Nyugati Fény

Itt a 3 legsúlyosabb érvünk, amiért bojkottálni kell a kamunépszavazást

Itt a 3 legsúlyosabb érvünk, amiért bojkottálni kell a kamunépszavazást

A távolmaradás az egyetlen jó döntés ebben a mesterségesen generált csapdahelyzetben. Elmondjuk, miért.

1. A kérdést Habony Árpádék rafináltan úgy tették fel, hogy arra ép ésszel ne lehessen igent mondani. Hát ki az a marha, aki kifejezetten azt akarja, hogy

„az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését”?

Ez a kérdés szándékosan úgy van megfogalmazva, hogy szembemenjen az emberek igazságérzetével, és ne lehessen rá jó szívvel igen-t mondani.

Viszont Orbánék rafkósan azzal számoltak, hogy bármilyen blőd kérdésben állnak is be egy álláspont mellé, a baloldal egy része reflexből az ellentétes álláspontot fogja elfoglalni.

Akik most ellenzéki oldalon a részvétel és az „igen” mellett agitálnak, ők belesétáltak ebbe az ócska csapdába, másrészt minket is ebbe akarnak belerángatni.

ov-bomlaszt.png

2. Megszületett az ellenzéki összefogás.

Sokszor kritizáltuk már a baloldal pártjait (jogosan), és biztosan fogjuk is még. Most azonban el kell ismerni, hogy az első akadályon átmentek. Kikerülték az orbáni csapdát, nem mondanak „csakazértis” igent egy olyan hülye kérdésre, amire nem lehet igent mondani.

Jelen állás szerint beállt a bojkott mögé az MSZP, a DK, az Együtt, a PM és a Moma, vagyis a demokratikus ellenzék 99 százaléka. A kamunépszavazáson való részvételre már csak Fodor Gábor és 1-2 olyan megmondóember agitál, akik korábban is a demokratikus oldal és az összefogás bomlasztói voltak.

Sőt, a baloldali pártok 99 százaléka mellett a bojkottra szólít fel a velük gyakran kritikus TGM is, mert ő is érti, hogy a részvétel most nem opció.

3. Az „igenek” megnyerhetetlenek, az ellenzék egyetlen fegyvere az érvénytelenítés.

Aki kicsit is ismeri a társadalmat és nem most jött a Hold túlsó feléről, az pontosan tudja, hogy a „igenek” ebben a hülye kérdésben megnyerhetetlenek. De még az is hiú ábránd, amit egyes nagyokosoknál olvashattunk, hogy a baloldal majd 40-60-ra fogja szépíteni az igenek arányát.

Aki szerint arra a válaszra, hogy „az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését” rá lehet venni 1,6-1,8 millió embert egy olyan országban, ahol az összes baloldali pártnak nincs ennyi szavazója, nos, azt az embert személyesen kísérnénk el a legközelebbi pszichiáterhez.

A demokratikus ellenzék egyetlen esélye az, ha érvényteleníteni tudja Orbán népszavazását egy teljeskörű bojkottal. Ez egy olyan fegyver lenne a kezükben, amivel sokáig és jogosan üthetnék a kormányt.

Miről beszél, elnök úr, hiszen ön megbukott! Az ön által legfontosabbnak tartott kérdésben nem tudta elvinni az emberek 50 százalékát az urnákhoz! Ezért kellett 5 milliárdot elszórni propagandára, meg 5 milliárdot a népszavazás megszervezésére?!

Nem kell megrémülni azoktól a közvélemény-kutatásoktól, amelyek 50% körüli részvételt jósolnak. Mindenki tudja, hogy jóval többen mondják bele a telefonba tét nélkül, hogy persze, elmegyek, mint ahányan tényleg ott lesznek. Az emberek hány százaléka megy el egy osztálytalálkozóra, szülinapra vagy koncertre azok közül, akik előre beígérik, hogy ott lesznek? Na ugye.

Utóirat: Aki még mindig nem látja, hogy Orbán Viktor egy politikai szélhámos, aki a bolondját akarja járatni velünk az egész népszavazási cirkusszal, annak ajánljuk megtekintésre azt a videót, ahol arab üzletembereknek gazsulál és ajnározza nekik az iszlámot, valamint ajánljuk meggondolni, hogy ez a nagy demokrata mikor is kérdezett meg minket a több mint 3600 letelepedési kötvényes bevándorlóról, akiken milliárdokat szakítanak Fidesz-közeli offshore-cégek.

Lájkolj minket a Facebookon is!

Támogasd a Nyugati Fényt - a valódi ellenzéki médiát!

220 komment népszavazás manipuláció ellenzék menekültek Tovább
Itt a 3 legsúlyosabb érvünk, amiért bojkottálni kell a kamunépszavazást Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
220 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat 3 érv, amiért öngyilkos butaság bojkottálni a választásokat
  • Jó reggelt kívánok, hány tüntetést is szervezett a Jobbik az elmúlt 8 évben? Jó reggelt kívánok, hány tüntetést is szervezett a Jobbik az elmúlt 8 évben?
  • Az MSZP komplett hülyét csinált Balázs Péterből Az MSZP komplett hülyét csinált Balázs Péterből
  • Leszakad az ember arca, amikor Botka vádol elvtelenséggel másokat Leszakad az ember arca, amikor Botka vádol elvtelenséggel másokat
  • Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr2410425742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (220)
Az utolsó 100 komment:

2016.08.20. 10:42:53

"Hát ki az a marha, aki kifejezetten azt akarja, hogy"

Például én. De nem csak ezt, hanem mindent, ami a jelenlegi magyar kormánytól elveszi a hatáskört.
Válasz erre 

Bitang Inas 2016.08.20. 10:45:57

Olyan sikeresen számolták fel az elmult 25 év kormanyzata-i a mo.i szegenyseget es aluliskolazottsagot hogy ideje importálni a legsötétebb suttyokat Afganisztánból Pakisztánból es az osszes.melysotet helyről a vilagon.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 10:51:50

@$pi$: "Namost értelmes embert ilyennel nem tudsz átverni, ebből következik, hogy ha beveszed a magad dumáját, akkor mindenki azt fogja gondolni rólad, hogy nem vagy értelmes."
Ez a cikk ugye a bojkottról szól.... Itt nem arról van szó hogy zorbán mit állít, hanem hogy milyen érveket hoznak fel a szavazás ellen... Az írásaidból az látszik , te arról próbálsz másokat meggyőzni hogy ne bojkottálják a szavazást, de eddig mindhiába , tehát egyelőre te a saját dumáddal próbálod saját magad megetetni.... Én például nem mondtam azt , hogy ne menj el "nem"-mel szavazni... A te dolgod....

"Szerencsétleneknek nem nagyon maradt baloldali párt amire szavazhatnának."
Akkor ez neked miért fontos, nem inkább örülni kéne (sajnálat helyett) , hogy a vezéred lehet a favorit? Persze tudom én, ez is a kövérke féle fölényeskedés... Jó szórakozást hozzá.... Tükör előtt is gyakorolhatod....
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.20. 10:55:43

@Gallardo: "te a saját dumáddal próbálod saját magad megetetni.... "

Nem értetted amit írtam. Nem akkor csapod be magad, ha mindenki mást mond mint te. Attól még simán lehet igazad.

Akkor csapod be magad, ha a "van rajta sapka, nincs rajta sapka" elven gondolkodsz.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 10:56:48

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "Csináljatok egy tüntetést a migráncsokért! Esküszöm elmegyek, de szétrugom a hazaáruló valagatokat. "
Dugd a fejedet a hideg vízcsap alá .... Egyébként anyád , az a hazaáruló.... Te faszfej!
Nem vagy te véletlenül lyobbikos? Mer ha igen, akkor tudnám értékelni ha lekopnál rólam.... Te faszfej!
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.20. 10:58:35

@Gallardo: "Akkor ez neked miért fontos, nem inkább örülni kéne (sajnálat helyett) , hogy a vezéred lehet a favorit?"

Másik klasszikus jele az elvakultságnak. Felteszed, hogy nekem az orbán a vezérem. Ha olyan dolgokat mondok, amiből az következik, hogy nem így van, akkor felteszed, hogy még ezt a vezérséget is rosszul csinálom.

- Tisztelt bíró úr, a vádlott megölte a feleségét szerdán.
- Dehát kérem, nem is volt feleségem soha.
- Még ezt is elrontotta!

:D
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 11:03:05

@$pi$: "Felteszed, hogy nekem az orbán a vezérem. Ha olyan dolgokat mondok, amiből az következik, hogy nem így van"
És mi lenne az, amiből ez következik ....?
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.20. 11:03:13

@Gallardo: "ez is a kövérke féle fölényeskedés..."

Miért lennék egy kicsit is büszke vagy fölényes amiatt, hogy a bal oldali pártok szép lassan meggyilkolják magukat? Semmit nem tettem ez ügyben csak végignéztem.
Válasz erre 

atomic power 2016.08.20. 11:04:31

@$pi$: A közvélemenykutatasok szerint a "baloldali" pártok szavazóinak egy része is egyetert a kormány nepszavazasi kerdesevel es a nemet tamogatná. Ennek a retegnek az erróziójat kockáztatjak ezek a partok a népszavazashoz való hozzaallasukkal.
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.20. 11:07:00

@Gallardo:
" És mi lenne az, amiből ez következik ....? "
"nem inkább örülni kéne (sajnálat helyett) , hogy a vezéred lehet a favorit?"
Válasz erre 

blexpress 2016.08.20. 11:23:41

Sajnos az a probléma a baloldalnál, hogy nincs válaszuk semmire sem .Tehetetlenek és kb naponta százszor elmondják, hogy az Orbán megfog bukni és majd ők nyernek..................................???!!!
Hát igen szomorú, hogy nincs egy normális ellenzék Magyarországon....dehát ez van.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 11:25:46

@atomic power: "Ennek a retegnek az erróziójat kockáztatjak ezek a partok a népszavazashoz való hozzaallasukkal."
Lehet, de egyelőre eléggé meghatározó szerepe van más tényezőknek is... ott van például az hogy eu tagok vagyunk (egyelőre még igen) ... Hiába hazafiaskodunk , lassan egy évszázada hogy határontúli kérdésekben a magasból sz@rnak le minket, tehát nem nagyon tudunk ugrálni.... Úgy meg egyenesen röhejes is , hogy közben meg pénzt várunk el tőlük..... És hogy kapjuk az a tagságból adódik.... Szóval ha nem lennénk azok, akkor se pénz se posztó... és ez így is lehet ha berágnak, és nem csak a kvóta miatt lehet , hanem az iszonyatos korrupció miatt, mert nyugaton azt nem viselik ha lopnak tőlük... A kockáztató pártoknak ilyesmiket is muszáj figyelembe venni,mert sokaknak a megélhetését jelenti... Fel lehet rúgni dolgokat, de érdemes előtte felmérni hogy milyen következményekkel járhat.... Amelyik értelmesebb az igyekszik megmagyarázni a választóknak.
Válasz erre 

sakkosfx 2016.08.20. 11:27:05

Ennek a Hat alomnak semmit nem szabad elhinni, még ha kérdez azt sem! De a másiknak sem a szemkilövetőknek sem! A többi pártról nem is beszélve! Mind a cionizmus szekerét tolja az pedig csak szegénységet és Magyar ellenes törvényeket és jogszabályokat hozott! És vitte a bankot mármint a nemzetit!
Válasz erre 

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.08.20. 11:27:49

Elítélem a taktikai szavazást. Nem tartom sokra az olyanokat, akik nem tudnak egy kérdést elolvasni és értelmezni. Mint amikor jött valaki, hogy ő támogatja a vizitdíjat, de ellene szavazott, mert meg akart Gyurcsánytól szabadulni. Csakhogy az ívre nem az volt írva, hogy takarodjon-e Gyurcsány, hanem, hogy eltöröljék-e a vizitdíjat.
Ennek ellenére én sem fogok elmenni, de nem ezen okokból. Az én indokaim:
1. A kérdés hazug, mert az állítja, hogy az EU be akar telepíteni, pedig az EU elszállásolni akar. Azaz menekültstátuszt, ami 10 évre szól, nem pedig letelepedési engedélyt, vagy állampolgárságot.
2. Minden olyan népszavazás, ami nem úgy kezdődik, hogy a magyar állam/országgyűlés/kormány/stb. csináljon valamit, az értelmetlen. Semmi értelme olyan dolgokról szavazni, amikre nincs ráhatásod. Ezzel az erővel tarthatnánk szavazást a kínai szociálpolitikáról, az ég színérő, vagy a nyelőcsőrákról.
3. Ha pedig tényleg Brüsszelnek akar valaki üzenni, akkor írni kell egy levelet:
European Parliament
Bât. Altiero Spinelli
60 rue Wiertz / Wiertzstraat 60
B-1047 - Bruxelles/Brussels
Belgium
nem pedig plakátokat ragasztgatni magyarul, Magyarországon.
Válasz erre 

mizar uno 2016.08.20. 11:27:59

TUDTA ?

Ha svájcba utazik , kb a 30 liternyi űrtaltalmu gurulos kisböröbdbe 250 millio svajcai frank fer.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.08.20. 11:38:57

A baloldal már megint házhoz megy a lóf***rt. Hát ők tudják.
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.20. 11:41:44

@Gallardo: "az iszonyatos korrupció miatt, mert nyugaton azt nem viselik ha lopnak tőlük... "

Ne légy naív, nyugaton is ugyanúgy van korrupció mint nálunk. A legkorruptabbak egyike pl. az USA. Mondhatnánk, hogy Budapesten egyetlen politikus van, aki köztudomásúlag pénzért vette a hatalmát és az az amerikai nagykövet.

A korrupció felemlegetése a nemzetközi politikában nem több mint egy furkósbot, amit azért vettek elő, mert nem tetszik a magyar kormány politikája. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor azt mondhatnám, hogy amíg nem adóztattuk meg a bankjaikat addig nem zavarta őket a korrupció.

"Fel lehet rúgni dolgokat, de érdemes előtte felmérni hogy milyen következményekkel járhat...."

A "felrúgás" megint csak egy nagy legenda. A kötelezettségszegési eljárások számából világosan látszik, hogy Magyarország messze nem tartozik a problémásabb országok közé.

"lassan egy évszázada hogy határontúli kérdésekben a magasból sz@rnak le minket"

Akkor miért "rágnának be". Ha egyszer lesz@rnak minket, akkor semmi okuk arra, hogy "berágjanak", nem?
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.08.20. 11:44:13

@atomic power 1986DucaDuca: Jaja, annyira gáz ez az Európa Tanács, hogy az hihetetlen. 1 évvel ezelőtt mi voltunk a nácik, meg homofóbok meg minden, most meg nagyjából mindenki azt csinálja amit O.V. kb. 1,5 éve mondott. Ebből a nagyon egyszerű v. a politikát kerülő emberek is tisztán látják, hogy nem mi vagyunk az idióták.

Egyébként meg olvastam valahol egy index cikkben v. blogban, hogy nem lenne baj azzal, hogy mondjuk 150 ezer migránst betelepítenek hozzánk csak jó lenne ha ezzel együtt jönne néhány német, svéd v. dán befektető és mindjárt gyárakat és üzemeket is telepítenek velük. Akkor a menekültek és a helyi lakosok is jól járnának. És Brüsszel is hitelesebb lenne. Öröm volna látni, ahogy a migik és a helyi lakosok szépen együtt dolgoznak egy nagy cég gyárában mondjuk Borsodban v. Szabolcsban. Persze ilyenekről szó sincs. Nyílván nácik vagyunk, mert hagyjuk magunkat hülyére venni. :)
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.20. 11:46:35

@Lord_Valdez: "1. A kérdés hazug, mert az állítja, hogy az EU be akar telepíteni, pedig az EU elszállásolni akar. Azaz menekültstátuszt, ami 10 évre szól, nem pedig letelepedési engedélyt, vagy állampolgárságot."

Tényleg? Akkor jó. Ha nem gyógyszerfelírási díj, hanem vizitdíj, akkor nincs semmi gond.

Mondjuk a 10 évre szól egy marhaság, de mindegy.

"2. Minden olyan népszavazás, ami nem úgy kezdődik, hogy a magyar állam/országgyűlés/kormány/stb. csináljon valamit, az értelmetlen."

Minden népszavazás értelme az, hogy a magyar országgyűlést és a magyar kormányt kötelezi. Semmi másról nem szólt egyetlen népszavazás sem. Sehol.

"Semmi értelme olyan dolgokról szavazni, amikre nincs ráhatásod."

Csakhogy van ráhatásunk. Szuverén állam vagyunk.

"3. Ha pedig tényleg Brüsszelnek akar valaki üzenni, akkor írni kell egy levelet:"

Valami ilyesmire készülünk, csak most a levelet pár millió magyar állampolgár fogja aláírni.
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 11:46:52

@Gallardo: Egy migráncsimádó hazaáruló szardarab vagy.
Az egész világképed annyiból áll, hogy utálod Orbánt, és ellene próbálsz tenni. Közben pedig leszarod, hogy mi a honfitársaid meg az országod érdeke. Ez még rosszabb mintha pénzért tennéd, mert azokat legalább meg lehet érteni.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.08.20. 11:48:54

@$pi$: igen ezt szépen összefoglaltad :) Nagyjából ennyi.
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 11:57:02

@Lord_Valdez: "az EU elszállásolni akar. Azaz menekültstátuszt, ami 10 évre szól,"
Hm? Ez a legújabb duma? Ezt még nem hallottam.
Tehát csak 10 évre kell elszállásolni, etetni itatni x ezer embert. Hát ez tényleg mindjárt más mint a betelepítés. Végül is mi az a 10 év? Lehet szülni, 8 gyereket, úgy hogy a nagyobbik már szépen tudja mondani, hogy allaakbár.

Minden népszavazás arról szól, hogy a parlament mit csináljon. Most komolyan el tudod képzelni, hogy egy olyan esetben, ahol mondjuk van 6 millió akármilyen szavazat a parlament majd ellene megy? Mellesleg pedig a parlament az az intézmény amire neked a választópolgárnak van hatása, és a képviselőnek kötelessége beszámolni.
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.20. 11:57:41

@Lord_Valdez: 1. Azt az egymillió migrit a németek már a büdös életben nem fogják visszaküldeni Szíriába, ahogy anno a török vendégmunkásokat sem tudták. Sőt, ha egyesíthetik a családjukat, az kapásból vagy 5 millió migri. És akkor ez csak Szíria, és azonnal jönni fognak Pl. az irakiak, hogy akkor őket meg miért nem ?
2. Ez az egész igazából egy kártya Orbánék kezében Brüsszelben, ami növeli az esélyét annak, hogy meg tudják akadályozni a kvótás elosztást. Ami pedig a nyugati bevándorláspárti politikusok vitorlájából fogja ki a szelet, így hosszú távon Európa fennmaradását jelenti.
3, Ha egy magyar ír Brüsszelnek egy levelet, az csak a kukát gazdagítja. De ha 5 millió magyar ír levelet, annak már van valami súlya. Nem nagy, de talán pont ezen múlik Európa jövője.
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 12:03:25

@nemecsekerno_007: :D:D:D:D
Látom magam előtt ahogy a dolgos és képzett migráncsok és a tán még náluk is dolgosabb és képzettebb cigók együtt gyártanak volvót. Boldogan, barna kéz a barna kézben.
Naponta ötször megállana a termelés, seggeket nyugatnak hajlonganának kicsit, aztán mehetne tovább a munka, miközben szól a Notár Mary a hangszóróból.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.08.20. 12:03:43

@midnight coder: Meg akkor lehet, hogy 15 milló lengyel, 2 millió szlovák is ilyen levelet ír majd Brüszelnek. Az máris nagyobb súly.
Válasz erre 

vNHM 2016.08.20. 12:04:41

Hiaba erolkodsz. Ervenyes es eredmenyes lesz. Nem fognak jonni a kecskebaszo haverjaid!
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 12:15:53

@Lord_Valdez: A levél mellett szerintem még azért személyesen is tárgyalhatnának, mert az még korrektebb mint üzengetni.... Európában legalábbis...
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 12:23:35

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Te szerencsétlen barom, te sz@rdarab... Az lesz vége, hogy kilépünk vagy kirúgnak , és amikor majd a honfitársaid sorozatosan vesztik el az állásaikat, majd akkor rádöbbennek mi is az, hogy nem vagyunk többé eu tagok.....
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 12:24:32

@Gallardo: Ja. Tárgyalgathatnának ugye? Akkor lehetne mondani tovább, hogy csak a zorbán a gonosz, a xenofób a gyűlöletkeltő meg az uszító...
Mert eddig akármit tárgyaltak atomerőműtől kezdve a határzárig rögtön előjött a kő alól egy rakat ballib aztán hangoztatták, hogy a nép nem is ezt akarja. Ott lesz bazmeg 5 millió szavazat, hogy a nép mit akar. Ennyi. Ha annyira akarod a retkeket, akkor vállald fel, szavazz igennel.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.08.20. 12:25:14

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Hát lehet, hogy te így csinálnád, de szerintem lehetne jobban. Nyílván olyan menekülteket fogadnánk be akkik tudnak Volvot csinálni. Hogy egyszerűen fogalmazzak. Én Brüsszel képmutatására akartam felhívni a figyelemet, amikor mi vagyunk a kirekesztő mocskok, hogy nem akarunk befogadni szerencsétlen menekülteket. A nyugat persze sokkal humánusabb. Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy igazából arra kellenek a dolgos kezek, hogy valaki megtermelje a német nyugdíjakat :) Ezt hívják képmutatásnak :)
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 12:26:50

@nemecsekerno_007: Még nem írták meg? Egyáltalán hogyhogy nem tartanak ők is népszavazást? A vénégyek igazán lehetnének szolidárisabbak is , nem?
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.08.20. 12:32:16

@Gallardo: ? Meglátjuk.
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 12:40:01

@Gallardo: Na, pont a te szervilis gondolkodásodból lettek olyan dolgok, mint náci németország, meg szovjetunió..
Jujj, ne szóljunk, mert mi lesz akkor. Jujj kirúgnak az unióból, aztán nincs több térkő.
Nézz már utána faszfej, hogy mikor nyitott gyárat az opel, a suzuki vagy az audi vagy mikor jött be mondjuk a tesco. Vagy csodálkozz rá a világra, hogy nem csak az unió tagországain belül vannak világcégek.
Kirúgnak? Baszod, nagy átkúrás az egész unió, nem látod. A csatlakozáskor nem bécsi cukrászdát kellett volna plakátolni, hanem ilyen kérdéseket.
-Iderakhat húszezer arabot az unió, ha éppen úgy gondolja?
-Akarja-e, hogy a pénzéből kitanított orvosok itthagyják az országot, maga meg dögöljön meg?
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 12:41:44

@nemecsekerno_007: Az egymillióból mind az 54? Sok sikert a német nyuggereknek.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2016.08.20. 12:44:14

@Gallardo: Hiába hazafiaskodunk , lassan egy évszázada hogy határontúli kérdésekben a magasból sz@rnak le minket, tehát nem nagyon tudunk ugrálni.... Úgy meg egyenesen röhejes is , hogy közben meg pénzt várunk el tőlük...."
Nem ismerek ilyen szót, hogy "hazafiaskodás". Valaki vagy hazafi, vagy nem. Ennek analógiája lenne az, ha azt mondanánk azokra, akik bojkottálják a népszavazást, hogy "tisztességtelenkednek". A határon túli kérdésekben valóban vannak súlyos restanciák, de az már megtörtént történelmi események következménye, amit utólag nagyon nehéz befolyásolni, mert a Nyugat rendkívül ódzkodik a nemzeti kérdések felszínre hozásától, hamisan hivatkozva a status quo-ra. Éppen a történelmi tapasztalatok miatt kell idejében és megelőző jelleggel befolyásolni a jelenleg még képlékeny migránspolitikát. Ehhez kellene, hoy minél több magyar ember felemelje a szavát a népszavazáson. Ha ezt a Brüsszeli Bizottság csak úgy lesöpri, akkor az EU destabilizációját kockáztatja. Tehát aki azt szeretné, hogy egy stabil, demokratikus unióban éljünk, az elmegy és nemmel szavaz a népszavazáson. Ez az igazi unio pártiság, mert szeretnénk egy jól működő Európában élni. A betegséget is jobb megelőzni, mint utólag gyógyítani. A bojkott az unio további erróziójához való tevőleges hozzájárulás!

" Fel lehet rúgni dolgokat, de érdemes előtte felmérni hogy milyen következményekkel járhat...."

Nincsen felrúgva semmi! A kormány a már kötelezővé tett kvóta ügyében törvényes úton, ahogy a demokráciában szokás, keresetet nyújtott be az EU Biróságon a Szlovák Kormánnyal egyetemben.
A továbbiakat illetően: nem felrúgni akarunk megállapodásokat, hanem a végleges formába öntés előtt befolyásolni. Ez óriási különbség!
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.20. 12:45:40

@Gallardo: Kilépni biztosan nem lépünk ki, és kirúgni pláne nem fognak. Sem az egyik, sem a másik nem érdeke sem nekünk, sem az EU-nak. A kinti melósokat sokkal inkább Európa állapotának romlása fenyegeti - ahogy a hazaiakra nézve is ez a legnagyobb kockázat.

Európát jelenleg négy nagy veszély fenyegeti:
1. Versenyképtelenség. Egyre kevesebb olyan dolog lesz, amit csak a drága európai munkaerő tud megcsinálni, a hozzá képest olcsó kicsi kínai, indiai meg nem. Ráadásul a szociális háló miatt nagyon sok embert kell eltartani.
2. A népesség elöregedése.
3. Az iszlamizáció.
4. A lumpenesedés és a vele kapcsolatos problémák (tanulatlanság, alkohol, drog, bűnözés). Egyre több embernek nem lesz munkája, ez utóbbi viszont az iszlám szélsőség terjedését is okozhatja (és nem csak a bevándorlók között).

Ebből a négy pontból hármat durván felerősít a migráció.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 12:48:16

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "akkor vállald fel, szavazz igennel. "
Ha erre a következtetésre jutottál , akkor eddig minek jártattad a pofádat....?
Így van, majd mindenki szavaz a saját belátása szerint.... Az eredményt majd meglátjuk.....
Amúgy meggyőzőbb lennél ha kimentél volna a választási iroda elé és elkergeted a kopaszokat... Lehet hogy megfontolnám a szavazatomat.... De egyelőre ott tartunk, hogy egy törvénysértést a szőnyeg alá akarnak söpörni , és ez bizony egyelőre jobban b@ssza a csőrömet mint 1300 menekült, mert azoknak még meg tudom mondani , hogy igen szigorú következménye lesz ha bármit elkövetnek, de ha a törvénysértés állami szinten megy , akkor megszűnik az alapja a törvényességnek..
Ja, és egyelőre meg sincs a népszavazáshoz sem, mert nincs tisztázva a jogosultak névsora.. Ennek hiányában pedig az egész csak csalás.
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 13:03:45

@Gallardo: A kopaszok ellen indult nyomozás, mi a szart akarsz?
www.origo.hu/itthon/20160819-kopaszok-nvi-palffyilona-rendorseg-ugyeszseg-nyomozas-bunpartolas.html
Mellesleg a kérdés amit népszavaztatni akartak idejétmúlt, már nincs értelme. Akkor megint mi a faszt akarsz?
És hagyd abba a hazudozást az 1300 menekültről. Nem 1300 és nem menekült.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 13:06:37

@atomic power 1986DucaDuca: "Tehát aki azt szeretné, hogy egy stabil, demokratikus unióban éljünk, az elmegy és nemmel szavaz a népszavazáson. Ez az igazi unio pártiság, mert szeretnénk egy jól működő Európában élni. A betegséget is jobb megelőzni, mint utólag gyógyítani. A bojkott az unio további erróziójához való tevőleges hozzájárulás!"
Hűha ! Na e aztán az igazi kampányszöveg..... Mindjárt elsírom magam olyan megható...
Sajnálom , de csak nem megy....

A fideSS eddigi cselekedetei nem engednek arra következtetni , hogy bármilyen ügyben is szabad "megbízni" bennük... Lépten-nyomon semmibe veszi azokat akik nem rá szavaztak. A választási iroda bejáratánál véglegesen eljátszották a "becsületüket".... Majd mondjátok meg nekik hogy demokratikusabban kéne játszani és akkor lehet, hogy nagyobb lenne a bizalom, de így nincs.
És mivel bizalom nincs , így nem engedhetem meg magamnak azt a hibát , hogy rábízzak egy szavazatot arra, aki később azt ellenem fogja felhasználni , és belefog abba amit a török elnök művel.... Ha nagyobb bizalmat akarnak , akkor a választóik győzzék meg őket róla hogy vegyék figyelembe azokat is akik nem rájuk szavaztak.... Csak ilyen módon lehetne elérni például azt hogy több legyen a "nem" egy ilyen népszavazáson is..... De nekik nem szándékuk tárgyalni, csak uralkodni akarnak , márpedig így nehéz lesz előrébb lépni....
Válasz erre 

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.08.20. 13:10:00

@$pi$: @Nagy fasz vagy te Válasszunk: @midnight coder:
Pedig nem kicsi különbség, hogy valaki állampolgár, vagy menekült.

"Csakhogy van ráhatásunk. Szuverén állam vagyunk."
Ezért baj, hogy a 80-as években csináltak egy oktatási reformot. Azok, akik 85 után tanultak olvasni, meglepően nagy százalékban funkcionális analfabéták. Olvasnak, csak minek, mert a leírt szöveget nem értik.
Az a kérdés, hogy mit csináljon az EU. Kurvára mindegy, hogy szuverén állam vagyunk-e vagy sem, mert nem magunkról döntünk, hanem az EU-ról. Érted? Mi, magyarok, hozunk egy döntést arról, hogy mit csináljon az EU. Ez, nyilván, nagyon meg fogja hatni az EU-t.

"Valami ilyesmire készülünk, csak most a levelet pár millió magyar állampolgár fogja aláírni."
Semmi jelentősége, hogy hányan írják alá, mert a döntést az Európa Parlament fogja meghozni, amiben a magyar képviselők száma 21. Akkor is, ha 10 ember írja alá, ha 100 ezer, ha 1 milliárd.
Tehát, a szavazásnak zéró hatása van arra, hogy Orbánék mit tudnak megakadályozni és mit nem.

A további tévedések eloszlatására:
-a költséget ki lehet számolni, egyébként évente néhány tíz milliárd.
- nem szülnek 8 gyereket, ezt nem tudom, hogy melyik fogyatékos terjeszti, de a tényekhez nincs köze. A valóság 3.
- az, hogy az irakiak jönnek-e, az nem függ ettől a szavazástól, sokkal inkább attól, hogy Irakban hogy alakulnak a dolgok
-a vendégmunkásokat nem is akarták visszaküldeni. Azért hívták, igen, hívták, sőt toborzóirodákat üzemeltettek Törökországban, hogy jöjjenek.
- a kvótás elosztás pont nem "bevándorláspárti" politikusnak jó, mert a kvóta segít megszabadulni tőlük.
- a kvótarendszertől nem érdemes nagyon félni, mert működésképtelen. A migráns nem egy zsák krumpli, amit leraksz a sarokban és akkor ott marad. Ha ő Németországban akar élni, akkor ő Németországba fog menni. Amellett, hogy az EU ennél kevésbé megosztó kérdésekben sem volt képes egységes döntést hozni, ezért itt is valószínű, hogy átmegy a javaslat.
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 13:10:17

@Gallardo: Hogyan lehet demokratikusabban annál játszani, minthogy népszavazást csinálnak egy, a jövőnket érintő kérdésben?
Egyébként sikerrel leírtad ismét, hogy amit csinál orbán az biztos rossz, ezért nem bízol benne... Egy beteg orbánfóbiás paranoiás fasz vagy. Nem több
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 13:10:23

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: úgy látszik nem érti amit olvasott, a kopaszok ellen volt , de ejtették... Az meg amit az iroda vezetőjével kapcsolatban felhoztak csak humbug , oszt majd polpot petike jól meg is szünteti.... Mondanák az illiberátor rajongók hogy : "így kell ezt csinálni...."
Az arrogánstóni ügyében meg valahogy a rendőrségről tűnnek el bizonyítékok... Nem furcsa ez...?
Persze, nem , miért lenne, csak meg kell nézni ki a főügyész....
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 13:18:43

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: mi a f@szt akarsz te mondd már meg bazdmeg? Mit ? A hozzáállásomat zorbán viselkedése váltja ki... Gondolod hogy meg tudsz győzni arról hogy elmenjek "nem" -mel szavazni. Egy nagy büdös lóf@szt, azt. És ha nem tetszik valakinek, akkor kinyalhatja a s@ggem... Érthető? Hát ki a f@szom vagy te bazdmeg, hogy megszabd hogy én mit csináljak.... Erigggggy oszt mondd meg anyádnak...

"Hogyan lehet demokratikusabban annál játszani, minthogy népszavazást csinálnak egy, a jövőnket érintő kérdésben?"
Nagyon nem áll jól amikor hülyét csinálsz magadból.... A demokratikusabb az lenne , ha yard helyből letartóztatta volna a kopaszokat az iroda bejáratánál.... és az iroda vezetője nem küldi el a rendőröket. Ő elküldi ? Milyen alapon? Majd ha a yard úgy látja hogy lezárható az ügy akkor saját maga távozik..
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 13:23:18

@Lord_Valdez:
Te mellesleg mikor tanultál olvasni? "Mi, magyarok, hozunk egy döntést arról, hogy mit csináljon az EU. Ez, nyilván, nagyon meg fogja hatni az EU-t."
Nem. Arról van szó, hogy az EU döntését szó nélkül elfogadjuk-e, vagy nem. Mi. Én dönthetek úgy, hogy beköltözök hozzád, abba nem szólhatsz bele. Az viszont a te döntésed, hogy ezt hagyod, vagy nem.
Én vagyok a fogyatékos, aki azt mondta, hogy 10 év alatt szülhet 8 gyereket. A három sem a valóság egyébként, csinálnak annyit amennyit tudnak, aztán ami megmarad megmarad.

"- a kvótarendszertől nem érdemes nagyon félni, mert működésképtelen. A migráns nem egy zsák krumpli, amit leraksz a sarokban és akkor ott marad. "
Egyik részről ja, lehet. Másikról pedig ha itt kap lakást meg a segélye miatt be kell jelentkeznie, akkor nem nagyon fog átmenni németbe, ahol se lakhatása, se pénze nem lesz. De tényleg arra kell bazirozni, hogy mégis mit fog csinálni egy olvasni nem tudó kecskepásztor?
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 13:29:13

@Gallardo: Próbálok rávilágítani, hogy mennyire sötét fasz vagy, akit semmi más nem vezérel, csak az orbán iránti utálat.
Igazán leszakadhatnál már a kopaszokról. Semmit nem csináltak. Álltak. Ehhez meg joguk van, pont annyira mint amennyire Nyakónak joga volt ott állni. Nem szép, nem elegáns, de nem törvénytelen.
Ha Nyakónak egy kicsi vér is lenne a kis pöcsében, akkor tolakodott volna, aztán legfeljebb szájonvágják. Akkor legalább lenne egy baloldali hős. Ez meg állt mint a fasz a lakodalomban.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 13:39:17

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "Semmit nem csináltak. Álltak. Ehhez meg joguk van, pont annyira mint amennyire Nyakónak joga volt ott állni. Nem szép, nem elegáns, de nem törvénytelen."
Nem elegáns, nem törvénytelen..? Na ebből is látszik mennyire sötét f@sz vagy.....
A kúria kimondta hogy törvénysértést követtek el a kopaszok, mert megakadályozták nyápic piftikét hogy leadja a kérdést... Ezek után mit akarsz megmagyarázni? Csak hülyét csinálsz magadból.... piftike meg nem teheti meg hogy dulakodik, mert az akkor ő a hunyó, mint amikor a ligetnél az anyámasszonykatonája közeget "megrúgta " a gaz ligetvédő.....

"akit semmi más nem vezérel, csak az orbán iránti utálat"
Utálni azt szokták , aki megutáltatja magát....
Válasz erre 

atomic power 2016.08.20. 13:41:02

@Gallardo: "fideSS eddigi cselekedetei nem engednek arra következtetni , hogy bármilyen ügyben is szabad "megbízni" bennük.."
Ha az oroszok igy gondolkodtak volna a Ii. Világhaborúban, akkor nem kerülhettek volna ki győztesen. Féltek, rettegtek Sztálintól, de a hazajukat fontosabbank tartottak mindennél. Nem az szamitott, hogy ki vezeti az orszagot, hogy milyen a viszonyulásuk a regnaló hatalomhoz.
Ha Magyarorszagot külső katonai támadas erne, akkor azért nem mennénk megvédeni az orszagot, mert éppen olyan hatalom van, ami nem tetszik?

"A választási iroda bejáratánál véglegesen eljátszották a "becsületüket".... Majd mondjátok meg nekik hogy demokratikusabban kéne játszani és akkor lehet, hogy nagyobb lenne a bizalom, de így nincs." Ez a történet úgy viszonyul a népszavazashoz, mint egy atommag az univerzumhoz.
Nem kellene ezeket a dolgokat összekeverni, mert nem ósszemerhetők.
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.20. 13:42:38

@Lord_Valdez: "Pedig nem kicsi különbség, hogy valaki állampolgár, vagy menekült."
Az is nagy különbség, hogy valaki vendégmunkás vagy állampolgár. Ehhez képest a németek hány török vendégmunkást is tudtak hazaküldeni amikor már nem volt rájuk szükség ?

"Azok, akik 85 után tanultak olvasni, meglepően nagy százalékban funkcionális analfabéták. Olvasnak, csak minek, mert a leírt szöveget nem értik."
És ez a helyzet a 90-es évek után csak romlott.

"Az a kérdés, hogy mit csináljon az EU. Kurvára mindegy, hogy szuverén állam vagyunk-e vagy sem, mert nem magunkról döntünk, hanem az EU-ról. Érted? Mi, magyarok, hozunk egy döntést arról, hogy mit csináljon az EU."

Pontosan. Ez ugyanis nem egy lejátszott meccs, hanem egy vita, aminek során az egyik oldalon állnak az 50-es években ragadt szenilis régi nyugat-európai politikusok, akiknek a történelmi tapasztalata a megszállásról leginkább a megszállók nézőpontjára korlátozódik, a másik oldalon pedig azok a többnyire Kelet-Európai államok, ahol a népek már láttak karón varjút. Köztük mi, akik ugye láttuk, hogy Erdély betelepítése románokkal mennyire jó ötletnek is bizonyult a magyarok szempontjából. Ebben a vitában lesz egy érv Orbánék kezében a magyar népszavazás eredménye - illetve, ha megbukik akkor Merkelék oldalán lehet ugyanez érv.

Bizony, ez egyszer tényleg lehetséges, hogy a magyarokon múlik Európa hosszú távú sorsa.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 13:43:09

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: szavazni pedig úgy fogok vagy sem ahogy én jónak látom... senki sem szabhatja meg nekem.... Ha éppen nem tetszik az engem nem érdekel, lehet hogy "Nem szép, nem elegáns, de nem törvénytelen." Hát ennyi.... Másképpen kellett volna viszonyulni a dolgokhoz....
Válasz erre 

odamondó 2016.08.20. 13:46:52

@atomic power: már leírtam. Az egész egy trükk.
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 13:49:51

@Gallardo: Ha a kúria elítélte a kopaszokat, akkor meg mit akarsz? Jogállam, demokrácia, bűncselekményt követtek el, elítélték őket. Nem?
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 13:53:57

@Gallardo: Így van. Úgy szavazol ahogy akarsz. Ezzel most hatalmas újdonságot mondtál. Persze ezt azért teheted meg mert önkényuralmi rezsim van a fidess vezetésével a náci vezérrel, a demokrácia pedig már rég meghalt.

Mondom, hülye vagy mint a segg, az egyetlen érved bármire, hogy utálod a fideszt, meg Orbánt. Ennyi vagy. Egy sötét gyűlölködő szar.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 14:00:52

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
"Semmit nem csináltak. Álltak. Ehhez meg joguk van, pont annyira mint amennyire Nyakónak joga volt ott állni. Nem szép, nem elegáns, de nem törvénytelen."
"Ha a kúria elítélte a kopaszokat, akkor meg mit akarsz? Jogállam, demokrácia, bűncselekményt követtek el, elítélték őket. Nem? "
Némi ellentmondás mutatkozik , nem?

Nem, nem ítélte el , csak megállapította nyápic pifti feljelentése alapján hogy törvénysértés történt.... Nem világos, hogy ez a bibi? Ezért nincs jogállam... És hogy miért nem ítélik őket el? Hát hogy vennék elő azokat akiket ők (kubatov) küldtek oda.... Még képesek lennének énekelni és akkor nekik végük.... persze a kopaszoknak is...... A kopaszok ellen meg is szüntették az eljárást... Az iroda vezetőjét akarják bűnpártolásért előszedni, csak azt nem tudom milyen bűnt pártolt....
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 14:05:39

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: a gyűlölködő szar az, aki kifogásolja a menekültekkel szembeni segítségnyújtást, aki folyamatosan meggyanúsít mindenkit anélkül hogy bármit is elkövetett volna... azon túl 19-es internacionalistázik, kommunistázik, hazaárulózik... és aki folyamatosan ömleszti a gyűlölködő kék sz@rt az emberekre, hogy mesterségesen félelmet keltsen ....
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 14:09:11

@Gallardo: Igen, az én véleményem szerint a kopaszok nem csináltak semmi. Ezek szerint a kúria megállapította a törvénysértést. Ha megállapította, akkor nyilván kiszabta az itéletet.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 14:10:00

@atomic power: "Ha az oroszok igy gondolkodtak volna a Ii. Világhaborúban, akkor nem kerülhettek volna ki győztesen. Féltek, rettegtek Sztálintól, de a hazajukat fontosabbank tartottak mindennél. Nem az szamitott, hogy ki vezeti az orszagot, hogy milyen a viszonyulásuk a regnaló hatalomhoz."
A németek nem menedéket kértek... , támadóként léptek fel...
Biztos hogy úgy kell/kellene élnünk nekünk is , mint az oroszoknak dzsugasvili idején?
Na mi a büdös francért volt itt akkor 56-ban forradalom? Lehet hogy mégis számított ki vezeti az országot? ("Nagy Imrét a kormányba, rákosit a Dunába")
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 14:19:05

@Gallardo:
" gyűlölködő szar az, aki kifogásolja a menekültekkel szembeni segítségnyújtást, "
Milyen menekültek? Bántja őket szerbiában valaki? Milyen segítségnyújtás?

"aki folyamatosan meggyanúsít mindenkit anélkül hogy bármit is elkövetett volna..."
Hmm. Ezzel mit is akarsz mondani? Hogy a migráncsok nem erőszakoltak és gyilkoltak? Vagy azt, hogy te is gyanusítasz mindenkit korrupcióval meg lopással, holott semmi bizonyítékod semmire?

"azon túl 19-es internacionalistázik, kommunistázik, hazaárulózik... "
Hát sajnos tényleg nincs jobb szó azokra, akik -mint te- a hazája érdekei ellen cselekszik egy teljesen más érdek alapján. Te azért, mert utálod az orbánt, más azért mert mondjuk megfizetik..

"folyamatosan ömleszti a gyűlölködő kék sz@rt az emberekre, hogy mesterségesen félelmet keltsen" Tehát alaptalan ugye? Nem gyilkolásznak, nem élősködnek, nem erőszakoskodnak, nem követelőznek. Hmm. Ténlyeg annyira hülyének nézel mindenkit, hogy maguktól nem félnének ettől a csürhétől? Ha már átbaszás meg hazaárulás, akkor inkább arról kéne beszélni, hogy az nem a nép tudatos megtévesztése, amikor meg a propaganda az orvosmérnök képzett migrikről? Meg a toleráns befogadó békevallásról?
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 14:20:26

@Gallardo: Miért volt 56os forradalom? Hát akkor is az volt, hogy egy külső hatalom ránk akarta erőltetni az akaratát
Válasz erre 

HabonyArpad 2016.08.20. 14:22:20

"3 súlyos érv, ami­ért bojkot­tálni kell a kamunépszavazást"

Pontatlan a cim, mert honnan tudna az iro, hogy kamu ?
Az hogy kamu, az legfeljebb masodikan reggel fog kiderulni, ha az emberek odamennek, es nincs is szavazas.
De addig ez csak rosszindulatu feltetelezes.
Es egyebbkent is hanyszor fordult mar elo, hogy kiirtak egy nepszavazast, aztan nem volt ?
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 14:23:46

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "Hát akkor is az volt, hogy egy külső hatalom ránk akarta erőltetni az akaratát "
És ki volt az a külső hatalom? Az oroszok, nemde ? A favorizált sztálin , te szerencsétlen.... az itteni helytartóival..... Most meg zorbánka a kgb-s putyin s@ggét nyalja.....
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 14:25:11

@HabonyArpad: egyelőre kamu, mert nincs rögzítve a jogosultak névsora.... úgy pedig nem korrekt...
Válasz erre 

nem várt fordulat 2016.08.20. 14:28:00

@atpijkamo116: Mielőtt kioktatsz, mit csináljak, kérlek tanulj meg először szöveget értelmezni. Ha elolvasod rendesen a hozzászólásomat, és megérted a lényegét, láthatod, hogy tudom, hogy a választási iroda csalta el ezt el. Pont ezt mondom, hogy nekik úgy csaltak, hogy az MSZP-nek ne legyen meg a 200e, a fidesznek meg úgy fogják elcsalni, hogy nekik meg érvényes legyen, még akkor is, ha nem lenne az.
Válasz erre 

atomic power 2016.08.20. 14:36:03

@Gallardo:A németek nem menedéket kértek... , támadóként léptek fel...
Az nem ér fel egy támadassal, ha egy szuverén orszagba az akarata ellenére migránsokat telepítenek be?
"Biztos hogy úgy kell/kellene élnünk nekünk is , mint az oroszoknak dzsugasvili idején?" Nem kell úgy élnünk,,azert vannak a parlamenti választasok, hogy négy évenkent erről döntsünk!. Az oroszoknak ez nem adatott meg Sztalin idején.
Válasz erre 

atomic power 2016.08.20. 14:39:59

@odamondó: Ez nem indoklas! Ez olyan, mintha azt írta volna, hogy a nepszavazas azert trükk, mert trükk!
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 14:44:36

@atomic power:
"Az nem ér fel egy támadassal, ha egy szuverén orszagba az akarata ellenére migránsokat telepítenek be? " Ha valaki aláírja azt hogy az elhelyezésüket teljes körűen végre kell hajtani akkor nem.... És tudod ki írta alá? Na hármat találhatsz.....

"Az oroszoknak ez nem adatott meg Sztalin idején. " A marhája , hát tőlünk is ők vették el..... ezt akarták visszaszerezni 56-ban..... de mivel az oroszok vették el , be is jöttek hogy ne tudják itthon visszavenni...
Válasz erre 

dumdidum42 (törölt) 2016.08.20. 14:44:37

arra lesz jó a népszavazás, hogy felmérhetjük hogy az 1.2 millió majomból aki megszavazta ezeket még hány képes ezek után is odaállni és rájuk Xelni, talán már kisebbre kell majd a következő évtizedben nekik épülő börtön várost méretezni.
Válasz erre 

mpl 2016.08.20. 14:46:49

@csentecsa: 1294 ellenőrzött emberről szól a magyat kvóta.
Én sem akarom, hogy mindenki bejöjjön, de a mostani vezetés simán hazudik, az ugye azért lejön?
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 14:53:49

Egy kis szórakozás, főleg rajongóknak..... A felvétel önmagáért beszél....

propeller.hu/itthon/3235962-total-hulyet-csinalt-orban-rajongokbol-egy-facebookozo

Na most akkor hogy állunk az iszlámmal?
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.20. 15:04:33

@mpl: "1294 ellenőrzött emberről szól a magyat kvóta."

Már nem. Már régen nem.
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.20. 15:09:35

@nem várt fordulat: "úgy csaltak, hogy az MSZP-nek ne legyen meg a 200e"

Az mszp megpróbált csalni, volt aki 12-szer írt alá. Lebuktak. Megint. Mint ahogyan lebuktak az "oktatóvideóval", ahogyan lebuktak az ajándékcsomag osztogatással, lebuktak a bécsi bankszámlával, a hazugságokkal.

Ők maguk nem terjeszthetnek hazugságokat arról, hogy mégis megvolt a 200 ezer aláírásuk, de ilyen megmondóembereken keresztül mint te terjesztik a rágalmakat. Alaptalan vádak, rágalmak, hazugságok. Erkölcstelen, gusztustalan rágalmak.
Válasz erre 

atomic power 2016.08.20. 15:23:06

@Gallardo:

"Az nem ér fel egy támadassal, ha egy szuverén orszagba az akarata ellenére migránsokat telepítenek be? " Ha valaki aláírja azt hogy az elhelyezésüket teljes körűen végre kell hajtani akkor nem.... És tudod ki írta alá? Na hármat találhatsz....." Nem ismerem az unio döntéshozatali mechanizmusat, ezért nem tudom valójában a miniszerelnöknek ez az alairasa az önkéntes betelepítésre vonatkozott-e!? De a lenyeg az, hogy a kötelező kvóta meg lett támadva az Európai Birosagon.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 15:30:37

@atomic power: a vonatkozó szöveget egy rajongó tette közzé , úgy hogy ez az, amit valójában maga zorbán is aláírt.... ezen szöveg első mondata a teljeskörű végrehajtásról szól .... Na most kérdezem én, hogy mikor szokás valamit aláírni ha előzőleg megtámadtam bíróságon , vagy mikor szokás megtámadni ha előzőleg aláírtam.... ? Ha valaki esetleg nem érti a szöveget és félrevezetik akkor rosszhiszeműség, de zorbán azért csak érti az angol szöveget, vagy nem?
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 15:33:56

@atomic power: ja, a szöveg a menekültek elhelyezésével nyit, erről szól az első mondat... Ha megtalálom a referenciát ahol ezt közzétették természetesen megosztom... mert nem akarok csak a levegőbe "beszélni"....
----
Osztán nem sokan jelezték még, hogy tetszett az iszlámos felvétel a propelleren....
Válasz erre 

odamondó 2016.08.20. 15:34:19

@atomic power: most majd fel fogom neked sorolni az összes fidesz hazugságot? Mi vagyok én neked? Levéltáros? Ha meg nem tudsz fidesz hazugságokról akkor húzd ki a fejed a hátsódból.
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.20. 15:39:47

@Gallardo: "Na most akkor hogy állunk az iszlámmal?"

Az, hogy mi van az iszlámmal független Orbántól. Nektek, balfékeknek az a bajotok, hogy csak Orbánból tudtok kiindulni. Amit Orbán mond az rossz, ami ennek ellenkezője, az nyilván jó.

Szereted az iszlámot ? Hajrá, teli van a világ ilyen országokkal. Ja, hogy nem szívesen élnél olyan országban, ahol a liberális demokrácia, emberi jogok és ehhez hasonló dolgok még nyomokban sem léteznek ? Nem szeretnél olyan országban lakni, ahol a nők csak csadorban, férfi felügyelettel mehetnek ki az utcára, nem vezethetnek autót, ahol a feministákat a tüntetésen megerőszakolják, ahol a buzikat nyilvánosan kivégzik, ahol esetleg a női körülmetélés is szokásban van ?

Nos, megértelek. De akkor mi a fenéért akarsz tömegesen muzulmánokat importálni Európába ?
Válasz erre 

atomic power 2016.08.20. 15:55:11

@odamondó: Én csak azt az egyszerű kerdest tettem fel, hogy indokolja meg, mi a trükk a nepszavazasi kerdesben. Ehhez nem kell leveltarosnak lenni.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 15:58:29

@midnight coder: nem kell a mellébeszélés.... Nem gyurcsány nem bajnai , nem megyó eresztette el a szöveget... Reklamálj annál aki mondta..... Sokan akartak is , amíg nem szembesültek azzal hogy ki is mondta... Amiket írsz az pedig leginkább az iszlám államot jellemzi... Na ez elől menekülnek mostanság sokan....
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.20. 16:24:47

@atomic power: "miniszerelnöknek ez az alairasa az önkéntes betelepítésre vonatkozott-e!?"

Eleve ott kezdődik, hogy egy nyilatkozatot adtak ki. Aki tudja mi az a nyilatkozat és mi az a határozat vagy rendelkezés, esetleg rendelet az tudja, hogy itt bukik a dolog. A nyilatkozatokban általános ajánlásokat, véleményeket szokás megfogalmazni. Nincs hatályuk.

És valóban, a nyilatkozatban olyasmi van, hogy minél előbb meg kell oldani a bevándorlók elhelyezését, mert az az EU határon lévő államokban már problémákat okoz. Szó nincs arról, hogy X főt el kell helyezni magyarországon, Z főt lengyelországban.

Ez természetesen nem akadályozza meg az internetes rajongókat, hogy hónapokon keresztül hörögjenek. Vegyük észre, hogy nyolc általánossal (se) rendelkező félenalfabéták hörögnek egy nyilatkozat miatt, amit soha nem olvastak[1]. :( Szomorú ez!

[1] Tisztelet a kivételeknek persze.
Válasz erre 

atomic power 2016.08.20. 16:30:55

@Gallardo: A Kormány azt állitja, hogy az aláiras az önkéntes kvótanak szól. Tény, hogy az eredeti amgol szövegben nem szerepel az önkéntes szó. Én nem tudok ŕola, hogy volt-e olyan miniszterelnök, aki nem írta ala ezt a dokumentumot. Érdekes lenne Fico magatartasa ebből a szempontból. Úgy emlékszem, hogy nem akartak az egesz zarodokumentumot megtorpedozni, mert akkor az angolokkal folytatott unios reformtargyalasok is kútba estek volna. El tudok kepzelni olyan szituaciót, amikor a politikus is szép lehet, de okos nem. Egyébkent a lényeg, hogy bírosagon mindket orszag megtamadta az EU Tanácsaban hozott döntést a kötelező kvótaról.
A videórol meg az a vélemenyem, higy ötletes, de tulajdonkeppen az embereknek a radikalis iszlamtól való félelmere tamaszkodik. A miniszterelnök meg egy "politikailag korrekt" beszedet mondott arab üzletembereknek. Méltatta az iszlam kultúrat, nem azt mondta, hogy a Szaud-Arabiai futballcsapat terroristakbol all!
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.20. 16:35:04

@Gallardo: Amiket irkáltam általában az iszlámot jellemzi. Nyílt kivégzések persze leginkább az IS területén vannak, de Pl. becsületgyilkosságok bőven előfordulnak Európában is. A migrik pedig leginkább azért menekülnek, mert a saját szélsőségeseik szarrá lőtték az országot, így ott nemigen lehet megélni. Csakhogy, arra semmi garancia hogy a migri Európában, ha rájön hogy a kolbász amiből a kerítés van valójában disznóból készült, nem fog szintén bedurculni és nem kezd el itt is szarrá lőni mindent.
Válasz erre 

$pi$ 2016.08.20. 16:46:28

@midnight coder: "migri Európában, ha rájön hogy a kolbász amiből a kerítés van"

Nem beszélve arról, hogy akik mondjuk az IS területén nem minősülnek vallási fanatikusnak azok nálunk még simán kiverik a biztosítékot. Sokan vannak szerintem, akik elmenekülnek, mert az állandő gyilkolászás már sok nekik, de ha a lányuk egy rumi kutyával szóbaállna azért csak kinyírnák.
Válasz erre 

Gallardo 2016.08.20. 17:12:47

@atomic power: "Én nem tudok ŕola, hogy volt-e olyan miniszterelnök, aki nem írta ala ezt a dokumentumot."
A f@szom se rugózna rajta hogy aláírta, ami ráadásul arról tanúskodna hogy nem vagyunk olyan s@ggfejek hogy egy minimális létszámon vitatkozzunk és némi segítőkészség is benne van... Nem kéne mást tennie minthogy kiállna és megmondaná hogy aláírta, és egy kis létszámot fogadunk, oszt akkor az eu méregfoga is ki lenne húzva.... Mindjárt másabb lenne a felállás , mert akkor már van mire hivatkozni hogy az alapkövetelményt teljesítettük és ennél többre nincs módunk. Ha az eu meg elkezdene erősködni hogy még többet , akkor viszont valóban kifogást kell tenni.... De nem ezt teszi mert amiket műveltek az országgal csak ezzel a folyamatos gyűlöletkampánnyal tudja elfedni.... Saját magát kényszerítette ebbe a helyzetbe. Most már nem maradt meg más , csak folyamatosan "harcolnia"..... Hogy milyen károkat okoz az országnak az sem érdekli.
Válasz erre 

atomic power 2016.08.20. 17:36:10

@Gallardo: Vélemenyem szerint valamennyi migránst előbb-utóbb be fogunk engedni, a népszavazasi kerdes ezt megengedi a parlament hozzájarulasaval, s akkor mindenki elegedett lehet: a jobboldal azert, mert nem serül szuverenitasunk, a baloldal pedig azert, mert a szolidaritas is teljesül. S akkor mindenki megnyugodhat és az energiájat az orszag jövőjére fordíthatja.
Válasz erre 

d.j 2016.08.20. 18:21:09

Értelmetlen népszavazás. Egy a végletekig korrupt és demagóg és gyáva kormány így szeretne takarózni az eu-nál. Egy egyszerű többségű, még 2/3-ad se kell, parlamenti döntéssel vissza lehet utasítani a migránsok betelepítését. A többi csak rizsa. Én biztosan nem megyek el, mert nincs tétje a döntésemnek.
Válasz erre 

taxi546 2016.08.20. 19:14:41

@Peppone Botazzi: Butaság, de a Te döntésed.
Válasz erre 

odamondó 2016.08.20. 19:16:10

@atomic power: ezt is leírtam már az első kommentben: "a parlament jóváhagyása nélkül..."
Válasz erre 

Master. 2016.08.20. 20:01:12

És az is érdekes, hogy az INDEX egyetlen augusztus huszadikával kapcsolatos, nemzeti ünnepünkről szóló posztot sem volt képes engedélyezni a blogketrecében! Egész nap!
Válasz erre 

Arte Peritus 2016.08.20. 20:14:29

@Chris Kyle: Egyet kitettek. Mondjuk nem azt, amit kellett volna!
Válasz erre 

mpl 2016.08.20. 20:33:31

„Magyarországnak annak a helynek kell lennie, ahol mindenkit tisztelettel fogadnak, az iszlám világból érkezetteket is tisztelettel fogadják, és az iszlámot a muszlimok, arabok civilizációs gyökereit is rendkívül nagyra értékelik.”

„Itt mindenkit tisztelettel fogadnak. Az iszlám világból érkezetteket is tisztelettel fogadják. Az iszlámot, az önök civilizációs gyökereit itt rendkívül nagyra értékelik. Mi úgy tekintünk arra, mint egy nagy lelki és szellemi építményre.”

Orbán Viktor még 2015-ben egy arab bankároknak rendezett fórumon mondta mindezt. Sőt tovább is ment:

„Ezért számunkra az iszlám világból jött emberek nem fenyegetést jelentenek, hanem egy magas civilizáció képviselőiként üdvözöljük őket, és nem szégyellünk időnként tanulni is tőlük.”
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 20:50:42

@Gallardo: "És ki volt az a külső hatalom? Az oroszok, nemde ? A favorizált sztálin , te szerencsétlen.... az itteni helytartóival..... Most meg zorbánka a kgb-s putyin s@ggét nyalja....."
Várj, a németek akkora szentek voltak a történelem folyamán? Akkor te miért az ő faszukat szopod? Vagy az osztrákok? Ők mindig példásan magyar érdekek miatt szálltak síkra ugye?

Te szerencsétlen gyökér, ha orbán akarná betelepíteni a migriket, akkor itt ugatnál ellenük. Ennyi eszed van.
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 20:57:02

@mpl: Így van. Nagyon tiszteljük az iszlámot. Ha idejönnek akkor is. Ha hazamennek akkor is. De kurvára nem kérünk abból, hogy itt maradjanak. Főleg nem úgy, hogy csőstől iderontanak.

Egyébként mégis mi a lófaszt vársz, mondja azt egy rakás befektetőnek, hogy tevebaszó vadembereknek tartjuk őket? Vagy más miniszterelnökök elküldik az arabokat a francba?
Válasz erre 

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.08.20. 21:16:35

@mpl: Még mielőtt megint elkezded hangoztatni az 1200 embert.
Szeritned akkor hogy oszlik el a migráncs európában? 1200 egy 10milliós országnak?
600 az 5 milliós Szlovákiának, 4800 Lengyelországnak, meg 2400 Romániának? Szóval erre elszórnak összesen tízezer migrit? A többi három millióval mégis mi lesz?
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2016.08.20. 21:33:14

@odamondó:

"Az egész egy tipikus politikusi átverés. Ugye benne van a kérdésben, hogy parlamenti jóváhagyás nélkül... Majd ha annyira beüt a munkaerőhiány, hogy le akar állni a győri audi vagy mercedes gyár akkor hirtelen jóváhagyják 100ezer pakisztáni betelepítését...

Fidesz már többször meglépett ilyet. Ha nem akarnának betelepítést ott az alkotmány lehet azt módosítani."

Az a különbség köztünk, hogy én kezdettől fogva nem gondoltam azt, hogy nulla lesz a betelepítési létszám. Viszont ebben a kérdésben is el kell menni a falig, azaz megpróbálni a betelepítést elkerülni társadalmi- gazdasági hátrányai miatt. Ha a nulla betelepítési létszámból indulunk ki, akkor van esélyünk viszonylag kis létszám befogadására, de akkor is a magyar parlament jóváhagyásával. Mivel a kérdésben indirekt módon, de "expressis verbis" , azaz félreérthetetlenül benne van, hogy parlamenti jóváhagyással nem zárható ki betelepítés, ezért nem látok benne átverést. Legalábbis aki tud olvasni, annak a kérdésben semmiféle átverés nincs.
Válasz erre 

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.08.21. 08:36:29

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
"Te mellesleg mikor tanultál olvasni?"
Régebben.

"Nem. Arról van szó, hogy az EU döntését szó nélkül elfogadjuk-e, vagy nem."
Akkor olvasd el mégegyszer a kérdés, lassabban és értelmezd.

"A három sem a valóság egyébként"
Tények, tények, tények. Azok olyan dolgok, amiket lehet ellenőrizni, már ha valakiben van annyi szellemi igény. Szíria TFR-je 2010-ben 3,1 volt. (ami egyébként nem pontosan azt jelenti, hogy egy nő mennyi szül, de az most mindegy, a 8-tól nagyon messze)

"ha itt kap lakást meg a segélye"
Oszt mégis honnan kapna? Nem állnak hegyekben az üresen álló szükséglakások. Amellett, hogy amennyi segélyt Magyarországon kap, azt Németországban 3 nap alatt összekoldulja.

@midnight coder:
A német vendégmunkásokra még mindig szükségük van.

"Ebben a vitában lesz egy érv Orbánék kezében a magyar népszavazás eredménye - illetve, ha megbukik akkor Merkelék oldalán lehet ugyanez érv."
Most túl azon, hogy ez a szembeállítás egy kitaláció, ebben a vitában ez egy lepkefing.
Világosan tudják a közvéleménykutatási adatokból, hogy mekkora a támogatottsága a javaslatnak. A kormány így is a maximumot teszi az ügyben és úgy is azt fogja. A szavazatok száma meg adott.

Ez a szavazás, tudod, hogy kinek szól valójában? A Jobbik és a Fidesz között ingadozó szavazóknak.
Válasz erre 

odamondó 2016.08.21. 10:10:45

@atomic power 1986DucaDuca: jaaaa, hogy te elfogadod máris a fidesz által jóváhagyott betelepítést... Oké akkor meg a kampány átverés mert egyértelműen a nulla betelepítést reklámozzák.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2016.08.21. 12:46:27

@odamondó:
"jaaaa, hogy te elfogadod máris a fidesz által jóváhagyott betelepítést... Oké akkor meg a kampány átverés mert egyértelműen a nulla betelepítést reklámozzák."
Meg kell tanulni szöveget értelmezni. Én azt írtam, hogy "el kell menni a falig, azaz megpróbálni a betelepítést elkerülni társadalmi- gazdasági hátrányai miatt". Ez nem jelent előzetes, feltétel nélküli elfogadást, csak azt jelenti, hogy ha nem sikerül elég erőteljesen fellépni a nemzetközi politikai porondon ebben a kérdésben, illetve ha nagyon erős nyomást gyakorolnak ránk, mérlegre kell tenni egy korlátozott befogadás elutasításának hátrányait is. Itt lép be a parlament, amire a népszavazási kérdés lehetőséget teremt. Tehát ebben az esetben is megőrizzük szuverenitásunkat, azaz csak a magyar parlament jóváhagyásával történhet betelepítés. Buta stratégia lett volna, ha a kérdést úgy fogamazzák meg, hogy ez a minimális mozgástér sem marad meg.
Végignéztem a kampányszövegeket, de nem találtam olyat, ami a nulla betelepítésről szólna. A miniszterelnök tett korábban ilyen nyilatkozatot, de azt nem tette hozzá, hogy ez az önkéntes alapú, vagy a kötelező jellegű betelepítésre vonatkozik. Különben is, mindig a maximalista célt kell kitűzni, mert csak abból lehet, ha a körülmények úgy kívánják, fájdalom nélkül engedni.
Válasz erre 

Mariann19 2016.08.21. 14:27:42

Az ellenzéki pártok a választási bojkott kérdésében rossz lóra tettek, mert pártépítés tekintetében ez az állásfoglalás kontraproduktív.
A közvélemény kutatásokból kiderül, hogy a magyar társadalom nem támogatja a menekültek hazai jelenlétét, így az eu által kilátásba helyezett betelepítést sem.
Tehát az ellenzéki pártok szembe mennek az állampolgárok akaratával, mely ellenérzést szülve a Fidesz számára jelent előnyt.
A menekültügy egy rendhagyó szituáció, és ehhez nehéz az arany középutat megválasztani.
Az ellenzéki pártok követik az európai értékeket, ezek érvényesülése és a szolidaritás jegyében állnak fel, de a kialakult hangulat nem ezeknek a nemes céloknak kedvez.
Lehet, hogy sokan úgy érzik, hogy a bojkottra való felhívás egyfajta direktíva, melynek van egy kényszeres beütése. Ilyesmire vigyázni kéne.
Az LMP ezzel szemben arra ösztökéli a szavazókat, hogy menjenek szavazni, és nemmel szavazzanak.
Ez a párt felnőtt embereknek tartja a választókat, döntési jogukat elismeri, támogatja a népszavazás intézményét, így az abban való részvételt is.
Ez a leghelyesebb irány, amelyet az LMP követ.
Válasz erre 

BéLóg 2016.08.23. 00:49:23

Liberális közbeszéd:
A kormány patkányokat is kitüntetett lovagkeresztel.

A valóság:
IGAZ. De szerencsére azok most mind sorban visszaadják azt.
Válasz erre 

miniszterelnökjelöltúr 2016.08.30. 03:20:57

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Hajrá magyarok! Éljenek a muszlimok!
Válasz erre 

István Gere 2016.08.31. 12:08:24

Nem kell ide 3 érv, eggy is elég! Nézzék meg ezt az eszellős telintetet! Ez maga a téboly! Ha beszabadulna a diliházba, minden orvos és ápoló hanyatt-homlok menekülne! És mi gagyjuk ezt az udvari bolondot, hogy Napóleont játszon.....
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard