(A Fidesz-Jobbik legyőzésének alapfeltételei, 1. rész)
Dúl az elégedetlenség az Orbán-kormánnyal: egymillió szimpatizáns párolgott el a Fidesz mellől, az emberek kétharmada szerint rossz irányba mennek a dolgok. A békemenetet - érdeklődés hiányában - két éve nem csődítették össze, viszont a legkülönbözőbb szakmák és társadalmi csoportok képviselői tüntetnek a kormány ellen.
Állandósult az a faramuci helyzet, hogy a velejéig korrupt Orbán-rezsimmel lassan mindenki torkig van, de a demokratikus ellenzék mégsincs győztes pozícióban. Nincs olyan közvélemény-kutatás, nincs olyan szavazatszámítási módszer, amely szerint egy most vasárnapi választáson a baloldal megverné a Fideszt.
Nem kérdés, hogy a demokratikus ellenzék sürgős megújulásra szorul. A baloldal nem halogathatja tovább a szembenézést saját elhúzódó válságának okaival. Szöszmöszölés és kenegetés helyett végre érdemi korrekció kell, különben életünk végéig bámulhatjuk az önelégült Rogánok, Lázárok, Habonyok ábrázatát.
Komoly reformokra van szükség pusztán ahhoz, hogy legalább győzelemre esélyes alternatívaként mutatkozhasson a baloldal 2018-ban. A Nyugati Fény új sorozatában elmondjuk, szerintünk melyek azok a minimumfeltételek, amelyek mindenképp szükségesek a Fidesz leváltásához.
1. pont: Szakítani kell a szélsőbalos-újkommunista elmebajjal
A balközép politikai centrumnak nem csak a szélsőjobb, de a szélsőbal felé is zártnak kell lennie. Osztályharcos uszítókkal, borgőzös Che Guevara-rajongókkal, tőke-, piac-, és globalizációellenes hordószónokokkal nincsen közös ügye a demokratikus oldalnak.
A magyar baloldal régóta küzd a saját identitásválságával, de nagyon rossz irányba tapogatózik, aki az ócska szélsőbalos populizmusban, a teljesítménytől függetlenül mindenkit egyenlősíteni akaró forradalmi dühben látja a kitörés útját.
A szélsőbalos szcéna "sztárjai" változatos intellektuális skálán mozognak, Papp Réka Kingától Thürmer Gyulán át egészen TGM-ig. Ám közös bennük, hogy hamis próféták valamennyien, akikért egy szűk szubkultúra rajong, az ország többségét viszont a hideg rázza minden gesztusuktól. Garantáltan romlásba taszítja a demokratikus közepet, ha bármiben is osztozik a populista szélsőbal szellemiségével.
A történelmi tapasztalatok alapján ugyanis szélsőbal és szélsőjobb nem kioltják, hanem éppen hogy erősítik egymást. Ennek gyönyörű példája Görögország, ahol a Sziriza pár hónapos ámokfutása után jelenleg épp 25 százalékon mérik a nettó náci Arany Hajnalt.
Ahol elszabadulnak a tőke- és Nyugat-ellenes indulatok, ott a végén mindig a szélsőjobb röhög a markába. A felhergelt lakosság ugyanis a vörös sálas nyápicok helyett jellemzően inkább a keménykötésű legényekre szokta bízni, hogy az "országot kiszipolyozó nemzetközi nagytőke" orrára koppintson.
Az újkommunisták csak a szélsőjobb hasznos idiótáiként funkcionálnak: segítenek megteremteni azt a tőke- és Nyugat-ellenes közhangulatot, amelynek babérjait végül nem ők fogják learatni.
A demokratikus balközép nem tehet engedményeket sem a szélsőbal, sem a szélsőjobb irányába, mert azzal saját hitelességét rombolja le, miközben mindennél távolabb veti magát áhított céljától: a Fidesz-kormány megbuktatásától.
