Nyugati Fény

Juhász Péter most veri szét az ellenzék maradék méltóságát és esélyeit

Juhász Péter most veri szét az ellenzék maradék méltóságát és esélyeit

Erőszakos cirkuszba torkollt az '56-os évforduló. Füttyögés, köpködés, verekedés képei járták be a hazai- és világsajtót a nemzeti ünnepen.

A főkolompos a szereplési mániás, túlmozgásos Juhász Péter, aki azzal próbált népszerűséget csiholni, hogy fütyülős balhét szervezett a központi megemlékezésre.

Pontosabban még az ötlet sem a sajátja, csak rászervezett a Tuareg nevű főállású szélhámos azonos akciójára. A fejlemények ismertek: a felheccelt Fidesz-rajongók rátámadtak az őket provokáló fütyülő csapatra, a szégyenteljes videók bejárták a világsajtót, Magyarország nagyobb dicsőségére.

futyulo-brigad.png

A Fidesz-rajongók nyilván azért mentek ki a Kossuth térre, hogy meghallgassák kedvenc popsztárjuk, Orbán Viktor koncertjét. Teljesen biztos volt, hogy ha valaki őket ebben az „élvezetükben” durván megzavarja, például 120 decibellel a fülükbe sípol, akkor ütni fognak. Ezzel Juhásznak is számolnia kellett. A provokáció „sikeres” volt: pár arc- és orrcsont megrepedt; isteni szerencse, hogy nagyobb baj nem történt. Felelőtlen szélhámos, aki ilyen balhéba rángatja a követőit.

Emlékezhetünk a Gyurcsány-kormány idejéből, hogy a Fidesz rendszeresen oda szervezte a fütyülő-rendzavaró bandáját, ahol a miniszterelnök beszélt. Nem örültünk neki és tisztességtelen politikai akciónak gondoltuk. Ugyanígy van most is. Ez az ő eszközük, az ő stílusuk, nem lenne szabad lezülleni a szintjükre.

Abból, ami tegnap történt, egyik fél sem tud jól kijönni. Méltatlan heccelőnek és hecceltnek egyaránt, de méltatlan az illető rokonainak, gyerekeinek is, ha anyját-apját nyilvánosan leköpik, megráncigálják, fejbe vágják.

Az utcai balhézás egy olyan hitvány politikai kultúra része, ami eddig a jobboldal sajátja volt Magyarországon. A demokratikus balközép távol tartotta magát tőle, mert tudta: disznóval soha ne birkózz, mert mind a ketten szarosak lesztek.

Fidesz-rajongó keménymagot ne heccelj, ne provokálj, mert utcai közelharc lesz belőle, és abból te sem jössz ki nyertesen.

Elgondolkodott-e bárki azon, hogy mindaz a cirkusz, ami tegnap történt, közelebb vitt-e minket a kormányváltáshoz? Hogy Juhász füttyösbrigádja szimpatikussá tette-e az ellenzéket azon bizonytalan milliók szemében, akik a híradókból követték az eseményeket?

Merthogy őket kellene meggyőzni, csókolom, nem pedig pár ezer embernek egymást hergelni az őrületig.

Juhászék balhézása szerintünk gettóba zárja az ellenzéket, és többet visz, mint hoz. Lehet mindez kedves egy szűk szubkultúrának, de ellenszenves a középen álló józan tömegeknek. Őket kellene valami vonzó programmal megnyerni, nem pedig csürhe viselkedéssel elvadítani.

Juhász Péter egy hatéves óvodás exhibicionizmusával próbál a figyelem középpontjába tolakodni. Az sem érdekli, hogy eközben szétveri az ellenzék maradék méltóságát és esélyét a kormányváltásra.

Oszd meg cikkünket, ha egyetértesz!

Támogasd a Nyugati Fényt - a valódi ellenzéki médiát!

 

288 komment kritika együtt ellenzék juhász péter Tovább
Juhász Péter most veri szét az ellenzék maradék méltóságát és esélyeit Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
288 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Röhejesen túlméri az LMP-t, ezer sebből vérzik Gulyás Marciék közvélemény-kutatása Röhejesen túlméri az LMP-t, ezer sebből vérzik Gulyás Marciék közvélemény-kutatása
  • Nem csak a Fidesz, de a "közvélemény-kutatók" is hatalmas pofont kaptak Hódmezővásárhelyen Nem csak a Fidesz, de a "közvélemény-kutatók" is hatalmas pofont kaptak Hódmezővásárhelyen
  • Az MSZP komplett hülyét csinált Balázs Péterből Az MSZP komplett hülyét csinált Balázs Péterből
  • Botka kiutálta Gyurcsányt az összefogásból: Külön listán indul a DK Botka kiutálta Gyurcsányt az összefogásból: Külön listán indul a DK
  • Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr6711833573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (288)
Az utolsó 100 komment:

Francois77 2016.10.25. 20:24:57

@pamut: egyébként igazad van. Amennyiben az a sajtószabadság, hogy a kisebbség hazudhat bármit, akkor telibe szarom:)
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:26:21

@Francois77:
ezt írtad idióta:
"és ha ez volt a feltétel, azzal mi a baj? Én sem vettem koszos autót, előbb lemosattam."

erre ezt válaszltam:
"már bevallottad hogy szarsz a magyar sajtószabadságra, illetve annak kinyírására (szerintem még örülsz is neki), nem kell újra és újra bevallanod."

ezek után ezzel jöttél idióta: "volt kérdés:)", noha ott van a válaszom.

figyu, én értem hogy kínodban még annál is nagyobb degenerált idiótának akarod magad tettetni, mint amekkora tényleg vagy. értem, és szánlak érte.
Válasz erre 

Mizantrop 2016.10.25. 20:26:47

@Francois77: Na, homokozzál és gyújtogassál tovább édes anyukáddal.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.25. 20:28:10

@pamut: a mi a baj kérdésre nem valasz, amit írtál. Ennyi. Na asszem megint magadra kell hagynom téged a homokozódban, mert annyira bepörögtél, hogy ennyire már nem tudok lesüllyedni:)
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:28:17

@Francois77: semmilyen fele fideszes nincs, ráadásnak azok többsége csak manipulált, megvezetett áldozat, akiket pont úgy kirabol és megaláz orbán, ahogy az egész országgal teszi.

te nem vagy köztük, te hozzáférsz az igazi hírekhez is nem csak a göbbelszi szennylapokat olvasod, szóval te áldozat vagy, te kollaboráns geci vagy.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.25. 20:31:02

@pamut: ha a Fidesz megvezeti a választókat, a baloldal meg még erre SEM képes, és ezért nincs szavazója, akkor az egyik ügyes, a másik béna:)
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:31:05

@Francois77:
megnyugtatlak, te nem csak a magyar nemzet sajtószabdságát szarod telibe, de az egész országot is:
leszarod azt is, hogy elvette tőlünk a gazdád a független igazságszolgáltatást, tovább pusztítva az országot, leszarod hogy tapossa sárba a magyar nemzeti demokráciát, és persze leszarod a folyamatos rablássorozataikat is. leszarsz te mindent, csak a gazdád érdeke fontos neked, hisz te nem magyar vagy hanem fideszes.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.25. 20:32:30

@pamut: nekem az a fontos, higy nekem jó legyen, és nekem most jobb, mint korábban. Majd gondolok rád decemberben a thai tengerparton:)
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:32:38

@Francois77:
de, válasz. feltetettél egy cinikus álkérdést ami magyarra fordítva annyit jelentett hogy telibeszarod a magyar sajtószabadságot, és kaptál egy ehhez illő választ.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.25. 20:33:19

@pamut: én azt szoktam megkérdezni,amit akarok, nem kell megfejteni:)
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:34:04

@Francois77:
látod, ez vagy te, cinikus kollaboráns, pont erről beszéltem: te nem csak közönyös vagy, te élvezed az ország tönkretételét.

már kérdeztem, de akkor most ismét aktuális:
miért lettél magyargyűlölő? miért örülsz annak hogy orbán lépésről lépésre kinyírja a magyar nemzeti sajtószabadságot? miért örülsz a magyarok kárának, hogy tolja vissza a kommunizmusa orbán apád ezt a szegény országot? vert anyád, kiröhögtek a lányok, kirúgtak a melóhelyedről, ronda vagy mint a bűn, vagy mégis milyen frusztráció tett téged ilyen cinikus aljas szar alakká? ha rossz a magyaroknak akkor valami elégtételt érzel, jól esik vagy mi?
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:35:10

@Francois77:

úgy-úgy, látod fideszkomcsi, ez vagy te, egy kis cinikus pöcs, ennyit érsz, ennyire értékeled magad :)
Válasz erre 

Francois77 2016.10.25. 20:36:00

@pamut: 2002 után lettem ilyen, amikor azt mondta megyó, higy akinek kell tv, vegyen magának. Ha féltitek a sajtószabadságot, csináljátok magatok, vegyetek vag alapítsatok, sok sikert.
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:36:50

@Francois77:
oké, tegyünk úgy mintha nem cinikus álkérdés lett volna, kapsz rá egy igazi választ:
te ezt nem érted mert nem vagy magyar. a magyar sajtószabadság csak nekünk, magyaroknak fáj.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.25. 20:38:13

@pamut: nem vagyok magyar? Az útlevelem szerint igen:) a véleményed meg nem érdekel, mondtam már. Hangoztathatod, leszarom.
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:38:26

@Francois77:
amúgy annyira bírom hogy ma már másodjára jelented hogy elmégy innen, ehhez képest kezed az F5 gombon és betegesen nyomkodod, fél mp alatt válaszolsz újra ás újra :D

persze miért pont ebben ne hazudnál, nemigaz kollaboráns? :D
Válasz erre 

Francois77 2016.10.25. 20:39:18

@pamut: nem nyert, telefonról vagyok, nincs F5. Látod, még ez sem jött be:)
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:40:18

@Francois77:
jól van tehát medgyessy miatt szarsz a magyar nemzet demokratikus alapjogaira :)
igazi mosottagyú fideszzombi válasz, kb ilyet vártam :)
Válasz erre 

Francois77 2016.10.25. 20:41:19

@pamut: na látod, megkaptad, amire vágytál, boldoggá tettelek, egy magyarnak máris jobb:)
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:41:57

@Francois77:
formálisan magyar vagy, de valójában nem,, ennyi, és ezt ma is már sokszor bebizonyítottad itt.

nyugodj meg szépen én is telibeszarlak, a többi fideszes kollaboránssal együtt.
ma még hányszor fogod bejelenteni hogy elmégy innen? :D
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:43:52

@Francois77:
telefonról vagy? :) na ez ám a lényegi válasz, pont elkaptad a mondandóm lényegét! :DD

látod milyen gyáva kis pöcs vagy te, még egy nyolcadrangú kérdésben is csak mellébeszélni tudsz :)

a fideszesek minősége alapból kritikán aluli, de te még őket is alul tudod múlni....
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:45:04

@Francois77:

nem bírtad elolvasni amikor írtam neked hogy szarok rád?
hidd el, leszarlak magasról, te csak egy orbánista kollaboráns vagy.
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 20:47:05

@Francois77:

ja! :D
azért azt jól látja mindenki milyen kis hazug gyáva pöcs vagy :)))

istenem hogy menekültél az igazi komoly kérdések elől, istenem ezt a gyáva futást amit előadtál! :DDD

hogy is volt vasárnak a II/II-es orbánista spicli előléptetése? :D
hogy is volt az origó meg a többi göbbelszi szennylap hírhamisítása?

na fuss csak te gyáva szar, szia! :)
Válasz erre 

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.25. 20:48:46

Nem tudom, hogy ki írta ezt a cikket, de biztosan egy olyan párhuzamos univerzumban él, ahol Orbán Viktor a legnagyobb norvég demokratákat megszégyenítő nagyvonalúsággal kezeli az ellenzéket, rugdossa az állami cégeket, hogy hirdessenek az ellenzékinek nevezhető sajtóban, leveri a gyerekkori haverja, Mészáros Lőrinc és a veje derekát, ha az ismeretségükre hivatkozva próbálnak előnyhöz jutni... Abban az Univerzumban RezsiSzilárd hentesként dolgozik a Széna téren, Tróger Tóni busszal és metróval jár dolgozni a kaszászdűlői panelból, Vajna Andriska egy USA-beli börtönben ül adócsalásért Wesley Snipes-szal közös cellában, Aranyásó Timi meg tíznapos turnusokban szolgáltat különböző svájci bordélyokban.
Válasz erre 

Jolka40 2016.10.25. 20:55:59

A Mészáros-féle Népszabadság neve vajon megmarad? Ki fogja megvenni, járatni?
Válasz erre 

Harry Hole 2016.10.25. 21:07:42

@pamut:

Kedves pamut, mivel te a történtekből azt szűrted le, hogy kiheverhetetlen csapást mértetek az Orbán kormány elnyomó gépezetére, nincs más hátra, mint hogy hasonló győzelmeket és sikereket kívánjak nektek. Most biztos az egész ellenzéki oldal büszke rátok.
Ja, nem.

@Jolka40:
Azt hiszem, eddig is a problémák közé tartozott, hogy kevesen, egyre kevesebben járatták.
Szerintem a szerkesztőknek ez lesz a legkisebb gondjuk a közeljövőben.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.25. 21:35:26

@pamut: tudod, úgy van az, hogy én soha életemben nem menekültem a kérdések elől. az viszont, hogy egy hosszabb kérdésből mit érzek lényegnek, és ezért melyik részére válaszolok, már a saját belátásomon múlik. szabad ember vagyok, csakúgy mint te.
kétségbe vonhatod a magyarságom, jogodban áll, nekem is jogomban állna kétségbe vonni a tiéd, de nem teszem, mert tiszteletben tartom, hogy más a véleményed. attól még lehetsz magyar, de maga az, hogy magyar vagy, nem jelenti, hogy többet érsz, mint egy darab kutyaszar, amit vagy kikerülök, vagy arrébb rúgom.

az, hogy szerinted Orbán tönkreteszi az országot, egy vélemény. még akár tény is lehetne, akkor sem tudsz vele kisebbségből mit kezdeni. azzal jöttél, hogy Petyáék lealázták Orbánt 23-án... nekem nem ez jött le, szerintem csak balhét csináltak, de ez miért jobb, mint mikor korábban ugyanez volt visszafelé? sajtószabadság? 2002-2010 között leszartátok. Orbán tönkreteszi az országot? tudom, 6 éve, de még mindig nem sikerült neki, a korábbiaknak meg igen. válság volt? ja, utána 2 évvel, hogy nálunk már gáz lett.
eljutunk tehát oda, hogy ami most van, szerinted szar, pedig max olyan szar tud lenni, mint amilyen korábban volt, akkor meg minek a váltás visszafelé?
és akkor eljutunk oda, hogy ez az egész, ami immár 6 éve megy, csak és kizárólag Orbán személyéről szól, nem az országról, nem a boldogulásról, nem a fejlődésről. ha viszont ez így van, állítsatok ki egy jobbat mint Orbán! ne ugyanolyat, mert ugye akkor minek váltani, hanem jobbat. ja, hogy nincs? akkor viszont hiába paraszt a stílusod, hiába hazudsz mint a vízfolyás, hiába mentek magatokat megveretni, nem lesz változás. ezt minden épeszű ember látja, ha te nem, akkor csak sajnálni tudlak.

és végül, csak hogy a fütyüléssel zárjam, ami itt a téma: igen, volt verés (nem verekedés,verés volt)
nagy a hiszti, hogy jajjaj. 10 éve hallgatom tőletek, hogy idézem: "minek mentek oda?" na ez a kérdés, minek mentek oda.

és még annyit a kollaboránsságomról, hogy nem, én építőeleme vagyok a társadalomnak, nem kollaboráns vagyok, hanem maga a rendszer. pont úgy mint te :) az ellenzék hitelesít mindent, magával a ténnyel, hogy vannak. harcolhatsz ellene, csak hiteltelen :D
Válasz erre 

Francois77 2016.10.25. 21:39:28

majdnem elfelejtettem: vasárnap óta az ellenzéknek nincs joga a sajtószabadságot hiányolni. mert mit is mondott Bokros elvtárs? nem kell a fanyalgás, tessék szépen támogatni az ellenzéket. sajtószabadság, nesze neked, most vágtak pofán egy szívlapáttal :)
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 23:22:18

@Francois77:

1. itt is végig menekültél a kérdések elől, a lényegi felvetésekre eddig sem válaszoltál, és nem is fogsz, ismerlek, te a kétszínű gyávák közé tartozol. a kifogásaid meg nevetségesen gagyik és átlátszóak...

2. a magyarságodon nincs mit kétségbe vonni, mert nem vagy magyar. a hazaáruló maffiózó kollaboránsa vagy, folyamatosan a fideszes orbánista érdekek és gyalázatok mellett állsz ki a magyar érdekkel szemben. pont. ez bőven túl van a normális, nemzeti kereteken. aki azon belül van annak soha eszembe se jutott megkérdőjelezni a magyarságát, aki viszont azon kívül van, az önmagát helyezi kívül a magyarságon, ahogy te teszed.

3. az hogy vitatod hogy orbán szétbassza az országot, az csak a te hazug és gyáva jellemedet minősíti, egyébként vitathatatlan tény. nem véletlen hogy olyan ijedten menekülsz pont azok elől a kérdések elől amik pont ezekre mutatnának rá. blablázol hosszan, kurva hosszan hogy menekülj a tények elől. szánalmas.

4. "azzal jöttél, hogy Petyáék lealázták Orbánt 23-án" semmi ilyesmivel nem jöttem. hazudsz. idézd már bazdmeg te nyomorék.

5. "de ez miért jobb, mint mikor korábban ugyanez volt visszafelé"
már abból látszik hogy agymosott fidezses vagy hogy relativizálni akarsz. még ha igazad lenne - de nem - akkor se számítana hogy gyurcsányra hivatkozva bassza szét a gazdád az országot. számodra tudom, ez az abszolút érv, a te fejedben ez valid dolog. pont ezért vagy egy szánalmas agymosott fideszes.

6. "2002-2010 között leszartátok."
kik te idióta? :D tényleg totálisan képtelen vagy akár egy pillanatra is nem agymnosott fideszesként gondolkodni? :D te komolyan azt képzeled te szánalmas barom hogy én szoci vagyok? :D ennyire lepusztították orbánék az agyadat?
ettől függetlenül 20020-10 köött épült fel a fél orbánista sajtóbirodlaom a hír Tv-től a nemzeten át fél tucat egyéb oldalig. azaz NÜTT az orbáni-göbbelszi sajtóbirodalom, amikor orbán ellenzékben volt, szóval mi a halál faszáról süketelsz te kretén? :DD

7. " ha viszont ez így van, állítsatok ki egy jobbat mint Orbán!"
kik b+? kikhez beszélsz? lesüllyedtél őskori szintre és csak törzsekben bírsz te is gondolkodni mint az agyhalott társaid? ennyire reménytelen balek vagy? ilyen könnyen manipulál téged orbán, te nyomorék? csak úgy bírsz gondolkodni ahogy a göbbelszi szennymédia mondja neked? beszoptad a kamu világképüket, tövig, és most szopod nagy áhítattal?

nem mellesleg bármelyik párt és vezére jobb lenne orbánnál, a jobbiktól a szocikon át az lmp-ig, mert orbán a legszarabb és maffiországgá züllesztette Magyarországot. Neked ez nem fáj tudom, de én magyarok vagyok nem fideszes.

8. " hiába hazudsz mint a vízfolyás"
:DDDDDDDD itt hazudsz órák óta azt most még te jössz ezzel, vadbarom :DDDD

9. "minek mentek oda?"
te vagy utolsó az országban aki nem tudja, mert ennyire hülye vagy: fütyülni mentek oda.

10. "én építőeleme vagyok a társadalom"
lófaszt, te a fideszmaffia építője vagy, a magyarok ellensége, orbán kollaboránsa.

+1
Hihetetlen b+ egész nap menekülsz 2-3 kérdés elől, már esszét is írsz az ostobaságaidból csak hogy kimagyarázd magadnak hogy nem is menekülsz meg nem vagy gyáva :DDDDDD
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 23:23:25

@Harry Hole:

"Kedves pamut, mivel te a történtekből azt szűrted le, hogy kiheverhetetlen csapást mértetek az Orbán kormány elnyomó gépezetére"

Ilyet, vagy ehhez akár csak kicsit is hasonlót nem hogy én nem írtam le soha, de még csak mástól sem láttam ilyet, sem cikkben sem kommentben, sem sehol.

Na most az egy dolog hogy hülye vagy és ilyen védhetetlen ostoba hazugsággal jössz, de bazdmeg hogy ennyire hülye vagy? ezt bírod kiizzadni magadból ezt a gagyi szart bazdmeg több órányi szájtépés után, mint egy dedós? te komolyan ezen a szinten vagy? istenem de szar lehet az életed, komolyan sajnállak :(
Válasz erre 

Francois77 2016.10.25. 23:32:47

@pamut: 4. idézem: "Juhász reményt adott az embereknek, akiknek már rég tele a hócipője a sehová sem vezető sok üres dumával.
Ti irigyek vagytok Juhászra, és remekül sikerült felhívására." 2016.10.25. 10:53:48
6. igen, az alatt a 8 év alatt épült fel, magánpénzből. ki akadályozza meg az ellenzéket, hogy magánpénzből ők is építsenek?
8. épp az imént bizonyítottam a 4. pontban, hogy hazudsz.
9. a minek mentek oda arra vonatozik, hogy a békés tüntetőket is verték a rendőrök, pedig még csak nem is fütyültek.. te is tudod, én is tudom.

a többire azért nem térek ki, mert sajnálom az időt. szántam rád, elmagyaráztam taplózás nélkül, mit és hogyan látok, nem értetted meg. ez van.
Válasz erre 

pamut 2016.10.25. 23:52:31

@Francois77:

Érdekes, te azt tanultad 4-nél kezdődik a számolás? Hol az első 3 pontra a válasz? Bemásoljam újra, akkor megtalálod?

a többi:
4. Ennyire nem beszélsz magyarul? Hol látsz te abban a mondatban bármi olyat hogy " Petyáék lealázták Orbánt"? Ennyire kretén vagy? vagy direkt hazudsz már teljesen leszarva a látszatot is, csak hogy hazudj?

6. (hé, az 5-öst is kihagytad... matekból hol vetted az érettségid? vagy nincs is?) Az a baj hogy te már azt is leszarod hogy mit hazudtál korábban. Nem baj, én beletolom a pofádat a hazugságodba:
"mint mikor korábban ugyanez volt visszafelé? sajtószabadság? 2002-2010 között leszartátok."
tehát azt hazudtad hogy ugyanez volt a helyzet 2002-10 között is, noha PONT AZ ELLENKEZŐJE volt a helyzet, nem hogy leamortizálta volna az akkori kormány az ellenzéki sajtót, hanem az még épült is és senki nem bántotta. tehát HAZUDTÁL. kb. ezredjére, csak ma.

8 (hetes? az hol van? he? matek? ennyire gyáva vagy? amire nem tudsz reagálni az nem létezik?)
:DDDDDDDD
amit bebizonyítottál az az hogy te hazudsz, kényszeresen, komolyan, ez ilyen fideszes betegség, a kényszeres lopásaitok mellett kényszeresen hazudtok is.

9. milyen békés tüntetőket? most 2006-ról beszélsz te szocik mögé bújó hazug relativizáló kollaboráns?

Na franciszkám a következők vannak:
--- továbbra is hitvány gyáva alak vagy, aki a kérdéseim többségére még válaszolni sem mer, mert gyáva vagy. és persze hazug is.
--- azt a pár válaszodat amivel mégis bepróbálkoztál, még egy ötödikes gyerek is kiröhögte volna, annyira átlátszó szar gagyi hazugságok.
--- valami olyan döbbenetesen jön át a soraidból a leggagyibb, legostobább fideszes agymosás, hogy még tagadni sem bírod hogy totálisan beszűkítetted az agyad az orbáni propagandával, olyan szinten manipulál téged orbán a gagyai hazugságaival, világképével, hamis relativizmusáival, meg a többi szarral, hogy mint egy kisgyereket.
--- azokra a kérdésekre amikre nem mertél válaszolni, valójában a hallgatásoddal, gyáva meneküléseddel válaszoltál, minden leírt szónál ékesszólóbban: nem tudsz ugyanis rájuk válaszolni, és kész.
--- és végezetül: a magyarellenes orbánmaffia kollaboránsa vagy. az összes gaztettüket, gyalázatukat véded, illetve gyáván menekülsz amikor már nem bírsz milyen hazugságot kitalálni. mit titkoljam: megbuktál nem csak magyarnak, de még embernek is.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 00:19:10

@pamut: 4. mert az volt a cél. és ha te azt írod, sikeres volt, akkor lealázták szerinted. ennyi. hogy is mondtad? lefordítottam magamnak a mondatod :)
azért emeltem ki pár pontot, mert ezekre volt olyan mondanivalóm, amit még le akartam írni.
és nem, nálam sem 4-gyel kezdődik a számsor (a számolás kezdődik bármivel?), de azt tanultam, ha valaki azt állítja, nem hazudik, elég egy pontban bebizonyítani, hogy mégis. megtettem.
és mint említettem, több időt nem szánok rád.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 00:21:01

@pamut: jaj te, most olvastam végig, nem vagyok kollaboráns, mondtam már. tevékeny részese vagyok, nem csak kollaboráns. én is segítek eltaposni téged meg a teféléket. na, most jó?
Válasz erre 

Harry Hole 2016.10.26. 00:25:19

@pamut:

Így igaz, semmi olyan nem történt.
Pontosan az van, amit ez a blogbejegyzés is írt.
Minden az őt megillető helyre került. Te is pamut.
Juhászhuszár lettél.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 00:32:04

@pamut: ja, pamutka, még annyit, hogy veszettül utálok gépelni, add a címed, és élőben válaszolok minden kérdésedre, lehet, még többre is :)
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 00:40:38

@Francois77:

te szánalmas hazug fideszes. ezt írtam: "Juhász reményt adott az embereknek, akiknek már rég tele a hócipője a sehová sem vezető sok üres dumával."
Ez, mint a mondta 2. feléből egyértelműen kiderül, azt jelenti (bazdmeg hogy alapfokú korrepetálást kell tartsak egy hazug féregnek aki direkt úgy tesz mintha nem értené), hogy a 6 éve semmit sem érő, sehová sem vezető, unalomba fulladó, a bolsi pártállami média által totálisan elhallgatot/széthazudott/kiforgatott (magadra ismersz, ugye? :) csak önmaguknak szóló ellenzéki demonstrációk helyett végre mutatott valamit, amiben van élet, erő, amit nem tudnak elhallgatni, és ami láthatóan pezsgést és értelmet visz az ellenzéki demonstrációkba, ami sokkal jobb és nagyobb azonosulási felületet kínál az ellenzéki szazazóknak.
ugye örülsz hogy elmagyaráztattad magadnak a nyilvánvalót? ezt akartad ugye móricka, ilyen dedós eredményt?

" lefordítottam magamnak a mondatod :)"
szóval te így hívod a kiforgatást, hazudozást, és pisi módjára még önelégülten vigyorogsz is hozzá. miért is ne szánjalak téged?

A nevetséges kifogásaid talán még arra is kevesek hogy önmagad bevedd a saját hazugságaid. Te tényleg be tudod magadnak mesélni, hogy miközben egész nap azt írtad hogy elmégy, nincs időd reagálni,s tb, aztán közben mégis reagáltál, sőt egyre hosszabban, szóval ezeket a röhejesen szánalmas átlátszó önámításokat te tényleg be tudtad adni önmagadnak? :D

te is tudod, én is tudom hogy nincsenek válaszaid, hogy feltöröltem veled a padlót.
te is tudod, én is tudom hogy hogy a pontok egyikére sincs semmi érdemi válaszod, pont ezért menekülsz előlük a gagyi ürügyekkel.
te is tudod, én is tudom hogy bár egész délután rongyosra dumáltad a szádat hogy nincs időd válaszolni, de azért válaszoltál, de azért az eredeti felvetéseimre, a hazaáruló kommunista maffiakormány okt. 23-iai gyalázataira továbbra is gyáva voltál válaszolni.
te is tudod, én is tudom hogy SOHA nem fogsz válaszolni azokra amikre nem tudsz, te is tudod, én is tudom hogy örökké szánalmas kifogások mögé fogsz bújni.
te is tudod, én is tudom hogy leégtél mint a rongy, a pontjaim felére még a látszat szintjén sem mersz reagálni, alapból feladtad.

annyira, de annyira száni vagy. bár még ez a legkisebb baj veled....
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 00:42:26

@Francois77: az összes kommented a bizonyíték rá hogy kollaboráns vagy.
mondom másképp: messziről bűzlik rólad, le se tagadhatnád, te egy abszolút elkötelezett kollaboráns vagy.
visíthatsz hogy nem vagy, csak hát a tények azok tények.
mondjuk neked hazudozás nem probléma.
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 00:45:26

@Francois77:
jaj már megint írsz sokadjára, éjjel fél egy után is de eddig azért nem válaszoltál "mert nincs időd" :DDDD

bazdmeg fideszes kollaboráns, legalább ne ennyire szánalmasan tolnád, semmi sportértéke nincs annak hogy feltörlöm veled a padlót, sőt szinte nem is kell hozzád érni, te ön,magad törlöd fel a padlót önmagaddal, hihetetlen ez a dedós öncáfolásaid, és közben észre sem veszed magad, komolyan: már a méltóság minimumának halvány látszatára sincs semmi igényed?
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 00:46:11

@pamut: lemaradt a címed, fotelhuszár.
na, mivel nem vagy kíváncsi a válaszaimra, így mostantól tiéd a terep, annak nevezel, aminek akarsz, és én csak tűröm csendben, mert igazad van (nincs, de ez most mindegy)
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 00:47:23

@Harry Hole:

ott fut a gyáva!! a saját hazudozás elől!! :DD de nem tudsz elfutni lyukas herri!

itt van kerek-perec, ezt hazudtad:
"Kedves pamut, mivel te a történtekből azt szűrted le, hogy kiheverhetetlen csapást mértetek az Orbán kormány elnyomó gépezetére"

tetemre hívlak ismét, te hazug, a saját hazugságod teteme elé: hol írtam én ezt szerinted, te hazudozó? mutasd, de ízibe!
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 00:50:13

@Francois77:
:DDDDDDD
látom egész nap nem volt időd, de még 3/4 1-kor is válaszolsz!! :DD

és ki nem kíváncsi itt kinek a válaszára te nyomorult idióta? :DDD

hány pontnyi válaszomat másoljam be amiket még csak látszat szintjén sem méltattál válaszra??? :DDDD

ember, ne röhögtesd már ki magad ennyire bazdmeg, lassan már szánni foglak hogy ekkora debilt csinálsz magadból! :D

másoljam mikre nem reagáltál? csak egy szavadba kerül! vagy akkor majd azt fogod beírni 50-edjére is hajnal 3-kor is hogy nincs időd reagálni? :DDD
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 00:52:27

@pamut: :)
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 01:04:31

@Francois77:
látom nincs időd, ezért lógsz ezen a blogon már vagy 5+ órája kollaboráns ;)

jól van akkor lássuk csak pár kérdést amik elől menekültél egész nap, mert megérdemled:

--- "ha megint a valóság mögé akarnál bújni, akkor szívesen beszélgetek veled a III/II-es spicli előléptetéséről, megalázva ezzel az 56-os hősöket és az egész országot, vagy éppen a göbbelszi sajtó lebukott szarkavarásáról... á, mindegy, úgyis gyáva vagy ezekről beszélni, valami szar ócska ürüggyel elmenekülsz, hisz fideszes vagy..."

--- "a hazaáruló maffiózó kollaboránsa vagy, folyamatosan a fideszes orbánista érdekek és gyalázatok mellett állsz ki a magyar érdekkel szemben. pont. ez bőven túl van a normális, nemzeti kereteken."

--- "már abból látszik hogy agymosott fidezses vagy hogy relativizálni akarsz. még ha igazad lenne - de nem - akkor se számítana hogy gyurcsányra hivatkozva bassza szét a gazdád az országot. "

--- " Nem baj, én beletolom a pofádat a hazugságodba:
"mint mikor korábban ugyanez volt visszafelé? sajtószabadság? 2002-2010 között leszartátok."
tehát azt hazudtad hogy ugyanez volt a helyzet 2002-10 között is, noha PONT AZ ELLENKEZŐJE volt a helyzet, nem hogy leamortizálta volna az akkori kormány az ellenzéki sajtót, hanem az még épült is és senki nem bántotta. tehát HAZUDTÁL. kb. ezredjére, csak ma."

:)
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 01:05:28

@pamut:
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 01:10:12

@Francois77:

nahát, megint nem válaszolsz? :DDD
nahát, megint gyáva voltál reagálni? :DDD
annyira meglepődtem!!! :DDD

de azt is látom, már dedós szinten vagy :)
istenem, hogy ti mindig ide érkeztek végül...

amúgy milyen érzés hogy te magad cáfoltad, a "nincs időm" hazugságodat folyamatosan? :)
jó érzés bohócot csinálni magadból? :)

na, vigyorogj csak tovább mint egy dedós, te is tudod hogy csak ennyit tudsz, büszkélkedj el megint a vigyorgási képességeddel mórcika ;)
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 01:12:45

@pamut:
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 01:15:20

@Francois77:

ééés alázod magad tovább :)
pont ahogy mondtam :)

jól van móricka, most kapsz egy kockacukrot mindjárt, de előbb ismételd meg a debil vigyorgási produkciót az óvónéninek!
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 01:22:43

@pamut:
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 01:26:27

@Francois77:

hát ez gyenge volt, tudsz te még dedósabb választ is adni, erőltesd meg magad móricka!

(amúgy mennyire hajszálpontosan írtam már...: "már a méltóság minimumának halvány látszatára sincs semmi igényed?")

vigyorogj móricka, tudom hogy képes vagy rá!!!
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 01:28:10

@pamut:
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 01:31:14

@Francois77:
jaj móricka, már csak ilyen közhelyes sablonokra fussa tőled? :(
vigyorogj már mint egy debil, úgy mint az előbb is tetted, az illik hozzád!
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 01:35:52

@pamut:
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 03:02:17

@Francois77: jól van móricka, ügyi voltál megint, joggal vagy büszke magadra! :)
mutasd még mit tudsz! :)
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 03:34:55

@pamut:
Válasz erre 

Barbaarb 2016.10.26. 07:53:50

@Levin111:
A korábbi Fideszes módszerről is ugyanaz a véleményem, de ez nem mentesíti a mostani fütyülőket. Nem érdekel, hogy korábban a Fidesz is ezt csinálta, ha én épp ünnepelni akarok.
A diktatúrázás meg kezd unalmas lenni, szó sincs semmilyen minőségű diktatúráról. Választásokon simán leváltható lenne a kormány, ha végre nem velük lenne elfoglalva az ellenzék, hanem azzal, hogy miért pártoltak el tőlük a választók, miközben a Fidesz támogatottsága alig nőtt az elmúlt 15 évben.
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 09:13:56

@Barbaarb:
Az okfejtéseddel az alábbi problémák vannak.

1. Orbán 6 éve bujkál a nyilvánosság elöl mint egy körözött maffiavezér.
Mit tegyen a miniszterelnök munkájával elégedetlen polgár, ha fütyülni támad kedve, de előre büntetőeljárással fenyegetik vagy nyugdíjasok támadnak rá, ha nemzeti ünnepen teszi azt?
Orbán nagyon kevés olyan eseményen vesz részt, ahol előre meghirdetik a jelenlétét, és bárki odamehet, hogy meghallgathassa vagy kifütyülhesse. A nemzeti ünnepek mellett lényegében az erdélyi bálványosi szabadegyetem maradt az egyetlen ilyen hely.
Orbán lakossági fórumot nem tart, pedig Horn Gyula annak idején itt érezte igazán elemében magát. Orbán még a számára annyira kedves kvótanépszavazás kampányában sem indult most körútra. Már is meglepő volt és csak utólag derült ki, hogy a szavazás napján beugrott egy kerületi fideszes kampányközpontba.
A Modern városok programban például úgy látogatta végig a kormányfő a nagyobb városokat az elmúlt másfél évben, hogy sehol nem volt meghirdetve fórum, ahol a helyiek találkozhattak volna vele, csak sajtótájékoztatót tartott a polgármesterekkel, és a helyi médiának nyilatkozott.
Az előfordult, hogy a városházából kilépve testőrök és operatőrök gyűrűjében fotózkodott néhány odaszervezetett vagy arra járó érdeklődővel.
Ezen kívül a beszédeinek listáját végignézve: zártkörű konferenciák, évértékelések, avatások, parlamenti felszólalások. A házánál tüntetni pedig nem lehet.

Tehát ha ki akarja valaki fütyülni Orbitront akkor nem nagyon van sok lehetőség erre.

2. Az ellenzék viselkedése (Illedelmesen mosolygunk és integetünk a színpadról) egy skandináv országban biztos sikeres lenne. Csak sajnos mi pont nem ott lakunk és az államot konkrétan egy szervezett bűnözői csoport szállta meg. A bűnözőkkel meg nem egyeztetni szokás, hanem lesittelni.
Komikus volt látni, ahogy 6 év alatt a fidesz csak dobta a magas labdákat (Manyup lopás, Játékgép betiltása majd kiosztása a haveroknak, trafik betiltás majd kiosztása a haveroknak, új munka törvénykönyv amivel rendesen kibasztak pont a keményen dolgozó kisemberrel, föld mutyik, Rogán táguló lakása, MET balhé, Letelepedési kötvény balhé, Rogán ingatlan ügyei, tankönyv kiadás szétverése, oktatás szérverése csak így fejből ami eszembe jut) és az ellenzék csak mosolyogva állt és a legdurvább reakció kb. annyi volt mint Bolgárúr a klubrádióban: "Azért ez nem gondolnám...."
A vak is látja hogy ez így ebben a formában nem működik.
Amikor a részeg huligánok nekiállnak randalírozni a kocsmában, akkor a kidobó először szól nekik hogy nem kéne, aztán amikor nem veszik észre magukat akkor kidobják őket ERŐVEL.
A fidesznek már 6 éve folyamatosan szólva van hogy nem kéne ezt csinálni szerintem mostmár jöhet valami keményebb.
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 10:19:58

@Barbaarb:
"Választásokon simán leváltható lenne a kormány"

Ez nem igaz, részint a választás olyan szinten torzítva van hogy az már önmagában csalás, aztán a média 90%-a orbáné (strómanokon át) amik konkrétan hazudnak orrba-szájba illetve uszítanak-hazudnak-gyűlöletet keltenek az ellenzéki pártok ellen, márpedig manipulált választókkal a választás is manipulált, stb.

és mindezt még abból a pozícióból hogy népszerű párt, de tudva hogy a kopaszokat is bevetik már most is, el lehet képzelni meddig mennének el akár csalásban akár erőszakban ha komolyan veszélybe kerülne a hatalmuk.

ezek komcsik.
Válasz erre 

pamut 2016.10.26. 10:20:58

@Baldrick68:
"Komikus volt látni, ahogy 6 év alatt a fidesz csak dobta a magas labdákat (Manyup lopás, Játékgép betiltása majd kiosztása a haveroknak, trafik betiltás majd kiosztása a haveroknak, új munka törvénykönyv amivel rendesen kibasztak pont a keményen dolgozó kisemberrel, föld mutyik, Rogán táguló lakása, MET balhé, Letelepedési kötvény balhé, Rogán ingatlan ügyei, tankönyv kiadás szétverése, oktatás szérverése csak így fejből ami eszembe jut) és az ellenzék csak mosolyogva állt és a legdurvább reakció kb. annyi volt mint Bolgárúr a klubrádióban: "Azért ez nem gondolnám....""

+1000000
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 10:31:46

@Baldrick68: létszám nélkül nem megy. Ha kidobó egyedül van, és 3 markos legényhez megy oda, ő húzza a rövidebbet.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 10:37:10

@pamut:
"Ez nem igaz, részint a választás olyan szinten torzítva van hogy az már önmagában csalás,"
En is ugyanezt mondanam, ha csak 6-800 ezer ember szavazna ram az ellenfel 2,3-2,7 milliojahoz kepest... Majd akkor kialts csalast, ha azonos vagy tobb szavazattal se tudsz kormanyra kerulni!
Kossuth ter: 25-30 ezer ember - Blaha tunci 1500-2000... :))))

"a média 90%-a orbáné (strómanokon át) amik konkrétan hazudnak orrba-szájba illetve uszítanak-hazudnak-gyűlöletet keltenek az ellenzéki pártok ellen,"

A legnezettebb honlap es a legnezettebb tv is a komcsike...

Mindket hazugsagodba belebuktal ujfennt....
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 11:06:29

@Francois77:
Bizony létszám nélkül nem megy.
Ezért kell embereket gyűjteni sokat.
Az eddigi passziv hozzállás, hogy majd benyújtunk egy petíciót és meg van oldva láthatólag nem működik.
A társdalom nagyobbik része beletörődött abba, hogy ezeket a parazitákat nem lehet leváltani hiszen nem tudunk semmit se tenni ellenük.
És akkor jött ez a csóka aki azt mondta, hogy legalább próbáljuk meg. Egyszerűen vissza kell adni az embereknek a hitet, hogy LEHET változtatni, remélem egyre többen lesznek.
Azt mondom, addig vigyorogj ilyen cinikusan amíg csak ennyien vannak. De hidd el sokkal többen vannak akiknek tele a töke ezzel a bandával mint akik örülnek neki.
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 11:11:11

@Zsoltbacsi:
Te egy igazi fideszes vagy az látszik :-)
Van egy ilyen naracstálib kollégám szerintem ti szerelembe is esnétek egymással :-)

Érdekelne, hogy melyik az a legnézettebb TV ami a komcsiké?

De vegyük csak sorra: M1, M2, Duna, TV2, Echo TV ami országosan elérhető és csak pártpropagandát nyomat 0-24 ben. A legszebb hogy még hazudnak is rendületlenül.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 11:13:45

@Baldrick68:
Az echo tv ellenzeki (Simicska), es ha nem tudnad a legnezettebb az Rtl...
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 11:14:43

@pamut:
Ezek bizony komcsik, méghozzá a Rákosi fajtából.
Tóta W emlékezett meg róluk:

Volt itt már ilyen bedugaszolt ország. Rend volt és fegyelem. Nem szökött el a nyomás.

Az ország békés volt és csendes. Néma tartomány. Még próbálkoztak néhányan lázadással, de hamar elkushadtak. Volt elég erős fiú, akik meglátogatták a pimaszkodókat, és elbeszélgettek velük. Ott voltak az utcákon, vagy fekete autókban mentek a dolgukra. A legjobban a bűnözők váltak be ebben a munkakörben: priuszuk és gyakorlatuk volt, gátlásaik viszont nem. Általában megvárták az éjszakát, és akkor csengettek. De ritkán volt szükség rájuk.
Tudta mindenki, hogy már elégedetlenkedni is veszélyes. A falnak is füle volt, ott ültek a besúgók a munkahelyeken, a tanári szobákban, az egyetemeken, ott osontak a lépcsőházakban. Nem is meggyőződésből jelentettek, hanem valami nyomorult kis előnyért, vagy annak reményéért. Sokan így küzdöttek meg a félelmükkel: átálltak az erősebbhez, féljenek inkább mások.

Leveleket bontottak fel és telefonokat hallgattak le, és felírtak mindent, amivel visszaélhetnek, ha és amikor kell. Családokat és kapcsolatokat térképeztek fel, hogy oda tudjanak ütni, ahol fáj.

A rendszer kiválóan működött. Aki nem vette észre, hogy hol a helye, az végül fizikai erőszakkal találta szemben magát. Aztán magyarázhatott a jogairól az erős fiúknak, hogy őszerinte népszavazás kellene.

Minderre a nagy nemzeti célok eléréséhez volt szükség, azokat ugyanis nem lehet állandó viták közepette megvalósítani. És erre nem is volt szükség, hiszen az élcsapat remekül tudta, mi kell a népnek. Épültek sorra a szép nagy vasbeton cuccok, folyt a harc az imperialistákkal, gazdát cseréltek kúriák és villák, mentek a közös vadászatok. Mármint nem a néppel közösek, mindenki nem férhetett oda a magaslesre, de úgy látszott, hogy az ország örül a dolognak.

A rádió is bemondta, hogy minden a legnagyobb rendben. Ha akadtak is problémák, azokat el lehetett rejteni. Ha egyszer mindenhonnan azt hallják, hogy van krumpli, akkor csak nem annak fognak hinni, amit a vaksi szemükkel látnak. Olyat csak külföldbérenc kémek mondanak, hogy nincs krumpli.

A szavazásokat egy kicsit meg kellett szerelni, hogy megbízhatóan működjenek, és nehogy az jöjjön ki, hogy a dolgozó nép valami mást szeretne, például enni, tanulni, meggyógyulni, vállalkozni, vagy félelem nélkül élni. Megoldották, kékcédulával vagy erőszakkal, ahogy célszerű. Az egység megkövetelte a békés ellenvélemény elfojtását. Hogy disszonáns hangok ne zavarják meg a közhangulatot, be kellett dugaszolni minden lyukat.

És az ország békés volt és csendes, nem szelelt. Akkor hátradőltek az urai elégedetten. Nem sípol, nem szökik sehol a nyomás, tehát biztonságban vannak. Épp hatvan éve volt.
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 11:18:30

@Zsoltbacsi:
Az Echo TV nem ellenzéki azt a Széles Gábor pénzeli.
Legalább olyat hazudozz amit nem lehet megcáfolni 5 másodperc alatt.

RTL az a komcsik TV-je?
Mi a fene, lemaradtam valamiről?
Az RTL klubot az MSZP pártszékházból szerkesztik mint az M1 -et a Fidesz székházból?
Vagy az RTL élére az MSZP ültetett komisszárt mint az M1 esetében?
Az baj kiskomám hogy neked eléggé 1 bites a világképed neked mindenki komcsi aki nem az Orbánnak tapsol.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 11:24:16

@Baldrick68:

Bocs, igazaad van, kevertem a hirtv-vel, az a Simicskae
DE
Igen, az rtl az balos propagandat tolja, jot a fideszrol meg nem nagyon mondtak az utobbi idokben. Kb annyira elfogult mint a SzektAtv

Es lehet hogy a koztv kormanypropagandat tol, de annyira szar es igenytelen nem lehet, mint a 2002 es 2010 kozotti idokben lasd Juszt/Friderikusz/Partkelte/Kalman O/Meszaros...
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 11:26:42

@Baldrick68:

Foleg a napkelte volt emberiseg elleni buntett
Válasz erre 

Harry Hole 2016.10.26. 11:33:27

@pamut:

Teljesen igazad van pamut. Én hibáztam, amikor téves következtetéseket vontam le ebből:
"...tehát te ebből nem azt szűröd le hogy a neorákosista orbán zombijai lejáratták magukat, hanem hogy "ők győztek"? :DDD"
Azt hittem gondoltál valamire, de ez nem így van. Pamut nem gondol. Ami a történtek fényében nem is különösebb csoda. Pamut ösztönlény. Sípol és fütyül amikor mondják vagy amikor úgy érzi, hogy kell.
Én azt hittem, hogy úgy gondolod, hogy elértetek valamit, hogy számít az amit csináltatok, hogy volt értelme. Én azt hittem, hogy te hiszel benne, hogy szívből, hogy nem úgy, mint egy fideszdroid.
Tévedtem.
Nem gondoltam, hogy szíved mélyén te is tudod, hogy ez a bejegyzés ül, hogy igaz és elevenedbe talál. Ezért valószínűleg egyszerűbb lett volna, ha már az elején kinevetlek.
Bár meg kell mondanom, a végkifejlet így katartikusabb lett.
Talán egy picit örülök is neki.
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 11:44:53

@Zsoltbacsi:
Azt a visszamutogatást szeretem a legjobban.
Szóval volt a köz tv ami olyan volt amilyen de az a vicces hogy még a kommancs köz TV is pártatlanabb volt mint a mostani, mivel rendszeresen megfordultak benne ellenzéki politikusok.
De az érvelésed olyan, hogy te azért lőtted tarkón a szomszédaidat mert a Ferike meg focilabdával betörte az ablakot. Tehát ha Ferika rosszalkodhatott akkor neked is szabad... :D
Csakhát a rosszalkodás mértéke nem mindegy.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 11:45:34

@Baldrick68: rossz a matek. a társadalom nagy része jól jár, nekik ok, ami van. egy kisebb része beletörődött. és van egy még kisebb része, aki meg változtatni akar. lehet erőlködni, de az a demokrácia, hogy a kisebbség szív. jobb lesz, ha megszokjátok.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 11:51:26

@Baldrick68:

Ez a legszebb az egeszben, hogy ti vadoltok visszamutogatassal. Kepzeld az a helyzet, hogy a dolgokat az eletben altalaban egymashoz kepest merjuk! Marpedig akarmennyire is gyulolkodtok meg fikaztok mindent, a tarsadalom tobbsege azt mondja, hogy neki jobb az elete mint 2010 elott es ezert nem hajlando visszaszavazni a balfekeket. Mellesleg szinte az osszes gazdasagi mutatonk is javult, ha nem hiszed, olvasd el az europai unios orszagjelenteseket.
Az is a ti "logikatokra" jellemzo, hogy szerintetek minden szarabb, es az emberek valami extrem sportbol pusztan kalandvagybol szavaznak a fideszre....
Orszagosan van kb 15 szazalekos igeny a balfaszokra, siras helyett talan lehetne dolgozni is, peldaul ellesni a masiktol, hogy miert sikerul az neki, ami nektek nagyon nem
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 11:54:46

@Baldrick68:

Jo kocsi a Suzuki Swift? Attol fugg, hogy a Trabanthoz/gyaloglashoz kepest nezzuk vagy a Mercedeshez...
Ugyanez van a politikaban is, szar a Fidesz sok tekintetben, de a csotanyhoz kepest meg mindig hatarozottan elorelepes. Na ezert "mutogatunk vissza"!
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 12:02:36

@Zsoltbacsi: a legszebb, mikor pamutagy is kifejti, hogy ne relativizáljam a helyzetet, hogy korábban milyen volt, meg most milyen, hanem azt nézzem, hogy mennyivel jobb lenne a baloldal, mint a mostani. én meg ülök és nem értem, hogy én vagyok a hülye, vagy mi van.
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 13:57:13

@Francois77:

"a társadalom nagy része jól jár, nekik ok"

Te melyik párhuzamos világban laksz?
Szeretnék én is odaköltözni.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 14:11:15

@Baldrick68:

Talan ranezhetnel a kozvelemenykutatasi adatokra...
Bar tudom, szerinted mindenki ellensege a sajat penzenek...
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 14:20:37

@Zsoltbacsi:

Alighanem te is a tipikus fideszes vagy .
Nem kell a vaker Te akkor is a fideszre szavaznál ha Orbán Viktor a hősök terén a nemzeti lobogóra szarna és kitörölné vele a seggét majd utána sk agyonlőne egy egész ovodás csoportot.
Te akkor is találnál mentséget magadnak hogy ez tulajdonképpen miért is jó.

Vedd észre itt nem Fidesz / Komcsi párharc van.
Hanem az elvakult hülyék meg a gondolkodó emberek párharca.
Veletek ellentétben bennem van el elképzelés arra vonatkozóan, hogy milyen országot szeretnék.
Nos én olyan pártot keresek amelyik a lehető legközelebb áll ehhez az elképzeléshez és minden normális gondolkodó ember így tesz.
Ha a fidesz valósítaná ezt meg akkor arra szavaznék.
De megnyugtatlak, hogy az MSZP féle balfaszkodás is meglehetősen távol áll az értékrendemtől.

Csak úgy felvillantva milyen magyarországot szeretnék:
1. Ahol a törvény MINDENKIRE vonatkozik és a tolvajt bármekkora ember is azt felelősségre vonják.
Svédországban a munkaügyi miniszternek le kellett mondania mert zsebből fizette a bébicsőszt aki a gyerekeire vigyázott. Fel tudod ezt fogni? Nem a lakása tágult rohamosan vagy ilyenek csupán zsebből fizette a bébicsőszt.
Azt gondolnád, hogy apró dolog ez.. Pedig nem az, az "elitnek" kell példát mutatni elsősorban mint ahogy otthon a családban a szülők mutatnak példát. Ha azt látja az egyszerű polgár, hogy a minisztert is lesittelik ha a tilosba megy akkor a polgár sem fog próbálkozni, nem bonyolult ez.

2. Ahol az adópénzeket ésszerűen és átláthatóan költik el. Például a közbeszerzések teljesen nyilvánosak és a nyertes és a vesztes pályázatokat valamit a döntést publikusan kiteszik. Így a korrupció meg a mutyi a minimálisra csökkenthető.

3. Ahol az országnak van SAJÁT erős ipara. A világ röheje volt, hogy beszakadt a magyar GDP mert a Győri AUDI gyárban éppen modell váltás volt és 100 helyett csak 80 autót csináltak. A saját erős iparhoz nem az az út vezet hogy odaadjuk az ország felét Lőrinc barátnak. Az ugyanaz a komcsi style mint amikor az 50-es években az államosított gyár élére kinevezték az amúgy kő buta de nagyon párthű és vonalas elvtársat.
A felemelkedés nagyon egyszerű ott van a szemünk előtt, az összes ázsiai ország. Nos ők iszonyat pénzeket toltak az oktatásba és a saját okos embereik már olyan cégeket csináltak amelyek már a nemzetközi piacon fociznak. Ami most megy, hogy szalagmunkásokat gyártunk csak a kiszolgáltatottságot növeli. Nézd meg a kínaiakat, pár évtizede fröcsöntött felhúzható robotokkal házaltak most meg a második űrállomásukat lövik fel és készülődnek erősen a marsra. És simán ki is nézem belőlük hogy eljutnak oda.

4- Ahol leszámolunk a Dzsentri Style -al végre. Értetlenül csóválom a fejem, amikor a csóró fickó aki hónapról hónapra él és sakkozik a csekkekel azért hitelre megveszi a 200 ezres telefonot hogy villogjon a haverok előtt.
Országos szinten ugyanezt csináljuk például az Olimpiával, hogy majd egyszer jól megmutatjuk az egész világnak és majd húú meg haaa.
Én sokkal jobban hiszek abban, lépésről lépésre felépítünk egy működő országot, ahol jók az utak, kitűnőek a szolgáltatások, rendezett minden és elégedettek az emberek. És majd akkor leszek büszke, amikor az évről évre idelátogató külfödi túristák mondják azt: Banyek ezek a magyarok hogyan rendbehozták ezt az országot respect nekik.

Ennél még hosszabb a listám, csak lásd én nem valami komcsi ábrándot szeretnék jóságos Gyurcsánynal vagy Cáratyuskával.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 14:23:58

@Baldrick68:
Akkor jojjon az en verziom:

Ideje lenni végre felebredni a baloldalon, hogy nem a nyertes lovon ulnek ezzel a mentalitassal. Nem futtyogni kellene, hanem lemenni vegre a nep koze, megerteni, meghallgatni oket. Mert most le lehet oket narancsbirkazni, proletarozni, csurhezni és fasisztazni ( szigoruan az altalanositas neveben, pedig az ellen Huuu de nagyon kellene kuzdeniuk…. ) , de megerteni a motivaciojukat, hogy miert van fix 2,5-3 millio szavazoja a Fidesznek, az mar munkas…meg ahhoz esz is kell.
Pelda: Latni, hogy a magyar atlag magasrol szarik a baloldal altal sulykolt ugynevezett europai ertekekre, mert a maslovi piramis azon szintjen vegetal, ahol a szivarvanyos Pride-t meg nem tudja ertekelni.
Kovacs Bela Gyorben nem erti, hogy az europai szolidaritas neveben o miert keres 800 eurot, mikozben Hans Regenkurt, kint Ingolstadtban 3000-t, pedig ugyanazon a gepen, ugyanazon gombokat nyomogatja, ugyanannyiszor.
Megneznem az oly’ elfogado, peldakent sokszor emlitett nemet vagy sved allampolgarokat mennyire lehetne motivalni mindenfele eszmekkel, ha ok is 600-900 eurot ( brutto! ) keresnenek egy honapban es ho vegere dilemmazni kellene, hogy vajon a gyereknek legyen cipo vagy az aramot fizessuk be.
Ehelyett mit csinal a baloldal:

Beleszalad a menekultekkel kapcsolatos orbitalis csapdaba:

Nincs menekultvalsag
Van menekultvalsag, de csak haborus menekultek jonnek
Jo, tenyleg a fel vilag jon, de mind nagy tudasu orvosprofesszor es raketa-technikus
Jo, a nagy resze a sajat nyelven is analfabeta, de nincs kozottuk terrorista
Jo, valoban bejutott nehany terrorista is, de akkor sem kell kerites

Minden kisebbseget es az atlagtol elterot csontig tamogat es azon morfondirozik, hogy vajon egy homoszexualis pasi es egy nobol atoperaltatott ferfi kozossege csaladnak minosul-e es igenybe veheti-e a Szocpolt. Komolyan, ez mennyi szavazatot hoz? 3-5000 ezret? 8-at? Kell ezzel is foglalkozni, de akkor, amikor az orszag nagy resze mar rendben van.
Minden szar, amit Orban csinal. Ez netto baromsag. Igenis tortentek olyan intezkedesek ezekben a ciklusokban, amivel szavazatot „vasarolt” a Fidesz. El lehetne lopni az otletet es meg jobba tenni. Olyan „DE” hatasok, amik megtortentek ismeroseimmel ( egyik sem milliardos vagy part kozeli, mind egyszeru honpolgarok ):

-Orban diktator! ( DE marha jo volt fix arfolyamon forintositani a hitelt, mert mar a kuszobot ragtuk )
-Ellopjak az EU-s penzeket ( DE baromira jol jott az egykulcsos adorendszer, a 3 gyerekes tamogatassal egyetemben. Most eppen kibovitik a hazat! )
-Tetulada narancsmaffia ( DE bazzeg a 2,5%-os Matolcsy hitelt felvette a vallalkozasa fejlesztesehez, ami most eppen rekordbeveteleket er el! )
-Ezzel szemben en nem emlekszek egyetlen DE hatasra Gyurcsany alatt! Lehet, mert regen volt, de valahogy nem nagyon talalok az emlekeim kozott egyet sem.(Egyetem utan elso munkahelyen "hivatalosan" brutto 220ert vettek fel es ezzel a hatalmas osszeggel mar a legfelso savba kerultem! Es ezt akarja a csotany visszahozni)

Lehet a Fidesznel jobban csinalni, boven ad erre lehetoseget! Csak ahhoz dolgozni is kene!
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 14:27:06

@Zsoltbacsi:
Elég egy bites vagy.
Benned még beégett hogy aki nem szereti Orbánt az Gyurcsányt akarja vagy az MSZP-t.

Hidd el van más is.
Amint fentebb is írtam, nekem van egy elképzelésem arról, hogy milyen országot szeretnék és én aszerint fogok választani. Ha nem lesz ilyen párt akkor pedig inkább nem szavazok senkire.
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 14:30:03

@Zsoltbacsi:
"Mert most le lehet oket narancsbirkazni, proletarozni, csurhezni és fasisztazni "

Akkor itt a narancsbirka teszt csak neked.
Kettő darab kérdés.

1. Te személy szerint miért is támogatod még most is a fideszt?
2. Mit kellene tennie a fidesznek vagy orbánnak hogy azt mondjad: Na jól van srácok ez már nekem is sok húzzatok a francba.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 14:32:59

@Baldrick68: jól járnak a családosok, a legalább átlagos fizetéssel rendelkezők, meg úgy általában mindenki, akinek emelik a fizetését a nulla infláció mellett. nem mondtam, hogy mindenki jól jár, lehet, hogy te sem, de nem mozgat különösebben. a szavazni hajlandók többsége jól jár és ez a lényeg.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 14:36:53

@Baldrick68: már megint tarolsz a kérdéseiddel? :) de hát már válaszolt rá. azért támogatja, mert most jobb neki mint korábban, és amíg jobb, addig csinálhat a fidesz BÁRMIT. de ezt már tegnap sem értetted meg :)
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 14:38:25

@Baldrick68:
"Hidd el van más is."
Megis ki? Ki az, aki elol van, van tamogatottsaga, es a tarsadalom szivesen rabizna magat? Ertsd mar meg, hogy nem vagyok fideszes, kb 15 eve nem szavaztam rajuk, 18ban is csak extrem esetben fogok (ha mondjuk egyforman allnak a balfaszokkal, es ezen mulna hogy ne jojjenek vissza), de megis kivel kellene osszemernem oket, ha nem azokkal akik valoszinuleg a fidesz bukasa utan a helyere kerulnenek? Szerintem abbol kell fozni ami van, nem pedig almodozni, hogy mi lenne, ha nekunk is lenne egy Adenauer/Roosevelt/De Gaulle szintu politikusunk...
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 14:43:05

tényszerűen az a helyzet, hogy 2010 után volt egy történelmi lehetősége az akkori ellenzéknek, hogy kitakarítsák a szemetet. 6 év alatt nem sikerült. és most nem értik, hogy miért nincs szavazó, lasszóval sem. pedig ezt nem fogják megúszni, a kérdés, csak az, hogy nekikezdenek maguktól, vagy megvárják, amíg az érintettek kihalnak. addig viszont marad az, ami van.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 14:45:16

@Baldrick68:

Hogy megnyugodj, pontonkent valaszolok a kerdeseidre, mert tegnap nem fogtad fel:

1: nem tamogatom, csak ha muszaj
2: en mar megtettem az elso lepest, elkoltoztem kulfoldre,szoval kozvetlenul az en zsebemet nem erinti, de attol meg nem fogok egy sokkal szarabb lehetosegre szavazni barmennyire szeretned is.

Megelegedsz a valasszal?
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 14:58:04

@Francois77:
Ellenzék? :D
Szerintem az MSZP simán kollaborált a fidesszel már 2010 előtt is.

Az MSZP meg a Fidesz között van két lényeges különbség.
Az MSZP olyan mint egy ZRT a Fidesz meg egy magánvállalkozás.

A ZRT .ben vannak tulajdonosok ha úgy tetszik és megbíznak egy ügyvezetőt hogy vigye a céget.
A magánvállalkozásban a tulaj meg a cégvezető egy és ugyanaz. Ezért is nem lehet Orbánt leváltani SOHA a fidesz éléről.

Nekem az Öszöd a következő módon jött le.
Itt van ez az ügyvezető aki elkezdett arról beszélni, hogy mi lenne ha a lopás meg a hazudozás helyett már csak poénból is csinálnák valamit az ország érdekében is? És ne azzal foglalkozzunk hogy ki milyen mutyit meg költségtérítést tud magának intézni. Ha meghallgattad az egész beszédet az nagyrészt erről szólt. Erre a tulajdonosok berágtak és azt mondták hogy köszi de nekik ez így nagyon fasza és ne akarjon ezen senki változtatni.
Tök nyilvánvaló hogy az a felvétel belülről jött ki és nem a fideszes békaemberek vették fel az öltőszekrénybe bújva.

A későbbi történések is szépen mutatták, hogy amikor 2010 -után a fidesz csinálta az egyre nagyobb disznóságokat az MSZP csak állt és nézett. Ellenkező esetben a fidesz ennek a töredékéért már vekkeres körmenetet csinált volna.

Tehát az én szememben az MSZP az az fidesz cinkostársa.
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 15:02:54

@Baldrick68: félreérted Őszödöt. az ott konkrétan arról szólt, hogy elvtársak, szétloptuk, széthazudtuk az országot, és két választás van, vagy ránk omlik, vagy most hirtelen megpróbálunk valamit kitalálni, és eladjuk megújulásnak, változásnak.
megpróbálták, nem szívvel-lélekkel, aztán mégis rájuk omlott. ennyi volt, a magyarok nagy része meg nem felejt.
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 15:51:08

@Zsoltbacsi:

Amúgy látszik a kettők felfogása közötti eltérés.
Én pontokba szedtem, hogy szerintem milyen lenne egy normális magyarország, hol nincs korrupció és normálisan mennek a dolgok és ebben nem volt se jobb se baloldal se gyurcsány se orbán. Amúgy amit felsoroltam ha nem tűnt volna fel nagyjából a klasszikus igazi jobboldali polgári patrióta értékrend.

Erre te nem egy értékrendet állítottál szembe, hanem azt, hogy de a fidesz milyen fasza...
És te nem támogadtod a fideszt... :D
Atyaég, milyen lenne ha támogatnád?
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 16:05:19

@Baldrick68:
En is pontokba szedtem a velemenyemet akkor is, ha tortenetesen nem szamoztam meg.
Egyebkent annyi a kulonbseg szerintem kozottunk, hogy en realista vagyok, es szeretek a LETEZO lehetosegek kozott valogatni, te meg egy alomvilagban elsz, ahol majd egyszer valamikor feher lovon megjelenik XY, es akkor jo lesz. Megis mondj akar csak 1 embert, akit a baloldal az elmult 10 evben termelt ki, es koztiszteletben all? Olyat, aki az egyuttol a dkn at az mszp szimpatizansainak egyarant megfelel? Ja, hogy ilyen nincs. Na ezert nem lesz semmi se beloluk. En, es a tarsadalom tulnyomo tobbsege nem hajlando olyan partra szavazni, akinek az EGYETLEN programpontja, hogy Orban takarodj!
Kerdezem en, tegyuk fel, hogy megnyerik a valasztast 16ban, szerinted mi lesz masnaptol? Te rabiznad azokra a penzedet, akik meg azon se tudnak megegyezni, hogy hol tuntizzenek? Akik meg egy kis 60ezres varos helyi kozgyulesi helyen is addig marakodnak, amig megnyerik a fidesznek?
Miniszterelnoki casting? Fopolgarmesteri casting?

Tudod, az a baj, hogy csak a szajtepes megy, de a munka budos. Megy a sirankozas az allitolag elcsalt valasztasi torvenyen, mintha annak barmi koze is lenne ahhoz, hogy osszefogva is csak a bronzeremre jok.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 16:16:18

@Baldrick68:

De hogy ne csak a multrol beszeljek, nezd meg mi tortenik most. 2018 mar eluszott, pontosan tudjak ok is, most lehetne kockaztatni, vesztenivalojuk ugysincs. Ehhez kepest megint elkezdtek leosztani maguk kozott a tuti bejuto helyeket, es fogadni mernek, hogy nem fognak ennel tovabb jutni most sem!
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.26. 16:32:43

@Baldrick68:

Es ha mar az onaltatasnal tartunk, jojjon meg valami. Ordas nagy hazugsag, hogy Orbannak akkora elvakult szektaja lenne, mint ahogy azt a baloldal beallitja. Szakemberek szerint kb hasonlo lehet a fanatikus szavazok szama a jobb es bal oldalon. Egyszeruen azert tobben szavaznak a jobb oldalra, mert a szar es a fos kozott kell valasztani, es a kisebb rossz a tobbsegnek a fidesz. A vilagon szinte mindenhol a valasztasokat a bizonytalanok dontik el (lasd Clinton vs Trump). Szoval itt a balfaszok megint a munka elol menekulnek, mert az mar melos nekik, hogy esetleg megszolitsak a nem teljesen elkotelezetteket/bizonytalanokat/inaktivakat.
Ha igaz lenne a mantrajuk, hogy 4 millio ember ehezik (ami ismet hatalmas hazugsag), akkor minden logika szerint konnyen magukhoz tudnak csabitani ezeket.
Válasz erre 

Baldrick68 2016.10.26. 18:11:47

@Francois77:

A társdalom nagyobb része jól jár?
Te valami párhuzamos világban laksz az már biztos :-)

Egyre nő a szegénység Magyarországon
www.portfolio.hu/gazdasag/egyre_no_a_szegenyseg_magyarorszagon.207047.html

mandiner.hu/cikk/20160919_latvanyosan_keveset_koltunk_oktatasra_az_oecd_szerint
A legújabb, oktatásról szóló OECD jelentés szerint a tagországok átlagának felét költjük oktatásra. Az iskolai végzettség alapján a bérkülönbségek csak Latin-Amerikában akkorák, mint itthon. Ennek ellenére csökken az érettségizettek és diplomások száma.

www.nlcafe.hu/ezvan/20150524/gyermek-ehinseg-magyarorszag-nyari-szunet/
Drámai a helyzet: 30-50 ezer gyerek éhezik ma Magyarországon

index.hu/tudomany/2016/09/01/a_kormany_teljes_kaoszba_loki_a_szakkozepiskolakat/
A kormány teljes káoszba löki a szakközépiskolákat

444.hu/2016/04/02/teljes-csod-a-szakkepzes
"Teljes csőd a szakképzés"

De ha azt mondod hogy minden fasza és jó, biztos úgy van.

Komolyan Te simán lehettél volna Virág elvtárs az 50-es években.

youtu.be/qEWpCxYQGYs
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 19:55:52

@Baldrick68: nem mondtam, hogy nagyobb, azt mondtam, hogy nagy. a kettő nem ugyanaz :)
nő a szegénység, vagy csak nőtt a létminimum alatt élők száma? ami egyébként egy mesterséges kategória, nem azt jelenti, hogy valaki szegény, de pl nincs autója, nem nyaral, nincs bankbetétje, és máris létminimum alatt él. ettől szegény? nem hiszem.
oktatás: te tényleg azt hiszed, hogy ha 2x ennyit költenénk, ugyanazok az emberek jobb munkát végeznének az oktatásban? ne viccelj már...
éhező gyermekek: soha nem lesz 0 a számuk, de most kb hatoda-nyolcada, mint tíz éve, akkor az irány jó, nem?

azt, hogy minden fasza, én nem mondtam.

azt mondtam, hogy a nagy része a társadalomnak jobban él, és ezért tudja, hova szavaz, egy része nem él jobban, azok is tudják, meg vannak, akiknek mindegy.
ha ezt átülteted számokra, az jön ki, ami a mai Tárki-adatokkal is azonos, hogy rohadt kevesen vagytok, és üvöltötök az idegtől. lehet, de ezzel csak magatokat hergelitek fel, értelmetlenül. ezzel a bagázzsal nem is lesz több szavazótok, akkor meg minek a hiszti?
Válasz erre 

Francois77 2016.10.26. 19:57:32

@Baldrick68: ja, még valami: ha annyira szar neked minden, miért nem lépsz le, mint sokan mások? nekünk is jobb lenne, meg neked is, mindenki jól jár...
Válasz erre 

Barbaarb 2016.10.27. 07:19:30

@Baldrick68:

1: Az ünneplőt miért érdekelje, hogy valaki kényszeresen ki akarja fütyülni Orbánt?
Mit old meg a fütyülés? Mit érnek el vele? Szerintem semmit, ahogy Gyurcsány ellen sem ért az ilyesmi semmit. Mondani kellene valamit és szavazni. A Fidesz szavazók alig vannak többen, mint korábban, a szoclib oldal a saját választóit veszítette el, elsősorban a Jobbik javára, ezen kellen ügyködniük.

2: A fütyülés szerinted megoldaná ez a gondot? Párszáz, esetleg ezer ember ünnepi fütyülése változtat valamin? Ha ez az ellenzék, akkor miért nem cselekednek, győzik meg az ebmereket füttyögés helyett?
A Fidesz által dobott magaslabdák nem csak az ellenzékieket érintették, a kormánypártiakat is, mégis a kormánypártiak mellett állnak sokkal többen, ha el is pártoltak tőlük, hozzájuk álltak vissza. Ez nem fütyülési probléma, és a nem a választók butasága, hanem alternatívátlanság. 2012-13 körül olyan sokan pártoltak el a Fidesztől, hogy ha csak a felét meg tudta volna szólítani az ellenzék, nyert ügye lenne, de nem szólították meg, most meg visszapártoltak a Fideszhez, mert a migránsügyben az képviselte az álláspontjukat. Tehát nem fütyülni kell, hanem alternatívát felmutatni.
Válasz erre 

Barbaarb 2016.10.27. 07:26:00

@pamut:

Először is a népszavazást is kvázi elbukták annak ellenére, hogy az emberek túlnyomó része velük ért egyet abban az ügyben, tehát van ellenük demokratikus ellenszer.
A választók megszólítása és meggyőzése a lényeg, és bár minden korábbinál nagyobb teret próbál magának szerezni a kormány a médiában (aminek fontosságát az MSZP-től tanulta meg 2002-ben), azért az óriási csúsztatás, hogy a 90% az ő kezükben van. Az RTL Klub híradója a legnézettebb hírműsor, hiába van Tények és M1 híradó a kormány oldalán, ha ezt simán lepipálja nézettségben az RTL KLub és Hír TV. A leghalgatottabb rádió a Class FM, esélye sincs ellen semmilyen kormánypárti rádiónak, és bár most elveszti a frekvenciát, eddig sem ért semmit a kormányellenessége. Újságot illetően is simán lenyomja olvasottságban az Index-444-hír24.Magyar Narancs-Népszava-Magyar Nemzet az Orgio-888-Magyar idők-Magyar Hírlap csoportot.
Válasz erre 

pamut 2016.10.27. 09:01:52

@Barbaarb:

Aki itt csúsztat az te vagy, nem is kicsit, az RTL híradó nem politikai híradó, volt olyan korszaka amikor megtámadta a fidesz a reklámadóval, de azóta visszavonult mindkét fél. A kifejezetten belpolitikával foglalkozó média 90%-a simán orbán maffiájának a kezében van, ha ez elérésüket nézzük még több is, ha a rendelkezésre álló anyagi forrásokat nézzük, akkor meg 99%+ az arány: konkrátan ipari szintű illegális pártfinanszírozás és pénzmosás folyik az országban, adófizető tízmilliárdok, közpénzek csúsznak bele éjjel-nappal nettó orbán-propagandát üvöltő médiabirodalomba, ez az orbán-göbbelsz model, avagy a kommunista "sajtószabadság" újjáéledése.

Pár kicsi, szegény, és főleg keveseket elérő azaz politikailag nem létező, hatástalan független újságára még szüksége is van a maffiának a látszat kedvéért, a látszat addig fontos amíg az EU tagjai vagyunk, a látszat politikai haszon a maffiának, ez is stabilizálja az orbánmaffiát.

A népszavazás is kamu indok, az ugyanis nem parlamenti választás volt, nem pártok versenye volt, teljesen más felállás mint egy parlamenti választás, szóval ne etess kérlek hülyeségekkel.

A ClassFM meg az összes többi ker-rádió az MTI totálisan egyoldalú és hazug propagandáját tolja a híreikben. Az index már régen csak álellenzéki lap, látszólag független de valójában komoly tényfeltáró munka nem folyik, komoly bortányt soha nem robbant ki, max a láétszta kedvéért átvesz olyanokat amiket mások robbantottak ki és már úgysem lehet elhallgatni. A legnagyobb online politikai oldal az origo, totálisan elvtelen ocsmány fideszes szennylappá züllesztették, ugyanazt írja mint a 888 vagy a magyar idők vagy prostisrácok, stb. Emellett nagy még az említett index van, a többi kicsi, de egyébként is sok millió ember nem is olvas netet, nekik a sztálini propganada szintjére süllyedt m1-m2...-5 maradt meg a duna meg a többi szar.

hagyj engem kérlek a süketeléssel, mást próbálj megvezetni engem nem tudsz, szégyen és gyalázat amit a kibaszott magyarellenes hazaáruló neobolsi mocsok maffia ezzel az országgal művel, és nem csak a sajtószabadság kivégzése terén, bár ez az egyik legfontosabb hiszen részben ezzel hekkelte meg és üresítette ki a demokráciát.
Válasz erre 

pamut 2016.10.27. 09:22:29

@Barbaarb:
na még ez is, friss meleg:

nézz meg kérlek ebből a műsorból csak fél percet kb. 4:30-tól, aztán mesélj nekem a kurva nagy magyar "sajtószabadságról", köcike:
rtl.hu/rtlklub/magyarulbaloval/media-totalis-letamadas
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.27. 10:48:36

@pamut:
Mi van pamutkam, savanyu a szolo? Megertem, hogy orjongsz, amikor latod, hogy eluszott a 2018as hajo.... :)

index.hu/belfold/2016/10/26/tarki_partok_tamogatottsaga/
Válasz erre 

Barbaarb 2016.11.03. 08:01:07

@pamut:

Láttál te mostanában RTL híradót? Nem úgy néz ki... Nézz meg csak egyet, akár az RTL2-n is jó, mert 1 nap alatt kiderül, hogy nem úgy van, ahogy feltételezed.

A népszavazással kapcsolatosan nem értem, hogy miért kamu indok. Volt egy szavazás, ahol ez a diktatórikusnak tekintett kormány nem érte el a célját. És a 2018-as választáson is le lehet váltani demokratikusan. A közvéleménykutatási adatokban azonban pontosan látszik, hogy amikor a Fidesz támogatottsága csökken, akkor a bizonytalanok tábora nő, majd amikor a bizonytalanok aránya csökken, a Fideszhez térnek vissza. Tehát bár időről-időre kiábrándulnak az emberek a Fideszből, az ellenzéket még annyira sem akarják. Ezzel kellene foglalkoznia az ellenzéknek, ha valóban le akarják váltani őket.

Úgy látom Class FM-et sem szoktál hallgatni. Amióta Orbán összerúgta a port Simicskával, igencsak osztják a kormányt, és nem csak a hírműsorokban.
Az lehet, hogy az Index gyenge a tényfeltárásban, de a legolvasottabb netes lap, és ez épp elég ahhoz, hogy a 444-től, vagy a Magyar Narancstól átvett anyagok ömlesztésével befolyásoljon. Az Index olvasottabb az Origónál, a 444 a 888-nál, az RTL Klub híradó nézettebb a többinél és a Class FM halgatottabb a többinél. Aki nem olvas netet, az ugyanúgy eléri az RTL Klub híradót, mint az m1-et, és nézettebb is.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard