljunk parlamentet?
Az ország vezetése olyan, mint maga az ország. A politika kiszolgálja a népet. A népnek cirkusz meg kenyér kell, 2000 éves igazság.
Válasz erre 

lajafix1 2016.04.21. 09:58:59

@János Wéső: szóval a teszetosza csődnél jobb az aktív csőd?

A "magyarság" azért választotta a fideszt mert már nem hitte el a magyar baloldalnak a bután, kevés munkával megélsz hitegetést. A fidesztől meg még elhiszi. lásd "több pénzt az embereknek" vs "senkit nem hagyunk az út szélén."
Válasz erre 

Jazo 2016.04.21. 10:13:03

"Menthetetlenül ostobák és önsorsrontók vagyunk..."

Szerintem ettől rövidebben nem lehet megfogalmazni. Láthatóan a többség az evolúciós zsákutcát jelenti.
Az iskolarendszer is azért lett olyan, amilyen, hogy még több legyen az önálló gondolatokra, önálló véleményre, önálló akaratra képtelen "szavazóképes" biorobot az országban.

Minden nap kiderül, hogy bűnözők, tolvajok vezetik az országot, mégis rájuk fog szavazni az összes birka. Emellett van egy egyre nagyobb réteg, akik belefásultak már a magyar politikába és sajnos eszükbe se jut, hogy az ő véleményük, szavazatuk is számítani fog.
Válasz erre 

lajafix1 2016.04.21. 10:19:47

@János Wéső: akkor ébredj fel mert a Fidesz jóval többet költ szoc kiadásra, a szekéren levő jó állapotú, munkaképeseket sem küldi dolgozni.

Naív vagy.
Válasz erre 

lajafix1 2016.04.21. 10:20:45

@János Wéső: nos mutogatni az óvodában szoktak. A baloldal faszsága miért magyarázza a fideszét?
Válasz erre 

Kivlov 2016.04.21. 10:24:14

@lajafix1:
Nem küldi? Miért?
Ha meg küldi, az a baj, Mennek hőbörögni az utcára a 40 éves rendőrök. :D
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 10:27:02

@János Wéső: Oszinten remelem, hogy egyszer munkanelkuli leszel es te is az ingyenelo csocselek koze tartozol majd. Talan kicsit megvaltozik a vilagkeped.
Válasz erre 

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.04.21. 10:35:14

fideSSjobbikkdnp = az emberiség genetikai selejtje
Válasz erre 

lajafix1 2016.04.21. 10:35:35

@Szelid sunmalac: na megjött a "jogomvanamarkomattartani"
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 10:36:07

Te hulye. Hany eves vagy kiralylany? 18? Fiatalabb? Ki meselte neked, hogy tdiplomas, 30 eve dolgozo, vezetoi beosztasban levo, de 56 eves ember nem lehet munkanelkuli? Talald ki 55 folott hany helyre hivjak be?! Videkrol meg nem is beszelek. De hiba magyaraznam kis baratom, kell meg neked tanulni, csak jarj nyitott szemmel.
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 10:37:56

@lajafix1: Aha...szoval ha valaki egesz eletben dolgozott bejelentve a teljes berre es fizetve a munkanelkuli jaradekot, akkor az szo nelkul fogadja el anagy semmit, alazkodjon meg es sirjon csondben a sarokban, hogy o mekkora luzer es ingyenelo. Sot! Meg TOLED kerjen bocsanatot.
Válasz erre 

Sexual Harassment Panda 2016.04.21. 10:46:12

"A migránsellenes hisztéria kifújt"..
Hogyne. Inkább még el sem kezdődött.

"2018 a magyarok szellemi nagykorúságáról fog szólni."
És nyilván akkor vagyunk szelleminagykorúak, ha a ballibekre szavazunk majd.
Tudjuk.
Válasz erre 

Mérnork 2016.04.21. 10:47:09

"Bevált recepten ne változtass, ezért a fideszes mesterterv a régi: üveggyöngyökért megvenni a szájtáti nép szavazatát, hogy újabb 4 évig folytathassák az ország kifosztását."
Ha anno a maszop-szadesz koalának meg a ferinek, megyónak bejött (ugyi a 2002-es "jóléti rendszerváltás" ), akkor nekik mér ne? Látszik, hogy megtanulták a leckét.
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 10:47:39

@János Wéső: Jaja....vallalkozokent...mert ott aztan vegkepp nem tortenhet veled soha semmi. Se torvanyi valtozas, se a korlmenyke hirtelen megvaltozasa, semmi...

na megegyszer: hany eves is vagy?
Válasz erre 

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.04.21. 11:08:39

@János Wéső: Ingyenélőnek ott vannak a Fideszesek, és a Fideszközeli vállalkozók. Szerinted őket nem tet tartod el az adódból, és az EU-tóllenyúlt pénzekből?
Vagy te tényleg elhiszed azt, hogy nyolc álatlánost és szakmunkásképzőt végzett gázszerelő hirtelen az ország legjobb vállalkozója lett aki mindenhez ért a csatornázástól a malachizlalásig?

Te trényleg egy ostoba ökör vagy. Meg is érdemled, hogy a jobb oldal nyerjen 2018-ban is, de abba nem csak az ország fog belerokkanni, hanem várhatóan te is.
Válasz erre 

konrada 2016.04.21. 11:09:29

@Veronika Laska:
Szóval a lényeg, ahogyan leírod: a csirkefarrhátas-szerű nyugdíjasvásárlást az MSZP találta ki, és nyert vele.
Sajnos akkor is az volt a baj, hogy a módszer működött, és talán még most is működik...
Válasz erre 

hobb 2016.04.21. 11:09:58

Szerintem nyerjen ismét a FIDESZ és újabb négy évig próbálkozzanak..ezúttal Úniós források nélkül. Van egy olyan érzésem, hogy a NER-szörny önmagát fogja felzabálni, először a legkevésbé fontosak mennek a levesbe, majd jönnek a közepesen fontosak és lesznek, akik eleget tudnak ahhoz, hogy amikor elkezdenek énekelni, kiderül, mekkora disznóságok folytak itt.
Válasz erre 

pamut 2016.04.21. 11:18:24

Ennek az országnak vége, csak szólok.

Most is csak EU-s segíly tarja fenn, ketyeg a demográfiai bomba, a gazdaság versenyképes részét kinyírta a fidesz hogy helyet adjon a saját cégeinek, az értelmesebbek elhúztak már a picsába, stb., stb.

Orbán már többet ártott az országnak mint Kádár.
Válasz erre 

pamut 2016.04.21. 11:24:51

@János Wéső: hát tényleg rend volt mert aki szólni mert azt vitték a dutyiba. kádár egy kibaszott diktátor volt, haggyá mán a hülyeségeiddel bazdmeg komolyan mondom agyhalál ami ebben az országban van
Válasz erre 

Muzsikok közt 2016.04.21. 11:40:50

Az h ti ballibek nem lesztek kormányon, szerencsére 100%.

A kérdés h fidesz v. Jobbkoala, 2/3 v. Sima.
Válasz erre 

Muzsikok közt 2016.04.21. 11:43:13

@pamut: majd mondd el h az eu hogy segélyez minket amikor 10 éve folyamatosan 2-3x annyi a gazdasági növekedésünk, mint az eunak, pláne az eurozónának
Válasz erre 

lavór 2016.04.21. 11:47:13

"2018 a magyarok szellemi nagykorúságáról fog szólni."

Merő vágyálom. A szellemileg nagykorúak már elhagyták vagy épp elhagyni készülnek az országot.
Az itt maradt szellemi toprongynak meg ez jó 26 éve. Erre is fognak szavazni.
Válasz erre 

Muzsikok közt 2016.04.21. 12:01:02

@lavór: 2014ben minden nagykövetségen ugyanúgy a fidesz győzött mint mo-n, szóval semmi sem utal arra h a kivândoroltak ballibek lennének
Válasz erre 

lavór 2016.04.21. 12:07:17

@Muzsikok közt:

Minden követségen? Mintha pont az lenne manapság a téma, hogy nem azonos feltétetekkel szavazhatnak a magyar állampolgárok Angliában, Németországban, mint az erdélyi vagy felvidéki magyar nemzetiségűek. De nincs is ezzel gond, költözzön ide, adózzon itt és élvezze, amit megszavazott. Ja, ahhoz már fűlik a foga. Szóval választgassátok meg csak továbbra is a köztörvényes bűnözőket az ország vezetésére.Elvan ez az ország a szellemi toprongyban, csak ígéret pálinka és olcsó tablettás or legyen elég.
Válasz erre 

Muzsikok közt 2016.04.21. 12:09:11

@lavór: az adózásnak semmi köze a szavazati joghoz, nem is volt nem is lesz

Mert ha lenne akkor a baloldal nem is létezne sehol a világon...
Válasz erre 

igazi hős 2016.04.21. 12:11:38

"2018 a magyarok szellemi nagykorúságáról fog szólni." A "szellemileg nagykorú" magyarok nyomasztó többséggel megválasztották Horn Gyulát, ugyanők másodszor és harmadszor is kormányra emelték Orbán Viktort. Akkora Kádár nosztalgia van, ami nemhogy 2018-ban, de élete végéig bársonyszékben tartja Orbánt.
Válasz erre 

lavór 2016.04.21. 12:13:54

@Muzsikok közt:

Na, példát mutatsz abból a szellemi toprongy állapotból, ami miatt a magyarság akár kihalhat.
Válasz erre 

lavór 2016.04.21. 12:25:10

@Ballib Cenzúrázók Lidérce 2:

Ja, a szokásos másra mutogatást gyakorlod... Valami újat kéne már elővenni, mert már mindet leírtatok ezerszer, és mindannyiszor azonnal cáfolat is érkezett rá. Így akartok élni? Ki a francot érdekel? Éljetek. Marjátok, gyilkoljátok egymást.
Válasz erre 

pamut 2016.04.21. 12:27:45

@Muzsikok közt: te szegény hülye és az EU is kap tőlünk évente a GDP-je 5-6-7%-át kitevő segélyt, vagy mi kapunk tőlük? komolyan nem megy az alapfokú összefüggések felfogása?
Válasz erre 

HaCS 2016.04.21. 12:36:37

"2018 a magyarok szellemi nagykorúságáról fog szólni."

Ez az egész cikk a vágyvezérelt gondolkodás iskolapéldája.
Válasz erre 

konrada 2016.04.21. 12:42:44

@igazi hős:
+Medgyessit, és Gyurcsányt is képesek voltak...;)
Válasz erre 

konrada 2016.04.21. 12:46:42

@pamut:
Igaz. Nem kap segélyt, csak tagi befizetést tőlünk, meg azon tagországaiból, melynek a cégei összegszerűen jóval több adót fizetnek oda be a magyarországi cégeiből, eladásaiból származó haszon után...

...el kéne felejteni azt az ideát, hogy a nyugat csupa jótékonyság meg önzetlenség...

...egymásra vagyunk szorulva...
Válasz erre 

ursus artos 2016.04.21. 12:48:34

Amíg a választókat csirkefarhát alapon cimkézitek, addig mindig kukázva lesztek. Az emberek felnőttek, ha tetszik, ha nem.
Válasz erre 

ursus artos 2016.04.21. 12:50:41

@hobb: "Szerintem nyerjen ismét a FIDESZ és újabb négy évig próbálkozzanak..ezúttal Úniós források nélkül. "
1998-2002.
Válasz erre 

Muzsikok közt 2016.04.21. 12:55:51

@pamut: kérdezem még eccer. Miből adnak, amikor a gdpjük stagnál?
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 13:07:53

@Muzsikok közt: Ha jol ertem a logikad, akkor ha a szomszed havi otmilliot keres, en meg 50ezret, majd a kovetkezo evben en 100 ezret, o meg mondjuk 7,5 milliot, akkor ugyebar az en berem ketszer akkorat nott, mint az ove, tehat en vagyok a fasza gyerek, o meg befoghatja....Nagy magus vagy te!
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 13:11:31

@Muzsikok közt: Tessek vazze: a nemet GDP 2014ben 3868 milliard USD, a magyar meg 138. De azert bazdmeg mi finanszirozzuk a ZEU-t.....
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 13:14:39

@Muzsikok közt: Mellesleg nem stagnal. A nemet GDP novekedes elorejelzes 2015-ben 1,7, majd 2016-ban 1,8 majd 2017-ben 1,8. A magyar 2,7 / 2,1 / 2,5. Na. Most akkor kezdd el szepen kiszamitani, hogy mi van ha a 3868-at szorzod 1,8 szazalekkal, meg ha a 138-at 2,5-tel. Vesd ossze ezt a ket szamot, aztan rohogjunk egyutt nagyokat.
Válasz erre 

Muzsikok közt 2016.04.21. 13:26:04

@Szelid sunmalac: nem is a németekről beszéltünk....
Válasz erre 

Muzsikok közt 2016.04.21. 13:28:21

@Szelid sunmalac: jól érted. Olyan, h egy nem müködő gazdaság ad kölcsön pénzt egy fejlődőnek, ellenszolgáltatás nélkül, olyan nincs
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 13:32:41

@Muzsikok közt: Jajajajajaj....ne kezdj el terelni te! Nesze bazdmeg:
de.statista.com/statistik/daten/studie/38139/umfrage/nettozahler-und-nettoempfaengerlaender-in-der-eu/
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 13:33:45

Itt van mas formaban is gyengeelmeju kreten:
www.bpb.de/nachschlagen/zahlen-und-fakten/europa/70580/nettozahler-und-nettoempfaenger
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 13:35:35

@Muzsikok közt: Ja...es ki beszel itt kolcsonrol? Kolcson az oroszok adnak bazdmeg
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.21. 13:37:18

@Muzsikok közt: ???

Ezt egyszerűen nem is merem elhinni, hogy leírtad b+... :-)
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 13:40:18

@Vasárnapi boltnyitás van lúzerek: LEir ez sok faszsagot, mert azt hiszi hogy olyan kurva nehez utananezni ket kattintassal. A santa kutyat is kesobb basszak meg mint ezt a gyokeret.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.04.21. 13:57:46

@Szelid sunmalac: Ha nem hívtak be állásinterjúra akkor legyél vállalkozó. Ennyi.
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 14:00:48

@nemecsekerno_007: Nem rolam van szo, de ettol fuggetlenul ezt te sem gondolhatod komolyan. Illetve de...teged ismerve tetenyleg komolyan gondolod. Nem is ertem hogy az osszes kibaszott munkanelkuli meg kozmunkas meirt is nem vallalkozo. Hat ez meghogy a faszba nem jutott eddig eszukbe?!
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.04.21. 14:08:36

@Szelid sunmalac: Tök mindegy kiről szól, de aki nem változtat annak valszeg még nem fáj eléggé. Ez nagyon közhelyes, de tényleg ennyire egyszerű. Rinyálós népség vagyunk és nem akarunk változni. Persze nem mindenki, de hozzájuk igazodik az állam és a politika.
Csak így sose lesz osztrák gazdasági teljesítmény.
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 14:10:16

@nemecsekerno_007: Ezert aztan rinyalas helyett akinek megszunik a munkahelye, az nyisson ettermet. Ertem.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.04.21. 14:11:25

@Szelid sunmalac: Nem. Akinek megszűnik a munkahelye az vegyen mosódmedvét.

Ha ennyit sikerült levenni abból amit írtam akkor sajnálom. Sose lesz itt EU-s fizetés a többségnek.
Válasz erre 

konrada 2016.04.21. 14:20:16

@nemecsekerno_007:
Nem hát, mert megsz.ptuk.
Az osztrák melós egyet f.ngott a kétpólusú világrendszerben, máris kinyalták nekik, mert egy ideig határon belül, aztán a határon ott álltak az oroszok.
Így nem kockáztathatták meg azt, hogy a vadkapitalizmussal a lenyúzzák szép rendesen a bőrüket - hogy aztán a demokráciában beszavazzanak valamiféle oroszbarát kormányt.
...s ez igaz volt a többi nyugat-európai országra is.
Így a kedves kapitalista polgártársaknál még működött az élni és élni hagyni szabály.

...most meg a kussolsz, vagy éhenhalsz szabályt támogatják, ami miatt az átlag nyugati melós reálértéken se keres már annyit, de a keleti meg sehogy sem...
De legalább egy rendes iparmágnásnak már nem kell szűkölködni egy kis jeten, vagy jachton, nyugodtan megveheti-fenntarthatja - ha elég visszafogott - a 737-est, meg a 100 m feletti hajót is...
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.04.21. 14:25:47

@konrada: Van azért itt aki megkeresi az EU átlagot és nem valami közf***om. Lehet itt is keresni egész jól bizonyos szakmákban, csak hát ott dolgozni is kell.
Válasz erre 

pamut 2016.04.21. 14:28:37

@Muzsikok közt: a befizetésükből. te komolyan nem vagy tisztában vele hogy az EU pénzesőben füröszti Magyarországot?
Válasz erre 

konrada 2016.04.21. 14:34:17

@nemecsekerno_007:
Meg az EU-ban is olyan, aki meg a magyart.
...de az átlaggal - mint olyan pont az a baj, hogy az átlagos emberekre van belőve - persze alul-felül kilógással - ezért nem mindegy, mennyi az.

...s szerintem igen kiakadna az, ha mindenki az ő szakmáját csinálná - mert az lenyomná a fizetését pillanat alatt a magyar valóságba, ahol nem csak azt a munkát kell elvégezni, amiért az ő speciális tudása miatt annyit kap...
Válasz erre 

Muzsikok közt 2016.04.21. 14:39:19

@nemecsekerno_007: milyen eu-s fizetés? Az euban qrvára különböző bérek vannak meg különböző árak.

Német bérek sosem lesznek, az tény. De közelebb vagyunk mint a legtöbb ember hiszi. 1900 euró a bundes-nettó átlag, a magyar meg 600. A német árszínvonal a magyarnak a 180-190%a, a legutóbbi fogyasztói kosár összehasonlítás szerint.

Szóval a világ és az eu egyik legerősebb gazdaságában nincs még a magyar bér 2xese se, nem 4-5xöse amit elég sokan hallucinálnak
Válasz erre 

konrada 2016.04.21. 14:43:46

@Muzsikok közt:
...azért nem mindegy, hogy mi van a kosárban, és hogyan súlyozzák...
Válasz erre 

Muzsikok közt 2016.04.21. 15:14:13

@konrada: nyilván nem mind1, ezért külön szakma a komparatív gazdaságtan.

De több köze van a valósághoz mint h bemegyünk az osztrák aldiba azt gyá geci a 12es pakkos uht rettenet tejital még occsóbb is mint pesten...
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 15:37:34

@Muzsikok közt: Eskuszom, te szopni jarsz ide!
Nesz, Big Mac index: de.statista.com/statistik/daten/studie/199335/umfrage/big-mac-index--weltweiter-preis-fuer-einen-big-mac/
Mo. 3,08, No. 3,86.
Netto atlag (meg szerinted is) 600 vs. 1900 . Akkor hogy is van ez?
Jajjjj...de egyszeru dolga van veled az embernek.
Válasz erre 

cso zsi 2016.04.21. 15:48:03

@Muzsikok közt: "A német árszínvonal a magyarnak a 180-190%a, a legutóbbi fogyasztói kosár összehasonlítás szerint."
Most csak a Conrad német, és magyar oldalán hasonlítottam össze az árakat, vagy fillérre azonos, vagy kint olcsóbb.
Az Aldi/Lidl esetében sem az az álláspont, hogy nálunk feleannyiba kerülnek a dolgok.
Tehát miből tevődik ki a 180%-os kosár?
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.04.21. 16:02:03

@cso zsi: En nem is valaszolok neki tobbet. Idovesztegetes. Minden szavat fel perc alatt tucatnyi adattal lehet cafolni. Ez teljesen hulye.
Válasz erre 

lavór 2016.04.21. 16:08:36

@Szelid sunmalac:
Nem tudnak olyat mondani, amit ne lehetne azonnal ízekre szedni.
Már hivatkozni se nagyon hivatkozzanak a múltra, régen felülmúlták mindenben az előttük tolvajlókat.
Válasz erre 

hobb 2016.04.24. 16:28:29

@ursus artos: 98 és 02 közt a klientúra még nem volt ennyire éhes. Nagy különbség.
Válasz erre 

peca62 2016.04.30. 16:29:40

@Veronika Laska: Valóban szépen össze szedted.Így volt.Nincs mit ragozni rajta.Talán csak annyi hogy nem értelek mért a nyugdíjasokon vered el a port.Nem mindegyik szavazott rá.kb minden réteg képviseli magát.Tehát inkább úgy fogalmazz hogy köszönjük azoknak akik politikai meggyőződés nélkül a nyáj és akol melege miatt tették.Függetlenűl a kemény magtól akik minden helyzetben a fideszre szavaznak.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard