Nyugati Fény

Sebestyén Eszter: Kínzó kérdések a robbantás körül

Sebestyén Eszter: Kínzó kérdések a robbantás körül

Vendégszerzőnk: Sebestyén Eszter

Miért függhet össze a Teréz körúti robbantás a népszavazással, de nem úgy?

Miért mindig mást és máshogy töltenek a fejekbe a kormányzati propagandán keresztül? Mert az szinte mindegy is, hogy szélsebesen elterjedt, hogy ez csakis a kormányzat érdeke lehet. Ahogy az ellenkezője is, miszerint az ellenzéknek jön jól, ha a kormányt merénylet megkreálásával vádolja a közvélemény.

A hétköznapi és kézenfekvőnek tűnő magyarázatokkal mindig az a baj, hogy szerzői eleve “gondolnak” valamit, azaz az elemzési mátrixból kiemelnek egy szempontot, amire felfűzik a levezetést, majd a következtetést. Így sikkadhatott el több fontos elemzési szempont, amelyek közül a talán a legmérvadóbb: rendőröket ért támadás.

kiralyutca.jpg

Mik történtek kommunikáció szintjén? A BRFK és a kormány is össze-vissza hadovál. Vegyük csak a leglényegesebbeket! Kezdetben Király utcaiként híresült el a sztori, később kiderült, csak a Király kereszteződésében volt, és valójában a Teréz körúton történt. Az első perctől kezdve robbantásról volt szó, majd ez szépen átsiklott robbanásba, sőt, amikor egy szorított helyzetben végül nyilvánosságra hozták a köztéri kamera felvételt, ahol látható, hogy robbantás történt, még megmaradtak a robbanás kifejezésnél. Aki előre kitervel egy ilyet, az nem készül fel a kommunikációs részből?

Aztán később szépen belekevertek egy romantikus szálat, amiben nincs semmi meglepő, minden nyilvánosságra került, elrontott, vagy nem elhárított akció kötelező része ez, de itt is azt kérdezem, hogy ha erre hatalmilag előre készültek, akkor ilyen szokványos és átlátszó kellékkel oldják meg? Vagy például, némi kapkodásra utal az is, hogy először úgy nyilatkozik a rendőrség, hogy már rég le volt ott zárva minden, majd a részükről nyilvánosságra hozott felvétel éppen ennek ellenkezőjére utal. A kormányzati és rendőrségi bénázások hosszan lehetnének sorolhatók, de per se ne zárjuk ki – mint lehetőséget –, mert végül is miért ne lehettek volna ők?

Ez esetben gondolkodjunk el azon, hogy mi lehet a motiváció és a fő üzenet! Az egyik nyilván a mozgósítás, na de a másik? Ez az, amire nincs magyarázat, mivel az iszlám terroristák mesét elég hamar bukták a fiúk, egy felépített kommunikációban meg nem fordulhat elő, hogy a mese közben változik, és a vége pedig nem az, ahogy a fabula írója kigondolta.

Lássuk, milyen alternatívák lehetségesek még!

Kiknek jöhet még jól a népszavazás előtt ilyen eszement, embertelen módon üzenni, és mi esetükben a motiváció és a fő üzenet?

Az alvilág szokott-e nyomást gyakorolni a politikára? Van-e Magyarországon kapcsolat a szervezett bűnözés és a politikai elit között? Ahogy például, az olasz Polip című filmsorozat nagyon plasztikusan mutatja ezt be, meg hát…, jó kis epizódok mentek az ‘90-es évek közepén akár a híradókban is. Itt fontos megjegyezni, hogy valaminek a múltban történő megléte vagy nem léte, nem bizonyítja a jelenben történő meglétét vagy meg nem létét, ahogy a jövőre is megáll ez.

Ha esetleg ez a verzió igaz, akkor mi lehet a motiváció és a fő üzenet? A motiváció nyilván nyomásgyakorlás a hatalomra, például azért, mert a piacon (értsd: az ő speciális területükön értendő piacon) valamilyen átrendeződés folyik, és például az elit nagyobb mértékben akar részesülni a javakból… Az üzenet pedig végtelenül szomorú, mert így egyértelmű, miért a rend őrei az áldozatok.

Volt-e a közelmúlt valamelyik kampányban robbantás? Hirtelen egy jut eszembe: 2014. január, Béke tér. Ha elfogadjuk, hogy a terrornak nem pusztán célja, hanem eredménye is a félelem keltése, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy két azonos kormányzat és azonos időszak kampány hajráját nem lehet összehasonlíthatatlanul hagyni. Ezen kívül pedig a XIII. kerület főterén végrehajtott terrorcselekmény több ponton mutat azonosságot (pl. időzítés, robbantás műfaja, egyénekre gyakorolt lelki mechanizmus) a mostani eseményekkel.

Kérdés: lehet-e úgy a szavazó- vagy választópolgárra hatást gyakorolni, hogy egyben a kormányzatot is nyomasztod? A válasz szerintem egyszerű. Na de, ki tudja e kettőt egyszerre irányítani, és kinek az érdeke? Ugye, nem az ellenzéké? Már csak logikai alapon, hiszen az ellenzék éppen távol tartja és/vagy érvénytelen szavazásra buzdítja a népet. Láthatunk-e a minket övező országok nagyhatalmai közül valamelyiknél hasonló módszert, pl. éppen kampányban? És nézzük meg itt is, mi lehet a motiváció és a fő üzenet? Előbbi egyértelmű: melyik nagyhatalom érdeke az, hogy a népszavazás a kormány ízlésének megfelelően alakuljon?

A fő üzenet pedig hát, hasonlatosan siralmas az előző verzió fő üzenetéhez: bizony, itt is egyértelmű, miért rendőrök voltak az áldozatok. Ez esetben azonban azt kell látni, hogy a rendőr nem önmagában foglalkozása miatt esett áldozatul, hanem azért, mert a magyar karhatalmat, és így a magyar államot jelképezi. (A kihallgatott tanútól amúgy megkérdezném, hogy valóban azt kérdezték-e tőle, hogy hallott-e olyat, hogy allah akbar, vagy esetleg arra irányult a kérdés, volt-e olyan frázis, hogy da svidaniya.)

A három verzió pedig akár is össze is függhet egymással, például azért, mert bizonyos szervezetek – ha nem is támogatják nyilvánvalóan egymást –, de úgy életképtelenek  egymás nélkül, mint az élősködő a gazdatest nélkül.

A szerző a katonapolitikai, diplomáciai összeesküvéselméletek kutatója, tudományterülete a pszicholingvisztika.

14 komment Tovább
Sebestyén Eszter: Kínzó kérdések a robbantás körül Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
14 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Újabb mocskos sztori bizonyítja: Orbán módszeresen vásárolja fel az MSZP-t Újabb mocskos sztori bizonyítja: Orbán módszeresen vásárolja fel az MSZP-t
  • Megcáfoljuk a 3 leghazugabb "érvet", amivel a határon túliak szavazójogát szokták védeni Megcáfoljuk a 3 leghazugabb "érvet", amivel a határon túliak szavazójogát szokták védeni
  • Az MSZP komplett hülyét csinált Balázs Péterből Az MSZP komplett hülyét csinált Balázs Péterből
  • Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót
  • Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatifeny.blog.hu/api/trackback/id/tr3211747225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gringo 2016.09.27. 15:50:19

Most akkor azt akarja mondani a szerző, hogy Putyin robbantott?
Válasz erre 

omp 2016.09.27. 17:31:17

"Van-e Magyarországon kapcsolat a szervezett bűnözés és a politikai elit között? "

Nincs ilyen opció!

Az utóbbi évek kormányzati és "egyéb" kommunikáció szerint, Magyarországon nincs szervezett bűnözés. Csak volt...és már mindenki a börtönben van. !

Vagy....olyan kapcsolat van, ami már nem teszi megkülönböztethetővé a két oldalt, amely egy.
Válasz erre 

Kalmár 2016.09.27. 21:13:39

Milyen sötét gazemberek vagytok!
Válasz erre 

JamesBotond 2016.09.28. 11:05:24

Szia Eszter!

"A szerző a katonapolitikai, diplomáciai összeesküvés-elméletek kutatója, tudományterülete a pszicholingvisztika."

Van esetleg irományod a július 15-i törökországi sikertelen puccskísérletről, illetve az azt övező összeesküvés-elméletről, amely szerint Erdogan rendezte meg maga ellen?

Akár priviben is érdekelne róla a véleményed, ha írsz emailt, elmondom, hogy miért. bottika@gmail.com

Köszi :)
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.09.28. 22:32:14

@Gringo: Azt akarja mondani a szerző, h ne lovalja bele magát senki egy lehetőségbe (bővebben lásd lead). Főleg ne az érzelmei alapján, és főleg ne akkor,ha véleményformáló. Ma már olyat is láttam a news feedemen, a magát progresszív értelmiséghez tartozó egyéntől, hogy kamu, h a rendőrök megsérültek,miközben az egyikük kis híján belehalt,és ez mélyen elszomorító.
Egyébként, ha érdekel az a verzió, amit magad vetsz fel (emelsz ki), érdemes megnézni alaposan, a '14. januári kronológiát... és, hogy hova ment utána OV és mit írt alá... De! Ez is csak egy lehetőség a többi között.
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.09.28. 22:35:44

@JamesBotond: Sajnos, nem foglalkozom komoly szinten olyan témával, amiről csak egy másik nyelven tudok információhoz jutni, nem azon a nyelven, amelyet abban az országban beszélnek, ahol történnek az események.
De amúgy a magánvéleményem, hogy amit felvetsz, abban van logika.
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.09.29. 00:51:35

@Gringo: www.pupublogja.hu/2016/09/a-magyar-titkosszolgalatok-dicsosege.html?spref=fb
Válasz erre 

agarik 2016.09.29. 01:05:20

Ah, ah, csak beindult a kormányPR!

Már az után, hogy lerobbantásoztak minden tudás nélkül egy - akkor még - robbanást, majd kerítettek egy romantikus "és épp fölé hajolt az elhagyott hátizsáknak a NŐ, - nem - mellesleg szépségkirálynő, vagy mifene" (l. Nélpszabadság kormányközeli cikke).

Most épp az a DUMA hogy "rendőrök elleni támadás"? Amiből persze rögtön "hivatalos személy elleni támadás", azaz "a Kormány elleni támadás", azaz "Viktátorunk elleni támadás", mi?

Sajna azonban T. Blogger semmi ismerete nincs egyelőre senkinek miért robbantottak. Azért mert rendőrök? Vagy mert XY és Kovács12, akik véletlenül éppen rendőrök is volta célpont?

---------

A kérdéseire egy másik kérdés extraként: HA nem a fideszkdnp-slepp robbantgatott SEM PEDIG nem akarta migránsozással nyomni a Nép torkán az egészet bármi történt is - akkor miért nem volt kommunikáció? Miért a Népszabadságban megjelent álhír? Miért a félelemkeltés rögtön "robbantás"-t emelegetve "robbanás" helyett?
Miért jelen blogposzt azzal a hashtaggal hogy #BaloldaliIlluminatiConfirmed ?
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.09.29. 03:24:21

@agarik: egy másik ellenzéki blogger, tessék: www.pupublogja.hu/2016/09/a-magyar-titkosszolgalatok-dicsosege.html?spref=fb
Válasz erre 

VT Man 2016.09.29. 06:07:18

@Gringo: Biztos nem putyin volt, mert az ilyen fing meretu robbantas meg neki is ciki. (A rendoroknek gyogyulast, de ez akkor se egy komoly terror robbantas.)
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.29. 06:38:18

A dolog amatőr kivitelezése és minden irányba való értelmetlensége arra utal hogy egy magányos pszichopatával van dolgunk.
Politikailag ez senkinek sem volt jó.
Az alvilágnak végképp nem, hogy mindent megszállnak a rendőrök.
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.09.29. 23:34:46

@VT Man: Azt honnan tudjuk, hogy milyen a "komoly terror" vagy annak a robbantása? Az megvan, hogy Carlos kezdeti robbantásai milyenek voltak? Kac-kac-szerűek... Ő komoly terrorista volt? Vagy csak mítosz?
Válasz erre 

sebestyén eszter 2016.09.29. 23:45:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: re: "értelmetlensége arra utal hogy egy magányos pszichopatával van dolgunk." > Bocsánat, de ez egy óriási, önmagáért kiáltó ellentmondás. Vagy pszichopata vagy értelmetlen. Amit a köznyelv pszichopatának nevez, az racionális, racionalizációs elhárításai vannak, kő keményen tudatos és precíz satöbbi. (Amúgy nincs olyan, h pszichopata, mert e kifejezés csak annyit jelent, h beteg a lelke, viszont ami a köznyelvben így neveztetik, az az ún. összetett személyiségzavar.) És: hvg.hu/itthon/20160926_Hidegverrel_lepett_at_aldozatain_a_robbanto
Válasz erre 

Miklós Ferenc Zsolt 2016.10.01. 17:02:32

No comment...
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Kövesd a Nyugati Fényt!

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

2017 (1) 888 (1) agresszió (1) alapfizetés (4) alcsút (1) alkohol (1) andy vajna (4) angyalföld (1) anyaság (1) ápolók (5) átlátszó (1) átverés (1) bajnai gordon (2) balatonszárszó (1) balog zoltán (1) baloldal (21) bayer zsolt (5) bencsik andrás (2) bene krisztián (1) besúgók (1) betegség (1) bevándorlás (7) bíróság (1) biszku béla (1) bitskey bence (1) bkv (1) blődség (1) bodnár zoltán (1) bojkott (1) botka lászló (4) botrány (4) bróker marcsi (1) budaházy györgy (1) budapest (2) budapesti fesztiválzenekar (1) bukás (2) bűnözés (2) cigányság (1) cigaretta (1) civilek (5) csepel (1) csőd (1) csok (1) david cameron (1) demagógia (3) demokratikus koalíció (4) demonstráció (1) deutsch tamás (2) dk (2) dohány (1) dolgozók (2) dopeman (1) egészség (1) egészségügy (4) együtt (9) életmód (1) ellenzék (28) erőszak (1) európa (3) európai parlament (1) európai unió (3) exkluzív (4) fagyhalál (1) farkasházy tivadar (1) farkas flórián (1) feminizmus (3) fertőzések (1) fidesz (104) fischer iván (2) fodor gábor (7) főkétüsz (1) friderikusz sándor (1) futball (1) gábor györgy (2) gazdaság (2) gerő andrás (1) görögország (1) graz (1) gulyás gergely (1) gyanús figurák (3) gyermekéhezés (1) gyermekvállalás (1) gyökérség (5) gyűlölet (5) gyurcsányozás (1) gyurcsány ferenc (10) hadházy ákos (1) halál (1) halálbüntetés (1) hatvanpuszta (1) havas henrik (1) hazugság (15) hírtv (1) homofóbia (1) horn gyula (1) horthy istván (1) horthy miklós (1) hosszú katinka (1) humor (5) húsvét (1) időközi választás (3) ingyenpénz (1) interjú (3) jobbik (12) jobboldal (7) juhász péter (2) kampány (4) karácsony gergő (2) kdnp (2) kész zoltán (3) kétfarkú kutya párt (1) kirekesztés (1) kisember (1) kiss lászló (1) kommunikáció (2) kórházak (2) korrupció (50) kovács ákos (4) kovács balázs (1) kövér lászló (3) közvélemény (2) kritika (73) külpolitika (1) kunfalvi nóra (2) lakástámogatás (1) lánczi andrás (1) lancz tibor (1) lázadás (1) leleplezés (8) lengyelország (1) letelepedési kötvény (1) liberálisok (2) lmp (6) london (1) lopás (6) maffia (3) magyarország (30) magyarság (3) magyar hírlap (1) magyar liberális párt (1) manipuláció (17) matolcsy györgy (1) medgyessy péter (2) média (11) melegek (3) menekültek (12) mesterházy attila (3) mészáros lőrinc (2) metró (1) mikola istván (1) molnár gyula (1) momentum (1) mostmi (1) mszp (34) mutyi (1) nagy-britannia (1) németh szilárd (3) nemi szerepek (1) népszabadság (1) népszavazás (11) nógrádi györgy (1) nők (1) nők a feminizmus ellen (1) nyíregyháza (1) nyomor (3) nyugat (1) oktatás (2) olimpia (6) önkény (1) orbán viktor (55) ORÖ (1) oroszország (1) orvosok (1) összefogás (2) őszödi beszéd (1) paksi bővítés (2) papcsák ferenc (1) párbeszéd magyarországért (2) parlament (1) paródia (1) pazarlás (1) pesti srácok (1) pm (1) polt péter (1) populizmus (3) portik tamás (1) pride (1) prognózis (1) propaganda (5) pszichózis (1) pukli istván (1) putyin (1) quimby (1) rendőrség (1) robbantás (1) rogán antal (6) rtl klub (1) salgótarján (1) schiffer andrás (8) schiffer anna (1) schmidt mária (1) schmuck andor (1) semjén zsolt (1) simicska lajos (1) simon gábor (1) soros györgy (1) sport (1) stadionok (2) stumpf andrás (5) sukoró (1) szabó lászló (1) szabó tímea (2) szakdolgozat (1) szalai balázs (1) szalai vivien (3) szanyi tibor (3) szeged (1) szegénység (2) széles gábor (1) szélkakas (1) szélsőbal (1) szélsőjobb (1) szél bernadett (2) szepessy zsolt (1) szexualitás (1) szigetvári viktor (5) szijjártó péter (1) szikszai péter (1) szili katalin (1) sziriza (1) szponzoráció (1) sztárok (2) támogatás (1) tanárok (7) tarlós istván (4) társadalom (30) tasz (1) taxisok (1) tek (2) telekom (1) terror (2) tiltakozás (2) tóbiás józsef (8) tóth bertalan (1) tóth józsef (1) tóth péter (1) tüntetés (10) tusnádfürdő (2) tv2 (4) uber (1) ujhelyi istván (2) választás (3) vasárnapi zárvatartás (4) vona gábor (4) xiii. kerület (1) zsófi claudia (1) zuschlag jános (2) Címkefelhő

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard