Nyugati Fény

Friderikusznak a körme alatt több becsület van, mint egy autóbusznyi TV2-s haszonlesőben

Friderikusznak a körme alatt több becsület van, mint egy autóbusznyi TV2-s haszonlesőben

Gerincet villantott Friderikusz Sándor! - írhatnánk divatos sajtószlenggel. A veterán tévés az Indexnek adott hiánypótló interjút.

Friderikusz kiteregette a TV2 és az ATV szennyesét. Elmesélte, miért hagyta ott Vajna, majd a Hit Gyülekezete csatornáját, hogyan tehénkedett rá a Fidesz a befolyásos médiumokra.

De kiosztotta a megalkuvó médiamunkásokat is, akiknek a gyávasága, elvtelensége tartja életben az Orbán-rezsimet. Elárulta, magánbeszélgetésekben Tilla és Hajós hogyan szidják a „Fidesz-fészek” TV2-t, aztán hogy maradnak mégis ott a milliós gázsiért, legitimálni a vállalhatatlant.

friderikusz.png

Mondhatjuk erre, hogy könnyű Friderikusznak elvhűnek lenni dúsgazdagként.

De egyrészt az illető uraknak sem kenyérre kell Vajna pénze. Másrészt aki felelős értelmiséginek tartja magát, az meg kell húzzon egy határt, amin túl nem adja a nevét. Amikor túl fel kell állni és azt mondani: ELÉG!

Az a tévé, ahol a Rogán Cilike szelfipartnereként és propaganda-ponyvák szerzőjeként ismert Szalai Vivien a hírigazgató, ahol Juhász Pétert a 200 ezres albérlete miatt hetekig üldözik, de a 200 milliárdos korrupcióról tilos beszélni, ahol ufómagazinos néphülyítés folyik az illuminátusokról, ahol a népszavazás 40 százalékát 98 százaléknak hazudják, az nem tévé, hanem egy fideszes ganédomb, amit tisztességes ember számára erkölcsi kötelesség bojkottálni.

Nincs az az egzisztenciális ok, amiért ehhez a mocsokhoz a nevét adhatja felelős értelmiségi.

Jól látja Friderikusz, hogy nem a tehetségtelen, szürke talpnyalók megléte az igazi tragédia (az ilyenekből sosem fogunk kifogyni), hanem amikor a jó képességű, elismert írástudók kezdik el megmagyarázni, hogy miért legitimálnak egy köztörvényes bűnbandát. Amikor tőlük jönnek az önfelmentő dumák, hogy fizetni kell a számlákat, új autó kell, el akarunk utazni Korfura a családdal.

Lélekcserélő időket élünk. Ebben az országban gerinces médiamunkásoknak régóta nem terem sok babér. Demoralizáló látni, hogy botcsinálta firkászok, ötvenszavas szókincsű, de szorgos nyelvű nímandok a többszörösét viszik haza annak, mint amit a tisztességes ellenzéki kollégák kapnak.

Mégsincs okunk behódolni, meghunyászkodni. Amikor az elvtelen helyezkedésnek van konjunktúrája, olyankor forradalmi tett megőrizni az önbecsülésünket, tisztességünket.

Ahogy minden inga visszaleng, a percemberkék dáridója is véget ér majd egyszer.

Sokan fognak tolongani a damaszkuszi úton, de becsülete csak annak lesz, aki az ínséges időkben is megőrizte azt.

Lájkolj minket a Facebookon is!

Kérjük, támogasd a Nyugati Fényt - a valódi ellenzéki médiát!

100 komment Tovább
Friderikusznak a körme alatt több becsület van, mint egy autóbusznyi TV2-s haszonlesőben Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
100 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel
  • Botka kiutálta Gyurcsányt az összefogásból: Külön listán indul a DK Botka kiutálta Gyurcsányt az összefogásból: Külön listán indul a DK
  • 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata" 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata"
  • Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett
  • Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért! Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért!

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr7811803109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikimackó 2016.10.13. 21:38:59

és milyen igaza van.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 23:28:36

@mikimackó: Nekem ez gyanús. Ha így igaz, akkor fejet hajtok Fridinek. De nehezen hiszek neki 100%, nem ilyennek ismertem meg.
Válasz erre 

mikimackó 2016.10.13. 23:33:52

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: ha fele igaz csak, akkor is fejet hajthatsz......, igazából akkor érthető a történet, ha valaki ismeri az elejétől kezdve, mikor megjelent a rádióban......., az pedig még igencsak a cocilizmusban volt.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 23:50:49

@mikimackó: Pont ezt mondom, hogy nem erről volt ismert. De tényleg nem akarom savazni, legyen minden szava igaz, én leszek a legboldogabb.
Válasz erre 

2016.10.14. 03:37:57

"könnyű Friderikusznak elvhűnek lenni dúsgazdagként" - ennyi a lényeg.

Hajós és Tilla biztosan nem áll annyira jól anyagilag, mint Friderikusz. Nem csórók, de nem is válogathatnak, főleg Hajós, aki annyiszor próbálkozott már mindenféle tévénél, de nem futott be és már nagyon nem fiatal. Gobdolom, hogy nyugalmat akar és biztos megélhetést. Azzal nyugtatják magukat, hogy konkrét propagandát nem vállalnak, csak könnyű szórakoztatást.
Osztottak-szoroztak és arra jutottak, hogy ebben az emberöltőben a nekik szimpatikus ballib pártok már valószínűleg nem lesznek hatalmon. Nekik meg össze kell hozni a gyerekeik amerikai egyetemi tandíját, biztosítani kell a jövőjüket, etetni kell a családot.

Anno Hofi elvtárs is legitimálta a Kádár-rendszert, felülről engedélyezett kis kikacsintásoktól eltekintve mindig lojális volt. Kádárról mindig a legnagyobb tisztelettel beszélt és együtt vadászott a pártelittel. Ha egy rendszer bebetonozódik, akkor a tehetségek is beállnak a sorba egy idő után. Megmagyarázzák maguknak, hogy ez miért nem megalázó és gerinctelen.

Friderikusz se csinált semmi emlékezeteset évek óta. Mindenki a színes zakós műsorára emlékszik, de ahhoz fogható nézettségeket ő ma már nem tudna hozni. Aki ma sztárokat akar látni, az odakapcsol valaki late night showra és megnézi angolul. Az összeköltözős műsora nem voltvakkora durranás.
Az meg, hogy a Hitgyülis tévénél nyomult, az gáz.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.10.14. 09:24:40

"A Friderikuszt is a soros, meg a gyurcsány kottája pénzeli, a vak is láthatja, mint mindenkit, aki a RENDSZERT és annak bölcs vezérét kritizálja. 'Oszt jónapot". Az a baj, hogy a másfélmillió birkának bármire elég ennyi magyarázat.
Válasz erre 

Kukac Plömpi 2016.10.14. 09:38:47

@Colonel H. Stinkmeaner: Én nem vagyok dúsgazdag, de léptem egy területrõl, aminek a jelene és jövõje válalhatatlan a számomra. Inkább megyek gyárba, mint a fõiskolát követelõ szakmámba...
Válasz erre 

Willkommenskultur 2016.10.14. 09:47:34

Azt egy szóval se mondta Friderikusz, hogy nem orbánra szavaz, hanem a ballibekre.

Igy vagyunk még vele 3 millióan.
Válasz erre 

Terézágyú 2016.10.14. 10:03:34

a friderikuccnak nincs igaza, mer csak a zorbánnak van igaza.
még a pápának sincs igaza, mer azt a soros pénzeli.
Válasz erre 

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.10.14. 10:06:40

Hajrá Fridi, hajrá Fridi! :)))
Válasz erre 

morph on deer 2016.10.14. 10:08:48

@mikimackó:
"igazából akkor érthető a történet, ha valaki ismeri az elejétől kezdve, mikor megjelent a rádióban......., az pedig még igencsak a cocilizmusban volt."

És ez mit változtat azon, ami most történik?

Érdekes módon egyik hívőnek sem furcsa, hogy ugyanabban az időben a Viktor még véresszájú liberálisként ostorozta a klérust, zavarta haza a KGB-s elvtársakat, stb., most meg védi a 'keresztényi értékeket' és egy KGB-s seggét nyalja...

Ha egyik oldalról elfogadjuk, hogy valakinek változhat a véleménye akár naponta, akkor józan ésszel minimum felfogható az is, hogy évtizedek alatt bizony változik szinte mindenki.

Ki többet, ki kevesebbet, ki gyakran, ki ritkán, de senki nem marad ugyanaz egész életében.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.14. 10:42:05

@Ybl: Jahaj, megjött az első náci!
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2016.10.14. 10:50:51

Akkor a Fideszseggnyalok visszavehetnek a pofajukbol mert a Friderikusznak bizony volt olyan idoszaka, amikor semmi Baja nem volt a Fidesszel, sot!
En peldaul ki nem allhato ma stilusat, de azert elisemerem ,hogy rettento jo mediaszakember es ert ahhoz, amit csinal.
Ettol ugyan nem fogom nezni, de le a kalappal elotte, mert vannak elvei.
Válasz erre 

Willkommenskultur 2016.10.14. 10:53:32

@Szelid sunmalac: Friderikusz most sem azt mondta, hogy nem Orbánra szavaz, hanem a ballibekre.

Azt mondta, hogy baja van a fidesszel és mióta már nem nagy sómen Orbán se dumál vele. Ezt mondta. Ezzel vagyunk még így 3 millióan, bajunk van a fidessszel, de 2018ban is Orbánra szavazunk.

fridi is
Válasz erre 

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.14. 10:58:46

"Ne hivatkozz mentő tanúkra, mert mit érsz vele, ha az ismerőseidet is bezárják?"

Rejtő halhatatlan sorai jutottak eszembe, amikor olvastam a cikknek Hajósról és Tilláról szóló részét. Sem egyik, sem másik nem szívem csücske, vagyis inkább semlegesek a számomra, de a faszt mártogat Fridi másokat?
Így döntöttek? Igen! El kell fogadnom, beteszem őket a megfelelő polcra és kész. Ők majd a megfelelő időben és helyen elszámolnak a lelkiismeretükkel. Oszt jónapot!
Válasz erre 

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.14. 11:01:52

@mikimackó: Ezzel mit akarsz mondani? Korából adódóan (58 éves) a szocializmusban kezdett el dolgozni. Én is, pedig jóval fiatalabb vagyok. Vagy mit kellett volna mondania? Addig nem leszek újságíró, míg ez a szemét rendszer van? És ugyanígy kellett volna tennie mindennkinek, aki nem ért egyet a rezsimmel?
Válasz erre 

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.14. 11:03:52

@Ybl: Vagy talán azok a nagyobb férgek, aki szidják? És ehhez miért kell zsidóznod? Ettől van erekciód? Tudtad-e, hogy Németh Sándor zsidó, ezért aztán az egész HIT-gyüliben Izrael-imádat van?
Nah, akkor most összezavarodtál, Tesó? Ha zsidó basz ki egy zsidót, akkor most hogy is állunk?
Válasz erre 

Willkommenskultur 2016.10.14. 11:05:34

@Ritkov Halo: fridi nevetséges

Ott vannak a ballib oligarchák, meg a demokrata értelmissség, vegyenek maguknak Tv-t. Nem fognak kapni kormánypézt? Nemhát. Na és? A piac mindenható. A zemberek fizetnek az igazságért. Van egy csomó előfizetős, reklámmentes TV. Vagy attól fosik hogy a kutya nem kíváncsi az igazságukra?

vagy mi?
Válasz erre 

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.14. 11:10:41

@Colonel H. Stinkmeaner: Nehéz lenne olyan nézettséget összekalapálni, A '90-es évek közepéig három vagy négy magyar nyelvű csatorna volt. Ma kb 40 csatorna van, mindenki megtalálja az ízlésének valót.
Six vezette le a comment.com - on, hogy amiért 10 éve még műsorokat szüntettek meg az elégtelen nézettség miatt, arra manapság a műsorigazgató bónuszt kap.
Válasz erre 

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.14. 11:12:33

@Willkommenskultur: Gondolom ezt a véleményedet a TV2 honlapjára is hajlandó vagy kiplakátolni és tűzzel-vassal védeni egy fideszes lakossági fórumon is.
Válasz erre 

Árnyékfotós (törölt) · http://arnyekfotok.blog.hu 2016.10.14. 11:15:58

Ami még igazán elszomorító, az az, hogy - leválasztva a vallási jellegű tevékenységét, melyet most nem kívánok értékelni - társadalmi szerepvállalását tekintve valamikor a Hit Gyülekezete a 80-as évektől kezdődően a közösség tagjai számára nagyon hangsúlyos, ám nem mindig hivatalos politikai szerepet vállalt, a 80-as években bekapcsolódott az ellenzéki mozgalmakba, amikor pedig a Fidesz jobboldali néppárttá nőtte ki magát kifejezetten a Fidesz ellenében foglalt állást, éveken keresztül a "közösség összetartó erejét erősítő" ellenségkép díszes eleme volt Orbán Viktor és üzlet társai pártja, ezért választási kampányok idején komoly szerepet kaptak a "hitgyülis" aktivisták.

Németh Sándor nagy örömmel vette tudomásul, hogy, amikor 2011-ben az új egyházügyi törvény bevezette a "bevett egyházak" fogalmát, és ezek közé bekerült a Hit Gyülekezete, akkoriban az volt a közösségen belüli szóbeszéd - ami természetesen egyáltalán nem biztos, hogy igaz -, hogy maga Orbán Viktor mondta: "le kell számolni a szemellenzős politikával, a Hit Gyülekezete is egyház, mérhető társadalmi támogatottsággal" és (teszem hozzá én) mérhető választói akarattal. Egy ilyen autokratikus vezetésű közösségen belüli fegyelem, engedelmesség jobb, mint a akár egy szélsőjobb pártban, ha itt a vezető megmondja kire kell szavazni, akkor a hívek engedelmesen elmennek és szavaznak (hiszen ez Isten akarata, amit a vezetőn keresztül kinyilatkoztatott).

Sajnos Németh Sándor örömében nem vette észre a csapdát: ahogyan feladták lelkes ellenzékiségüket, és folyamatosan álltak be a hatalom mögé, úgy vesztették el egyediségüket, és váltak egyre hasonlóvá az addig főállásban kritizált történelmi egyházakhoz. Valamikor nagyon világos és egyértelmű véleményük volt Európáról, Oroszország szerepéről, a Közel-Kelet világtörténelem formáló helyzetéről, most azonban már - hogy ennek anyagi okai vannak, vagy egyszerűen vezetői rövidlátás az oka, netán a kényelem - azok szekerét tolják, akik néhány éve még "főellenségek" voltak.
Válasz erre 

Willkommenskultur 2016.10.14. 11:16:45

@Ritkov Halo: Ez nem az én véleményem Medgyessy mondta.

A fidesz média nemhogy beszart volna, hanem még erősödött is 2002 után, amikor senki nem hirdetett a Magyar Nemzetben, és az ára a Népszabi 1,5xese volt a trafikban.

Csakhogy a polgárok olvasnak, a prolik nem olvasnak. Úgyhogy a Népszabinak annyi. A fideszé lett a TV2, és nemsokára a fideszé lesz az Index is.

Ennyike. Ahogy Peti mondta, aki pofázni akar, vegyen TV-t.
Válasz erre 

Max és Ricky 2016.10.14. 11:24:45

Friderikusz mindig is a minőséget képviselte, a fentiekben abszolút igaza van, számomra sem érthető, hogy hogy lehet ezt a rendszer kiszolgálni ily módon.

DE Friderikusz a Kiss ügy kapcsán az erőszakot egyszerűen fiatalkori botlásnak minősítette és e mellett érvelt, így számomra azóta semmivel sem jobb másnál. Nagy csalódást okozott. Csak ő valahogy "megúszta", nem szálltak rá emiatt a hozzáállás miatt. És nem hallottam , hogy az áldozat nyilvánosságra lépésével bocsánatot kért volna a szavaiért. Lapított és elfelejtették neki.
Válasz erre 

Willkommenskultur 2016.10.14. 11:28:58

@Max és Ricky: Amikor még pénzt is keresett akkor még nem érdekelte a minőség.

jockey volt a minőség a 90es években, vagy mi?
Válasz erre 

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.14. 11:32:59

@Willkommenskultur: Tévét venni és felpumpálni nem kunszt, csak pénz kell hozzá. Meg némi szakértelem
Azonban tévéket 2 dolog tartja el a reklám, és az, hogy fogható-e kábelen vagy előfizetéses műholdon (Digi és UPC direct).
Ha a renitenskedő tévécsatorna nem ért a szépszóból gyorsan kikerülhet a kábeles műsorszórók ajánlatából, esetleg egy-két nagyobb hirdetőjét is rábeszélik megfelelő szervek, hogy miért nem érdemes az adott tévécsatornán hirdetni.
Pár és így csinálták ki a Sláger Rádiót is. Intő példa volt minden tévé és rádiótulajdonos számára, hogy amíg a konkurenciához ömlik a reklámbevétel, addig a másik országosan fogható kereskedelmi rádiót néhány hónapon belül elsorvasztották.
A kereskedelmi tévézés profit termelő tevékenység és azért fektetnek be emberek, hogy jobb pénzt kapjanak vissza, mint a bankban. A versenytorzító hatásokat nem szeretik a befektetők.
Válasz erre 

Willkommenskultur 2016.10.14. 11:51:22

@Ritkov Halo: mint már mondottam az előbb, van reklámmentes TV is, csak elő kell rá fizetni

ha nincs ballib mühód, vegyenek mühódat is, ki nem szarja le? Akkor még nem voltak ennyire finnyásak amikor a kurucinfót akarták hetente lekapcsoltatni, holott kb. 10x annyian olvasták a ballibek végóráiban, mint a népszabit

és még mindig él a kurucinfó, pedig nem sok hirdető vállalja be

Bartus ballib szarát a nepszava.us-t meg a kutya nem ismeri, mert nincs mühódja. Vegyen akkor, a piac mindenható!
Válasz erre 

Pop40 2016.10.14. 12:19:33

@Willkommenskultur:

"Ezzel vagyunk még így 3 millióan, bajunk van a fidessszel, de 2018ban is Orbánra szavazunk."

3 millióan. Vityára. Hogyne, csillagvirág. :-)
Válasz erre 

Pop40 2016.10.14. 12:27:03

@Willkommenskultur:

Ja, a nézettséget-olvasottságot meg is lehet nézni mindenhol, ami a fideszé lett :-)))))

Az rtl nagyjából egyedül hozza azt a nézettséget, amit az összes fideszseggnyaló adó együtt, pedig százmilliárdos tételben nyomják bele a lopott közpénzt.

Meg ha már Index, az olvasottsága egyedül nagyobb, mint az összes fideszes netes oldalnak összesen :-)))))

Nem véltetlen, hogy ti is itt nyaljátok Vitya seggét, és nem a 888-on, vagy a híradó.hu-n :DD

Pech, hogy az imádott tolvajbandád csak lopni tud, műsort csinálni nem. :-))))
Válasz erre 

Willkommenskultur 2016.10.14. 12:34:13

@Pop40: Nézni én is nézem az Indexet, mégis Orbánra szavazok.

Nem kell fosni, ha mindenki a ballibeket nézi, akkor jövőre már tuti biztos forradalom lesz.
Válasz erre 

wolves841b 2016.10.14. 12:42:48

Az igazsághoz legközelebb Puzsér fogalmazta meg ezzel kapcsolatban a véleményét:

"Friderikusz Sándor egy sértett és erőszakos nárcisztikus egoista, aki televíziós munkásságával több kárt okozott a hazai nyilvánosságnak, mint pályatársainak bármelyike. (...) Akkor járna legjobban, ha holnap csatlakozna Vágó Istvánhoz, és ő is beülne a DK elnökségébe. Tévésnek hitvány volt, ha összeszedi magát, politikusnak is elég hitvány lehet ahhoz, hogy sikeres legyen."
Válasz erre 

what.the.fuck 2016.10.14. 12:44:12

a hitgyülis, németsándoros vonalnak szeretném jelezni, hogy nem minden hites veszi be az új fordulatot amit sanyi bácsi présel át magán. nagyon sokan vannak akik nem tudnak azonosulni ezzel a minden szabadságot elnyomó diktatórikus rendszerrel. pontosan látják, hogy rossz irányba mennek a dolgok bármilyen hangos a siker propaganda a gyülekezeten belül is. komoly nézettség csökkenés a vidám vasárnapnál, isten tiszteletek látogatottsága is komolyan csökkent az elmúlt években. akiknek a feladata lenne nem veszik a lapot, ugyanúgy mint az ország vezetése elvannak a kis elit világukban, a pénz minden kételyt elmos egy idő után ha lenne is nekik.
ezek a kommentek nem az egész gyülekezet jellemzik, vannak itt még normálisak is.

Viktoria Farkasova: az u algya sandor pasztort

Terézia Gyarmati :Áljon meg az ÚR Sándor pásztor ! Megvan írva egy ellened irányuló fegyver sem lesz jó szerencsés ! Ámen !!!

Gyula Izrael: nagyon sok meleg ember unatkozik joban tenék ha az urat keresné
Válasz erre 

wolves841b 2016.10.14. 12:45:12

@Pop40:

"Az rtl nagyjából egyedül hozza azt a nézettséget, amit az összes fideszseggnyaló adó együtt, ...
Meg ha már Index, az olvasottsága egyedül nagyobb, mint az összes fideszes netes oldalnak összesen ..:"

Két eset van.
Vagy most hazudsz (szerintem nem, és most igazat írsz),
Vagy akkor hazudtál, mikor arról dumálsz, hogy nincs szólásszabadság, és a Fidesz kezében a média 99%-a.
Válasz erre 

Bambano 2016.10.14. 12:55:05

gerinc meg becsület fogalmakkal nem összeegyeztethető a magánbeszélgetéseken mondottak kiteregetése.

egy rendesebb országban ilyenért akár börtön is járhat.
Válasz erre 

Pop40 2016.10.14. 12:56:59

@Willkommenskultur:

Ez fordítva is így van: én is nemmel szavazok az illegális migránsokra, mégse szavazok Vityára soha. :-)
Válasz erre 

Pop40 2016.10.14. 13:01:53

@wolves841b:

Vagy

3, a kettő egyszerre igaz. Azonban hiába van a fidesz kezében a média 90%-a, mivel csak a lopáshoz értenek, mihelyst átvesznek valamit, azonnal elhúz onnan a közönség.

Így előáll az a helyzet, hogy hiába van a fidesz kezében 200 netes portál, a maradék egynek, ami nincs, nagyobb az olvasottsága, mint a 200 fideszesnek összesen.

A sajtószabadságos részt meg nem kommentálnám, ha neked ez a sajtószabadság, az téged minősít.
Válasz erre 

Willkommenskultur 2016.10.14. 13:11:06

Annyira tombol a fideszes diktatúra, hogy az MSZP a Népszavát is eladta - repülhet a főszerkesztő is Hónapokon át tartó tárgyalások után eladják a Népszava kiadási jogát a Marquard Médiának – tudta meg a MNO. A tulajdonosváltást egy csütörtöki értekezleten jelentették be a dolgozóknak. Jövő héten a Marquard Média képviselői közlik majd az 50 fős szerkesztőségi és kiadói gárdával, hogy kiket vesznek át, azt egyelőre nem tudni, hogy a leépítés hány embert érint.
Forrás: kuruc.info/r/2/164962/
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.14. 13:13:17

@Pop40: Ne örülj neki annyira, mert a maradékot is secperc alatt betiltják.

Aztán jönnek a letartóztatások, kínvallatások... Átéltem már, ismerem.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.14. 13:15:49

@wolves841b: "Vagy akkor hazudtál, mikor arról dumálsz, hogy nincs szólásszabadság, és a Fidesz kezében a média 99%-a. "

Szar érzés, mi, hogy nem érted a számokat?

"Gyerekek! Olyan buták vagytok, hogy az osztály 80 százaléka meg fog bukni
matekból! Erre felszólal Móricka: - De hiszen nem is vagyunk annyian."
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.14. 13:16:41

@Sztárparaszt: Évtizedekkel ezelőtt voltak műsorai a tévében. Akkor te még nem éltél.
Válasz erre 

Zuzzad 2016.10.14. 13:32:36

"Sokan fognak tolongani a damaszkuszi úton, de becsülete csak annak lesz, aki az ínséges időkben is megőrizte azt."
dehogy, dehogy majd:
"jönnek az önfelmentő dumák, hogy fizetni kell(et) a számlákat, új autó kell(et), el akar(t)unk utazni Korfura a családdal."
és a megvezetett 3,2 millió beveszi, ismét beveszi majd
(mint a gengszter váltás hajnalán)
:(
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.14. 13:34:22

A korábbi ellenségeskedés után Németh ma már jóban van Orbánnal, és ez határoz meg mindent, ami az ATV körül történik.
Válasz erre 

Mariann19 2016.10.14. 13:36:56

@wolves841b:
Puzsér nagyon kisfiú ahhoz, hogy Friderikusz Sándort minősítse. Puzsér a nagyotmondásaival, ultra kijelentéseivel próbál a felszínen maradni, igyekszik érdekessé tenni magát, sanda kis módszerei miatt a véleménye nem oszt, nem szoroz.
Valószínű senki nem vitatja, hogy a magyar televíziózás szakmailag legnagyobb , és legismertebb egyénisége Vitray Tamás. Vitray arra a kérdésre, hogy kit tart ebben a műfajban a legtehetségesebb figurának a magyar televíziózás korszakában Vitray egyedül Friderikuszt nevesítette.
"Tévésnek hitvány volt." - jelenti ki Puzsér, aki még táskahordozónak sem mehetne Fridi után.
Ki nem hagytam volna a heti több alkalommal közvetített Friderikusz műsort esténként. Azt figyeltem, hogy milyen alaposan felkészült minden egyes napra, bármilyen témáról volt szó. Az ember érezte, hogy a legtöbbet akarja adni a nézőnek, ezáltal megtisztelve őket.
Szakmai kiválóságán túl sokkal fontosabb, hogy felvállalja az értelmiségtől elvárható feladatokat, mondhatni magányos harcosként, mert a magyar értelmiség lapít, és gyáva.
Tényleg ezen kell meglepődni és elítélő véleményeket megfogalmazni?
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.14. 13:47:41

@Colonel H. Stinkmeaner: "Friderikusz se csinált semmi emlékezeteset évek óta. Mindenki a színes zakós műsorára emlékszik, de ahhoz fogható nézettségeket ő ma már nem tudna hozni..."

Tény, hogy a Magyar Televízióban futó showműsorával robbant be a televíziózásba, és 10 emberből átlagban legalább 9-en kapásból erre a műsorra emlékeznek a neve hallatán, de azért Fridi komolyabb műfajokban is tett le valamit az asztalra. A 2006-2008 között az ATV-n futó "Friderikusz Most" szerény véleményem szerint mind a napig az egyik legjobb politikai-közéleti elemzőműsora volt a honi médiának. Függetlenül attól, hogy csekély nézőszámmal büszkélkedhetett. A most ősztől új évaddal már nem jelentkező "Friderikusz" is jó műsor volt, szerényebb keretek között tulajdonképpen folytatta a korábbi program hagyományait. Én rendszeresen néztem, élmény volt minden egyes megtekintett adás.
Válasz erre 

pioneer2016 2016.10.14. 14:09:06

Friderikusz show és beszélgetős műsorai kevéstől eltekintve igen színvonalasak voltak.
A mai show műsorok egyike sem közelíti meg. Valószínű kiábrándult, vagy megundorodott a meghunyászkodott, seggnyalós kollégáitól. Ezért úgy gondolta nem gyarapítja személyével ezek táborát. Ezért a magam részéről főhajtást érdemel.
Válasz erre 

Márk_Márk 2016.10.14. 14:56:55

"botcsinálta firkászok"

Itt ugye saját magadra is gondolsz?
Válasz erre 

Márk_Márk 2016.10.14. 15:00:15

@Colonel H. Stinkmeaner:
Kádárról valójában csak a legnagyobb tisztelettel lehet beszélni ma is.
Azt látva, hogy az utódai miket művelnek, csak még nagyobbal.
Válasz erre 

wolves841b 2016.10.14. 15:05:37

@Mariann19:

Broooooááááááááffffff....

Meleg szarig...

Ritkaság.
Válasz erre 

Jolka40 2016.10.14. 17:10:02

@Mariann19: +1
Válasz erre 

Mariann19 2016.10.14. 17:28:22

@wolves841b:
Válaszolnék, de rébuszokat nem tudok lereagálni.
Válasz erre 

Mariann19 2016.10.14. 17:29:39

@Jolka40:
Jolka! Örülök, hogy azonosan gondolkodunk ebben a témában. Kösz a megtiszteltetést.
Válasz erre 

Mariann19 2016.10.14. 17:45:30

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya:
A 13.47-es kommentedhez:
A Friderikusz most és a Friderikusz rétegműsor volt, az igazán értő füleknek szólt. Igényes, tartalmas szerkesztés volt, fajsúlyosnak ismert meghívottakkal.
Nagy baj, hogy az ilyen típusú műsorokat a csatornák nem díjazzák, mert egy tényező számít csak, a nézettség.
Fridinek volt akarata és ereje, hogy dacoljon a mindent elárasztó, földhözragadt bulvár szemlélettel, és képes volt progresszív műsorokat csinálni.
Válasz erre 

putris72 2016.10.14. 18:06:23

Azért tudomásom szerint A TV2-nek 7 évig Pintér Dezső volt az elnöke,aki egy MSZP politikus volt!A K&H botrányba bukott bele!Mert kiderült,hogy ö is Kulcsár ügyfele volt,mint megannyi baloldali politikus!A Sláger rádió vezetője is az MSZP-be távozott!Főleg nem elfelejteni Megyó beszólását: Ha a jobboldalnak kell média csináljon magának!Mert ugye a baloldalnak minden alapból jár,és ha csőd van akkor ha meg szűnik diktatúra,ha jobbos akkor meg piacgazdaság áldozata!!Summa summárum,ezek szerint az nem baj,ha a TV részrehajló a ballib oldalra,mert ugye ez természetes,és ez a demokrácia,meg ilyenkor fuggetlen média van!!Bezzeg ha részre hajló a jobboldal felé az meg már rögtön Diktatúra,és katonai beavatkozás de sebbel- lobbal!!Fidi bácsi is mindig a baloldalra nyalt!
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.14. 18:09:19

@putris72:

Gregor Bernadette is hogy lebaszta, hogy hogy kepzeli, hogy a Jobbikra mer szavazni. Na en ekkor vettem le a kezem vegleg rola. Megis hogy jon o ahhoz, hogy masnak a politikai izleset nyilvanosan kritizalja?
Válasz erre 

Spontán Bloggerr 2016.10.14. 18:36:54

Nézzétek mit találtam. 84 éves nénihez törtek be a migránsok, de erre a fogadtatásra nem számítottak. Nem fogod elhinni Link: adf.ly/1envkS
Válasz erre 

2016.10.14. 19:29:11

Összehordott egy rakás baromságot. Mi ebben a gerinc?
Válasz erre 

mh1973 2016.10.14. 19:46:07

Kőkemény nyilatkozat, de nagyrészt mélyen igaza van, a vajnás részhez nem lehet mit szólni, egy elvtelen kiszolgáló, egy nyalis pali, Hajósnak anno mindig a pénz, meg a gázsi volt a téma, amikor beült a hetihetesbe is, hajdúról beszélni sem kell egy utolsó kis ribanc, ráadásul sötét mint az éjszaka, tillát nem ismerem, de ennek ellenére rühellem, az atv-s rész meg furcsa, ha valamit nem hiszek el, ez az ingyen dolgoztam rész, sőt még neki volt költsége, a munkatársak fizetése.
Válasz erre 

Márk_Márk 2016.10.14. 19:49:08

@Frady Endre:
Fridi Endre? :-)
Válasz erre 

Márk_Márk 2016.10.14. 19:49:45

@Szelid sunmalac:
"Baja nem volt a Fidesszel"
Mármint a Baja Feri?
Válasz erre 

Márk_Márk 2016.10.14. 19:59:21

@wolves841b:
Mondjuk Fridi azért letett már valamit a magyar tévézés asztalára.
Puzsér, Havas és Rónai Egon meg semmit, utóbbi sportműsorvezetőnek is rohadt gyenge volt, rádiósnak és tévésnek is az.
Csak az irigység beszél belőlük, mert Fridinek a lábujja körméig sem ér fel egyik sem.

Ami meg Hajóst és Tillát illeti, bennük meg sosem volt gerinc.
Ha a pofájukba szarnak, ők jó pénzért megeszik, és még azt is mondják utána a képernyőn, hogy finom volt.
Válasz erre 

Márk_Márk 2016.10.14. 20:01:27

@Bambano:
Mondjuk akikről elmondta, azokra sem a gerincesség a legjellemzőbb.
Szóval legrosszabb esetben is 1:1.
Válasz erre 

Márk_Márk 2016.10.14. 20:05:06

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya:
Vagy volt ugye "Az én mozim".
Az is elég kiemelkedő volt.
Válasz erre 

wolves841b 2016.10.14. 20:47:14

@Márk_Márk:

Ez csak a te véleményed.

Nekem viszont ezerszer jobban bejön Tilla, mert politikától független, kurva jó filmeket csinál, és a színpadon is szuper.

Fridi pedig egy ballib Gyurcsány seggnyaló, gyűlölködő, aki atom frusztrált, hogy veszíteni fognak a kedvencei 2018-ban is.
Mint te is.
Válasz erre 

mh1973 2016.10.14. 21:05:08

@wolves841b: ha csak ennyi bírtál kihámozni belőle, akkor a hiba a te készülékedben van!
Válasz erre 

Parajpuding 2016.10.14. 21:09:06

Jó bejegyzés. De arra is jó, hogy idevonzza a fideszorkokat, mint légypapír a legyeket. Hiába no, ezek a legyek nem tudnak ellenállni sem a légypapírnak, sem a ganédombnak. Ezen a létszinten nem várható más tőlük. Ösztönösen a szagra mennek.
Válasz erre 

Márk_Márk 2016.10.14. 21:57:17

@wolves841b:
Ja, és ott van egy olyan csatornánál, amit egyébként utál, mint a szart.
Persze elfelejtettem, hogy nálatok fideszeseknél, a helyi "újbeszélben" ez a gerincesség.
Válasz erre 

Larry Silverstein 2016.10.14. 22:06:24

Szerintem meg a fidesz látványosan undorító propagandaadót csinált mindenből, amihez hozzáfért. Ebben még akár igaza is lehet Fridinek, aki azért Mo. egyik legjobb tévése. Mondjuk azt a részt nem tette hozzá, hogy a TV2 korábbi elnöke meg a Sláger Rádió korábbi elnöke is konkrétan MSZP párttag volt, de ő csak aszondja, ami most van.

Persze nyilván ettől simán szavazok a fideszre, hogy nehogy visszatérjenek az idióták, mer jobbat nem tudok, de attól még nem kell mindjár lehurrogni a Fridit.
Válasz erre 

Larry Silverstein 2016.10.14. 22:13:23

Vagyis konkrétan Mo-n csak 2 befolyásos TVs van (vagy inkább volt), meg van még2 aki meg azt hiszi hogy befolyásos, de nem az.

Aki valamikor jó vót, az a Fridi meg a Fábry (de ez utóbbi már szar), és még a Vágó meg a Freitomi is azt hitte hogy ők valakik, pedig nem. Most meg a Hajdúpeti egy tragédia, hiába jobbos egy kis köcsög akin látszik hogy már az oviban is kínozták, és még mindig nem heverte ki. Hazáig rugdalnám a fejét.
Válasz erre 

ogli dzsí 2016.10.14. 22:18:42

Mesterházy hova a picsába lett?

Hol a faszban van? Most hogy eladták a Népszabit is meg a Népszavát is, hol védi a hazát?

2 éve ő volt a miniszterelnökjelölt, most hol van-e?
Válasz erre 

dunántúli gyerek 2016.10.14. 22:30:26

A TVs showman mint kategória lejárt lemez, a mai generációk megmondói már a blogger-vloggerek lesznek, ezek a dínók már nem fognak milliárdokért egészestés showdereket csinányi.
Válasz erre 

Peterpapo 2016.10.14. 23:42:02

"ahol a népszavazás 40 százalékát 98 százaléknak hazudják"

"Az megvan, hogy a Svájc elleni meccset megnyertük? Hiszen a gólok 40 százalékának 100 százalékát mi lőttük."
Válasz erre 

Peterpapo 2016.10.14. 23:50:56

@Zsoltbacsi:

Rosszul emlékszel. Nem azért baszta le, mert odaszavazott, hanem azért, mert fellépett egy Jobbik rendezvényen. Szó sem volt szavazásról. Mivel a szavazás titkos, nem is tudhatta, hogy Gregor kire szavazott.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.14. 23:55:46

@Peterpapo:

Rendszeres fellepoje volt az ilyeneknek, sot volt hogy haziasszonya is, kb mint Kudlik Juli a fideszeseken. Szerintem nagyon megalazo volt, nem tudom hogy honnan veszi a batorsagot.
De hat izlesek es pofonok. Ez kb olyan volt, minta elhivta volna Kulkat/alfoldit az adasba es elkezdte volna oltani oket, hogy milyen undorito dolog seggekben turkalni.
Hoppa most jutott eszembe, hogy rossz volt a pelda, friderikusz is full homar.
Mindegy, nekem visszataszito volt
Válasz erre 

Peterpapo 2016.10.15. 00:00:36

@Zsoltbacsi:

Hát ezt én nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni, mert sosem jártam Jobbik rendezvényen, de ha így is volt, elég sokára derült ki a dolog, mert orrba szájba írtak erről az egy esetről a neten és elég érdekes, hogy csak most és eddig nem. Na mindegy, a lényeg, hogy nem a szavazás miatt baszta le, hanem a fellépés miatt.
Válasz erre 

Márk_Márk 2016.10.15. 01:49:44

@Larry Silverstein:
"simán szavazok a fideszre, hogy nehogy visszatérjenek az idióták"

Fenti mondatod alapján már visszatértek, itt vagy legjobb példának mindjárt te.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.15. 02:17:07

@Márk_Márk: :))
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.15. 02:21:36

@Zsoltbacsi: "friderikusz is full homar"

Most dicséred vagy szidod?

Betegesnek tartom, hogy a másik ember nemi identitása izgat téged.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.15. 02:23:58

@dunántúli gyerek: Attól még az elért eredményei tiszteletreméltók lehetnek.

És egy kreatív ember csinálhat új dolgokat, a kor szellemének megfelelően.
Válasz erre 

Márk_Márk 2016.10.15. 04:25:25

Aztakurva, most látom csak a lejmolást a cikk alatt:

"Kérjük, támogasd a Nyugati Fényt - a valódi ellenzéki médiát!"

Húbazmeg, ezen de mennyire kell röhögnöm...
Amikor nemhogy egy nyomorult botcsinálta, félig-meddig írástudatlan blogger újságírónak képzeli magát, de a egy MÁSIK média (itt konkrétan az Index) blogtengerében összetákolt szaros blogját, amit olvasnak vagy 300-an, MÉDIÁNAK kiáltja ki...

És így tarhál pénzt az olvasóktól...

Ez az évezred vicce lenne, ha nem lenne végtelenül szánalmas.
Válasz erre 

aprika 2016.10.15. 06:33:03

Politikailag "független" média csak a baloldalon létezik... Valamelyik szoci kormány idején Sándor szeretett volna tv-elnök lenni. Épp Lendvai Ildikóhoz dörgölőzött erősen, ahhoz kellett ám a gerinc!!! Ilyen a magyar média világa, előbb-utóbb leharcoltak lesznek benne olyan "tehetségek" is, mint Ő. Már sehová sem kellenek, de még próbálnak a felszínen maradni. Azt hiszik még van hatásuk. Tévednek. Eljárt felettük az idő, de időként harapnak egy kicsit. A DK a temetőjük....
Válasz erre 

Csumpitáz Béla 2016.10.15. 09:00:53

@wolves841b: az hogy a kezében van a 99% nem egyenlő a nézettséggel. Pont ez a gáz nekik, hogy hiába pumpálják tele pénzzel nem bírják rávenni az embereket, hogy nézzék, olvassák őket. Marad a konkurrencia, az 1% bedarálása.
Válasz erre 

solo 2016.10.15. 09:43:59

Nekem még a Hajós reakciója tetszett tegnap erre az egészre. Nem nagyon ment át neki az az sms.. :) Bizonygatja,hogy ő nem fideszes vagy fidesz szavazó, igaz ugyan,hogy ezt senki nem állította. Egyszerűen azt mondta a Sanyi, hogy ha gerinctelen az ember akkor gerinctelen pártállástól függetlenül.
Válasz erre 

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.10.15. 10:03:01

" amikor a jó képességű, elismert írástudók "

Mint Hajós András és Till Attila? :D

Annyit azért megengedek, hogy legalább írni biztosan tudnak. Amúgy meg egyetértek, hogy a Hajós-féle söpredék nélkül talán kicsit nézhetőbb lenne a TV, bár jobb lenne az egész MTVA-t a TV2-vel bezúzni a fenébe. Bár aki manapság még tv-t néz meg is érdemli amit kap.
Válasz erre 

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2016.10.15. 10:04:56

@Max és Ricky:
Azt túlzás, hogy "botlás", de annak idején leülte a büntetését, amit egy - állítólag - a mainál elnyomóbb rend szabott ki rá. Ezek után több, mint 50 évvel előcitálni, hogy titkolta volna, necces. Már-már úgy volt-van beállítva, mintha 50 év után derült volna ki az igazság, holott rögtön kiderült, megkapta a büntetést és kitöltötte, és azóta telt el 50 év.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.15. 10:15:20

@valamit:

Elvileg egyetertek veled,de megsem. Akkoriban allitolag 4-6 evet kaptak ilyesmiert, o meg masfel ev utan kinn volt, es ott folytatta, ahol elotte abbahagyta. Mostanaban ugy mondanank, hogy felfele bukott. Szerintem a legnagyobb hibaja az volt, hogy folyamatosan hazudozott, es tobb lepcsoben mindig csak annyit ismert el, amennyit ra tudtak bizonyitani.

Ez volt az elso kozlemenye: „az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el”
Válasz erre 

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2016.10.15. 10:22:52

@Zsoltbacsi:
Az is lehet, hogy ártatlannak tartja magát, az ítélet ellenére. Mindenesetre, amit kiszabtak rá, leülte, az átkosban. Lehet, hogy másikat kétannyira se csukták volna le, nem másfél évre, de két hétre se. Sok minden ment pofára akkoriban (is).
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.15. 10:34:09

@valamit:

"Az is lehet, hogy ártatlannak tartja magát, az ítélet ellenére."

Tudom, a bortonokben is a 90 szazalek artatlan, ha megkerdezik... Szerinted ha azonnal beismeri, es megbanast tanusit eljutott volna a dolog odaig, ahova? Szerintem max 1 hetig erdekes hir lett volna. Ehelyett eloadott vagy 3 verziot, jottek az Aczel fele mosdatok, hogy az aldozat "szeretett kefelni". Majdnem egy honapig arra jatszott, hogy az aldozat mar ugysem el, csak aztan csunyan rabaszott.

"Sok minden ment pofára akkoriban (is)."

Pont ez volt az egyik hazug erve. A masodik verzio szerint (az elso szerint meg se tortent) beleegyezett az aldozat, csak nem merte otthon bevallani, mert az apja valami magasrangu partfunkcionarus volt, es o intezte a lecsukasat. Kar, hogy kiderult, hogy az apja egy sima egyszeru cipesz volt....
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.15. 11:29:18

@A holokauszttagadás örökös bajnoka: :)) ... és a világ zsidó háttérhatalmai. És akkor még kihagytad, hogy komcsi, libsi, cigány, indián, néger, náci és kövér. El fog csapni a gazdád, ha ilyen figyelmetlenül kommentelsz.
Válasz erre 

lol7 2016.10.15. 14:32:06

@Ritkov Halo: Faszt szidják a Tilláék fideszes júdáspénzből a fideszt ha úgy döntöttek hogy bepucsítanak a narancsfasznak? Nem ez a baj ahelyett hogy ez kiderült?
Válasz erre 

lol7 2016.10.15. 14:33:07

@A holokauszttagadás örökös bajnoka: És a zsidó cigány Orbánt? A Ráhel nem egy ősi zsidó név? Ki ad ilyet a purdéjának? Naugye...
Válasz erre 

lol7 2016.10.15. 14:35:59

@valamit: Attól nem lesz becsületesebb valaki hogy félig leüli az érte kapott szanatóriumi üdülést. 1. Miért nem ülte le az egészet? 2. Ez csak a bűnelkövetés ára, nem a felejtésé.
Válasz erre 

lol7 2016.10.15. 14:37:44

@valamit: Nem ülte le, csak egy részét. Csókossági kedvezménnyel szabadult.
Válasz erre 

lol7 2016.10.15. 14:40:47

@aprika: te most a fideSSnyik orbánszopókról beszélsz? Mert azokra igaz ez. A Copy-Paste Palikának benyaló fasztuggyahogyhívjákmertarraseérdemeshogymegjegyezzem interjús kisköcsög pl. Remélem a geci rászárad a pofájukra.
Válasz erre 

lol7 2016.10.15. 14:41:55

@Márk_Márk: Azzal még mindig a 888.hu és szánalmas fidesznyik haverjai felett jár olvasottságban!
Válasz erre 

Márk_Márk 2016.10.15. 15:09:40

@lol7:
Azt azért nem hinném, bár én azok egyikét sem olvastam még soha.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.15. 15:34:10

@lol7: "A Ráhel nem egy ősi zsidó név?"

Tőlem félvér néger-indián is lehetne, ha nem közpénzből kellene fényesen eltartanunk, taníttatnunk, fizetni az üzleti "sikereit"...
Válasz erre 

jotekony koc 2016.10.15. 18:13:27

@Willkommenskultur: Nem vehetnek, mert a fidesz osztja az engedélyeket. A Klubrádió már 6 éve pereskedik és országos helyett csak fél városnyi körzeten vegetál.
Válasz erre 

aprika 2016.10.15. 21:06:53

@lol7: Én a magyar média világáról írtam, politikai oldaltól függetlenül. Röviden: szánalmas... Értem én, hogy neked a Fideszre indul a nyálad. Ők vannak hatalmon, most őket kell szidni, joggal. Szerintem az elmúlt 26 év következménye a mai helyzet.
Válasz erre 

2016.10.18. 03:45:16

@Colonel H. Stinkmeaner:
"Vannak emberek, akik aljas firkákért a kenyeret vajazva kapják!" Németh László író!
Az idegen gazda kutyái

Nem is olyan régen idegen ura(da)lom volt az egész határ. Az uradalomnak voltak szolgalelkű intézői, és kezdetben véresszájú, később szelídebb, de jól idomított kutyái. Külön válogatták, tenyésztették őket. Máig ők, vagy neveltjeik, válogatottjuk ugat! Betoldás!
Becsületes puli, komondor be sem kerülhetett közéjük. Ezt az intéző felügyelte. Mert az igaz magyar kutyák csak magyarul tudnak ugatni, és nem igazán lehet őket magyar szagú emberekre uszítani. Azért az uradalom nem maradt kutyák nélkül. Akadtak bőven korcsok, akik a maguk jobb koncáért az uradalom érdekében ugattak. Akár hazugságot is ugattak, mert az intézők úgy idomították Őket! Amikor az uradalom tönkrement, az intézők ügyesen, gyorsan újgazdának adták el a birtokot, ami tulajdonképpen a falué mindnyájunké. Az uradalom kutyái hamar megszokták az újgazdát, hiszen Ők „szolgálni” tanultak, és szolgalelkűek! Gazdát nyalva, minket megugatva, párta(t)lanul minden utcán járóra egyformán morogva képviselik (idomításuk szerint) az újgazda érdekeit.
Ajánlom még, Ady: A legszomorúbb állatok cikkét Ilyen kivénhedt vén kutya, az ugatni merő szégyentelen tirpák legény!
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard