Nyugati Fény

3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata"

3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata"

Kétségbeesésében újabb bombasztikus kamuval állt elő Botka László hétfőn. 

Nem számoljuk pontosan, de januári felbukkanása óta kábé ez a huszonhatodik semmibe vesző "ötlete", "ajánlata", "ígérete" az MSZP zsákutcás önjelöltjének. 

Hétfői bejelentése szerint Botka 6 pártot "bevinne a parlamentbe", méghozzá úgy, hogy a március és augusztus közötti közvélemény-kutatási adatok arányában osztaná fel közöttük az MSZP listáját. 

A bejelentés nyilvánvaló célja, hogy:

- áttolja a többi ellenzéki pártra az összefogás-képtelenség miatti felelősséget. 

- elterelje a figyelmet saját égbekiáltó sikertelenségéről és csődjéről. Botka háromnegyed éve egymillió új választót ígért, ehhez képest 250 ezerrel csökkent az MSZP tábora, amióta ő a "húzóember".

botka2.jpg

Vegyük át gyorsan három pontban, miért egy ócska blöff a mai bejelentés:

1. Az LMP és a Momentum ezerszer elmondta, hogy a "múlt erőivel" nem kötnek választási szövetséget, a DK-t pedig köti a pártszavazás eredménye: a tagok 98 százalékkal megszavazták, hogy nem hajlandók alkudozni a saját pártelnökükről. (Botka továbbra is Gyurcsány kirekesztésére törekszik, és egy "Gyurcsány nélküli DK-nak" teszi az ajánlatait, ami fából vaskarika). 

 2. A közvélemény-kutatások durván torzítanak. Hogy csak a legkézenfekvőbb példát említsük: minden időközi választáson, ahol külön indult az MSZP és a DK, az utóbbi dupla olyan jól szerepelt a valóságban, mint amit mértek neki a kutatók. A legutóbbi európai parlamenti választáson 5 százalék körül mérték a DK-t, ehhez képest 10 százalékos eredményt értek el, és ugyanúgy 2 képviselőt küldtek Brüsszelbe, mint az MSZP. 

3. Botka befagyasztaná a pártok közötti arányokat a fél évvel ezelőtti szinten, ami teljes nonszensz. Éppen most kezdődik a kampány legkeményebb része: az utolsó 6-7 hónap, amikor valaki egy jó hajrával akár meg is duplázhatja az eredményeit. Teljesen idegen a politikai versengés lényegétől, hogy a kampány előtti állapotokat tekintsék mérvadónak. A fociban sem hirdetnek félidőben végeredményt.

Arról nem beszélve, hogy ha az ellenzéki pártok elfogadnák Botka "ajánlatát", azzal közvetlenül az MSZP-hez kötnék a saját választási eredményüket! Szanyi beszól valami baromságot két héttel a választások előtt, vagy kiderül egy újabb Simon Gáborról márciusban, hogy százmilliókat rejteget külföldi bankszámlán, és az egész lista megy a levesbe. Nyilván nem fogják ezt elfogadni azok a pártok, akik épp a szocialisták viselkedése, "tehetsége" és morálja ellenében jöttek létre 2010 után.  

Az MSZP-féle mai trükk lényege, hogy méltánytalan és eleve teljesíthetetlen feltételekhez kösse az együttműködést, a végén pedig Botka moshassa a kezeit, hogy nem miatta bukott el 2018.

De az emberek nem olyan ostobák, ahogy azt Botka (immár sokadjára) feltételezi róluk. 

3 érv, hogy egy ócska blöff Botka legújabb "ajánlata" Tovább
Leszakad az ember arca, amikor Botka vádol elvtelenséggel másokat

Leszakad az ember arca, amikor Botka vádol elvtelenséggel másokat

Tényleg undorral nyúl már az ember a témához, annyira dühítően fárasztó nézni az ellenzék vergődését a Botka-zsákutcában, és hétről hétre leírni, hogy gyerekek, ebből így semmi nem lesz, helyből vagytok ennyire hülyék vagy nekifutásból?

A "messziről jött ember" a hétvégén tovább tolta a dilirollert, és nagyívű szónoklatában elvtelennek titulálta a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányokat (amelyeknek minden döntését ő maga is megszavazta a parlamentben), továbbá "elmúlt 16 évezni" kezdett, azt ígérve: ő majd helyrehozza, amit ebben az időszakban elrontottak a politikusok.

botka_laszlo_5.jpg

Nehéz megszólalni, amikor az ember az ostobaságnak, a cinizmusnak és az aljasságnak ilyen tömény elegyével találkozik. Ez az ember tényleg azt gondolja, hogy bármilyen szempontból össze lehet mosni a 2010 előtti világot azzal, ami utána történt? 

Hogy a 2010 előtti döcögős demokrácia bármilyen szempontból egy polcra helyezhető azzal a jogtiprással és zsarnoksággal, ami Orbánék hatalomra jutása után történt?

Tényleg, Laci?

Akkor is 3-4 oligarcha vágta zsebre az ország költségvetésének jelentős részét közbeszerzésnek álcázva?

Akkor is kommandósokkal törték rá az ajtót a "Soros-bérenc" civil szervezetekre?

Akkor is a hatalom kesztyűbábjai ültek a Médiahatóság, a Nemzeti Bank meg az ügyészség élén?

Akkor is sittes verőlegényekkel akadályozta a jogai gyakorlásában a kormány az ellenzéket?

Akkor is komplett iparágakat nyúltak le a miniszterelnök strómanjai?

Akkor is milliárdos gyűlöletkampányokat folytattak kreált ellenségek ellen?

Akkor is üres stadionokat építettek NB3-as csapatoknak, vagy az egészségügyet próbálták megreformálni? 

A Jóisten áldjon meg, Laci, tényleg egyenlőségjel tehető a két korszak közé? Tényleg ilyen aljasul össze kell mosni az "elmúlt 16 évet"? 

És ha már elvek: pont a mai napon zárták börtönbe Császy Zsoltot, a fideszes-elempés hecckampány áldozatát, akit nyilvánvalóan koholt vádakkal, koncepciós perben csuktak le.

Ma délelőtt búcsúztak el tőle a tököli börtön előtt, megrázó látvány volt: maroknyi ember állt mellette a zuhogó esőben, köztük Gyurcsány Ferenc és Iványi Gábor, az Orbánék által szintén üldözött Evangéliumi Testvérközösség vezetője. 

Hol voltál, te nagy elvember? Épp a következő szövegedet írtad arról, hogy a 2010 előtti demokrácia és a 2010 utáni önkényuralom ugyanaz volt? 

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Támogasd a Nyugati Fényt - a valódi ellenzéki médiát!

 

Leszakad az ember arca, amikor Botka vádol elvtelenséggel másokat Tovább
Hahó, TV2-sök! Meddig asszisztáltok még ehhez a gyalázathoz?

Hahó, TV2-sök! Meddig asszisztáltok még ehhez a gyalázathoz?

Amióta Rogán Cecília szelfipartnere, a bulvárkirálynő Szalai Vivien lett a TV2 hírigazgatója, soha nem látott zuhanórepülésben van a kanális. 

Szalai Vivienről annyit kell tudni, hogy pár értéktelen ponyva mellett ő írta Zuschlag János hazugságaiból azt a propagandakönyvet, amivel a Fidesz sározta az ellenzéket a 2014-es kampányban. Vivien emellett haveri viszonyban van Rogán Tónival, Rogán Cecíliával, valamint Habony exfeleségével, Kaminski Fannyval is, aki Orbán egyik sajtósa. Igazi független, hiteles személy.

Andy Vajna csatornája szellemileg az Anettka TV színvonalát hozza, míg politikailag az Echo TV babérjaira tör.

Láthatóan nincs az a mélység az ufómagazinos néphülyítésben, ahová ahová Vivienéknek ciki lenne alámerülni. Élvezettel nyomják fullba a kretént, butítják a szellemi létminimum alatt élőket. 

tv2_propaganda.jpg

A nyilván csak poénból "Tényeknek" csúfolt Fidesz-híradóban az elmúlt egy évben

Ott tartunk, hogy a Fidesz legnézettebb tévéje kacsamagazinos szintű lejárató riportokat gyárt Orbán bármilyen oldali ellenfeleiről - jelezve, hogy a narancsmaffiának semmilyen morális aggálya nincs.

Ráálltak a szellemileg legkiszolgáltatottabb rétegek megdolgozására: az ő hátukon felkapaszkodva akarják meghosszabbítani az uralmukat, folytatni az ország kifosztását.

Kedves normális tévékettősök!

És most hangsúlyozottan NEM a gönczigáborokhoz, marsianikókhoz szólunk - vagyis nem azokhoz, akik a hatalomátvétel után, önként és kéjjel jelentkeztek bérhazudozónak. Ők a szakmai becsületüket nem tudják elveszíteni, hiszen soha nem is volt olyanjuk.

Azoktól kérdezünk most, akik valaha újságírók voltak, aztán megváltozott körülöttük minden, ők pedig "bent ragadtak". Kedves Pachmann Péter, Azurák Csaba, Till Attila és még pár tucatnyian!

Meddig akartok asszisztálni ahhoz a naponta súlyosbodó gyalázathoz, amit a TV2 művel?

Meddig hiszitek azt, hogy előkelő idegenek lehettek a saját csatornátoknál? 

Szégyellitek-e magatokat legbelül, amikor beolvassátok az ukázba kapott napi propaganda-adagot, amiről ti is tudjátok, hogy ótvaros nagy hazugság?

Meddig adjátok el az évtizedek alatt megszerzett hitelességeteket aprópénzért?

Meddig hiszitek, hogy mentség lehet minderre, hogy fizetni kell a számlákat, a lakás törlesztőjét, vagy a nyaralást? 

Meddig szolgáltok fogcsikorgatva aljas, nyomorító hatalmat?

Amikor évek múlva a tükörbe néztek, vagy a gyereketek rákérdez, mit fogtok mondani? 

Lehettem volna tisztességes ember, én mégis inkább Kunfalvi Nóra lettem?

 

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Támogasd a Nyugati Fényt - a valódi ellenzéki médiát!

 

Hahó, TV2-sök! Meddig asszisztáltok még ehhez a gyalázathoz? Tovább
Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett

Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett

Vlagyimir újfent meglátogatta a pincsikutyáját. Vlagyimir olyan természetességgel jár hozzá eligazítást tartani, mint az egykori gyarmattartók a helyi mamelukjaikhoz.

orban_putin.jpg

Fideszes olvasóink kedvéért írjuk le: Orbán és Putyin között szó nincsen egyenrangú felek - kölcsönös előnyökön alapuló - partneri viszonyáról. 

A világtörténelem elmúlt pár ezer évéből elég pontosan tudható, hogy a nagy birodalmak soha nem tesznek puszira szívességet a kicsiknek, mindig kőkeményen a nagyhatalmi érdekeiket érvényesítik. Putyin nyilvánvaló célja az Európai Unió bomlasztása, destabilizálása, amihez kesztyűbábként használja alázatos magyar csicskáját.

A gyarmat pedig szükségszerűen átveszi a gyarmattartó modelljét. Aki nem egy biciklibelsőben töltötte az elmúlt éveket, annak nyilvánvaló, hogy Orbán a putyini mintát másolja. Erről szól a független intézmények elfoglalása, erről szól a civilek üldözése, erről szól a kritikus sajtó kinyírása, erről szól a politikai indíttatású koncepciós perek beindítása. És ne legyenek kétségeink: lehet ez még durvább is.

Jövő hét szerdáig olvasnád ezt a cikket, ha felsorolnánk most mindazt az aljasságot, erkölcstelenséget és manifeszt bűncselekményeket, amelyekről még 2014-ben sem gondoltad volna, hogy a Fidesz meg meri lépni. Meg merte.

Mert ez a totális állam logikája - a folyamatos bekeményítés. Nyolc lidérces év után ideje felismerni: az orbáni rezsim képtelen a konszolidációra. Addig fogják tágítani a zsarnokság határait, amíg nem ütköznek kőkemény ellenállásba.

És tegyük tisztába azt is: cinikus hazugság a fideszesek minden szövege, amiben "keleti nyitással" meg "hanyatló Nyugattal" hülyítik a jobb sorsra érdemes magyarokat. Az élet cáfolja meg őket minden pillanatban: magyarok százezrei nyilvánítanak véleményt Kelet vagy Nyugat kérdésében, amikor Németországba, Angliába, Dániába mennek dolgozni. Igen, a Fidesz-szavazók gyermekei is.

Ha annyira csodás a Kelet és hanyatlik a Nyugat, akkor miért Berlinbe, Londonba, Koppenhágába veszik a repülőjegyeiket a magyar fiatalok? Miért nem Azerbajdzsánba, Türkmenisztánba, Oroszországba? Könyörgöm, Orbán miért Svájcban taníttatta Ráhelt, miért nem Vlagyivosztokban?

Egy mocskos nagy átverés, hazaárulás tanúi vagyunk, és most valóban útelágazódáshoz érkezünk: meghunyászkodva nézzük végig, ahogy egy erkölcseit, gátlásait, és lassan emberi vonásait vesztő gazember végleg az orosz érdekszférába taszítja hazánkat, vagy egyszer az életben összekapaszkodunk, felismerjük a közös érdekünket és megálljt parancsolunk az országrontó elmebajnak.

Kelet vagy Nyugat, Putyin vagy Európa: erre egyszerűsödött le a 2018-as választás tétje. 

Nyugatra van a szabadság, a béke és a jólét - keletre az ellenfelek üldözése, a zsarnokság, a nyomor és az eszelős korrupció. 

Hosszú ideig talán utoljára marad esélyünk választani e kettő között. 

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Támogasd a Nyugati Fényt - hogy legyen egy valódi ellenzéki újságod!

 

Vagy megállítod hazád putyinizálódását 2018-ban, vagy belenyugszol, hogy Magyarország a következő 30 évre elveszett Tovább
Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót

Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót

Erről a Független Hírügynökség ír saját információk alapján. 

Nagyon nem akar ez összejönni Botka Lászlónak. A szegedi polgármester egymillió új szavazót ígért, amikor januárban berobbant az országos politikába. Most augusztus végét írjuk, és a Závecz Research legfrissebb számai az MSZP zuhanórepülését mutatják.

A szocialista párt csak az elmúlt 3 hónapban a szavazói egynegyedét elvesztette, 13 százalékról 10 százalékra esett vissza a teljes népesség körében. 

botka_nepszava.jpeg

fotó: Népszava

Botka kísérletet tett egy saját értelmiségi holdudvar kijelölésére és kialakítására, de ez a terve is kútba esni látszik. A szombati értelmiségi találkozójára nagyjából 200 embert hívott el, de a Független Hírügynökség úgy tudja: sokan lemondták a részvételüket, vagy nem jeleztek vissza a meghívóra.

A lap szerint nagyjából huszonöten ígérik biztosra a jelenlétüket, ezért hogy Botka ne maradjon szégyenben, elkezdték sebtiben pártpolitikusokkal feltölteni az üres helyeket: így például Kunhalmi Ágnest vagy Tóth Bertalant is meghívták.

Korábban erről szó sem volt: azt mondták, civil értelmiségiek találkozója lesz a szegedi banzáj. Úgy tűnik azonban, hogy a civil értelmiségiek nem akarják összebotkázni magukat (copyright Soproni Tamás), nem akarnak pancserként utolsónak felugrani egy süllyedő hajóra.

A Závecz Research fent idézett kutatása azonban azt is megmutatja: a magyarok határozott többsége kormányváltást akar. 2,6 millió honfitársunk óhajtja az Orbán-rendszer maradását, míg 3,5 millióan menesztenék azt. 

Történelmi tehát a felelősség, hogy a politika megtalálja az utat a többség akaratának érvényesítéséhez. Hogy ne maradjon a nyakunkon újabb 4 évre a Fidesz-rezsim, és vele a kisebbség terrorja a többség fölött. 

Botka elmúlt féléves ámokfutása bebizonyította: nem az az integratív személyiség, aki össze tudná fogni ezt a roppant, 3,5 milliós tömeget, de még ennek baloldali részét sem. Még az MSZP tábora is olvadni kezdett, amióta Botka akar lenni a király.

Ketyeg az óra, sürgősen megoldást kell találni a feszítő ellentmondásra. Ha 2018-ban az együttműködés hiánya és a rossz jelölt miatt nem érvényesül majd a kormányváltást akaró többség szándéka, azt soha nem bocsátják meg Botkának az emberek. 

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

 

Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, bojkottálják a szegedi találkozót Tovább
Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal

Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal

Diadalittasan jelentette be Botka László csütörtökön, hogy a "demokratikus ellenzék sikeresen összefogott", ugyanis az ellenzéki képviselők elérték, hogy rendkívüli parlamenti ülést hívjanak össze augusztusban.

Videó:

 

Ehhez a képviselők egyötödének (azaz 40 honatyának) az aláírására volt szükség. 

Mivel az MSZP-nek 28 képviselője van a 199 fős Parlamentben, a Jobbik pedig nem támogatta az akciót, ezért Botkáéknak az LMP, a DK és az Együtt képviselőitől kellett összekalapozni a szükséges aláírásokat. Gyurcsány Ferenc is aláírta, így épp hogy meglett a szükséges 40 szignó.

A rendkívüli ülés egyébként két témáról: a CEU-ügyről és a devizakárosultakról fog szólni. 

A fenti videóban Botka tehát tulajdonképpen azzal henceg, hogy sikerült összefognia Gyurcsány Ferenccel. (A DK és az Együtt politikusait Botka sejtelmesen "független képviselőknek" nevezi.)

Aprócska probléma, hogy Botka hónapok óta azzal kampányol, hogy a DK 98 százalékkal megválasztott, legitim elnökét ki kell rekeszteni a politizálásból.

Amikor kell az aláírás, akkor jó a Gyurcsány, egyébként meg takarodjon?

Mi még nem láttunk olyan futóversenyt, ahol az egyik résztvevő azt követeli a másiktól, hogy az ne induljon el a versenyen, mert nem tetszik a pofája. De ezzel vélhetően a választók is így vannak: Botka berobbanása óta az MSZP támogatottsága a beígért egymilliós bővülés helyett százezrekkel apadt. Van olyan kutatás, amely jelenleg 7 százalékon méri az MSZP-t, ami történelmi mélypont. 

Tegnap már a tanácsadója, Lengyel László olvasott be Botkának az ATV-ben, mondván: sehová nem vezet ez az arrogancia, Botkának végre le kell ülni és meg kell állapodni a pártokkal.

Videó:

 

Meddig csinál még majmot a komplett ellenzékből Botka László? És mire kihátrál a zsákutcából, addigra nem lesz túl késő?

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

botka_laszlo_4.jpg

Parádés öngól: Botka azzal hencegett, hogy sikerült összefognia Gyurcsánnyal Tovább
Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért!

Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért!

Vágó Gábor (jelenleg magánszemély) népszavazást kezdeményezett egy csokor kérdésben, melyek közül a választási bizottság egy darabot engedett át: az állami cégvezetők fizetésének maximalizálásáról szólót.

Sajnos az egész egy hatalmas blődli, egy ostoba pótcselekvés: gyakorlatilag elköltünk több milliárd forintot arra, hogy Vágó Gábor futtathassa a saját nevét. Miért?

vago_gabor2.jpg

fotó: azonnali.hu

Már ott gyanús kellett volna legyen a dolog, amikor a fideszes választási bizottság csont nélkül átengedte a kérdést, de nézzük a szikár érveket, az egyszerűség kedvéért pontokba szedve:

1. Ahogy arra az Index felhívta a figyelmet: ha minden hatóság kihasználja a törvény adta határidőket, akkor ez a népszavazás már csak az országgyűlési választások UTÁN valósulhat meg. A kezdeményezőknek 120 napjuk van arra, hogy 200 ezer érvényes aláírást összegyűjtsenek. Innentől az NVI-nek 60 napja van, hogy az aláírásokat hitelesítse. Ha ez is megvan, az NVI elnöke tájékoztatja a parlament elnökét, és a parlamentnek engedélyeznie kell a népszavazást. Ezután az államfő kitűzi a népszavazást a parlamenti döntéstől számított 70-90 napon belül egy vasárnapi napra. Csakhogy a népszavazási törvény értelmében a parlamenti választások előtt és után 41 nappal nem tűzhető ki népszavazás. Így, ha meg is valósulna az egész, szinte biztosan a jövő nyárra csúszna. "Kormánybuktató" népszavazás a parlamenti választások után? Nooormális?

Így az egész népszavazósdi komikus módon azt sugallja az ellenzékről: mi biztosan nem fogjuk megnyerni ezt a választást. Hiszen ha megnyernénk, akkor a kormányalakítás után olyan törvényt hozunk az állami tisztségviselők fizetéséről, amilyet csak akarunk, nincs szükség népszavazásra.

2. Ebben az országban nem az a probléma, hogy állami cégvezetők legálisan mennyit keresnek (európai viszonylatban nincsenek magas fizetések), hanem az, hogy

- kik kerülnek és milyen alapon (nem szakmai, hanem haveri alapon) pozícióba. 

- a fizetésük mellett mennyit lopnak ezek az emberek, törvényesítve vagy törvénytelenül.

Valójában ezt a két dolgot kellene megoldani: hogy végre szakmai alapon kerüljenek pozícióba emberek és hogy a fizetésük mellett ne tudjanak lopikázni. Ehelyett a fizetésükről népszavaztatni ostoba pótcselekvés.

3. Vágó Gáborék agyrémével tulajdonképpen azt iktatnánk törvénybe, hogy ezentúl csak degeneráltak vezethetnek állami cégeket. Hiszen akinek van használható tudása, az le fog lépni a versenyszférába, ahol a topmenedzserek több milliós fizetéseket keresnek. 

Vagy a másik oldalról nézve: ha egy kormányváltás után akarok hívni egy szakembert, hogy rázza gatyába a MÁV-ot, rázza gatyába a Magyar Postát, akkor honnan szerzek? Miért menne el bárki plafon alatti fizetésért az állami szektorba dolgozni, ha a versenyszférában a többszörösét kapja pénzben és még a köpködéseket sem kell állnia? Populista frázisok szajkózása helyett ezen tessék egy kicsit elgondolkodni. 

4. Hab a tortán, hogy egy érvényes népszavazáshoz 4 millió állampolgár részvételére van szükség. Ha a kormánynak tavaly egy csillagászati összegű, több hónapos propagandakampánnyal (teljes állami médiaarzenállal, tévéhirdetésekkel, plakáterdővel) 3 millió embert sikerült mozgósítani a migránsok ellen, akkor Vágó Gábor egy szimatszatyorral az oldalán hogy akar elvinni 4 milliót? Fölösleges pénz- és energiapocsékolás az egész, amikor máshová kellene koncentrálni az erőket. 

Végül idéznénk a kedvenc kommentünket az ügyben, ráadásul Vágó Gábor oldaláról: 

Olyan jó lett volna nem valami demagóg üggyel "népfrontot" toborozni próbálni :( (ráadásul ez igazi mszp-s - fideszes fogás: a széles (szegényebb, iskolázatlanabb, az adott kérdést át nem látó) tömegek készséggel uszulnak az ilyen "monnyonle" "fizessneekagazdagok" "nehogymáannyit keressenek"-típusú ügyekben.. melyeken belül ez pl. az adott melók meg a munkaerőpiac megfelelő szegmensének mélyebb ismeretét kívánja (ld. pl. mit jelent egy bazinagy állami vállalatot vezetni, felelősségben, szaktudásban, személyes kockázatban). 

Zárásul: dicséretet érdemel a Momentum, a DK és a Bokros-féle Moma, amiért a racionalitás talaján állva, ebből az ostoba blődliből ki bírtak maradni. 

Hatalmas blődli a Vágó Gábor-féle népszavazás - Elmondjuk, miért! Tovább
Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál

Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál

Döbbenetes információkat teregetett ki a HVG, amelyek új fénytörésbe helyezik Botka "96 százalékos" kongresszusi megválasztását.

Azzal már több ízben foglalkoztunk, hogy a porcelánbolti elefántként viselkedő szegedi polgármester milyen jóvátehetetlen károkat okoz az ellenzéki oldalon, most azonban Botka párton belüli legitimitása is megkérdőjeleződött.

Biztos sokan észrevették már, hogy amikor Botkának elfogy minden érve amellett, hogy miért kell folytatni ezt az önsorsrontó kirekesztő tempót, vagy amikor szembesítik, hogy januári debütálása óta 10 százalékon befagyott az MSZP támogatottsága, olyankor mantraszerűen egy "végső érvet" szokott szajkózni: hogy őt bizony 96 százalékkal választotta miniszterelnök-jelöltnek az MSZP kongresszusa.

botka_nepszava.jpeg

fotó: Tóth Gergő / Népszava

Ennek a "96 százalékos" megválasztásnak ad teljesen új fénytörést a hvg.hu pénteki cikke, amelyből kénytelenek vagyunk szó szerint idézni:

"Egy szocialista politikus érdekes választási metódusról beszélt a hvg.hu-nak. Miután Botka volt az egyetlen jelölt, ezért aki nemmel szavazott, annak át kellett húznia a nevét, az üresen leadott szavazólap érvényes igen szavazatnak számított. 

Forrásunk szerint még toll sem volt a fülkékben, álltak viszont mellette segítők, akiktől szükség esetén lehetett kérni. Könnyen kiszúrható volt ez által, ki van Botka ellen. Így mennyire titkos egy szavazás?! – kérdi a párttag.

Azt, hogy így kellett szavazni, ketten is megerősítették."

Eddig az idézet.

Értjük, ugye?

A változtatás nélkül leadott szavazólap azt jelenti, hogy Botkára voksolsz, viszont a fülkék melletti "segítőktől" kell tollat kérni, ha Botka ellen akarsz szavazni. Nesze neked, titkos választás.

2017-ben így működik egy úgynevezett "demokratikus párt". Ennek ismeretében az is csoda, hogy 4 százalék megkockáztatta, hogy szembe menjen a főiránnyal.

Miközben ha mástól nem, Molnár Zsolttól tudhatjuk: sokan vannak az MSZP-ben, akik megálljt akarnak parancsolni a Botka-féle vagdalkozó, ellenzéki pártokat elvadító politikának, mielőtt végképp elúszik a 2018-as kormányváltás esélye. 

Botka helyében pedig mostantól nem büszkélkednénk azzal, hogy Sólyom László szégyenteljes, vakondozós megválasztásával azonos módon lett a pártja miniszterelnök-jelöltje. A szavazás titkosságát lábbal tiporva, a demokráciát szembeköpve. 

Hogy Botka permanens ámokfutásának lesz-e következménye a saját pártjában, az még a jövő zenéje, az viszont nem kérdés, hogy a 2018-as választásokon biztosan lesz. Sokan fogják úgy gondolni: azért nem érdemes kormányt váltani, hogy ugyanaz jöjjön pepitában. 

Szocialisták állítják: Megsértették a titkos szavazást Botka megválasztásánál Tovább
Messziről bűzlik az Arton-sztori - Önbetörés vagy titkosszolgálati akció történt?

Messziről bűzlik az Arton-sztori - Önbetörés vagy titkosszolgálati akció történt?

Irányítottnak tűnik az Arton-betörés kommunikációja. A három hónappal ezelőtti betörés a minap hirtelen hír lett, majd patikamérlegen méricskélve adagolják az újabb dez- és információkat.

Az ügy úgy robbant, hogy egy újságíró véletlenül arra járt, jelenleg pedig ott tart - a kiszivárogtató gépezet szerint -, hogy szintén véletlenül egy izraeli hírszerző is arra járt. Sebestyén Eszter cikke a Nyugati Fényen.

arton_betores.jpg

fotó: Hírpress

Véletlenek vannak, ha ugyanis nem lennének, nem lenne rá szó, ugyanakkor az is biztos, hogy ahol pusztán – akárcsak a médiában – felmerül a titkosszolgálatok és az aktuálpolitika összefüggése, ott nem beszélhetünk véletlenszerűségről.

Véletlen vs véletlenszerűség

A magyar nyelvben a véletlenszerűséget nevezzük véletlennek, noha a kettő nem ugyanaz. A véletlen a vél/gondol tőszó fosztóképzős alakja, így azt jelenti, hogy akaratlan, öntudatlan, nem szándékos, míg a véletlenszerűség, ok nélküliséget, okozati összefüggés nélküliséget jelent.

Önbetörés vs titkosszolgálati akció

Az Arton-betörésben – eddig – nem biztos, hogy volt titkosszolgálati szál, a médiában megjelenő szakértői nyilatkozatok, nevüket felvállaló kiugrott vagy nyugdíjas szakemberek kommentjeinek tömkelege megoszlik abban, hogy önbetörés vagy külföldi titkosszolgálati művelet egy része volt. Akik utóbbi mellett érvelnek, a nyom nélküliséget emlegetik elsősorban, amire a másik csoporthoz tartozók azt mondják, hogy nem lehet tudni, hogy volt-e nyom, hiszen három hónap alatt mindent el lehetett takarítani, és ez vonatozik a papírmunkára is.

Visszatekintés

Március 21-én a polgári elhárítás volt műveleti vezetője vihart kavaró interjút ad az Indexnek, ami speciális/réteg témájának ellenére sokáig tematizálta a közvéleményt. A cikk hosszú utóélete általánosságban szólt az orosz befolyásról, ugyanakkor nem nagyon esett szó az interjú fő üzenetéről, miközben az a dátumokból könnyen összeolvasható.

Katrein Ferenc az interjúban csak annyit árul el leszerelésének okáról, hogy „már nem tudott azonosulni a vezetéssel”, s noha tesz megjegyzéseket a cigány-sorozatgyilkosságok kapcsán elkövetett hibákra, a bőnyi rendőrgyilkosság kapcsán az orosz szálról, hibáztatja a 2006-os politikai vezetést is, hogy lehetősége lett volna leszámolni a szélsőjobbos alakulatokkal, és nem tették, satöbbi, de mégsem ezeknél az eseteknél búcsúzott el hivatásától, hanem

2012. év végén, amikor a letelepedési kötvény-üzletet lehetővé tevő törvénymódosító hatályba lépett.

Amikor pedig az újságíró azt firtatja, hogy a polgári elhárítást felügyelő miniszternek komoly vitái vannak Rogánnal a kötvény-biznisz miatt, akkor arra úgy felel, hogy

„Nagyon komoly kockázat, ha ilyen tömegben engedünk be embereket az EU-ba.”

Komoly kockázat alatt azt érti, hogy az illegális hírszerző-tevékenység (amely nem hivatalosat jelent, hanem ún. mélyfedést) melegágya a letelepedési kötvény, hiszen nem kell nagy árat fizetni az oroszoknak azért, hogy egy hírszerző ne hagyományos fedésben, pl. diplomataként érkezzen, ráadásul az illegális hírszerzők a legértékesebb kapcsolatok, mivel nem vonzzák be automatikusan a célország elhárítását.

Gyorskronológia

Március 21-én Katrein Ferenc belekiabál a világba. Fő üzenetének fontossága, miszerint az orosz illegális hírszerzés fenyegeti az EU sorsát, mindez súlyozva: a volt munkahelyével és az ott betöltött vezető beosztásával adja, hogy a diplomáciai csatornákon végigcsurogjon a téma.

Április 7-én, két hét múlva betörnek az orosz és kínai kötvényeket forgalmazó Arton Capital irodájába.

Június 27-én az SZRV (orosz hírszerzés) igazgatója örömhírként jelenti be a TASZSZ-nak (állami hírügynökség) adott interjújában, hogy jobban teljesítenek az illegális hírszerzésben, hozzáteszi azt is, hogy nem minden ország engedheti meg magának e speciális hírszerzési formát, bezzeg ők igen.

Június 27-én kiszivárog az első hír a 444-hez, hogy betörtek a letelepedési kötvényforgalmazó céghez. Ebben a cikkben még köztörvényes bűncselekményről és a Rogán köreihez köthető politikai szálról van szó.

Június 28-án az Index már úgy folytatja a történetet, hogy rakat rendőrségi információjuk van, és kitérnek egy fontos momentumra, a megszerzett adatmennyiségre, és implikálják az esetleges titkosszolgálati szálat. Megjegyzendő: a temérdek információ tálalása az, hogy az Index egyik újságírója véletlenül arra járt, ezért őt is kihallgatták másik 1300 ember közt.

Június 30-án az Átlátszó leszűkíti - és egyben értelmezi - a témát, miszerint önbetörés vagy titkosszolgálati akció történhetett. Megjegyzendő, hogy a webkettes közegben (újságok és közösségi oldalak kommentjeiben) is ezek az uralkodó vélemények.

Július 4-én a Magyar Nemzet hozza, hogy a BMH (bevándorlási hiv.) adatai és az Arton hivatalos beszámolója nem stimmel, azaz a cég kevesebb, mint nyolc százalékát vallotta be a nyereségnek.

Ugyanebben a cikkben megjelenik az is, hogy a lap információi szerint „az Izraeli Nagykövetség egyik diplomatája is a közelben volt, a rendőrök tanúként hallgatták volna ki, de az illető elzárkózott ettől. Igaz, hogy hasonló ügyekben, vagyis amikor a nyomozó hatóságok „vakon” keresik az elkövetőket, és cellainformáció alapján igyekeznek adatokat begyűjteni, a követségi munkatársak nem szoktak idézésekre megjelenni.”

Mit tudunk még a körülményekről?

Internetes WOM-ban (jelentése itt), és az annak elődjének tekinthető suttogó propagandában is megjelenik, hogy Rogánt kihallgatták, némely helyen a giga hosszú időtartam is megjelenik.

Az Indexhez (június 28.) túl gyorsan, túl sok információ érkezett, és egy nap alatt fel is dolgozták. (Senkit nem megbántva írom: a magyar újságírás ezekben a témákban igencsak gyerekcipőben jár, ezért nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy egy nap alatt információhoz is jutottak egy szerencsés véletlen folytán, és fel is dolgozták azt. A magyar újságírás még sajnos sokszor az olyan egyszerű fogalmakat is keveri, mint gyanú és vád. Nem is szólva arról, ha komplikáltabb ügyről, esetleg titkosszolgálatokról van szó. A körúti robbantó esetében, például volt egy olyan dezinfó, hogy diverzáns katona lehetett az elkövető, és ekkor pár óra alatt szinonima lett a diverzáns és a katona. Gondoltam is magamban, hogy Ádám és Éva legnagyobb igyekezete ellenére kipusztult volna már az emberiség, ha ez szinonim fogalom lenne, de mindegy is…)

Erőltetett a cikkekben a diplomáciai szál. Már a kezdő 444 cikkben is felesleges és nem oda illő (bár logikai értelemben itt még simul), de a Nemzet (július 4.) – amúgy egy-tematikájú, alapvetően pénzügyi csalásról szóló cikkébe szembetűnően nem oda való a hírszerzési szál.

A rendőrség túlfeszítetten kompenzál és papírt gyárt (vagy csak ez a „hír”).

Az izraeli hírszerző (nyilván nem karrierdiplomatára utal a cikk) tervezett kihallgatásáról pedig csak egy helyen lehet papír – ha van –, mivel nem történt meg, így jegyzőkönyv nincs, és nehezen elképzelhető a rezidenciára kiküldött idéző végzés. Ezen a ponton szinte szánalmas már, hogy ha azt akarja a szivárogtató implikálni, hogy az izraeli titkosszolgálatnak volt az akcióhoz köze, akkor érdemes tudni, hogy az efféle akciókban nem a lábszárközépig érő zoknis és selyem nyakkendős hírszerzők szoktak részt venni.

Az az igaznak tűnő, ami nem igaz

Szerény, és/de nem kevés tapasztalatom szerint: amikor a titkosszolgálatok találkoznak az aktuálpolitikával (még ha a valóságban nem is, de a médiakommunikációban igen), akkor az az „igaz”, ami nem igaz, és fordítva. Ráadásul jelen esetben a cikkek esetlenül vagy összefüggéstelenül említenek titkosszolgálati (pl. diplomáciai) szálat, és így építik lassan, de biztosnak tűnően a történet végkifejletét, éppen ezért nagy valószínűséggel, éppen az ellenkezője az igaz.

A dolog jelen állása szerint ezért inkább az önbetörés a nagyobb valószínűségű. Ráadásul végiggondolandó az is, hogy

  • a két lábon járó nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kötvény-üzletemberek, akik egyben politikusok is, tökéletesen felmérték a helyzetet, hogy a volt AH-s műveleti igazgató (Katrein) megnyilatkozása beizzítja a diplomácia csatornákat,
  • és így hamarosan egy titkosszolgálati akció martalékává válhatnak, vagy esetleg tisztában voltak (pozícióik vagy egy figyelmeztetés, esetleg burkolt/nyílt zsarolás okán), hogy folyamatban van olyan művelet, amelynek a része lehet olyan akció, amelyben érintettek lehetnek, és
  • nem mellékes az sem, hogy az érintett üzleti kör két főszereplője a kormányzati gépezet kommunikációs guruja.

Ezért aztán megcsinálták maguk az „akciót”, később hozzá varrták a showt (3 hónap után), és gondosan törődnek még az ún. követő/follow up kommunikációval is, amelyben igyekeznek elhitetni – ahogy a politikai és a titkosszolgálatok közös érintettségét ismerjük – ellenkezőjét annak, ami történt.

Szép PR-munka volt, fiúk! Csak annyi lenne a kérésem, hogy ha ti vagytok azokért a plakátokért is felelősek (márpedig igen!), amelyeken az áll, hogy

„A magyarok 99 százaléka elutasítja az illegális bevándorlást”,

akkor legyetek szívesek a magyarok valódi üzenetét is közvetíteni:

A magyarok 100 százaléka elutasítja a letelepedési kötvényeken bekúszó orosz ügynökök beszivárgását, mert hazánk felhasználásával roppanhat meg az EU gerince, és NATO-tagállam vagyunk!

Sebestyén Eszter

 

Messziről bűzlik az Arton-sztori - Önbetörés vagy titkosszolgálati akció történt? Tovább
Ellenzék, nyomás ki a Parlamentből! - Ne asszisztáljatok tovább a demokrácia színjátékához!

Ellenzék, nyomás ki a Parlamentből! - Ne asszisztáljatok tovább a demokrácia színjátékához!

Átverték hát a nyomorult plakáttörvényüket is. Erőből, ahogy szokták. Nem bírták nézni az óriáslepedőkön az igazságot: hogy egy korrupt maffia irányítja az országot.

Első körben nem lett meg a kétharmad, hiába rángatták be a halálos ágyáról Rubovszky Györgyöt. (Mellékszál: Nem ismernek sem irgalmat, sem emberséget, ha a hatalomról van szó. Ezek keresztények? Ezek demokraták? Ha így bánnak a sajátjaikkal, akkor mit gondolhatnak rólunk? Zárójel bezárva.)

Másodszor már biztosra mentek: beleerőszakolták az egészet a városképvédelmi (!) törvénybe és feles többséggel megszavazták. Leszarták, hogy az egész úgy alkotmányellenes, ahogy van. 

Közben minden droidjuk, akinek aznap mikrofont dugtak az orra alá, arról dadogott, hogy "pártműködés" meg "pártfinanszírozás" meg "kampány".

Aprócska probléma, hogy az Alkotmány VIII. cikkelyének 4. bekezdése szerint a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályozáson csak kétharmaddal lehet változtatni, feles többséggel nem. Ott van benne a ti gránitszilárdságú Tákolmányotokban, nem mi találtuk ki.

Persze mindennél fontosabb volt most az ellenzék kampánylehetőségeinek szűkítése. A pofátlanság csimborasszója, hogy eközben van képük átláthatóságról hadoválni. Nem kell a duma: féltek, reszkettek a hatalom elvesztésétől. Mi lesz, ha egyszer bedől a Fidesz nevű piramisjáték, és jön egy valódi elszámoltatás? Nincs annyi évetek hátra az életből, amennyit rács mögött kell majd tölteni. 

A lényeg most: megnyerni a pillanatot. Ha esetleg az Alkotmánybíróság hosszas tötyörészés után el is kaszálja az egészet, már rég 2018-ban vagyunk. A törvénytelenül hozott törvényt viszont addig is be kell tartani, magyarul ott tartunk, hogy háromnegyed évvel a választások előtt a Fidesz alkotmányellenesen korlátozza az ellenzéki pártok működését.

ellenzek.jpg

Ez az a pont, ahonnan az ellenzéki pártoknak nincs értelme tovább asszisztálni a parlamenti színjátékhoz. Orbánék azt tesznek, amit csak elbír a narancsbőrük. A gyalázatos plakáttörvény megmutatta: a saját alkotmányukat is megpuccsolják, ha úgy kívánja a hatalmi érdek.

Ez már nyomokban sem demokrácia, és nem hazudhatjuk magunknak tovább azt, hogy mégis. Az egész álparlamenti bohózatot bojkottálni kell - ez most az erkölcsileg elvárható minimum minden ellenzéki párt részéről.

Ne hazudhassa magát demokratikus miniszterelnöknek az az ember, akinek a rezsimjét a fehérorosz meg az azeri diktátor is áhítattal tanulmányozza. 

Egy totális ellenzéki bojkottnak szimbolikus jelentősége van. Felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét, és azt üzeni: önkényuralomnak tartjuk az orbáni rezsimet és nem közösködünk velük semmiben. 

Az ellenzéki pártok most megmutathatják: kinek fontos az ország jövője és kinek a tyúkszaros kis költségtérítés; a meghunyászkodás, a betagozódás Orbán rendszerébe.

Középszerű percemberkéből általában sok van, gerinces ellenzékiből kevés. Most valóban útelágazódáshoz érkeztünk és tanulságos lesz figyelni a szereplőket. 

Ellenzék, nyomás ki a Parlamentből!

Oszd meg cikkünket, ha egyetértesz!

Támogasd a Nyugati Fényt - a valódi ellenzéki médiát! 

 

Ellenzék, nyomás ki a Parlamentből! - Ne asszisztáljatok tovább a demokrácia színjátékához! Tovább