Nyugati Fény

Schiffer és a Jobbik bátran küzdenek az "álbaloldallal"

Schiffer és a Jobbik bátran küzdenek az "álbaloldallal"

Közös asztal mellett szidta az elmúlt 25 évet a Jobbik, a Fidesz, az Együtt és az LMP.

A konferenciát az Együtt nevű nanopárt szervezte, és már jó előre meghökkenést okoztak a meghívottak listájával. A rendszerváltás óta eltelt 25 év értékelésére ugyanis Schiffer Andrást (LMP), Gulyás Gergelyt (Fidesz) és Mirkóczki Ádámot (Jobbik) kérte fel Juhász Péterék pártja.

A találkozónak kacskaringós címet adtak: „Cél: Demokrácia – Újratervezés”. Hogy mi van? Ezek a Jobbikkal és a Fidesszel akarják újratervezni? A DEMOKRÁCIÁT?

konfii.png

fotó: Index

 

Legalább ennyire beszédes, hogy kiket hagytak ki a meghívásból. Csak azokat, akiknek némi közük is volna az elmúlt 25 évhez: az MSZP-t, az SZDSZ és MDF volt politikusait. És persze (?) kifelejtették a mai baloldali konkurens pártokat: a DK-t és a PM-et is.

A cél láthatóan az volt, hogy az erősen hiányos összetételű konferencián az 1 százalékos támogatottságú Együtt képviselje a komplett magyar baloldalt. Nehogy már a többiek elvigyék a show-t! Micsoda kisstílűség…

Persze világos, hogy a Bajnai kiugrása és Falus Ferenc kínos leszereplése óta teljesen jelentéktelenné vált Együtt igyekszik mindenáron médiafelülethez jutni. Szigetvári Viktor is kapálózik, hogy komoly stratégának, nagyformátumú politikusnak mutassa magát, de csak a bolha köhögését halljuk.

Így jött létre a tegnapi bizarr felállás: a tőkeellenes, piacellenes, antiglobalista pártok koalíciója. Schiffer hozta a szokott formáját: mentegette a Jobbikot („nem rosszabb a helyzet nálunk, mint külföldön, máshol is erős a szélsőjobb”), és sok kérdésben igazat adott nekik.

Talán ez volt a nap egyetlen tanulsága: tényleg megdöbbentő, hogy a korábban még SZDSZ-utódnak gúnyolt LMP immár mennyire egy követ fúj a Jobbikkal. Schiffer és Mirkóczki teljes egyetértésben siránkoztak azon, hogy a túlzott liberalizmus, a nagytőke, és a gaz multik tették tönkre az országot, és együtt követeltek új lusztrációs törvényt is.

“Ezt a társadalmat nem mi szakítottuk szét, ezt a gazdaságot nem mi raboltuk le” – licitált Schiffer szavaira Mirkóczki. Előjött még korrupció, cigánybűnözés, közmunka, amikor pedig szóba került, hogy az ózdi jobbikos polgármester árpád-sávosra festette a polgármesteri hivatal folyosóját, Mirkóczki azzal replikázott:

„az bezzeg nem zavarna senkit, ha szivárványszínűre festette volna… vagy kék-fehérre”

Igazán kreatív buzizás-zsidózás, a jobbikos megint odaköpött a közös asztalra.

Civilizált országokban is komoly dilemma: szabad-e egy antidemokratikus pártot a többi szereplőnek azzal legitimálni, hogy leülnek velük beszélgetni és ezzel úgy tenni, mintha ők is részei lennének a demokratikus párbeszédnek a közös ügyeinkről.

Ha mégis úgy döntenek, hogy nyílt vitában cáfolják meg a szélsőjobbot, akkor arra nagyon komolyan felkészülnek, mert tudják: egy közepes képességű szélsőjobb és egy közepes képességű bármilyen oldali politikus vitájából alapesetben a gátlástalanul populista szélsőjobbos kerül ki győztesen.

Lehetett volna ez egy olyan vita, ahol a demokratikus szereplők közös konszenzusban utasítják el a Jobbik gyűlöletpolitikáját. De az Együtt kicsinyes érdekei miatt lett belőle egy hiányos összetételű, homályos célzatú találkozó, amely leginkább arról szólt, hogy Schiffer András milyen nagyon egyetért a jobbikos Mirkóczki Ádámmal. Közösen harcolnak az "álbaloldal" megdöntéséért, a totális Fidesz-uralom hatodik évében.

Ezért a gyalázatos produkcióért kár volt, fiúk.

Független. Kritikus. Aktuális. - Kövesd a Nyugati Fényt a Facebookon, hogy ne maradj le a frissítésekről!

 

Szólj hozzá! kritika együtt jobbik lmp schiffer andrás Tovább
Schiffer és a Jobbik bátran küzdenek az "álbaloldallal" Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül Orbán akarja szétszakítani a Jobbikot Toroczkain keresztül
  • Röhejesen túlméri az LMP-t, ezer sebből vérzik Gulyás Marciék közvélemény-kutatása Röhejesen túlméri az LMP-t, ezer sebből vérzik Gulyás Marciék közvélemény-kutatása
  • Jó reggelt kívánok, hány tüntetést is szervezett a Jobbik az elmúlt 8 évben? Jó reggelt kívánok, hány tüntetést is szervezett a Jobbik az elmúlt 8 évben?
  • Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal
  • Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért! Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard