Nyugati Fény

Biszku Bélaként bíróság előtt végzi Orbán?

Biszku Bélaként bíróság előtt végzi Orbán?

Dübörög a figyelemelterelés a fideszes botrányokról. Cirkusz és kenyér kell a népnek – mondták a bölcs rómaiak. A legelvakultabb Fidesz-híveken kívül mára mindenki előtt világos, hogy Orbán Viktor nem fogja öt kenyérrel és két hallal jóllakatni a népét, marad hát a cirkusz. (Az úgyis mindig jobban ment.)

A cirkuszcsinálás jegyében Orbánék háborút indítottak a kommunista rezsim tisztségviselői ellen, legelsősorban a tényleg sötét figura Biszku Béla ellen. Hiába, nincs szebb az utólagos antikommunizmusnál.

Biszku megkésett üldözéséhez az ötletet alighanem Novák Tamás és Skrabski Fruzsina heccfilmje adta – a derék tényfeltáró jobboldali ifjak halált megvető bátorsággal mentek neki a Fidesz százmilliárdos nagyságrendű korrupciós ügyeinek, a súlyosan beteg, kilencvenéves aggastyánnak.

A vérszagot mindig jól érző fideszes kopók hamar rájöttek: le lehet még húzni pár bőrt Biszkuról, addig sem az ország jelen idejű intézményes szétlopásáról folyik a beszéd.

Tavaly májusban sikerült is nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélni Biszkut „emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett” miatt. A Fővárosi Ítélőtábla azonban idén júniusban másodfokon hatályon helyezte az ítéletet.

A per most első fokon újrakezdődött. Az eljárás legfontosabb kérdése, hogy Biszku egykori belügyminiszterként mennyire tehető felelőssé az 1956-os forradalom utáni sortüzekért.

Zinner Tibor jogtörténész és Horváth Miklós hadtörténész a tárgyaláson leszögezte: nincs olyan dokumentum, amely azt támasztaná alá, hogy Biszku közvetlenül részese lett volna a tűzparancshoz vezető döntéseknek.

Hozzátették viszont, hogy a diktatúra működését ismerve erre nem is volt szükség, a karhatalom parancsnokai pontosan tudták, hogy mi a dolguk, mit vár el tőlük a hatalom. Ízleljük meg még egyszer ezt a mondatot: a karhatalom parancsnokai pontosan tudták, hogy mi a dolguk, mit vár el tőlük a hatalom.

abcd.png

És akkor ezen a ponton egy huszárvágással térjünk vissza a jelenbe.

Adott-e Orbán utasítást, hogy az évi 80 milliárd adóforintból működő köztévé a legdurvább, legbenyalósabb Fidesz-propagandát nyomja nullahuszonnégyben? Lehet, hogy nem, de a rezsim katonái pontosan tudták, mit vár el tőlük a hatalom.

Adott-e utasítást Orbán, hogy 4 éven keresztül közbeszerzés címén Simicska Lajos cégéhez vándoroljanak százmilliárdos vagyonok, többek között csak 2013-ban 432 milliárd forint? Lehet, hogy nem, de a rezsim katonái pontosan tudták, mit vár el tőlük a hatalom.

Adott-e utasítást Orbán, hogy világnézeti okokra hivatkozva előbb bezárják a kaszinókat, majd újraosszák a piacot, immár Andy Vajna zsebébe tömve sokmilliárdos adókedvezményt és garantált nyereséget?  Lehet, hogy nem, de a rezsim katonái pontosan tudták, mit vár el tőlük a hatalom.

Adott-e utasítást Orbán, hogy saját lábán álló veje, Tiborc István cége nyerjen minden fideszes önkormányzat közvilágítási pályázatán? Lehet, hogy nem, de a rezsim katonái pontosan tudták, mit vár el tőlük a hatalom.

Adott-e utasítást Orbán, hogy a felcsúti polgármestert 5 év leforgása alatt gázszerelőből a 100 leggazdagabb magyar egyikévé kell hizlalni állami pályázatokkal és közbeszerzésekkel? Lehet, hogy nem, de a rezsim katonái pontosan tudták, mit vár el tőlük a hatalom.

Kell-e folytatnunk? Ha a fenti érv elégséges ahhoz, hogy valakit perbe fogjanak és éveken keresztül bíróság elé citáljanak, akkor Orbán Viktorra és bűntársaira egy kormányváltás után nagyon-nagyon sötét jövő vár. Mert a cirkusszal csak ideig-óráig lehet tátva hagyni az emberek száját. Azt a szájat előbb-utóbb meg is kell majd etetni.

Az ország maffiamódszerekkel való kirablása miatti frusztráció egyre csak fokozódik. Ahogy a pórnép megunja a sokadik cirkuszelőadást, ahogy a négymillió szegény megtanulja megszervezni magát, ahogy a híradók bemutatják az újabb 35 éves zseléfejű államtitkárok százmilliós palotáit - az elszámoltatás iránti igény nőttön csak nőni fog.

Ha valaha lesz igazságtétel ebben a bús országban, akkor Orbánra és a főkolomposokra könnyen egy hűvös magáncella és teljes vagyonelkobzás várhat. És akkor majd mindegyiküknek pontosan annyija lesz, amennyit ér.

 

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Kövesd a Nyugati Fényt a Facebookon, hogy ne maradj le semmiről!

 

Szólj hozzá! fidesz korrupció orbán viktor biszku béla Tovább
Biszku Bélaként bíróság előtt végzi Orbán? Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Rohamtempóban kinyírta magát az LMP április óta - Ez már a végjáték Rohamtempóban kinyírta magát az LMP április óta - Ez már a végjáték
  • Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel
  • Botka kiutálta Gyurcsányt az összefogásból: Külön listán indul a DK Botka kiutálta Gyurcsányt az összefogásból: Külön listán indul a DK
  • Itt a nagy szavazás: Botka László vagy Lattmann Tamás legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje? Itt a nagy szavazás: Botka László vagy Lattmann Tamás legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje?
  • 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata" 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard