Nyugati Fény

Zuhan az MSZP: fenékvakarásért nem jár pont

Zuhan az MSZP: fenékvakarásért nem jár pont

Új erőviszonyok alakulnak az ellenzéki térfél baloldalán. A lomha és impotens MSZP vezető pozíciója megdőlt, a „kis pártok” evolúciójából pedig egyre világosabban látszik: melyikük lesz hosszú távon is életképes és melyikük marad örökre beteljesületlen ígéret.

A Nézőpont legfrissebb mérése szerint a biztos választók 44%-a szavazna a Fideszre, 23%-ot kapna a Jobbik, 12%-on áll a Demokratikus Koalíció, 10%-on az MSZP. Az LMP 7, az Együtt 3, a PM pedig 1 százalékos támogatottságot élvez. Bokros Lajos MoMa-ja és a Fodor Gábor „fémjelezte” Liberálisok továbbra is szavazótábor nélküli fantompártok.

tobias.PNG

A számokból rikít, hogy elkopott az MSZP hegemóniája a baloldali térfélen. Megszűnőben van az az automatizmus, hogy a Fidesz-ellenes baloldali választók szinte „reflexből”, gondolkodás nélkül a szocialista pártra adják a voksukat - függetlenül attól, hogy az mennyire dolgozott meg érte.

Már van választék, minek nyomán a szavazók eleinte tétován, majd egyre magabiztosabban elszakadnak az anyapárttól és megkeresik maguknak azt a formációt, amelyik megfelel az értékrendjüknek, habitusuknak.

Kialakul egy egészséges verseny, ami üdvös, mert a teljesítménynek kedvez – szemben a választék nélküliséggel, ami a kontraszelekció melegágya.

A szavazók pedig végül oda húznak majd, ahol dinamizmust, erőt és cselekvést látnak. Elválik az ocsú a búzától. Az ellenzéki politizálás bizony olyan műfaj, ahol fenékvakarásért nem osztanak pontot.

Egyre többeknek szúr szemet, hogy az MSZP impotenciája már nem magyarázható bénasággal. A számtalanszor leleplezett gazdasági összefonódások és háttéralkuk, a sunyi összejátszás a kormánypárttal, a heti két sajtóközleményben kiélt kamuellenzékiség nagyon nem jön be azoknak a tömegeknek, akik torkig vannak már a Fideszmaffiával és nem szeretnék némán meghunyászkodva végignézni, hogyan lopja el a gyerekeik és unokáik jövőjét egy gátlásait vesztett bűnszervezet.

A választók szépen egymás mellé teszik a magukat ellenzékinek valló szereplőket és megnézik, ki mennyit dolgozott azért, hogy leleplezze-megbuktassa a tolvajkormányt és életképes alternatívát nyújtson helyette. A Tóbiás Józsefek, Szili Katalinok nagyon nem fognak jól állni egy ilyen végelszámolásnál. Már a Holdról is látszik a különbség a valódi ellenzékiség és a korrupt színjáték között.

A Fidesz-zsarnokság talán egyetlen érdeme, hogy világos útválasztónak bizonyul: nyílt színvallásra késztet, ezzel megtisztítja az ellenzéki placcot. A sunyi kollaboránsok és a kamuellenzéki blöffpártok kipörögnek a porondról és maradnak azok, akik komolyan gondolják és hajlandók is keményen dolgozni egy jobb világért.

Figyeljünk, figyelmeztessünk és emlékezzünk!

Kövesd a Nyugati Fényt a Facebookon, hogy ne maradj le a frissítésekről!

Szólj hozzá! mszp korrupció tóbiás józsef Tovább
Zuhan az MSZP: fenékvakarásért nem jár pont Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Rohamtempóban kinyírta magát az LMP április óta - Ez már a végjáték Rohamtempóban kinyírta magát az LMP április óta - Ez már a végjáték
  • Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel
  • Itt a nagy szavazás: Botka László vagy Lattmann Tamás legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje? Itt a nagy szavazás: Botka László vagy Lattmann Tamás legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje?
  • 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata" 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata"
  • Leszakad az ember arca, amikor Botka vádol elvtelenséggel másokat Leszakad az ember arca, amikor Botka vádol elvtelenséggel másokat

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard