Nyugati Fény

Szembeköpi önmagát Orbán: Kinyírással fenyegeti a civileket, korábban belőlük írta a szakdolgozatát

Szembeköpi önmagát Orbán: Kinyírással fenyegeti a civileket, korábban belőlük írta a szakdolgozatát

Olvasson durva libsi propagandát a civilekről! Szemelvények a 24 éves Orbán Viktor szakdolgozatából, amelyet a lengyel állampárt és az akkor kibontakozó civil társadalom konfliktusáról írt.

"..a civil társadalom a kiharcolása után sem volt "adottságnak" tekinthető, abban az értelemben, hogy létezését ne kérdőjelezték volna meg. Minden egyes párt-Szolidaritás konfliktus értelmezhető olyan konfliktusként, amelyben a civil társadalom határának kiterjesztése, illetve visszaszorítása volt a tét."

- írta 1987 márciusában az akkor huszonnégy éves Orbán Viktor az egyetemi szakdolgozatában. Az idézetből kitűnik: kemény vitának nézne elébe az éppen a civilek "kitakarítására" készülő miniszterelnök, ha szembe találná magát harminc évvel ezelőtti önmagával.

A fiatal, pályakezdő Orbán ugyanis érezhetően cseppet sem volt a civil társadalom ádáz ellenfele. Ellenkezőleg: az ELTE jogi karán a "Társadalmi önszerveződés mozgalom a politikai rendszerben (a lengyel példa)" - címmel írt munkájában részben az 1981-ben felszámolt lengyel Szolidaritás rövid történetét, illetve annak politológiai elemzését mutatta be, a mozgalmat pedig úgy értékelte, mint ami hozzájárult a civil társadalmi élet kialakulásához, illetve a "társadalom felszabadításához".

Így ha áttételesen is, Orbán dolgozata a civil társadalom kialakulásának az akkori lehetőségeit is latolgatja.
Orbán műve kemény, tudományos szintű munka - egyébként messze meghaladja az átlagos egyetemi szakdolgozat színvonalát - a szerző, Orbán pedig érezhetően igen alaposan elmélyült a témában. Mit szépítsük, minden következetes, elvi liberális polcán kötelezően helye lenne Orbán Viktor dolgozatának!

orban_idorend.png

Innen át is adnánk a szót Orbán Viktornak, annyival, hogy a nehéz, társadalomtudományi szakzsargonnal teletűzdelt szöveg mellé néhol magyarázó jegyzetet biggyesztettünk, ám úgy, hogy ne torzítsa el az eredeti szöveg értelmét. (a teljes szakdolgozat itt)

A dolgozat első, elméleti alapvetéseket tartalmazó részében Orbán elsősorban azon rágódik, hogy az állam uralta politikai mezőben egyáltalán lehet-e civil társadalomról beszélni?

"Nem beszélhetünk hagyományos értelemben (Nyugaton kialakult) civil társadalomról a szocialista politikai rendszerekben. Hiányzik a fogalom klasszikus értelemben vett használatához a társadalmi alrendszerek funkcionális elkülönülése és hiányzik az államban testet öltő polgári egyenlőség is."

Mivel a szocialista társadalomban fogalmi értelemben nem létezhet civil élet így Orbán fel is teszi a kérdést:

"Tekinthető-e az egyének "mindennapi életének" az összessége civil társadalomnak? Nyilvánvalóan nem. (...) A civil társadalom klasszikus értelmének fogalmi tartozéka a polgári létszféra strukturáltsága.."

Vagyis Orbán írását méltatlanul leegyszerűsítve: civil élet csak ott létezhetnek ahol az állam nem dumál bele az állampolgáraik mindennapjaiba, így lehetőséget nyújt számukra, hogy megszerveződjenek.

Innen nézve logikus, és a nehézkes politológiai nyelvezeten át is érezhető, hogy a fiatal Orbánnak milyen lesújtó lenne arról a véleménye arról, ha mondjuk egy pártállam saját "mozgalmakat" próbál létrehozni. Hallgassuk csak!:

"Legpontosabban (...) a mozgalmi szektor pártosításáról beszélhetünk. Kérdés, hogy nem lenne e következetesebb a monopolizálás helyett a mozgalmi szektor megszüntetéséről beszélni, hiszen egyfelől a kommunista párt és az általa engedélyezett és ellenőrzött mozgalomjellegű kezdeményezéseken kívül más mozgalmak nem jöhetnek létre, másfelől a párt intézményesedése olyan átfogóvá hogy már nem tekinthetők mozgalomnak."

Nesze neked CÖF!

De lesz ezek után keményebb is. Orbán ugyanis a szocialista rendszerek és a mozgalmak viszonyrendszerét elemezve megállapítja, hogy amennyiben az állampártok egyes mozgalmakat ugyan bekebeleznek, ám ezzel előfordulhat, hogy a társadalmi mozgalmak így hozzájárulnak a rendszer demokratizálásához. Ha azonban:

"...a politikai rendszer struktúrája zárt, akkor nem képes felszívni a társadalom intézményesített érdekközvetítő rendszerén kívül jelentkező célokat, igényeket."

Eláll a lélegzet. Halkan mondom: az ilyent úgy hívják, hogy zárt társadalom. Ellentéte pedig a nyitott társadalom. Egy másik nagy politikai gondolkodónál is rendszeresen megjelenik ez a gondolatmenet, ha nem is szocialista államközpontú rendszerekre vonatkoztatja, ám ez elméletének, sőt életművének is a központja.

Igen, ő. Soros György sem mondhatná szebben, ahogy Orbán:

"zárt struktúrájú politikai rendszerekben nem a kormányzat illetve a párt által válaszotott megoldással szembeni ellenvélemények jelentik a válságot, hanem a tiltakozás, az alternatív megoldás artikulálása, illetve annak nyilvánosság elé kerülése."

Lehet, hogy nem véletlenül tesz meg mindent a mai Orbán Viktor, hogy beszántsa a demokratikus sajtót?
Dolgozatának következő része már inkább a hetvenes évek végi Szolidaritás mozgalmi szervezetének és eszmetörténetének az elemzése. Egy kis részt - bár nem tartozik a civil mozgalmak problémaköréhez - kiemelnénk.

Ennél alaposabban ugyanis senki sem írta körbe egy pártállami rendszer válságát. A lengyel pártállam hetvenes évek végi megingását Orbán azzal magyarázta, hogy:

"A gazdaság teljesítőképessége és a szabadjára engedett fogyasztói étvágy közötti szakadék állandóan növekedett.(...) A kormányzat elvesztette központi ellenőrző képességét és később maga a párt is elismerte, hogy a nyomás csoportok (sic!) befolyásolták a beruházási politika alakulását."

Hangsúlyozom még egyszer: nem, ez nem Schiffer András valamelyik tetszőleges parlamenti beszédéből van, hanem Orbán Viktor írta. És a leírás időpontjában Orbán kollégiumi szobájában bizonyos Simicska Lajos hortyogott a másik ágyon.

A dolgozat következtetéseiből jól kiolvasható, hogy a (fiatal) Orbán szerint milyen alapvető jelentősége lehet az állammal szemben fellépő civil mozgalomnak:

"A Szolidaritás felszínen maradása azt a tanulságot is hordozza, hogy egy mozgalom elsődleges feladata a közhatalmi szféra visszaszorítása, szabad szerveződés terepének kialakítása."

Németh Szilárd körülbelül ezen a ponton fordult volna le dülledt szemmel a székről. Még szerencse, hogy Orbán konzulense (az azóta háttérbe szorított) Harvardot is megjárt bibós tanársegéd Fellegi Tamás volt és nem Németh Szilárd. (Németh ekkortájt egy csepeli iskola képesítés nélküli tanítója volt, szóval nem is lehetett volna.)

Pedig a fiatal kócos lázadó Orbán még ezen is tovább megy:

"..a civil társadalom, azonban kiharcolása után sem volt "adottságnak" tekinthető, abban az értelemben, hogy létezését ne kérdőjelezték volna meg. Minden egyes párt-Szolidaritás konfliktus értelmezhető olyan konfliktusként, amelyben a civil társadalom határának kiterjesztése, illetve visszaszorítása volt a tét."

Orbán szerint a civil társadalom megteremtése - Tourane-t idézve - nem más mint a társadalom felszabadításáért folytatott küzdelem. Így (az azóta az államigazgatásból Fidesz által kiszorított) Szabó Mátéval egyet értve úgy látta:

"Ennyiben a Szolidaritás megjelenéséhez kapcsolható a "mindennapi életnek" a civil társadalom felé való elmozdulása."

Sőt, jegyezzük meg egy ponton a fiatal Orbán egészen kemény állításokat is tesz, legalábbis hasonlókért 1987-ben is komoly retorzió járhatott volna. Illetve lassan ma is:

"Az állam-párt-egyén hagyományos viszonyrendszerének a megbontása a másik feltétel, amely nélkül nem képzelhető el a civil társadalom hosszútávú és garantált fennmaradása."

Mit lehet lezárásnak mondani? Különösen, hogy harmincvalahány évvel később ugyanez az ember egy pártállam élén azzal véli a hatalmát bebiztosítani, hogy elrendeli a civil mozgalmak felszámolását. Vagy ahogy Németh Szilárd nevű csicskása fogalmazott ízlésesen- kitakarítását?

Mivel lehet egy ilyen rövidlátó politikai lépést kommentálni?

Nos, a válasz ott van Orbán Viktor dolgozatának végkövetkeztetésében.

" A (lengyel állampárt - B.Z.) a mozgalmak követeléseinek az adaptálása helyett a fennálló társadalmi - politikai struktúra fenntartását értékelte fontosabbnak, ami egyet jelentett a mozgalmak totális felszámolásával, illetve föld alá szorításával. Ezzel azonban a válság objektív alapjai csak további elemekkel gyarapodtak és ez az, ami aggodalommal töltheti el Lengyelország sorsának alakulását figyelemmel kísérőket."

Igaz, a fiatal Orbán 1987-ben még nem tudhatta, hogy a Szolidaritás a következő évben újra működni kezd, majd a 1989-es választásokon tönkreverik a kommunista pártot, a vezető Lech Walesa pedig köztársasági elnök lesz, akinek azóta alaposan meg van a véleménye az időközben illiberális állapárti-fanná öregedett Orbán eszmei társának számító Kaczynskiről is.

Írta: Batka Zoltán

Kövess minket a Facebookon!

Becsületbeli előfizetőket keresünk!

A Nyugati Fény az ország egyik legolvasottabb tényfeltáró és véleményblogja.

Függetlenek vagyunk a pártoktól, de határozott nyugatos értékrenddel bírunk.

Egy öntudatos társadalomért dolgozunk, amelyik jól tájékozott a tényekről és átlátja az összefüggéseket.

Oldalunkat nem támogatják sem pártok, sem oligarchák. Kizárólag becsületbeli "előfizetőink" adományaiból működünk.

Ha teheted, támogasd a Nyugati Fényt - hogy legyen egy valódi ellenzéki újságod! A lehetőségekhez kattints ide.

 

58 komment szakdolgozat orbán viktor civilek Tovább
Szembeköpi önmagát Orbán: Kinyírással fenyegeti a civileket, korábban belőlük írta a szakdolgozatát Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
58 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Rohamtempóban kinyírta magát az LMP április óta - Ez már a végjáték Rohamtempóban kinyírta magát az LMP április óta - Ez már a végjáték
  • Újabb mocskos sztori bizonyítja: Orbán módszeresen vásárolja fel az MSZP-t Újabb mocskos sztori bizonyítja: Orbán módszeresen vásárolja fel az MSZP-t
  • Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel
  • 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata" 3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata"
  • Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr212119835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lengyel 2017.01.12. 15:19:39

A népképviseleti demokráciát már most KÖZVETLEN DEMOKRÁCIÁRA KELL CSERÉLJÜK.
Oszt jónapot.
Válasz erre 

sutyerák 2017.01.12. 18:05:32

'87 márciusában orbán 24 éves volt. -csak mondom.
Válasz erre 

Janossz 2017.01.12. 18:06:21

A rendszer SZILÁRD alapokon áll.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.01.12. 18:08:54

Harminc év alatt néhány dolog megváltozott közben, csak szólok. Idióta.
Válasz erre 

morpho 2017.01.12. 18:15:33

@Androsz:
Aha, Orbán például átment az asztal másik oldalára...
Válasz erre 

pioneer2016 2017.01.12. 18:20:34

@Androsz: "Harminc év alatt néhány dolog megváltozott közben, csak szólok."

Tényleg! Soros pénz segítségével diplomázott, ma Soros a legnagyobb ellensége. Később is többször változtatta véleményét viki. Folyamatosan segget csinál a szájából.
Válasz erre 

illaim 2017.01.12. 18:22:33

@Androsz: Az aláírásodat akceptálva, ne de ne ködösíts! te piciny bogárka!
Részletesen fejtsd ki mi változott? Az MSZMP besúgójából miniszterelnök lett?
Válasz erre 

hümhüm 2017.01.12. 18:30:50

Mi a probléma? 30 évvel ezelőtt OV még egy nyikhaj libsi hülyegyerek volt, akinek még a fenekén volt a tojáshéj. 30 év alatt természetesen sokat változott, érett gondolkodású politikus lett belőle. Jól néznék ki, ha most is ugyanolyan éretlen nyikhaj lenne, mint akkoriban....
Válasz erre 

MACISAJT 2017.01.12. 18:36:59

"a Szolidaritás "

Hát ez tényleg kurva jó példa a "civilségről"..:P
Az akkori komcsi belügyminiszter özvegye ugyanis, ha már pénzt nem kapott, borította a férje szekrényét:
www.blikk.hu/aktualis/kulfold/lech-walesa-penzert-jelentett/d2h4bk4

Így aztán az itteni sorosi "civilekkel" való összemosás talán mégsem Orbán "szembeköpése", hanem freudi elszólás...

Nyihihi:P
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.01.12. 18:46:00

@illaim: "Részletesen fejtsd ki mi változott?"
Viccnek ez kicsit erős. Te hol jártál az elmúlt harminc évben?

"Az MSZMP besúgójából miniszterelnök lett?"
Gondolom, Horn Gyuláról beszélsz. Vagy arról a demokrata férfiúról, aki feleségül vette a szovjet bevonulás után az MSZMP egyik fő káderének, a Kádár-rendszer országgyűlési elnökének unokáját?

@pioneer2016: "Soros pénz segítségével diplomázott, ma Soros a legnagyobb ellensége."
Harminc év alatt Schwartz úr is elég sokat változott, csak szólok. Vagy változott az, amit a dolgairól tudni lehet. Hallottál arról, amit Angliában művelt 1992-ben? Vagy amit nálunk művelt 2008-ben? Kissé megváltozott a nemzetközi megítélése.
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.01.12. 18:56:23

@Androsz: Idő kellett a gerinc elvesztéséhez.
Válasz erre 

pamut 2017.01.12. 19:01:17

@Androsz:

Hát igen, Orbán sokat változott valóban, egy magyar demokratából egy gátlástalan tolvaj putyinbérenc hazaáruló maffiózó lett.

Sőt: Kádár ellenségéből az új Kádár lett.
Ma már tudjuk hogy Kádárral valójában csak egy baja volt: hogy foglalja előle a pozíciót.

Orbán = Kádár 2.0

Te pedig az új Kádár nagy híve vagy....
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.01.12. 19:06:30

@Androsz: Orbán rájött, hogy nem is volt olyan rossz a Kádár-rendszer. Egységes, kötelező ideológia, Hazafias Népfront, Munkásőrség. A kötelező puritánsághoz persze nem fűlik a foga, ezért picit korszerűsítette a bevált rendszert és megbolondította egy csipetnyi nacionalizmussal, amit Ceausescutól lesett el. A hatalmát garantáló nagy testvér is ugyanaz, bár most másképp hívják, de kb.ugyanazt nyújta, mint az egykori Szovjetunió.
Válasz erre 

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2017.01.12. 19:26:47

Soros müködését átláthatóvá kell tenni.

Ha Soros Csehszlovákiába születik, akkor már halott lenne. Horthy megmentette, ő mégis magyarellenessé vált. Bár ez nem személyes nála, ő mindig a barátai ellen fordult. A háború után hiába fogadta be anglia, ő bedöntötte a fontot, milliónyi brit halt miatta éhen.

Hát ilyenek ezek.
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.01.12. 19:37:05

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol: Horthy aztán prímán megmentette. Nyilván a zsidótörvények sorával sietett a segítségére, hogy aztán Auschwitzban köthessen ki. Hülye vagy, mint a sötét éjszaka.
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.01.12. 19:40:04

@hümhüm: Az ember egy kor után, ahogy öregszik, hülyébb lesz nem pedig okosabb. Orbán talán az átlagnál is gyorsabban épül le.
Válasz erre 

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2017.01.12. 19:43:17

@nu pagagyí: Soros sosem volt Ausviccban, főleg Horthy alatt nem. A zsidótv-ek teljesen EU konformnak számítottak akkoriban. Ha a zsidók nem bünöztek volna európa népe ellen, nem kellettek volna önvédelmi törvények.
Válasz erre 

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2017.01.12. 19:44:36

@nu pagagyí: Ha angliában is lettek volna a háború után zsidótvek, akkor nem halt volna éhen milliónyi britt, amikor Soros bedöntötte a fontot.
Válasz erre 

panteon 2017.01.12. 20:08:41

Annyira jó nézni, hogy a kommentelők egymást basztatják, mert mindegyik tűzön vízen át kiáll, vagy O.V. vagy GY..F. vagy tökömtudja ki mellett. Pedig a választott vezetőtök nagyívben szarik rátok!!!
Ennyire fanatikus hülyék lennétek?
Nem látjátok, hogy a bal oldal egy sima balfasz megélhetési banda?
Orbán meg egy megalomániás, fociőrült, bizonyítási kényszeres barom!!
De Ti egymást anyázzátok, Szánalmas...
Válasz erre 

Parajpuding 2017.01.12. 20:08:47

Két lehetőség van. 1. régóta kb. 2010 óta szembeköpi egykori önmagát, nem zavarja, teljesen eltorzult a személyisége. 2. Sosem köpte szembe magát, mert mindig is csak egy pávatánc, egy aljas hazugság volt, hogy demokrata. De tulajdonképpen mindegy is a nemzet szempontjából, mert nagyobb kártevője ennek az országnak a rendszerváltás óta nem volt, de előtte se sok.
Válasz erre 

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2017.01.12. 20:10:20

@Parajpuding: Orbán megkérdezte a népet? Akartok demokratákat?

S a nép azt mondta: SOHA. Jó hülye lett volna Orbán ha ezek után előadja nekik a demokratát.
Válasz erre 

2017.01.12. 20:31:58

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol: "A háború után hiába fogadta be anglia, ő bedöntötte a fontot, milliónyi brit halt miatta éhen.
Hát ilyenek ezek. "

Link? Na ugye...kis buzeráns fidesznáci.

Na mondj nekem olyat, amiben jobb vagy, mint bármelyik zsidó. Na ugye, nem tudsz.
Válasz erre 

kobalt (törölt) 2017.01.12. 20:35:21

Klónozták Orbánt és a klón most 24 éves
Válasz erre 

2017.01.12. 20:36:26

Soros bácsi pénzelte az egész fideszfajta maffiát, nem kétséges. Csak éppen nem azért, hogy eladják az országot, a gyerekeink jövőjét, az oroszoknak.
Válasz erre 

2017.01.12. 20:43:36

Nehezen tudom elképzelni, hogy ezt a szakdolgozatot egy olyan egyén írta, aki az első újságírói kérdésre elkezd dadogni és görcsösen rángatozni. Biztosan megírta valaki neki ezt a szarságot, mert a kommunista párttitkár faterja ki tudta fizetni az árát.
Válasz erre 

impala 2017.01.12. 20:57:21

@panteon: éppen azért értelmetlen a hozzászólásod, mert teljesen igazad van.
nagyrészt agyhalottak, vagy vallásukká vált a politikai hovatartozás.
üdv
Válasz erre 

De hová tűnt Columbo felesége? 2017.01.12. 21:28:25

@pamut:
Már bocsánat, de mikor volt Orbán igazán demokrata?
Válasz erre 

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2017.01.12. 21:32:34

@De hová tűnt Columbo felesége?: Orbán megkérdezte a népet? Akartok demokratákat?

S a nép azt mondta: SOHA. Jó hülye lett volna Orbán ha ezek után előadja nekik a demokratát.
Válasz erre 

De hová tűnt Columbo felesége? 2017.01.12. 22:29:34

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol:
Már bocsánat, de én nem erről beszélek.
Válasz erre 

pamut 2017.01.12. 23:09:03

@De hová tűnt Columbo felesége?:

jogos kérdés, valszeg régen is csak tettette...
Válasz erre 

MACISAJT 2017.01.13. 04:11:30

A soros(ok) valóban , a "rendszerváltás" körül , szokásukhoz híven megpróbáltak egy politikusi generációt Magyarországon (is) kinevelni, maguknak.(Az más kérdés, hogy ezt a ballib ma úgy állítja be mintha "soros -saját-pénzéből" lett volna, pedig az semmi más mint kreatív adótrükkökkel megspórolt , adófizetés elől , a világban alapítványokban menekülő forró , spekulációs pénz...Bezzeg , mikor valóban a saját pénzéről van szó, a vén kujon még egy jew-york-i lakást is sajnált a kidobott és megunt szeretőjétől...)
hvg.hu/ingatlan/20110812_soros_brazil
Szóval, ekkor a Fidesznek is megvolt a neki szánt szerepe:
lehetett (volna) az " SZDSZ Ifjúsági Tagozata".
Csakhogy mikor Orbánék látták hogy mivé fejlődött a "harcos antikommunista"(muhaha) szdsz, a taxisblokádtól a chartáig, ami aztán logikusan elvezetett a 94-es dicsőséges mszp-szdsz nászig és kétharmadig..
akkor Orbánék ezt a szerepet lerázták magukról mint kutya a vizet.
A természetüknél fogva soros-pártiak pedig, egy sikertelen puccsot követően, elhagyták a Fideszt és távoztak a természetes közegükbe, az szdsz-be, fodor gáborral, ungár klárával, vágvölgyivel és az összes hasonszőrűt most hadd ne soroljam, mancsostól...
Válasz erre 

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 05:50:42

S ez mire is érv? Mármint a ti beteg agyatok butaságain kívül?
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.01.13. 06:27:47

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol: Téged senki sem üldözött, mégis hülye maradtál. A tehetséget nem lehet erőszakkal pótolni. Te mindig lúzer maradsz, egy szarcsimbók. Nincs olyan rendszer, amelyben boldogulni tudnál.
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.01.13. 06:33:07

@maxval bircaman elemző: Nem elég neked, hogy egy cinikus faszfej vezeti az országot. Honnan tudod, hogy nem azért dutyiba dugni, mert azt szajkózod, amit ma tőle hallasz?
Válasz erre 

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.01.13. 07:24:27

Mindenki látja, hogy Soros politikai célokra használja az általa pénzelt, és a Norvég pénzekből finanszírozott alapítványokat, egyesületeket.

Ezt Soros se titkolta a napvilágra került levelezésében, és arra is kitért, hogy internetes megfigyelésre, elemzésre, és befolyásolásra is hazsnál ezek közül néhányat.

Igazából az az érthetetlen, hogy akik ilyen világosan látják, hogy a CÖF egy politikai szervezet által létrehozott, civil egyesület, hoygan nem bírják ezt észrevenni Sorosnak az egyértelműen politikai célokra használt csicskásai esetén ?
Válasz erre 

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.01.13. 07:27:48

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol:

Ez pontosan így van.

Nem is értem, hogy miért gondolja bárki, hogy egy milliárdos bróker, aki eddig két ország devizáját tette taccsra, és számtalan céget, bankot döntött be, puszta nyereségvágyből, aki az egész Kelet-Európai Blokkban rátette a kezét a Norvég Pénzek kiosztására, miért akarna bármit is ingyen ?

Egyébiránt Clinton kiszivárgott levelezéséből egyértelműen kiderül, hogy ott sem ingyen támogatta Clinton néniéket korábban, hanem meglehetősen konkrét kérései voltak, amiket Clinton zokszó nélkül teljesített.
Többek között Magyarország fikázása, és ellehetetlenítése is ide tartozott.
Válasz erre 

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 08:07:48

@nu pagagyí:

A tetteid nézd, azok pedig alapvetően pozitívak.
Válasz erre 

maxval bircaman eIemző · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 09:13:40

Orbán rájött hogy az oroszokkal való barátság jelöli ki a liberalizmustól és az imperializmustól elvezető utat. Ez a dolgom hogy erre rádöbbentsem a net birkanyáját, én a közíró.
Válasz erre 

maxval bircaman eIemző · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 09:14:42

A tettei amelyek felépítik az országot. Lásd a Budavár is fel fog virágozni, hogy oda felköltözik.
Válasz erre 

maxval bircaman eIemző · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 09:17:10

Nekünk pedig, akik szoros barátságot ápolunk az orosz néppel és vállvetve küzdünk velük a liberálimperializmus és a karvalytőke húsunkat hasogató karmai ellen, szellemi világítótoronyként kell az interneten utat mutatnunk a liberalizmus sötétjében bolyongóknak.
Válasz erre 

maxval bircaman eIemző · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 09:19:46

@MACISAJT: És szerencsére a volt kommunisták meg távoztak a Fideszbe, magukkal víve oda a csontjaikba is beleivódott orosz barátságot.
Válasz erre 

maxval bircaman eIemző · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 09:21:19

@panteon: Nem olvastam hogy bárki kiállt volna GYF mellett.
Válasz erre 

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.01.13. 09:35:33

@maxval bircaman eIemző:

Ez édes... A komcsik már bircat is hamisítják... :DDDD
maxval bircaman eIemző 0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Válasz erre 

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.01.13. 09:37:40

@maxval bircaman eIemző:

Azt ugye tudod, hogy GYurcsány jelentegett az MSZMP KB-nek, és Orbán volt az akinek a lakására lehallgató berendezést szerelt ugyanaz az MSZMP KB ?

ÉS azt hallottad már, hogy az MSZMP állampárt udódpártját, mely a vagyont, és személyi állományt átmentette MSZP-nek hívják ?

Tudod, akinek első vezetője a Horn nevű, Nyugati térnél lövöldöző pufajkás volt, aki 56-ot ellenforrdadalomnak titulálta 90-ben is.
Válasz erre 

Ravasz Figyelmeztetés 2017.01.13. 09:42:41

Van lényegi különbség aközött, ha a civil szférát egy diktatorikus állampárt uralja kizárólagosan vagy egy senki által meg nem választott, kozmopolita pénzoligarcha használja bábként?
Nincsen, egyik esetben sem beszélhetünk spontán létrejövő, önszerveződő civil mozgalmakról. Akár párt, akár oligarcha finanszírozza ezeket, a modus operandi-juk ugyanaz: gazdáik érdekeit szolgálják és az ő eszméiket visszhangozzák.
A Soros-féle álcivil szervezetekre minden igaz, amiről Orbán diplomamunkájában írt. Ezek nem valódi civil szervezetek, a Soros ideológia terjesztése a fő feladatok, az emberi jogok, környezetvédelem csupán ürügy és apropó, hogy a Nyílt Társadalom agendáját és politikai korrektséget áterőltessék a társadalmon. A Nyílt társadalom pedig valójában nem más, mint kulturális marxizmus. A társadalom legalapvetőbb építőelemeinek tönkretétele, az etnikai alapn felépülő nemzetállam, a hagyományos konzervatív/patriarchális erkölcs, heteroszexuálisra épülő kultúra, a nukleáris család, és az egyén nemi identitásának lerombolása az öngyűlölő, nemzetellenes, önostorozó liberalizmussal, feminizmussal, gender ideológiával, a homoszexuális életmód és a transzexuálisok normalizálásával.
Válasz erre 

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2017.01.13. 09:49:57

Gondolkozzunk csak, hogy a 6 éve teljhatalmú Orbán miért épp most megy neki Soros manó civiljeinek?

Hát azért, mert a Clinton-Obama szponzor Soros basztatása diplomáciai gondot jelentett volna az USA-val. Trump viszont nincs lekötelezve Gyurinak a VII-ből, így Orbán kifüstölheti a partizánjait.
Válasz erre 

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.01.13. 10:13:36

Orbán holnap lemond, Dopeman javára.
Holnap is!
Ez már biztos! Megírta az igazmondo index, és értelmiségi bérblogjai.
Válasz erre 

maxval bircaman eIemző · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 10:43:15

@Legeslegalja: Ennyire futja csak a miniszterelnök úr védelmében, hogy bezzeg a Gyurcsány? Elvtárs! maga nem eléggé képzett ideológiailag!
Válasz erre 

maxval bircaman eIemző · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 10:44:01

@wmiki: Óh! Csak nem a víz párolgásának avatott szakértőjéhez van szerencsénk?
Válasz erre 

maxval bircaman eIemző · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 10:45:22

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol: Ezzel azt mondja elvtárs, hogy Orbán eddig a liberális Obama kottájából játszott? Miket nem mond! Ezt jelenteni fogom Moszkvában, ez új megvilágításba helyezi a dolgokat!
Válasz erre 

supermassive аsshole 2017.01.13. 10:53:22

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol: Ne gondolkozz, az neked túl megerőltető!
Válasz erre 

supermassive аsshole 2017.01.13. 10:54:49

@wmiki: wikike! Még mindig képtelen vagy feldolgozni hogy az érettségiig nem tudtál elvergődni? Ez a kisebbrendűségű komplexusod az értelmiséggel szemben már pszichiáterért kiált.
Válasz erre 

2017.01.13. 11:03:10

@Ravasz Figyelmeztetés: "A társadalom legalapvetőbb építőelemeinek tönkretétele, az etnikai alapn felépülő nemzetállam, a hagyományos konzervatív/patriarchális erkölcs, heteroszexuálisra épülő kultúra, a nukleáris család, és az egyén nemi identitásának lerombolása az öngyűlölő, nemzetellenes, önostorozó liberalizmussal, feminizmussal, gender ideológiával, a homoszexuális életmód és a transzexuálisok normalizálásával. " Az általad idealizált állam már most is megtalálható pl. Irán, Pakisztán, Szaúd-Arábia és néhány afrikai országban. Tehát szerinted rájuk kellene hasonlítanunk? A migránsok értékrendje teljesen megegyezik a tieddel és a hozzád hasonló gondolkodásúakkal. Miért nem várod őket tárt karokkal? Ha megtanítanád őket magyarul, akkor tökéletes igaz magyar válna belőlük hiszen hozzád hasonlóan ők is úgy gondolják, hogy a nők helye a konyhában és a szülőszobában van, a feleségek megerőszakolása nem bűn, a homoszexuálisokat ki kell irtani, az országot egy erős kezű vezetőnek kell irányítani, mindegy hányan halnak bele, senkinek semmilyen beleszólása nincs a politikába, majd az elvtársak megoldanak minden problémát, aki másként gondolkodik, annak börtönben a helye. Bármely migráns bólintana ezekre a törvényekre, ahogy te is, tehát az elv társaid.
Válasz erre 

bobijub 2017.01.13. 12:48:09

@maxval bircaman eIemző:
nem. a kilencvenháromezernégyzetkilómétert a magánvidámparkjának tekintő nem rájött. beadta a derekát, amikor az orosztok a megfelelő formában az orra elé tolták azokat a róla szóló bizonyítékokat, amiket nagyon nem szeretne, ha nyilvánosságra kerülnének. na ja. nem akarom mentegetni a nagyvezírt, mert nagyon nem érdemli meg, de az is simán lehet, hogy a bizonyítékok egy része kreált, de nagyon is jól tudja (hiszen ezeket a kreáltbizonyítékos, alaptalanvádas módszereket szappanozott angolna módjára megfoghatatlanul és jogilag tökéletesen kikezdhetetlenül ő is alkalmazza) hogy a kreált bizonyítékokat is milyen hatékonyan tudnák ellene bevetni, ha nem engedelmeskedne.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.01.13. 13:13:39

Viktor mindenkit hátba szúr, mután kihasználta. Ilyen a fajtája neki. Soros, Torgyán, Simicska. Lehetne sorolni napestig, hogy hány embert árult el. Méltó rá, hogy Hazánk miniszterelnöke (később kormányzója) legyen.
Válasz erre 

LaliAA 2017.01.13. 13:18:48

Nézz 2017-es online filmeket ingyen HD minőségben! Online filmek és sorozatok ingyen magyarul:
onlinefilmek2017.blog.hu/2017/01/06/017_filmjei_online_online_filmek_teljes_filmek_film_letoltes_online_nezheto_filmek
Válasz erre 

Ravasz Figyelmeztetés 2017.01.13. 13:44:35

@roli101: Nem emlékszem, hogy teokráciáka idelizáltam volna, szalmabáb-érveléssel máshol próbálkozz. Attól, mert azt gondolom,hogy a nőknek a tradícionális női szerepeket kellene betölteniük, ahelyet, hogy a feminizmusnak bedőve a férfiakkal próbálnak vesenyezni, hol következik, hogy egy intoleráns, a hitetlenek kiírtására, megerőszakolására és rabszolgasorba vetésére buzdító, magát vallásnak álcázó fasiszta totalitárius ideológia híve lennék? Szeretném, ha a felvilágosodás főbb értékei, a szabadság, az individualizmus, a racionalitás és a tudományos gondolkodás továbbra is fennmaradna ezen a kontinensen, márpedig ha az iszlámot beengedjük, akkor ennek mind befellegzett és új középkor fog következni. Ha egy mód van rá, ezt el kellene kerülni.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard