Nyugati Fény

Csúnyán pofonvágják még a budapestiek a Fideszt ezért az ámokfutásért

Csúnyán pofonvágják még a budapestiek a Fideszt ezért az ámokfutásért

Ritka az olyan nap, amikor nem ütközik, nem gyullad ki, vagy nem füstöl valamelyik metró.

Az utasok élete az egyik vonalon attól függ, hogy a szél nem fúj-e falevelet a pályára, a másikon meg csak az isteni gondviseléstől. A csutkára lerohasztott hármas metrón a szakemberek szerint bármikor bekövetkezhet egy tragédia.

Szerencsére "nem sok" ember életével játszanak: a kék metró félmillió utast szállít naponta – többet, mint az összes MÁV-vonat egy nap alatt.

A hetedik éve teljhatalommal kormányzó brancs nyíltan mostohagyerekként kezeli a fővárost. A budapestiek által befizetett napi 18 milliárd forintnyi (!) adót elvonják, a nyakunkra ültetett polgármester meg leginkább az utcák átnevezgetésében, a fairtásban, meg a visszamutogatásban jeleskedett.

bp-amokfutas.png

Országosan is borzalmas a fideszes uralom, de a fővárosban fokozottan kiütközik minden anomália. A hármas metróra félve száll fel az ember, vagy rettegve küldi iskolába a gyerekét. A hajléktalan-ellátás katasztrófa, a közbiztonság több kerületben kriminális. Csak a taxis hiénáknak meg a BKV-ellenőrnek / securitysnek öltözött köztörvényes verőembereknek nincs félnivalójuk. A zöld területeket láncfűrésszel irtják, a dél-pesti kórházban nem vesznek észre egy több napos hullát.

A Budapesttől elvont pénzekből kisvárosi stadionok épülnek nem létező futballszurkolóknak. Az értékes budapesti ingatlanokat maffiamódszerekkel osztják fel maguk között, a Vártól a Belvárosig.

De tévednek, ha elhiszik, hogy büntetlenül folyhat mindez az idők végezetéig. Egy friss felmérés szerint a fővárosiak már most torkig vannak a Fidesszel, és ha lesz immunreakció az elmúlt 8 év ámokfutására, annak a gócpontja biztosan Budapest lesz.

Ez a város robbantott már ki forradalmat, ez a város választást képes eldönteni. Voltak itt már százezres Fidesz-ellenes tüntetések és nem 19 megyéből kellett összebuszoztatni hozzá az embereket. Itt van a legkisebb hatása a narancspropagandának, mert nem a Kossuth rádióból és a köztévének csúfolt fideszes hazugsággyárból tájékozódnak az emberek.

Budapestnek van önérzete és van egy számottevő felvilágosult, polgári rétege, amelyik színházba jár, kultúrát fogyaszt, sokoldalúan tájékozódik, európai kitekintése van és a zsigereiben nyugatos. Ez a réteg semmit nem tűr rosszabbul, mint azt a lábszagú, tekintélyelvű zsarnoktempót, amit a Fidesz felkapaszkodott tahói képviselnek.

A fővárosiak megbosszulják még az iskolák színvonalának lerohasztását, a kórházak és rendelők balkáni állapotát, az életveszélyes hármas metrót, az ingatlanvagyon szétlopását.

Budapest csúnyán pofonvágja még a Fideszt ezért az ámokfutásért.

Kövess minket a Facebookon is!

A Nyugati Fény az ország egyik legolvasottabb tényfeltáró és véleményblogja.

Függetlenek vagyunk a pártoktól, de határozott értékrenddel bírunk: a demokratikus jogállamban, a nyugatos értékekben hiszünk.

Egy öntudatos társadalomért dolgozunk, amelyik jól tájékozott a tényekről és átlátja az összefüggéseket.

Oldalunkat nem támogatják sem pártok, sem oligarchák. Kizárólag becsületbeli "előfizetőink" adományaiból működünk.

Ha fontosnak tartod munkánkat, támogasd a Nyugati Fényt - hogy legyen egy karakán ellenzéki újságod! A lehetőségekhez kattints ide.

 

21 komment budapest fidesz tarlós istván ellenzék Tovább
Csúnyán pofonvágják még a budapestiek a Fideszt ezért az ámokfutásért Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
21 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Jó reggelt kívánok, hány tüntetést is szervezett a Jobbik az elmúlt 8 évben? Jó reggelt kívánok, hány tüntetést is szervezett a Jobbik az elmúlt 8 évben?
  • Készül a Jobbik és az LMP összeborulása - De Vona zsebében ott lapul a kés is Készül a Jobbik és az LMP összeborulása - De Vona zsebében ott lapul a kés is
  • Hahó, TV2-sök! Meddig asszisztáltok még ehhez a gyalázathoz? Hahó, TV2-sök! Meddig asszisztáltok még ehhez a gyalázathoz?
  • Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót
  • Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért! Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért!

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr6312036411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gmihaly621 2016.12.10. 21:52:21

Ha meglátom a BKV "vaskerekes" szakszervezetének vezetésébe átigazolt Gulyás Attila fizimiskáját, akkor kénytelen vagyok elgondolkodni az atv "Havas a pályán" c. műsorában a témában megszólaló külpolitikai sajtómunkás meglátásán, aki a témához kapcsolódó politikai- és médiamegnyilvánulások jelentős részét bizony habverésnek tartja. Hátha jól látja a dolgokat.
Válasz erre 

Jude 2016.12.10. 23:52:09

Úgy legyen.
Válasz erre 

Gipsz Ödön 2016.12.11. 10:16:32

@gmihaly621:
Válasz erre 

Gipsz Ödön 2016.12.11. 10:17:41

@gmihaly621: Miért álmodtok? 99% a kétharmad!
Válasz erre 

2016.12.11. 10:25:35

Minden majom, önfényező? A legjobb, a legigazabb leg, leg, leg hazudozóbb, az biztos!
Válasz erre 

werecke 2016.12.11. 12:00:46

Már látni a felújított járgányt próbaüzem közben. Valami történik. Kapiskó ?
Válasz erre 

2016.12.11. 12:44:02

@werecke: És látni a felgyulladó négyest, a karambolozó kettest, a hol ezért, hol azért álló hármast.
Az új szerelvény az életveszélyes pályán semmivel lesz jobb, mint a jelenlegi.
És fél éve csak azért csúszik a hármas felújítása, mert a kormány valami fideszes fasznak akarta kiszervezni a pótlóbuszozást duplaannyiért, mint amennyiért a BKK új buszokat akart venni. No meg azért, mert a kormány baszik pénzt adni a felújításra. Helyette üresen kongó stadionok épülnek, háromezermilliárdos olimpiát álmodnak és még lehetne sorolni, hogy miylen értelmetlen baromságokra költenek csilliárdokat.
Szóval egyelőre csak annyi látszik, hogy a fidesznek még mindig csak az a fontos, hogy a közpénz a saját zsebbe téve elveszítse közpénz jellegét.
Válasz erre 

zdanee 2016.12.11. 12:49:35

Addig viszont, amíg borul a bili hasogathatják tovább a fát a hátunkon (amiket a Városligetben vágtak ki).
Válasz erre 

Elek Heck 2016.12.11. 13:04:47

Tiltakozom a "balkáni" jelző használata ellen. A leglerohadtabb Albániában is *jobb* utakat láttam, mint a nagy körút egyes részei vagy a Rákóczi út ....
Válasz erre 

M_R 2016.12.11. 13:35:04

@werecke:
Mind az egy darabot.. Ami ha kigyullad alatta az olajsártól tocsogó szar pálya, akkor öröm lesz nézni ahogy elfüstöl a szép felújított 1 darab próbautazó járgány.

Amúgy meg ha nem tudsz "külföldiül, akkor ne erőltesd.. Capisce?
Válasz erre 

M_R 2016.12.11. 13:39:27

@werecke:
Amúgy meg ha ilyen tempóban újítják fel, akkor mire az utolsóval végeznek 2050-re, ezt az elsőt lehet újra felújítani..
Válasz erre 

CoolKoon 2016.12.11. 13:53:18

@Ylim: "Szóval egyelőre csak annyi látszik, hogy a fidesznek még mindig csak az a fontos, hogy a közpénz a saját zsebbe téve elveszítse közpénz jellegét." - Ebben csak az a végtelenül szomorú, hogy értelmes és hasznos projektek megvalósításánál is lehetne lopni, talán ugyanannyit is. De itt még azt se tartják fontosnak. Tisztára mint egy közép-ázsiai diktatúrában...
Válasz erre 

gyokkkettto 2016.12.11. 15:12:12

"Országosan is borzalmas a fideszes uralom, de a fővárosban fokozottan kiütközik minden anomália. "

Nahat meselj mi olyan borzalmas ?
Bezzeg amikor Gyurcsanyotok 2006-ban halomra lovette az embereket, az nem volt borzamas.
Hej a regi szepidok mi.
AGYALAGYULT DK-s BLOG.
Válasz erre 

hahópihehh 2016.12.11. 15:22:24

<3 halomra lövette <3
Válasz erre 

legvidámabb holokauszttagadó 2016.12.11. 15:27:36

"A csutkára lerohasztott hármas metrón a szakemberek szerint bármikor bekövetkezhet egy tragédia."
Hát igen 2010-ig vadonatúj metrok jártak, de a szemét Orbán direkt kicserélte ezekre a szar 40-45 éves használtakra. De honan szerzett ennyi szétkurt metrokocsit, és mit csinálhatott a vadiúj null kilométeres vonatokkal, csak nem Habony Árpádnak ajándékozta ?

Pedig a szegény Demszki éveken át mennyit küzdött a Szocikkal együtt, mire az összes metrokocsit ujra cserélte, és tessék ez lett a vége, hogy Habony Árpád játszik velük valahol.
Szemétség.
Válasz erre 

Ingyen védem az Orbán kormányt 2016.12.11. 15:41:34

"De tévednek, ha elhiszik, hogy büntetlenül folyhat mindez az idők végezetéig."

Mar pedig ugy lesz, mert 18-ban siman nyer a fidesz, es tovabb rohoghetunk az elmebeteg DK-n. DEGENERALT KOMCSIK.
Válasz erre 

öreg baka nem rakéta 2016.12.11. 15:57:38

@gyokkkettto: Sőt, a hullahegyeket bulldózerrel takarították el...................
Hiába, a süketség vakságot okoz:)
Válasz erre 

prakp 2016.12.11. 18:42:32

@legvidámabb holokauszttagadó: Nah, megjött a fityesztroll... Relativizálunk, ahogy a gazdi (A STÁB) megparancsolta, narancsfaszfej? Te PISA-negatív, maradj inkább fűtött gyepen, valamelyik szar stadionotokban.
Válasz erre 

osszian 2016.12.15. 11:52:44

Gyökér kettő, te szerencsétlen.
Fogalmad sincs a hatáskeltésről. Nem kaptál sorvezetőt? Ha te azt írod: halomra lövetett Gyurcsány embereket - akkor nyilvánvaló, hogy orbitális mértékben hazudsz. Ezzel viszont semmire se mégy, hisz mindenki, még a fideszfanok is tudják, hogy hülyeség, hazugság, rágalom. Többet ártasz magatoknak, mint használsz - túltolod, ennélfogva teljesen, tökéletesen hiteltelen vagy, mint az a kocsmai hőbörgő, aki azt állítja részegen, hogy a pultos megmérgezte az italokat.
Mások: ha valamit 2010-ig nem csináltak meg, akkor azt soha többé már nem is kell megcsinálni? Vagy hogy van ez?
Válasz erre 

osszian 2016.12.15. 11:56:38

"Budapestnek van önérzete és van egy számottevő felvilágosult, polgári rétege, amelyik színházba jár, kultúrát fogyaszt, sokoldalúan tájékozódik, európai kitekintése van és a zsigereiben nyugatos. Ez a réteg semmit nem tűr rosszabbul, mint azt a lábszagú, tekintélyelvű zsarnoktempót, amit a Fidesz felkapaszkodott tahói képviselnek."

Remélhetőleg akad még település Bpesten kívül is, egyet tudok: Szeged. Mi se tűrjük jól a lábszagú, tekintéyelvű zsarnokuralmat, még akkor sem tűrnénk jól, ha nem lenne a velejéig tolvaj és korrupt ez a lábszagú, undorító zsarnokság a nagyhasúval az élen.
Válasz erre 

LisztFerihegy 2016.12.15. 22:20:59

"Budapestnek van önérzete és van egy számottevő felvilágosult, polgári rétege, amelyik színházba jár, kultúrát fogyaszt, sokoldalúan tájékozódik, európai kitekintése van és a zsigereiben nyugatos. Ez a réteg semmit nem tűr rosszabbul, mint azt a lábszagú, tekintélyelvű zsarnoktempót, amit a Fidesz felkapaszkodott tahói képviselnek."

Van egy rossz hírem. A kultúrát művelni szokták, nem "fogyasztani", legalábbis normális ember műveli. Fogyasztani amerikai módra szokás. És nem igazán befogadó jellegű viselkedés az, hogy jobb oldaliak/konzik ki vannak zárva a DK-sok szerint a polgárok közül. Pedig több az értelmiségi a konzervatívoknál (akik nagyrészt Fideszesek), mint a DK-ban.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard