Nyugati Fény

Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal

Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal

Diadalittasan jelentette be Botka László csütörtökön, hogy a "demokratikus ellenzék sikeresen összefogott", ugyanis az ellenzéki képviselők elérték, hogy rendkívüli parlamenti ülést hívjanak össze augusztusban.

Videó:

 

Ehhez a képviselők egyötödének (azaz 40 honatyának) az aláírására volt szükség. 

Mivel az MSZP-nek 28 képviselője van a 199 fős Parlamentben, a Jobbik pedig nem támogatta az akciót, ezért Botkáéknak az LMP, a DK és az Együtt képviselőitől kellett összekalapozni a szükséges aláírásokat. Gyurcsány Ferenc is aláírta, így épp hogy meglett a szükséges 40 szignó.

A rendkívüli ülés egyébként két témáról: a CEU-ügyről és a devizakárosultakról fog szólni. 

A fenti videóban Botka tehát tulajdonképpen azzal henceg, hogy sikerült összefognia Gyurcsány Ferenccel. (A DK és az Együtt politikusait Botka sejtelmesen "független képviselőknek" nevezi.)

Aprócska probléma, hogy Botka hónapok óta azzal kampányol, hogy a DK 98 százalékkal megválasztott, legitim elnökét ki kell rekeszteni a politizálásból.

Amikor kell az aláírás, akkor jó a Gyurcsány, egyébként meg takarodjon?

Mi még nem láttunk olyan futóversenyt, ahol az egyik résztvevő azt követeli a másiktól, hogy az ne induljon el a versenyen, mert nem tetszik a pofája. De ezzel vélhetően a választók is így vannak: Botka berobbanása óta az MSZP támogatottsága a beígért egymilliós bővülés helyett százezrekkel apadt. Van olyan kutatás, amely jelenleg 7 százalékon méri az MSZP-t, ami történelmi mélypont. 

Tegnap már a tanácsadója, Lengyel László olvasott be Botkának az ATV-ben, mondván: sehová nem vezet ez az arrogancia, Botkának végre le kell ülni és meg kell állapodni a pártokkal.

Videó:

 

Meddig csinál még majmot a komplett ellenzékből Botka László? És mire kihátrál a zsákutcából, addigra nem lesz túl késő?

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

botka_laszlo_4.jpg

Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal Tovább
Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért!

Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért!

Vágó Gábor (jelenleg magánszemély) népszavazást kezdeményezett egy csokor kérdésben, melyek közül a választási bizottság egy darabot engedett át: az állami cégvezetők fizetésének maximalizálásáról szólót.

Sajnos az egész egy hatalmas blődli, egy ostoba pótcselekvés: gyakorlatilag elköltünk több milliárd forintot arra, hogy Vágó Gábor futtathassa a saját nevét. Miért?

vago_gabor2.jpg

fotó: azonnali.hu

Már ott gyanús kellett volna legyen a dolog, amikor a fideszes választási bizottság csont nélkül átengedte a kérdést, de nézzük a szikár érveket, az egyszerűség kedvéért pontokba szedve:

1. Ahogy arra az Index felhívta a figyelmet: ha minden hatóság kihasználja a törvény adta határidőket, akkor ez a népszavazás már csak az országgyűlési választások UTÁN valósulhat meg. A kezdeményezőknek 120 napjuk van arra, hogy 200 ezer érvényes aláírást összegyűjtsenek. Innentől az NVI-nek 60 napja van, hogy az aláírásokat hitelesítse. Ha ez is megvan, az NVI elnöke tájékoztatja a parlament elnökét, és a parlamentnek engedélyeznie kell a népszavazást. Ezután az államfő kitűzi a népszavazást a parlamenti döntéstől számított 70-90 napon belül egy vasárnapi napra. Csakhogy a népszavazási törvény értelmében a parlamenti választások előtt és után 41 nappal nem tűzhető ki népszavazás. Így, ha meg is valósulna az egész, szinte biztosan a jövő nyárra csúszna. "Kormánybuktató" népszavazás a parlamenti választások után? Nooormális?

Így az egész népszavazósdi komikus módon azt sugallja az ellenzékről: mi biztosan nem fogjuk megnyerni ezt a választást. Hiszen ha megnyernénk, akkor a kormányalakítás után olyan törvényt hozunk az állami tisztségviselők fizetéséről, amilyet csak akarunk, nincs szükség népszavazásra.

2. Ebben az országban nem az a probléma, hogy állami cégvezetők legálisan mennyit keresnek (európai viszonylatban nincsenek magas fizetések), hanem az, hogy

- kik kerülnek és milyen alapon (nem szakmai, hanem haveri alapon) pozícióba. 

- a fizetésük mellett mennyit lopnak ezek az emberek, törvényesítve vagy törvénytelenül.

Valójában ezt a két dolgot kellene megoldani: hogy végre szakmai alapon kerüljenek pozícióba emberek és hogy a fizetésük mellett ne tudjanak lopikázni. Ehelyett a fizetésükről népszavaztatni ostoba pótcselekvés.

3. Vágó Gáborék agyrémével tulajdonképpen azt iktatnánk törvénybe, hogy ezentúl csak degeneráltak vezethetnek állami cégeket. Hiszen akinek van használható tudása, az le fog lépni a versenyszférába, ahol a topmenedzserek több milliós fizetéseket keresnek. 

Vagy a másik oldalról nézve: ha egy kormányváltás után akarok hívni egy szakembert, hogy rázza gatyába a MÁV-ot, rázza gatyába a Magyar Postát, akkor honnan szerzek? Miért menne el bárki plafon alatti fizetésért az állami szektorba dolgozni, ha a versenyszférában a többszörösét kapja pénzben és még a köpködéseket sem kell állnia? Populista frázisok szajkózása helyett ezen tessék egy kicsit elgondolkodni. 

4. Hab a tortán, hogy egy érvényes népszavazáshoz 4 millió állampolgár részvételére van szükség. Ha a kormánynak tavaly egy csillagászati összegű, több hónapos propagandakampánnyal (teljes állami médiaarzenállal, tévéhirdetésekkel, plakáterdővel) 3 millió embert sikerült mozgósítani a migránsok ellen, akkor Vágó Gábor egy szimatszatyorral az oldalán hogy akar elvinni 4 milliót? Fölösleges pénz- és energiapocsékolás az egész, amikor máshová kellene koncentrálni az erőket. 

Végül idéznénk a kedvenc kommentünket az ügyben, ráadásul Vágó Gábor oldaláról: 

Olyan jó lett volna nem valami demagóg üggyel "népfrontot" toborozni próbálni :( (ráadásul ez igazi mszp-s - fideszes fogás: a széles (szegényebb, iskolázatlanabb, az adott kérdést át nem látó) tömegek készséggel uszulnak az ilyen "monnyonle" "fizessneekagazdagok" "nehogymáannyit keressenek"-típusú ügyekben.. melyeken belül ez pl. az adott melók meg a munkaerőpiac megfelelő szegmensének mélyebb ismeretét kívánja (ld. pl. mit jelent egy bazinagy állami vállalatot vezetni, felelősségben, szaktudásban, személyes kockázatban). 

Zárásul: dicséretet érdemel a Momentum, a DK és a Bokros-féle Moma, amiért a racionalitás talaján állva, ebből az ostoba blődliből ki bírtak maradni. 

Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért! Tovább
Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál

Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál

Döbbenetes információkat teregetett ki a HVG, amelyek új fénytörésbe helyezik Botka "96 százalékos" kongresszusi megválasztását.

Azzal már több ízben foglalkoztunk, hogy a porcelánbolti elefántként viselkedő szegedi polgármester milyen jóvátehetetlen károkat okoz az ellenzéki oldalon, most azonban Botka párton belüli legitimitása is megkérdőjeleződött.

Biztos sokan észrevették már, hogy amikor Botkának elfogy minden érve amellett, hogy miért kell folytatni ezt az önsorsrontó kirekesztő tempót, vagy amikor szembesítik, hogy januári debütálása óta 10 százalékon befagyott az MSZP támogatottsága, olyankor mantraszerűen egy "végső érvet" szokott szajkózni: hogy őt bizony 96 százalékkal választotta miniszterelnök-jelöltnek az MSZP kongresszusa.

botka_nepszava.jpeg

fotó: Tóth Gergő / Népszava

Ennek a "96 százalékos" megválasztásnak ad teljesen új fénytörést a hvg.hu pénteki cikke, amelyből kénytelenek vagyunk szó szerint idézni:

"Egy szocialista politikus érdekes választási metódusról beszélt a hvg.hu-nak. Miután Botka volt az egyetlen jelölt, ezért aki nemmel szavazott, annak át kellett húznia a nevét, az üresen leadott szavazólap érvényes igen szavazatnak számított. 

Forrásunk szerint még toll sem volt a fülkékben, álltak viszont mellette segítők, akiktől szükség esetén lehetett kérni. Könnyen kiszúrható volt ez által, ki van Botka ellen. Így mennyire titkos egy szavazás?! – kérdi a párttag.

Azt, hogy így kellett szavazni, ketten is megerősítették."

Eddig az idézet.

Értjük, ugye?

A változtatás nélkül leadott szavazólap azt jelenti, hogy Botkára voksolsz, viszont a fülkék melletti "segítőktől" kell tollat kérni, ha Botka ellen akarsz szavazni. Nesze neked, titkos választás.

2017-ben így működik egy úgynevezett "demokratikus párt". Ennek ismeretében az is csoda, hogy 4 százalék megkockáztatta, hogy szembe menjen a főiránnyal.

Miközben ha mástól nem, Molnár Zsolttól tudhatjuk: sokan vannak az MSZP-ben, akik megálljt akarnak parancsolni a Botka-féle vagdalkozó, ellenzéki pártokat elvadító politikának, mielőtt végképp elúszik a 2018-as kormányváltás esélye. 

Botka helyében pedig mostantól nem büszkélkednénk azzal, hogy Sólyom László szégyenteljes, vakondozós megválasztásával azonos módon lett a pártja miniszterelnök-jelöltje. A szavazás titkosságát lábbal tiporva, a demokráciát szembeköpve. 

Hogy Botka permanens ámokfutásának lesz-e következménye a saját pártjában, az még a jövő zenéje, az viszont nem kérdés, hogy a 2018-as választásokon biztosan lesz. Sokan fogják úgy gondolni: azért nem érdemes kormányt váltani, hogy ugyanaz jöjjön pepitában. 

Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál Tovább
Messziről bűzlik az Arton-sztori - Önbetörés vagy titkosszolgálati akció történt?

Messziről bűzlik az Arton-sztori - Önbetörés vagy titkosszolgálati akció történt?

Irányítottnak tűnik az Arton-betörés kommunikációja. A három hónappal ezelőtti betörés a minap hirtelen hír lett, majd patikamérlegen méricskélve adagolják az újabb dez- és információkat.

Az ügy úgy robbant, hogy egy újságíró véletlenül arra járt, jelenleg pedig ott tart - a kiszivárogtató gépezet szerint -, hogy szintén véletlenül egy izraeli hírszerző is arra járt. Sebestyén Eszter cikke a Nyugati Fényen.

arton_betores.jpg

fotó: Hírpress

Véletlenek vannak, ha ugyanis nem lennének, nem lenne rá szó, ugyanakkor az is biztos, hogy ahol pusztán – akárcsak a médiában – felmerül a titkosszolgálatok és az aktuálpolitika összefüggése, ott nem beszélhetünk véletlenszerűségről.

Véletlen vs véletlenszerűség

A magyar nyelvben a véletlenszerűséget nevezzük véletlennek, noha a kettő nem ugyanaz. A véletlen a vél/gondol tőszó fosztóképzős alakja, így azt jelenti, hogy akaratlan, öntudatlan, nem szándékos, míg a véletlenszerűség, ok nélküliséget, okozati összefüggés nélküliséget jelent.

Önbetörés vs titkosszolgálati akció

Az Arton-betörésben – eddig – nem biztos, hogy volt titkosszolgálati szál, a médiában megjelenő szakértői nyilatkozatok, nevüket felvállaló kiugrott vagy nyugdíjas szakemberek kommentjeinek tömkelege megoszlik abban, hogy önbetörés vagy külföldi titkosszolgálati művelet egy része volt. Akik utóbbi mellett érvelnek, a nyom nélküliséget emlegetik elsősorban, amire a másik csoporthoz tartozók azt mondják, hogy nem lehet tudni, hogy volt-e nyom, hiszen három hónap alatt mindent el lehetett takarítani, és ez vonatozik a papírmunkára is.

Visszatekintés

Március 21-én a polgári elhárítás volt műveleti vezetője vihart kavaró interjút ad az Indexnek, ami speciális/réteg témájának ellenére sokáig tematizálta a közvéleményt. A cikk hosszú utóélete általánosságban szólt az orosz befolyásról, ugyanakkor nem nagyon esett szó az interjú fő üzenetéről, miközben az a dátumokból könnyen összeolvasható.

Katrein Ferenc az interjúban csak annyit árul el leszerelésének okáról, hogy „már nem tudott azonosulni a vezetéssel”, s noha tesz megjegyzéseket a cigány-sorozatgyilkosságok kapcsán elkövetett hibákra, a bőnyi rendőrgyilkosság kapcsán az orosz szálról, hibáztatja a 2006-os politikai vezetést is, hogy lehetősége lett volna leszámolni a szélsőjobbos alakulatokkal, és nem tették, satöbbi, de mégsem ezeknél az eseteknél búcsúzott el hivatásától, hanem

2012. év végén, amikor a letelepedési kötvény-üzletet lehetővé tevő törvénymódosító hatályba lépett.

Amikor pedig az újságíró azt firtatja, hogy a polgári elhárítást felügyelő miniszternek komoly vitái vannak Rogánnal a kötvény-biznisz miatt, akkor arra úgy felel, hogy

„Nagyon komoly kockázat, ha ilyen tömegben engedünk be embereket az EU-ba.”

Komoly kockázat alatt azt érti, hogy az illegális hírszerző-tevékenység (amely nem hivatalosat jelent, hanem ún. mélyfedést) melegágya a letelepedési kötvény, hiszen nem kell nagy árat fizetni az oroszoknak azért, hogy egy hírszerző ne hagyományos fedésben, pl. diplomataként érkezzen, ráadásul az illegális hírszerzők a legértékesebb kapcsolatok, mivel nem vonzzák be automatikusan a célország elhárítását.

Gyorskronológia

Március 21-én Katrein Ferenc belekiabál a világba. Fő üzenetének fontossága, miszerint az orosz illegális hírszerzés fenyegeti az EU sorsát, mindez súlyozva: a volt munkahelyével és az ott betöltött vezető beosztásával adja, hogy a diplomáciai csatornákon végigcsurogjon a téma.

Április 7-én, két hét múlva betörnek az orosz és kínai kötvényeket forgalmazó Arton Capital irodájába.

Június 27-én az SZRV (orosz hírszerzés) igazgatója örömhírként jelenti be a TASZSZ-nak (állami hírügynökség) adott interjújában, hogy jobban teljesítenek az illegális hírszerzésben, hozzáteszi azt is, hogy nem minden ország engedheti meg magának e speciális hírszerzési formát, bezzeg ők igen.

Június 27-én kiszivárog az első hír a 444-hez, hogy betörtek a letelepedési kötvényforgalmazó céghez. Ebben a cikkben még köztörvényes bűncselekményről és a Rogán köreihez köthető politikai szálról van szó.

Június 28-án az Index már úgy folytatja a történetet, hogy rakat rendőrségi információjuk van, és kitérnek egy fontos momentumra, a megszerzett adatmennyiségre, és implikálják az esetleges titkosszolgálati szálat. Megjegyzendő: a temérdek információ tálalása az, hogy az Index egyik újságírója véletlenül arra járt, ezért őt is kihallgatták másik 1300 ember közt.

Június 30-án az Átlátszó leszűkíti - és egyben értelmezi - a témát, miszerint önbetörés vagy titkosszolgálati akció történhetett. Megjegyzendő, hogy a webkettes közegben (újságok és közösségi oldalak kommentjeiben) is ezek az uralkodó vélemények.

Július 4-én a Magyar Nemzet hozza, hogy a BMH (bevándorlási hiv.) adatai és az Arton hivatalos beszámolója nem stimmel, azaz a cég kevesebb, mint nyolc százalékát vallotta be a nyereségnek.

Ugyanebben a cikkben megjelenik az is, hogy a lap információi szerint „az Izraeli Nagykövetség egyik diplomatája is a közelben volt, a rendőrök tanúként hallgatták volna ki, de az illető elzárkózott ettől. Igaz, hogy hasonló ügyekben, vagyis amikor a nyomozó hatóságok „vakon” keresik az elkövetőket, és cellainformáció alapján igyekeznek adatokat begyűjteni, a követségi munkatársak nem szoktak idézésekre megjelenni.”

Mit tudunk még a körülményekről?

Internetes WOM-ban (jelentése itt), és az annak elődjének tekinthető suttogó propagandában is megjelenik, hogy Rogánt kihallgatták, némely helyen a giga hosszú időtartam is megjelenik.

Az Indexhez (június 28.) túl gyorsan, túl sok információ érkezett, és egy nap alatt fel is dolgozták. (Senkit nem megbántva írom: a magyar újságírás ezekben a témákban igencsak gyerekcipőben jár, ezért nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy egy nap alatt információhoz is jutottak egy szerencsés véletlen folytán, és fel is dolgozták azt. A magyar újságírás még sajnos sokszor az olyan egyszerű fogalmakat is keveri, mint gyanú és vád. Nem is szólva arról, ha komplikáltabb ügyről, esetleg titkosszolgálatokról van szó. A körúti robbantó esetében, például volt egy olyan dezinfó, hogy diverzáns katona lehetett az elkövető, és ekkor pár óra alatt szinonima lett a diverzáns és a katona. Gondoltam is magamban, hogy Ádám és Éva legnagyobb igyekezete ellenére kipusztult volna már az emberiség, ha ez szinonim fogalom lenne, de mindegy is…)

Erőltetett a cikkekben a diplomáciai szál. Már a kezdő 444 cikkben is felesleges és nem oda illő (bár logikai értelemben itt még simul), de a Nemzet (július 4.) – amúgy egy-tematikájú, alapvetően pénzügyi csalásról szóló cikkébe szembetűnően nem oda való a hírszerzési szál.

A rendőrség túlfeszítetten kompenzál és papírt gyárt (vagy csak ez a „hír”).

Az izraeli hírszerző (nyilván nem karrierdiplomatára utal a cikk) tervezett kihallgatásáról pedig csak egy helyen lehet papír – ha van –, mivel nem történt meg, így jegyzőkönyv nincs, és nehezen elképzelhető a rezidenciára kiküldött idéző végzés. Ezen a ponton szinte szánalmas már, hogy ha azt akarja a szivárogtató implikálni, hogy az izraeli titkosszolgálatnak volt az akcióhoz köze, akkor érdemes tudni, hogy az efféle akciókban nem a lábszárközépig érő zoknis és selyem nyakkendős hírszerzők szoktak részt venni.

Az az igaznak tűnő, ami nem igaz

Szerény, és/de nem kevés tapasztalatom szerint: amikor a titkosszolgálatok találkoznak az aktuálpolitikával (még ha a valóságban nem is, de a médiakommunikációban igen), akkor az az „igaz”, ami nem igaz, és fordítva. Ráadásul jelen esetben a cikkek esetlenül vagy összefüggéstelenül említenek titkosszolgálati (pl. diplomáciai) szálat, és így építik lassan, de biztosnak tűnően a történet végkifejletét, éppen ezért nagy valószínűséggel, éppen az ellenkezője az igaz.

A dolog jelen állása szerint ezért inkább az önbetörés a nagyobb valószínűségű. Ráadásul végiggondolandó az is, hogy

  • a két lábon járó nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kötvény-üzletemberek, akik egyben politikusok is, tökéletesen felmérték a helyzetet, hogy a volt AH-s műveleti igazgató (Katrein) megnyilatkozása beizzítja a diplomácia csatornákat,
  • és így hamarosan egy titkosszolgálati akció martalékává válhatnak, vagy esetleg tisztában voltak (pozícióik vagy egy figyelmeztetés, esetleg burkolt/nyílt zsarolás okán), hogy folyamatban van olyan művelet, amelynek a része lehet olyan akció, amelyben érintettek lehetnek, és
  • nem mellékes az sem, hogy az érintett üzleti kör két főszereplője a kormányzati gépezet kommunikációs guruja.

Ezért aztán megcsinálták maguk az „akciót”, később hozzá varrták a showt (3 hónap után), és gondosan törődnek még az ún. követő/follow up kommunikációval is, amelyben igyekeznek elhitetni – ahogy a politikai és a titkosszolgálatok közös érintettségét ismerjük – ellenkezőjét annak, ami történt.

Szép PR-munka volt, fiúk! Csak annyi lenne a kérésem, hogy ha ti vagytok azokért a plakátokért is felelősek (márpedig igen!), amelyeken az áll, hogy

„A magyarok 99 százaléka elutasítja az illegális bevándorlást”,

akkor legyetek szívesek a magyarok valódi üzenetét is közvetíteni:

A magyarok 100 százaléka elutasítja a letelepedési kötvényeken bekúszó orosz ügynökök beszivárgását, mert hazánk felhasználásával roppanhat meg az EU gerince, és NATO-tagállam vagyunk!

Sebestyén Eszter

 

Messziről bűzlik az Arton-sztori - Önbetörés vagy titkosszolgálati akció történt? Tovább
Ellenzék, nyomás ki a Parlamentből! - Ne asszisztáljatok tovább a demokrácia színjátékához!

Ellenzék, nyomás ki a Parlamentből! - Ne asszisztáljatok tovább a demokrácia színjátékához!

Átverték hát a nyomorult plakáttörvényüket is. Erőből, ahogy szokták. Nem bírták nézni az óriáslepedőkön az igazságot: hogy egy korrupt maffia irányítja az országot.

Első körben nem lett meg a kétharmad, hiába rángatták be a halálos ágyáról Rubovszky Györgyöt. (Mellékszál: Nem ismernek sem irgalmat, sem emberséget, ha a hatalomról van szó. Ezek keresztények? Ezek demokraták? Ha így bánnak a sajátjaikkal, akkor mit gondolhatnak rólunk? Zárójel bezárva.)

Másodszor már biztosra mentek: beleerőszakolták az egészet a városképvédelmi (!) törvénybe és feles többséggel megszavazták. Leszarták, hogy az egész úgy alkotmányellenes, ahogy van. 

Közben minden droidjuk, akinek aznap mikrofont dugtak az orra alá, arról dadogott, hogy "pártműködés" meg "pártfinanszírozás" meg "kampány".

Aprócska probléma, hogy az Alkotmány VIII. cikkelyének 4. bekezdése szerint a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályozáson csak kétharmaddal lehet változtatni, feles többséggel nem. Ott van benne a ti gránitszilárdságú Tákolmányotokban, nem mi találtuk ki.

Persze mindennél fontosabb volt most az ellenzék kampánylehetőségeinek szűkítése. A pofátlanság csimborasszója, hogy eközben van képük átláthatóságról hadoválni. Nem kell a duma: féltek, reszkettek a hatalom elvesztésétől. Mi lesz, ha egyszer bedől a Fidesz nevű piramisjáték, és jön egy valódi elszámoltatás? Nincs annyi évetek hátra az életből, amennyit rács mögött kell majd tölteni. 

A lényeg most: megnyerni a pillanatot. Ha esetleg az Alkotmánybíróság hosszas tötyörészés után el is kaszálja az egészet, már rég 2018-ban vagyunk. A törvénytelenül hozott törvényt viszont addig is be kell tartani, magyarul ott tartunk, hogy háromnegyed évvel a választások előtt a Fidesz alkotmányellenesen korlátozza az ellenzéki pártok működését.

ellenzek.jpg

Ez az a pont, ahonnan az ellenzéki pártoknak nincs értelme tovább asszisztálni a parlamenti színjátékhoz. Orbánék azt tesznek, amit csak elbír a narancsbőrük. A gyalázatos plakáttörvény megmutatta: a saját alkotmányukat is megpuccsolják, ha úgy kívánja a hatalmi érdek.

Ez már nyomokban sem demokrácia, és nem hazudhatjuk magunknak tovább azt, hogy mégis. Az egész álparlamenti bohózatot bojkottálni kell - ez most az erkölcsileg elvárható minimum minden ellenzéki párt részéről.

Ne hazudhassa magát demokratikus miniszterelnöknek az az ember, akinek a rezsimjét a fehérorosz meg az azeri diktátor is áhítattal tanulmányozza. 

Egy totális ellenzéki bojkottnak szimbolikus jelentősége van. Felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét, és azt üzeni: önkényuralomnak tartjuk az orbáni rezsimet és nem közösködünk velük semmiben. 

Az ellenzéki pártok most megmutathatják: kinek fontos az ország jövője és kinek a tyúkszaros kis költségtérítés; a meghunyászkodás, a betagozódás Orbán rendszerébe.

Középszerű percemberkéből általában sok van, gerinces ellenzékiből kevés. Most valóban útelágazódáshoz érkeztünk és tanulságos lesz figyelni a szereplőket. 

Ellenzék, nyomás ki a Parlamentből!

Oszd meg cikkünket, ha egyetértesz!

Támogasd a Nyugati Fényt - a valódi ellenzéki médiát! 

 

Ellenzék, nyomás ki a Parlamentből! - Ne asszisztáljatok tovább a demokrácia színjátékához! Tovább
A bebörtönzésekkel túl messzire ment az Orbán-rezsim - Ez még keményen visszaüt

A bebörtönzésekkel túl messzire ment az Orbán-rezsim - Ez még keményen visszaüt

Beléptünk a választási kampány hardcore fázisába: a rezsim turbófokozatra kapcsolta az ellenzék kriminalizálását, a kormányzati terrort és megfélemlítést.

Rövid időn belül letöltendő börtönre ítélték Császy Zsoltot és Tátrai Miklóst egy olyan koholt bűnügyben, ahol semmiféle tényleges károkozás nem történt, majd két nappal az esküvője előtt vezetőszáron elrángatták és előzetesbe vágták Czeglédy Csabát, az MSZP szombathelyi politikusát - mellesleg sikeres ügyvédet, aki sorra nyerte a pereket a Fidesz ellen, és aki épp most akart leleplezni egy másfél milliárdos szombathelyi korrupciós botrányt. 

borton.png

A cél nyilvánvalóan az, hogy megpróbálják elhitetni a társadalommal - vagy legalábbis annak Fidesz-médiából "tájékozódó" részével - hogy a bűnözők márpedig az ellenzéki oldalon vannak. Hogy miközben a Fidesznél hemzsegnek az olyan kaliberű gazemberek, akiknek nincs annyi évük hátra az életükből, amennyit börtöncellák hűvösében kellene tölteniük, eközben mégis pár, jól megkomponált ellenzéki műbalhén csámcsogjon a nagyérdemű.

Alávaló, mocskos munka ebben a gépezetben - bármilyen beosztásban, főügyésztől mezei Origo-hírszerkesztőig - részt venni. 

Itt jegyezzük meg: Sukoró- és Czeglédy-ügyben az ellenzéki pártok is levizsgáztak. Nettó gyalázat, ahogy Szél Bernadett arról riposztozott, hogy Császy Zsolték még "keveset is kaptak" - miközben épp ártatlan emberek soha vissza nem adható magánéletét, szakmai karrierjét teszik tönkre a szemünk előtt, aljas politikai célokból.

De legalább ennyire baljós az MSZP sunnyogása is: ahogy sem Molnár Gyula, sem Botka László nem bírtak gerincesen kiállni és megvédeni a saját emberüket. Inkább próbálnak óvatoskodva egyensúlyozni a semmi határán, miközben három karakán mondatra lett volna szükség. 

A most megkezdett bebörtönzési hullámmal az Orbán-rezsim túllépett egy határt, ami még keményen vissza fog ütni rájuk. Eddig szűk 30 évig egy olyan politikai kultúrában éltünk, amelyről sok rosszat el lehet mondani, de amelyre egyvalami nem volt jellemző: a politikai ellenfelek koholt vádak alapján történő, tömeges bebörtönzése

Ezt az utolsó tabut, ezt a civilizációs normát dönti most le az Orbán-rezsim, a hatalom és vele a lopás lehetőségének megtartásáért. 

Csakhogy ezzel olyan precedenst teremtenek, hogy ha ebben az országban egyszer megváltozik a széljárás (márpedig minden inga visszaleng), akkor nincs az az Isten, hogy a fideszes brancs megússza a cellát. Épp most teremtik meg a lelki alapjait, hogy a társadalom jogosnak fogja érezni a bebörtönzésüket. 

Mert azt pár százezer menthetetlen Orbán-rajongón kívül senki nem hiszi ebben az országban, hogy Császy Zsolt, Tátrai Miklós és Czeglédy Csaba követték itt el a legnagyobb bűnöket. Épp ellenkezőleg: ha őket be lehetett csukni a semmiért, akkor mit érdemelnek a fideszes maffia klántagjai, az égig érő bűnlajstromukkal?

Ha Császyékat börtönbe lehetett zárni, akkor mit érdemel Rogán Antal a belvárosi ingatlanvagyon szétlopásáért, az államot megkárosító letelepedési kötvényért? Mit érdemel Matolcsy György a családtagoknak szétszórt alapítványi milliárdokért? Mit érdemel Farkas Flórián a több évtizeden át tartó hűtlen kezelésért, költségvetési csalásért? Mit érdemel Orbán Viktor a strómanhálózatért, amin keresztül kiszipolyozza a saját nemzetét? Mit érdemel azért, hogy évente 32.000 magyar hal meg a szétrohasztott egészségügyben, mert a befizetett adóból üresen kongó stadionokat épít, miközben a kórházakban fertőtlenítőszerre nincs pénz? 

Lehet olyan kultúrát teremteni, ahol a politikai ellenfelek bebörtönzése mindennapos gyakorlat. De az Úristen mentsen meg titeket attól, hogy egyszer itt politikai váltás legyen, mert az életfogytiglan lesz a legkevesebb, amit több százezres tömeg fog követelni nektek az utcákon.

Kövess minket a Facebookon, hogy ne maradj le semmiről!

 

A bebörtönzésekkel túl messzire ment az Orbán-rezsim - Ez még keményen visszaüt Tovább
"Laci, több alázat, összefogás kell!" - Lázadoznak a szoci szimpatizánsok Botka kirekesztő tempója miatt

"Laci, több alázat, összefogás kell!" - Lázadoznak a szoci szimpatizánsok Botka kirekesztő tempója miatt

Elmérgesedett a viszony Botka László és Gyurcsány Ferenc között.

A két legnagyobb baloldali párt prominense között azóta dúl viszály, hogy Botka pár hónapja lényegében eltakarodásra szólította fel Gyurcsány Ferencet, és ezt azóta is hetente többször megismétli, amikor mikrofont dugnak az orra alá.

Gyurcsány arra hivatkozik, hogy ő egy demokratikus párt legitim módon megválasztott elnöke, ráadásul 400-450 ezer szimpatizánssal rendelkezik, akik nélkül garantáltan nincs kormányváltás. És amúgy is, hogy jön Botka ahhoz, hogy beleavatkozzon egy tőle független párt belügyeibe.

Botka azonban köti az ebet a karóhoz, egészen cifrákat nyilatkozik, és fideszes stílusban nyomja a kirekesztő tempót. 

botka_laszloo_1.jpg

Gyurcsány a múlt héten telefonon próbálta tárgyalásra bírni Botkát, azonban nem járt sikerrel. Abban állapodtak meg, hogy Gyurcsány írásban jelentkezzen. Szerdán nyilvánosságot is látott az az elég hosszú és teljesen korrekt levél, amelyben a DK elnöke az együttműködés mellett érvel, és elítéli, hogy bárki egyoldalúan diktálni akarjon.

Erre Harangozó Tamás (MSZP) olyan lekezelő, pökhendi stílusban reagált, ami egészen méltatlan egy demokratikus párthoz. De az MSZP szimpatizánsai is lázadoznak az otromba kirekesztő tempó miatt, amit az MSZP tanúsít a szövetségesei felé.

Az ATV múlt szerdai műsorában arról kérdezte a nézőket: igaza van-e Botka Lászlónak abban, hogy feltételként szabta: a DK elnöke ne legyen rajta a közös ellenzéki listán. A válaszadó többsége, 68 százaléka nem értett egyet az MSZP miniszterelnök-jelöltjével. 

Ezzel párhuzamosan a Klubrádióban is indult szavazás: ott arra voltak kíváncsiak, hogy igaza van-e Botka Lászlónak, miszerint Gyurcsány Ferenc gátja a kormányváltásnak? A válaszadók 85 százaléka szerint nincs igaza Botka Lászlónak.

A facebookos kommentekben maguk a szocialista szavazók ítélik el Botkáék elmúlt hónapokban tanúsított viselkedését.

Az alábbi hozzászólásokat kivétel nélkül Botka László és az MSZP hivatalos Facebook-oldalán találtuk, az elmúlt napokban. A legtöbben az összefogás szükségességére hívják fel a figyelmet:

10_1.jpg

1_2.jpg

2_1.jpg

3_1.jpg

Valakit az akasztott ki, hogy Botka önmagával azonosította a demokratikus oldalt, ahogy Orbán szokta a "nemzetit".

9_1.jpg

Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy hiába próbálja Botka kigolyózni Gyurcsányt, a DK szavazóit nem fogja tudni lenyúlni:

7_1.jpg

Van, aki Botka szociális demagógiáját kritizálja:

6_1.jpg

Többen Botka pökhendi stílusát és az alázat hiányát kifogásolják:

4_1.jpg

5_1.jpg

11_1.jpg

Ismételjük: mindez az MSZP és Botka László facebookos követőinek véleménye.

Nem lehet, hogy érdemes lenne egy picit odafigyelni a jó szándékú visszajelzésekre? Nem lehet, hogy ha mindenki szembejön az autópályán, akkor te mész rossz irányba, Laci?

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

"Laci, több alázat, összefogás kell!" - Lázadoznak a szoci szimpatizánsok Botka kirekesztő tempója miatt Tovább
Most akkor tényleg összefogott a baloldal a szélsőjobbal?

Most akkor tényleg összefogott a baloldal a szélsőjobbal?

Felkavarta az amúgy sem álló vizet Gulyás Márton kampányvideója, amelyben balos, liberális, szélsőjobbos és pártatlan közszereplők közösen állnak ki az igazságos választórendszer követelése mellett.

A videó kapcsán ugyanaz a vita kezdődött el, mint pár hete a Bayer-kávézás miatt: szabad-e, lehet-e, kell-e bárkivel (értsd: akárkivel) leülni, felállni, kiállni, közösködni, vagy maradjunk szépen a 20. századi lövészárkainkon belül az idők végezetéig.

A lárma nyilván jót tesz Gulyás és mozgalma ismertségének - vélhetően pont ez volt az alkotó szándéka a polgárpukkasztó kisfilmmel. Ha az ember egy videóban látja Gálvölgyi Jánost és Zagyva Gyulát, akkor azért felkapja a fejét, hogy valami itt nincs rendben.

hajos_andras.jpg

És tényleg: annak a választási rendszernek, amit a Fidesz ebben az országban bevezetett, nagyjából annyi köze van egy demokratikus ország szabad választásához, mint Schmitt Pálnak a doktori címhez. Önkényesen átrajzolt választókerületek, megszállt választási bizottságok, korlátozott hirdetési felületek, közpénzen folytatott kormánypropaganda, százmilliókkal kitömött kamupártok, és a győztest brutálisan túlkompenzáló szisztéma.

2014-ben a választók 44 százaléka szavazott a Fideszre, ebből varázsoltak össze maguknak 66 százalékot a Parlamentben, tehát egy fideszes választó akarata pontosan másfélszer annyit ért, mint egy ellenzékié. Ez súlyosan sérti az ember igazságérzetét.

Afelől viszont már vannak kétségeink, hogy a választásokig hátralévő 10 hónapban (akár polgári engedetlenséggel, amit Gulyásék már belengettek) el lehet-e érni bármilyen eredményt a kormánnyal szemben. Ilyen rövid idővel egy meccs előtt már nem szokás változtatni a szabályokon. 

Ettől függetlenül sok sikert kívánunk a Közös Ország mozgalomnak és Gulyás Mártonnak, akivel bár több szakkérdésben nem értünk egyet - nem vitatjuk el a jóhiszeműségét. Ráfér erre az országra, hogy erősödjön a civil szcéna, az állampolgári öntudat. 

Egy társadalom nagykorúságát mindig az mutatja, hogy a benne élő emberek mennyire érzik kis porszemnek magukat, akik nem urai a sorsuknak, mert úgyis ott fent döntenek róluk a nagyok. Vagy esetleg képesek felismerni a közös céljaikat, sérelmeiket, és megszervezni magukat az érdekeik mentén. 

Nem hisszük, hogy vége lenne a világnak, amiért közös videóban követel igazságos választási rendszert Gálvölgyi János és Pörzse Sándor. Ez nem jelenti egymás legitimálását, nem jelenti azt, hogy bárki feladna bármit az elveiből.

Ha a villamoson utazik egy anyuka babakocsival, majd a megállónál egy balos és egy jobbos férfi közösen megfogják azt a babakocsit és lesegítik a villamosról, azzal ők valami bűnös összefogás részei lettek? Hagyjuk már ezt. 

(Az meg egyenesen röhejes, hogy pont az a Konok Péter szidja a leghangosabban Gulyás Márton akcióját, aki jó gázsiért hétről hétre beül válogatott jobbikosokkal röhögcsélni a HírTV Heti Hetes-koppintás műsorába. Legalább ő maradna most csendben.)

Viszont hogy egy valódi aggályról is beszéljünk. Azzal már Gulyás Mártonnak kell kalkulálnia, hogy ha hónapokon keresztül tudatosan felébreszti a reményt és a várakozást, majd a végén kudarcba fullad az ügy, akkor okozott plusz egy csalódást, aminek az ódiuma az egész ellenzéki oldalra hull majd vissza - tovább növelve az elkeseredettséget és a kiábrándultságot. 

Nem könnyű ellenzékinek lenni 2017 Magyarországán.

Kövess minket a Facebookon, hogy ne maradj le semmiről!

 

Most akkor tényleg összefogott a baloldal a szélsőjobbal? Tovább
Emlékszünk még Botka három feltételére? Egyetlen pont sem teljesült belőle

Emlékszünk még Botka három feltételére? Egyetlen pont sem teljesült belőle

Botka Lászlót szombaton választja meg az MSZP-kongresszus a párt hivatalos miniszterelnök-jelöltjének.

Csak a legjobb memóriájúak emlékezhetnek rá, hogy amikor december végén berobbant az országos politikába (amivel megszakította az ellenzéki tárgyalásokat), három feltételhez kötötte az indulását.

Ahogy ez a decemberi Index-cikk tudósít róla, Botka azt állította: három feltétel teljesülése esetén hajlandó vállalni a jelöltséget.

1. Közös ellenzéki listát akar

2. Azt, hogy az egyéni jelöltek kiválasztásánál ne a párthovatartozás, hanem a szavazatszerzési képesség számítson

3. Megállapodást kell kötni az "új baloldali politikáról".

botka_interju.jpg

A jegyzőkönyv kedvéért vegyük át gyorsan, mi teljesült a nagy garral bejelentett decemberi feltételekből!

1. feltétel: Közös ellenzéki listák biztosan nem lesznek, ettől minden mérhető ellenzéki párt elzárkózott. A DK-val való összefogást maga Botka László fúrta meg, amikor ki akarta rekeszteni a DK legitim módon megválasztott elnökét a listáról. A DK értelemszerűen összezárt Gyurcsány mögött, és kikérte magának, hogy Botka beavatkozzon egy tőle független párt belügyeibe.

Juhász Péter pedig hetek óta arról beszél, hogy két "pólusra" van szükség, azaz két külön listára. Egyiken induljon az MSZP, a másikon pedig a 2010 után alakult pártok, amelyek épp az MSZP ellenében, annak kritikájaként alakultak meg.

2. feltétel: Hogy az egyéni jelölteknél ne a párthovatartozás döntsön, ez gyakorlatilag az ellenzéki előválasztással valósulhatott volna meg. Ha az előválasztás megtörténik, lett volna esélye, hogy nagy számban indulhassanak pártoktól független, erős helyi emberek.

A Párbeszéd hónapokig szorgalmazta az előválasztás koncepcióját, majd február közepén Szabó Tímea bejelentette, hogy leszállnak róla - egyébként pont Botkát okolva a meghiúsulása miatt.

3. feltétel: Megállapodás az "új baloldali politikáról". Ez váltotta ki a leghevesebb vitákat. Azóta ugyanis kiderült,  Botka mit ért "új baloldali politika" alatt. Szociális uszítást a középosztály és afölött élők ellen, rákosista kampányszlogeneket, valamint ami a legaljasabb dolog: tehetős és tehetős ember összemosását, függetlenül a vagyon keletkezésének módjától.

Összemossa a korrupt, tolvaj gazembereket a családjukért napi 10-12 órát gürcölő kisvállalkozókkal, egyaránt "gazdagként" azonosítja őket, majd kilátásba helyezi a durva megadóztatásukat. Miközben a narancsos gazembereket nem megadóztatni kellene, hanem a törvény erejével visszavenni az orvul szerzett zsákmányt - a startup-vállalkozókat, szorgalmas középosztálybelieket viszont békén hagyni, sőt segíteni.

Az értelmiség színe-java, a kiváló Seres Lászlótól Puzsér Róbertig, Tóta W. Árpádtól Kálmán Lászlóig el is ítélte Botka demagóg, aljas politikáját. Csakúgy, mint a mérhető ellenzéki pártok: az Együtt vagy a DK. Szigetvári Viktor például egy hosszú és alapos cikkben a Kettős Mércén.

A Botka-féle politikáról tehát nem lesz megállapodás az ellenzéki pártok között, mert az komplett blődség és szociális uszítás, amihez az MSZP-n kívül senki nem adja a nevét.

És akkor a végére sikerült megfejelni mindezt a 13. havi nyugdíj szuperdemagóg ígéretével, ami akkora szavazatvásárló kamu, hogy a Holdról is bűzlik. Sajnos akárhogy keressük a naptárban, nem találunk benne 13. hónapot, akkor meg mi ez az ócska parasztvakítás? Ebbe a blődlibe egyszer már belerokkant az ország, aminek 10 százalékos költségvetési hiány, majd megszorítás, majd Fidesz-kormányzás lett a vége. Tényleg nem tanulunk a múltból?

Botka egyetlen induló feltétele sem teljesült, de ugye vérbeli politikusként miért is kellene tartania magát a saját szavához?

Ceterum censeo: Az MSZP történelmi bűnt követ el, ha tovább erőlteti Botkát. Sürgősen vissza kell ülni a tárgyalóasztalhoz és az ellenzékkel közösen megtalálni azt a pártfüggetlen, vállalható jelöltet (Andor Lászlótól Balázs Péterig hosszú a lista), akit mindenki jó szívvel tud támogatni! 

Ha Botka önzősége és rövidlátása miatt újabb 4 évig a nyakunkon marad a fideszes bagázs, azt már soha nem bocsátják meg az emberek MSZP-nek.

Oszd meg cikkünket, ha egyetértesz!

Emlékszünk még Botka három feltételére? Egyetlen pont sem teljesült belőle Tovább
Az Origo hozzáhazudott egy orbitálisat a Nyugati Fény híréhez - Ezzel megmentette Botkát

Az Origo hozzáhazudott egy orbitálisat a Nyugati Fény híréhez - Ezzel megmentette Botkát

Csodálatos példán keresztül mutatjuk meg, hogyan működik a fideszes propaganda-gépezet.

Szerdán kora délután e-mailben kaptunk egy olvasói fotót azzal a kísérőszöveggel:

"Botka es lengyel laszlo az ujlipoti kiskakukkban, ma lottem. A tietek, hasznaljatok egeszseggel!"

 

Egy gyors ellenőrzést végeztünk: belenagyítottunk a fényképbe, valóban felismerhető rajta mindkettejük profilja. Megnéztük a kép meta-adataiban a rögzítés dátumát: valóban aznap, tehát május 17-én készült a fotó.

botka_lengyel_cimlapp.jpg

Mivel mi úgy tanultuk az újságírást, hogy ha valami közérdekű információ az újságíró tudtára jut, akkor azt megosztja a nyilvánossággal (függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldali közszereplőt érint-e kínosan!), ezért nem haboztunk sokat. Élesítettük ezt a cikkünket, amelyben bemutattuk a birtokunkba jutott fényképet.

Mivel derengett, hogy Botka a közelmúltban hevesen tagadta a kapcsolatát Lengyel Lászlóval, ezért gyorsan rágugliztunk, és lám: ebben a február 27-i HVG-interjúban a szegedi polgármester vérrel-verítékkel próbálja eltávolítani magától Lengyelt. Bizonygatja, hogy csak a Pénzügykutató hivatalos rendezvényein szokta évente párszor látni, semmi köze hozzá.

Hoppá, így még érdekesebb a sztori, ezt is beleraktuk hát a cikkbe.

Végül hangot adtunk annak a sejtésünknek, hogy Botka nem csak meghallgatja Lengyel Lászlót, de bizony hallgat is rá. Hiszen mit látunk hónapok óta? Botka - demokratához méltatlan, sőt gyalázatos módon - eltakarodásra szólítja fel egy másik, több százezer szavazóval rendelkező párt legitim módon megválasztott elnökét.

És mit ad Isten: Lengyel László épp néhány hónapja bukott le ország-világ előtt egy csúnya áskálódással, amikor is a DK alelnökét, Niedermüller Pétert próbálta Gyurcsány ellen fordítani - a részletek ismertek a sajtóból. Bezárul a kör.

Aki szerint ilyen előzmények után nem kellett volna publikálnunk a birtokunkba jutott fotót, annak köze nincs az újságíráshoz.

De itt jön a csavar. Két nappal később döbbenten látjuk, hogy az Origo átveszi a fotónkat - de nem ám akárhogy! Origóék önkényesen hozzákamuzzák, (sőt a címbe is beleírják), hogy az ominózus étterem "Budapest egyik legdrágább étterme" lenne. Ami egy címeres baromság, ráadásul az égvilágon semmi köze a sztorihoz. 

Nem tudni, hogy az origós újságíró, aki ezt a "drága éttermet" kitalálta, vajon nem fogta fel, hogy mi a botrányos ÖNMAGÁBAN a sztoriban, vagy csak túl akart teljesíteni, mindenesetre sikerült teljesen szétbarmolnia és mellékvágányra vinnie a történetet. 

Ott van az orra előtt a bomba sztori: az emberről, aki Magyarország miniszterelnöke szeretne lenni, nyilvánosan kiderül, hogy hazudott valamiben. Bizonyíték van róla, hogy négyszemközt találkozik egy hírhedt szarkeverővel, akit korábban szemrebbenés nélkül letagadott. 

És akkor miről kezd el cikkezni az origós észlény? Hogy mennyibe kerül egy ásványvíz az étteremben! Hát gratulálunk. 

A Facebook celeb-megmondóemberei persze kapva kaptak az alkalmon, hogy az Origo "drága éttermes" blődségén élcelődjenek - ezzel pedig a maguk részéről letudják az ügyet. Vagyis elsunnyogják a lényeget, az érdemi kérdéseket.

Lehetne beszélni arról, hogy mennyire szerencsés Botka húgymeleg, populista ígéret-cunamija és rákosista szlogenje.

Lehetne beszélni arról, hogy mennyire demokrata dolog egy másik párt legitim módon megválasztott elnökét hetente háromszor eltakarodásra szólítani fel.

Lehetne beszélni arról, hogy mit keres Botka egy sokszorosan leszerepelt áskálódó társaságában, pláne úgy, hogy nemrég vehemensen tagadta, hogy bármi köze lenne hozzá.

Lehetne beszélni arról, hogy vajon más ügyekben is ennyi-e Botka szavahihetősége.

Ehelyett miről megy a vita napok óta? Hogy mennyibe kerül egy rántott csirkemell a Kiskakukkban. Hát igazán gratulálunk, Origo.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson a valóság!

Kövess minket a Facebookon!

Az Origo hozzáhazudott egy orbitálisat a Nyugati Fény híréhez - Ezzel megmentette Botkát Tovább
süti beállítások módosítása