A magyar csapat győzelme Ausztria fölött normális körülmények között egy örömteli sportsiker lenne. Egy sportsiker, aminek rossz szájíz nélkül örülhet bárki, akinek épp az a hobbija, hogy túlfizetett szórakoztatóipari munkásoknak drukkol szabadidejében.
De ebben az országban már régóta nincsenek normális körülmények. Nálunk a miniszterelnök sok év kitartó munkájával a futballt kőkemény politikai üggyé tette és önmagával azonosította.
Ő az, aki a kertje végébe stadiont építtetett közpénzből, ő az, aki két évtizede futball-metaforákban beszél a népéhez, és ő az, aki az emberek megkérdezése nélkül üresen kongó stadionok tucatjait építette fel az országban – összesen több pénzből, mint az állami kórházaink teljes adósságállománya.
Orbán mindent a focira tett fel, így annak minden eredménye az ő politikáját igazolja – visszamenőlegesen is. Lehet efölött siránkozni vagy lelkendezni, de ezek a tények – a tényeket figyelmen kívül hagyni pedig körülbelül annyira eszes dolog, mint figyelmen kívül hagyni a piros lámpát.
Orbán és talpnyalói a magyar válogatott sikerét a saját politikájuk sikereként fogják magyarázni. Annak a perverz kormányzásnak az igazolására, ahol nem robottechnológiába, nem oktatásba, nem kutatás-fejlesztésbe öntik a pénzeket, hanem bőrlabdát kergető félanalfabétákba meg csiricsáré vidéki stadionokba.
Nem számít, hogy az iskolákban nem volt fűtés télen, nem számít, hogy rohadnak a kórházak és moslékot kapnak enni a betegek, nem számít hogy az elmúlt hat évben a szegények még szegényebbek lettek, nem számít, hogy az Orbán-família maffiamódszerekkel lopta szét az országot, nem számít, hogy félmillió magyar menekült nyugatra az elmúlt 6 évben. Az számít, hogy 2:0-ra megvertük az osztrák csapatot, folytassa Orbán, épüljenek tovább a stadionok, hej!
Nem véletlenül a diktatúrák szokása, hogy saját zsarnokságukat csillogó sportsikerekkel legitimálják. Minél nagyobb a szabadság és a jólét egy országban, annál kevésbé szükséges, hogy az állam sikerélmény-pótlékokkal szúrja ki az állampolgárai szemét.
A másik oldalon ott van Kína, Szovjetunió, NDK, akik sportnagyhatalmak voltak, de 100 lakosukból 99 bármikor cserélt volna egy dán állampolgárral. Előbbiek hozták az aranyakat, az utóbbiban meg volt mit enni. Hölgyeim és uraim, kenyerünk az nincs, de nálunk lesz a legnagyobb cirkusz - ha beledöglünk is.
Tudásalapú társadalom, ugyan már, nyugati métely. Oszt mire mennek vele a vékony keretes szemüveges, raccsoló okostojások? Mi bármikor leverjük őket fociban. Vagy az utcán, höhö. Nem kell ide változás, csak dagadjon a kebel a büszkeségtől, a kutyaúristenit neki, há futballnemzet vagyunk, há nem?
Dőljünk hátra a vietnámi papucsban, hálós atlétában, Sárkány sörrel a kézben, a hitelre vásárolt plazmatévé előtt, és hessegessük el a gondolatot, hogy szánalmas galacsintúrók vagyunk, akik gyávák ahhoz, hogy elkergessék a nyakukról a zsarnokot - inkább megfürdőznek vele a hamis fényben. Megérdemeljük Orbánt életünk végéig.
Támogasd a Nyugati Fényt - a hiánypótló ellenzéki gerillamédiát!
